P. G. Wodehouse: Hajómágnás a pácban

A múltkoriban találtam a könyvtárban egy olyan Wodehouse-regényt, amihez még ezidáig nem volt szerencsém, és egyből le is csaptam rá. És milyen jól tettem, mert most pont erre van szükségem, egy könnyed félnapos olvasmányra, amit elégedetten teszek félre. Ilyen egyébként Lawrence Block is, de azt hiszem ezt az előző két bejegyzésben már bőven hangsúlyoztam. Vagy ha mégsem, akkor is kell érződnie.

A történet szokásosan összevissza, de igazából sosem ez a lényeg. Nem is bajlódom azzal, hogy leírjam, íme a fülszöveg:

Ha Bertie-n múlna, soha nem menne Steeple Bumpleigh közelébe, ahol félelmetes nénikéje, Agatha él férjével, Percy bácsival. Ám Jeeves az ő ellenállhatatlan modorában meggyőzi, hogy látogassa meg bácsikáját és segítse ki egy fölöttébb kínos helyzetben. Steeple Bumpleighban azonban Bertie összefut Stilton Cheeswrighttal. A régi cimbora Florence-nk, Bertie volt menyasszonyának udvarol, és szent meggyőződése, hogy Bertie-nek a lányra fáj a foga. Ráadásul, mintha ez nem volna elég, az is kiderül, hogy a jó öreg Stilton rendőrnek állt, és ő képviseli a rendet és törvényt Steeple Bumpleighban.

Lawrence Block: A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni

Igaz, hogy még csak ez a második betörős regényem, de ez a rész egyelőre még követi az előzőnek a sablonját. Azaz Bernie-t már megint gyilkossággal vádolják, és valahogy meg kell próbálnia tisztáznia magát, hiszen ő csak egy mezei betörő, igaz hogy abból is a legjobb, nem pedig gyilkos. Csak a körítés más egy kicsit.

Úgy tűnik ugyanis, hogy Bernie jó útra télt, és más megélhetést választott. Bár kérdés, hogy mennyire lehet megélni egy könyvesbolt vezetéséből, mindenesetre úgy tűnik, hogy most sokkal inkább ezzel foglalkozik, és nem a betöréssel. Vagy ez csak a látszat? És a könyvesboltosdi az csak egy álca, mely mögött értékes könyveket lophat el? Ugyanis a történet középpontjában most egy igencsak ritka könyvről áll, amit elég sokan meg szeretnének szerezni.

Ám amit én igazán szeretek ezekben a könyvekben, azok Bernie szövegei. Jó, nem mondom, vannak mélypontok időnként, most is voltak, és az előzőben is voltak. Például ha zárójelben elkezd magyarázni valamit, az már régen rossz. Szerencsére ez nem túl gyakran fordul elő. Inkább ilyen szövegekkel él: "Csak egyet tehetünk. Amit ilyen helyzetekben mindig tenni szoktam. Megkenek egy zsarut." Vagy ami a leghatalmasabb jelenet az egész könyvben: visszamegy abba a lakásba, amit előzőleg kirabolt, persze mindezt előzőleg bejelenti a tulajéknak. És ilyen szövegeket elnyom: "Sajnálom, hogy be kellett törnöm az ablakot" A tulaj meg lazán megjegyzi, hogy "előfordul az ilyesmi". Vagy amikor szintén ugyanebben a jelenetben a tulaj megjegyzi, hogy neki elég fontos volt az a karkötő, amit Bernie eltulajdonított, és "szóval azon tűnődtem, hogy vajon visszakaphatjuk-e". Eszméletlen! :D

Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt

Úgy rémlik hogy az Apák bűnei elolvasása után mintha írtam volna, hogy Lawrence Block-ra még lehet számítani a blogon, de visszaolvastam, és semmi ilyesmit nem írtam. De így talán jobb is, mert üres ígérgetések helyett most bejelentés nélkül is itt a következő olvasmányom, és ígérhetem, hogy lesz folytatás is. Amit persze csak azért merek megígérni, mert már folyamatban van. Hihetetlen gyorsan a végére lehet érni egy-egy ilyen kötetnek, egyrészt mert nagyon olvasmányos, másrészt pedig tényleg nem hosszúak, tehát még azoknak is csak ajánlani tudom, akik annyira nem szeretik lekötni magukat kilós olvasmányokkal.

Ami miatt jó volt ez a könyv, hogy egyrészt betörős, másrészt meg nyomozós is. Én úgy látszik, nekem mindkettő bejön. Igaz betörős könyvet ezidáig nem olvastam, de a főszereplő, mármint az állandó betörőnk Bernard Rhodenbarr abszolút megnyerő figura. Jó a stílusa, és szerethető. Annak ellenére, hogy betörő persze. Vagy pont azért, mert betörő. Mert hát betörőnek lenni nem is olyan rossz, ráadásul mint kiderült, a nők is buknak rá, nem is kicsit.

A történet amúgy annyi, hogy Bernie éppen egy megbízást teljesít, csakhogy munka közben (értsd: éppen valakinek a lakását kutatja át) megzavarják a zsaruk. És miközben éppen lefizetné őket a hallgatásukért, az egyik rendőrnek sikerül belefutnia egy hullába a hálószobában. És persze nem is találhatnának jobb gyanúsítottat, mint azt a betörőt, aki éppen a lakásban ólálkodott. Az már csak mellékes, hogy Bernie-nek nem sikerült az asztalnál tovább jutnia, tehát egyértelmű, hogy ő nem lehetett az elkövető.

Corinne Hofmann: Afrikai szeretők

Ez a könyv oltári nagy mellényúlás volt részemről. Anyukám ajánlotta, és miután két hétig szenvedtem a könyvvel (és itt még nem tartottam a végénél), gondoltam elkérem tőle a folytatásokat is. Mert hát vannak olyanok is, Visszatérés Afrikába, illetve Búcsú Afrikától, ezzel körülbelül el is van mesélve a következő két rész tartalma, én úgy érzem. De anya azt mondta, hogy nem jók, ne olvassam el őket, mert csak az első rész az ami nagyon jó. Hát szerintem az első rész is valami borzasztó volt, úgyhogy az az érzésem, hogy a folytatások így ki fognak maradni az életemből.

Van egy értelmesnek tűnő svájci üzletasszony, aki egy kenyai nyaralása során beleszeret egy maszáj harcos szépségébe, és úgy dönt, hogy ott marad vele és együtt fognak élni. És akkor most még egyszer kiemelem, hogy igen, a szépségébe szeretett bele, mert másba nemigen tudott. Egyrészt nem is ismeri a férfit, másrészt pedig kommunálni sem tudnak, hiszen mindketten épphogycsak törik az angolt. De nem baj, mert Corinne-t ez nem érdekli, neki csak a maszáj harcosa kell, ezért otthagyja az előző életét, és megpróbál mindent megtenni a boldogságukért. És annak ellenére, hogy tényleg abszolút mindent feladott ezért a kapcsolatért, a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy szerette volna: a nőnek rá kellett jönnie, hogy köztük túl nagyok a kultúrális különbségek és így nem tudnak együtt élni. Én már csak azt nem értem, hogy ezt miért nem lehetett hamarabb észrevenni, mert akkor jó sok szenvedéstől megkímélhetett volna minket, illetve magát is. Mert igen, itt kéremszépen egy életrajzi regényről van szó, akármennyire hihetetlen is.

Kim Harrison: Dead Witch Walking (Boszorkányfutam)

Ezt a sorozatot is ugyanaz a barátnőm ajánlotta, akitől a Sookie Stackhouse/True Blood sorozatot szerzem be, szóval nagy reményekkel ültem le olvasni... Hiszen ez végre nem vámpíros, hanem valami boszorkányos, kész felüdülés! Aztán persze koppantam, mert nem volt olyan jó ez a könyv, mint ahogy vártam. Vagyis mégiscsak jó volt, de ez már csak valahol a 200. oldal környékén tudatosult bennem, mert addig igazából nem történt semmi érdekes.

Odáig ugyanis körülbelül annyi történt, hogy van a kemény főszereplő lánykánk, Rachel Morgan, aki az Inderland biztonsági szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt, egészen addig, amíg el nem veszítette valahol a szerencséjét, és onnantól kezdve a legalantasabb munkákat kellett végeznie, amit már ő is meglehetősen utált. Ezért is hagyta ott a szolgálatot, amint lehetősége volt rá, de sikerült magával vinnie még két társát is, egy Jenks nevű pixit, illetve egy Ivy nevű vámpírt, aki még mindig a legjobbnak számított a cégnél, ezért az elvesztéséért is Morgan-nek kell fizetnie.

Vagyis Rachel fejére került egy kisebb vérdíj, és innentől kezdve mindenféle lények próbálnak szegény lánynak az életére törni, többnyire sikertelenül. Ez körülbelül az első kétszáz oldal, de ha csak ennyi lenne az egész, akkor nem is lenne semmi történet, ami valahogy előremozdítaná a dolgokat a következő kétszáz oldalra. Szerencsére Rachel kitalálja, hogy ha valahogy fényt tudna deríteni az amúgy is gyanús Trenton Kalamack alvilági tevékenységeire, akkor talán nem kellene többé tartania a halálos fenyegetésektől. Csak kérdés, hogy ki jelent számára nagyobb veszélyt, a cég, vagy Kalamack.

Ha esetleg valakinek ismerős lenne egy kicsit a történet, a sorozat első része megjelent magyarul is még tavaly nyáron, Boszorkányfutam címmel. Ám azóta semmi hír nincs arról, hogy esetleg a következő részek is megjelennének valamikor. Valószínűleg az eseménytelenebb kétszáz oldal sok embernek a kedvét elvette a könyvtől. Pedig nagyon sok szál lezáratlan maradt, tehát én mindenképpen kiváncsi vagyok a folytatásra.

Mary and Max

Annyira tetszett ez a film, hogy egyszerűen nem találok rá szavakat. Nevettem és sírtam és rajta, de összességében végig mosolygós volt, még akkor is, amikor egyébként nem kellett volna annak lennie. Annak ellenére, hogy ez gyurmafilm, meglehetősen komoly témákat feszeget, tehát egyáltalán nem az a fajta film, amit mondjuk egy Csibefutam után várnánk.

A történet ott kezdődik, hogy van egy Mary nevű 8 éves kislány, akinek az egyetlen barátja a háziállata, egy kakas. Meg egyébként is meg szeretné kérdezni, hogy Amerikában hogyan születnek a gyerekek, mert náluk Ausztráliában sörben találják a gyerekeket. Ezért egy telefonkönyből keres egy random embert, aki majd megválaszolja a kérdéseit és talán a barátja lesz.

Így ismerkedik meg a 44-éves, súlyproblémákkal köszködő Asperger-szindrómában szenvedő Max Horovitz-cal. Betegsége miatt neki sincsenek barátai, leszámítva a háziállatait, illetve a láthatatlan barátját. Ő azonban nem szenved emiatt, az egyetlen problémája, hogy nem igazán érti a világot és az embereket. Először Mary leveleivel sem nagyon tud mit kezdeni, hiszen felzaklatják őt, és nem egy múltbeli sebet feltépnek Mary kérdései, de azért idővel mégiscsak Mary lesz az ő első, és egyetlen barátja.

Tévé és mozi előzetes

Nem vagyok tévénéző, de ha ti igen, akkor két filmet is tudok ajánlani, amiket érdemes megnézni. Természetesen mindkettő illik a blog címéhez, tehát abszolút lányos dolgokról van szó. Egyrészt október 23-án az RtlKlub-on 12:40től lesz a Los Angeles-i tündérmese (Cinderella Story), főszerepben Hilary Duffal és Chad Michael Murray-vel. Másrészt pedig oktróber 31-én standol a Disney Channel műsorán a Wizards of Waverly Place: The movie (itt írtam róla), először 12:30kor, majd 19:00-tól, és a napokban többször is megismétlik még.

Mozikban is csomó remek film megy mostanában, egyrészt ma startolt a Rémségek cirkusza, amit az ugyanazon című könyvből adaptáltak. Mivel a könyvsorozat nekem elég nagy kedvencem, egyelőre nem merek nagy reményeket fűzni a filmhez (nem is tűnik túlságosan jónak), de mint egykori DS-rajongó, egész biztosan meg fogom nézni.

Jövő héten (október 29-én) is lesz egy olyan film, amire mindenképpen kíváncsi lennék, ez pedig Az időutazó felesége. Nagyon jónak tűnik, de egyelőre addig várnék a megtekintésével, amíg el nem olvastam az eredetijét, az Audrey Niffenegger által írt regényt. Sajnos ez nem tudom mikor fog megtörténni, mert egyelőre még vár rám 3 kölcsönkönyv és 8 könyvtári könyv, amikkel azért érdemes lenne hamarabb végeznem.

November 12-én egy olyan film lesz, amiről már volt szerencsém írni, mégpedig a Tiszta napfény (írás itt), egy héttel később, november 19-én pedig startol a tinikedvenc, az Alkonyat következő része. Szerintem elég gáz, hogy Alkonyat - Újhold lesz magának a filmnek a címe, de hát ők tudják. Gondolom kellett nekik valami, amivel kapcsolhatják az előző részhez, és ez még mindig jobb, mint az Alkonyat 2 lenne. Nem vagyok nagy rajongó, a könyveket azonban már egy éve olvastam, és most úgy gondolom, hogy nekem filmen is muszáj lesz látnom Bella szenvedéseit.

Egyelőre ennyi filmet néztem ki magamnak az elkövetkező egy hónapra, pedig nem vagyok túlságosan nagy moziba járós. Hát majd meglássuk. Az azonban egészen biztos, hogy hamarosan beszámolok egy mozis élményemről, ugyanis a héten tervezem megnézni az Up (Fel) című animációs filmet, amit már alig várok.

Tiszta napfény (Sunshine Cleaning)

A gyilkossági helyszínek és a hullák eltakarítása meglehetősen undorító, azonban igencsak hálás meló, főleg ha a piszkos munka utáni csekkre gondolunk. És Rose-nak igencsak szüksége van a pénzre, tekintve hogy egyedül neveli a fiát, akinek eléggé extrém viselkedési problémái vannak, és emiatt egy drágább iskolába kellene járnia. Tehát amikor az amúgy házas rendőr szeretője megemlíti Rose-nak ezt a munkát, mint lehetőséget, a lány kap az alkalmon. Ráadásul beveszi a húgát is a családi bizniszbe.

A lányok meglehetősen morbid munkáját leszámítva, összességében egy nagyon kedves történetet kapunk. Egyrészt Amy Adams lehet akármennyire elgyötört, akkor is nagyon gyönyörű, a húgát játszó Emily Blunt pedig szintén megállja a helyét a filmben, annak ellenére hogy bennem sem A Jane Austen könyvklubban, sem pedig Az ördög Pradát viselben nem hagyott mély nyomokat, más filmjét pedig egyelőre még nem láttam. Ebben a filmben azonban tényleg majdnem mindenki szerethető volt.

Charlaine Harris: Dead as a Doornail (Lidércfény)

Sajnos túl gyorsan fejeztem be az ötödik részt, mivel most egy jó darabig várni kell a folytatásra, de idővel majd átrágom magam a maradék részeken is, és aztán szenvedhetek, hogy mikor jelenik meg a következő rész... Főleg hogy egyre jobban tetszik a sorozat, ez az alakváltós rész pedig különösen felüdülés volt, a sok vámpírosdi után. És egyre inkább úgy érzem, hogy lesz ez még jobb is.

Amúgy rájöttem arra, hogy van egy bizonyos sablonja is a részeknek. Például hogy ha valami rossz történik Bon Temps környékén, gyilkosságok, megerőszakolás, lövöldözés, stb, akkor az első számú gyanúsított valamiért mindig szegény Sook öccse lesz. Tehát most is, hogy valaki alakváltókat kezd el lődösni, az alakváltók rögtön Jason-t gyanúsítják, hiszen ő akarata ellenére lett egy közülük. Azt persze csak Sookie tudja, hogy Jasonnek jobban tetszik az új életformája, minthogy egy ilyen fölösleges dologgal tönkretegye.

Az sem újdonság, hogy a Merlotte-os szakácsok, illetve a Fangtasia-beli csaposok fogyó termékeknek minősülnek. Így most is új emberek (vagy egyebek) töltik be ezeket a poziciókat, és szerintem nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy egyik-másiknak nem sikerült a rész végéig megtartaniuk az állásukat (=életüket). Hehehe...

És van egy új szereplő, Quinn, akit szerintem tutituti hogy viszontlátunk még, és már alig várom :)

Charlaine Harris: Dead to the World (Vérszag)

Mint azt már említettem, sikerült teljesen leelőznöm a magyar megjelenést, így egyelőre ehhez a részhez sem magyar címet, sem magyar borítót nem tudok mellékelni, de ezt talán majd a későbbiekben fogom frissíteni. Vagy nem. (de igen :))

Azt viszont így elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy ez volt eddig a kedvenc részem. Azért, mert az írónőnek sikerült beépítenie a történetbe egy olyan kalandot Eric-kel, amire ő később nem is fog emlékezni, tehát senki sem lesz lekötelezettje senkinek, és a vonal sem fog átmenni valami egészen másba. Mert valljuk be, ha valami lenne Eric és Sookie között úgy tényleg, akkor valószínűleg nem lenne már ugyanaz a kettejük viszonya, amit meg viszont pont így szeretek, ahogy van.

Arról nem is beszélve, hogy érdekes fejlemények vannak Jason-nel, ugyanis úgy tűnik hogy Sook öccse alakváltó lesz. Ami szerintem borzasztó nagy fejlemény. Szegény öcskös eddig sem tudott túl sokat a mágikus dolgokról, hát mostantól nem kicsit lesz része benne. Bár nem tudom, hogy ez a történet szempontjából is jó lesz-e, mert az öcskössel eddig sem volt kevés probléma, vajon mi lesz ezután?

A könyv többi része igazából már mindegy. Lezajlott egy kisebb (vagy nagyobb?) háború a boszorkányokkal szemben, amikor is összefogtak ellenük a vámpírok és az alakváltók, ami nagy szó. És annak ellenére, hogy ez a rész is tele volt jobbnál jobb fordulatokkal, ami igazán lényeg, az az ami Eric és Sook között történt, illetve Jason további sorsa lesz.

Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Amolyan rövid kis írásban megemlítem, hogy elolvastam a Vágy és vezeklés könyvváltozatát. A filmet már láttam 1-2 éve, és tetszett is. De most végre jobban megértettem, hogy mi miért történt, és olyan dolgok is megvilágítást kaptak, amiket a film nézése közben nem vettem észre. Azt viszon annyira nem értem, hogy miért Cecilia és Robbie vannak itt is a borítón, mikor tulajdonképpen Briony-ról és a felnőttéválásról szól.

Fülszöveg: 1935 nyarának legforróbb napján a tizenházom éves Briony meglesi nővérét amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis-ház parkjának ékes szökőkútjába merül. Az írói tehetséggel megáldott kislány a nap folyamán más rejtélyes események szemtanúja is lesz, és a gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és a túlfűtött gyermek döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés.

P. C. Cast - Kristin Cast: Elárulva

Úgy voltam vele, hogy nem fogom elolvasni a Megjelölve folytatását, de mivel ezzel találtak rá a legtöbben a blogra, úgy gondoltam adok neki még egy esélyt. Sajnos a közel 1 hónap alatt nem sikerült a könyv végére érnem, pedig tulajdonképpen nem nagyon kellett igyekeznem, hogy még a magyar megjelenés előtt írhassak róla. És mégsem sikerült. Valahogy mindig találtam jobb elfoglaltságot a könyv helyett, ami azért nem is csoda. Mert ez a sorozat még mindig nem az igazi.

Csak hogy mindenki örüljön, egyre több dolgokat tudunk meg a vámpírokról, a vámpír pasik például mind nagyon helyesek, nem véletlen, hogy Matthew McConaughey-ről, Jake Gyllenhaal-ról és Hugh Jackman-ról is kiderült, hogy valójában vámpírok. Tehát nem kell meglepődnünk, hogyha a sorozatot olvasó vámpírellenesek, egyszer csak feldühödnek, és karót döfnek valamelyikük szívébe. Persze csak vicceltem, de igazából arra próbálok kilyukadni, hogy nem nagy művészet élő emberekről baromságokat írni, ennyi erővel a Blikkben is megjelenhetett volna a sorozat.

Aztán ami a legnagyobb kavarás a sorozatban, az főszereplő lánykánk, Zoey szerelmi sokszöge. Mert ugye életében volt egy pasija, Heath, akivel vámpírrá válása alatt is sikerül egy elég erős köteléket kialakítania. És akkor még enyhén fogalmaztam. Aztán van Erik, akivel elvileg most járnak, gyakorlatilag Zoey nem is gondol rá, csak olyan szinten, hogy "jaj nem is érdemlem meg, hogy ilyen pasim legyen". Hát tényleg nem. Remélem Erik hamarosan odébbáll, mert kicsit túlzás, hogy ennek a csajnak minden sikerül. És ha ez még nem lenne elég, feltűnik a helyes vámpír tanár, Loren, akinek a hatalmas szerepe egyelőre tulajdonképpen annyi, hogy felfokozza Zoey szexuális fantáziáit, amiből nélküle is van elég.

Viszont azt el kell ismernem, hogy voltak jó fogásai is ennek a résznek. Az előzőben irtó nagy hülyeségnek tartottam, hogy Zoey mindent megtart magának, mert nem akarja Neferet-et zargatni a saját kis hülyeségei miatt. Aztán most kiderült, hogy tulajdonképpen ezt nagyon is jól tette. Érdekes lesz, hogy egyedül Zoey tudja milyen is valójában a főpapnőjük, arról nem is beszélve, hogy egyelőre még nem is igazán tudni, hogy mit csinál. Akármit is, abszolút nem tűnik bizalomgerjesztőnek. Aztán Aphroditéről is kiderült, hogy valójában jófej, és ezt a részt teljesen jól megírták, pedig a múltkori után valahogy nem erre számítottam. Az pedig hogy mi lett Zoey legjobb barátnőjével, az egy külön jó pont. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen húzás is belefér a sorozatba, de egyelőre még nem bánom.

Szóval azt mondom, hogy itt még bármi lehet. Lehet jobb is, vagy rosszabb is, ez még a későbbiekben kiderülhet. Az egyelőre részemről még igencsak kérdéses, hogy továbbolvasom-e, vagy inkább sajnálom rá az időt (ez egyébként teljesen jogos lenne), mindenesetre ez után a rész után már kicsit pozitívabban ítélem meg a sorozatot. De csak nagyon kicsit. Mert gáz jelenetek bőven voltak, csak most már nincs kedvem kiemelni őket.

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána

Tudom, már az is elég szörnyű, hogy egy hete nem írtam, arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs mikor lesz időm pótolni a lemaradásomat. Amiből egyébként nincs is sok, mert most megállás nélkül dolgoztam, meg fogok is, így az olvasásra sem maradt túl sok időm. Arról nem is beszélve, hogy egy hétig húztam ezt a mostani könyvet is, és körülbelül a kétharmadánál határoztam el, hogy nekem ez végképp nem megy.

És igen, a Napsütötte Toszkánáról van szó, aminek a filmváltozata még tetszett is. És elég erősen reménykedtem benne, hogy a könyv is nagyon jó lesz. Amolyan Marian Keyes-esen görögdinnyés... Aki olvasta, talán érti mire gondolok. De ehelyett körülbelül olyan élményt adott, mint az Elizabeth Gilbert-es Eat, pray, love (Ízek, imák, szerelmek), tehát ismét adott egy elvált nő, aki új helyeket fedez fel, nulla történettel. Bár ez kicsit hangulatos, mégsem tudta rabul ejteni a gondolataimat és érzékszerveimet, ahogy azt a bookline-os szöveg ígérte. Inkább egy különösebb történet nélküli napló a toszkán mindennapokról, főként az új otthon kialakításáról. De ettől még másoknak tetszhet, egyszerűen csak nekem nem a műfajom.