Scott Westerfeld: Szépek

Tally Youngblood végre szép lett. Mégpedig azért, mert rájött arra, hogy a szépeket egy agyműtéttel korlátozzák a sekélyes gondolkodásra, ám ő hamarosan megkapja a gyógyszert, amitől visszakaphatja az eredeti érzéseit. A probléma csak azzal van, hogy szépként erre az egészre egyáltalán nem emlékszik. Vagyis csak homályosan. Szerencsére olyan emberek veszik körül, az úgynevezett krímek, akik valahogyan kilógnak a többi szép közül. Ők ugyanis a lázadástól, az izgalmaktól, és a fájdalomtól tisztábban látnak, mint a többiek, vagyis ahogy ők nevezik, pengék lesznek.

Tally élete pedig egyáltalán nem válik egyszerűbbé azzal, hogy talált egy csoportot, ahová beilleszkedhet, és akikkel együtt megszökhet a szépektől. Mégpedig azért, mert egyrészt Shay-jel a dolgok egy kicsit rosszra fordulnak, ahogy ez várható is volt, másrészt pedig elég rendesen elkezdett bonyolódni Tally szerelmi élete azzal, hogy közelebb került a krímek vezetőjéhez, Zane-hez. Meg persze még mindig ott van a félelmetes szépség, dr Cable, a Különlegesektől, aki továbbra is Tally-n tartja a szemét. Vagy mert Tally eljutott egy rezervátumba, ahol vademberekkel kísérleteznek, és rájött arra, hogy nekik is segítenie kell. Meg mert eddig sem volt túl egyszerű az élete.

Már alig várom a folytatást, mert Tallynek most már tényleg meglehetősen sok mindennel kell szembenéznie. Igaz, hogy ebben a kötetben már volt egy pár olyan dolog, ami nekem nem kifejezetten tetszett. Ilyenek például a szépészeti beavatkozások, amikről az első részben mélyen hallgattak, vagyis gondolom, hogy ezt ebben a részben találták ki... Ilyen volt például a lüktető tetkó, meg a szemek felturbózása. Én valahogy nem pont így képzeltem el a szépek világát, sokkal inkább valami természetesebbre gondoltam. Mármint itt már mindenki nagyon csinos, nem értem miért kellenek ezek a spéci beavatkozások, amiket össze-vissza pakolhatnak az emberre. Azt sem tudom eldönteni, hogy a Különlegesek miért vannak annyira félelmetesnek és mindenttudónak ábrázolva, mikor egyáltalán nem azok. Különben már rég elkapták volna a füstösöket, de így meg olyan, mintha csak játszadoznának, amit aztán vérkomolynak ábrázolnak. A rezervátumosdi meg nekem túlságosan is a Szép új világra emlékeztetett, de azt nem mondom, hogy ez nekem feltétlenül probléma volna, csak szerintem felesleges rész volt a könyvben. Persze lehet hogy csak én éreztem oda nem illőnek. Ettől függetlenül én már nagyon várom a következő két részt.

Scott Westerfeld: Csúfok

Elég volt a Szépek című kötetet a kezembe venni a könyvesboltban, és már biztos voltam benne, hogy egy nekem való történetet tartok a kezemben. Az pedig már csak idő kérdése volt, hogy rájöjjek arra, hogy ez bizony a történet második része, és először a Csúfoknak kell a végére érni, hogy Szépek lehessünk. De nem is probléma, hogy gyakorlatilag egyszerre vettem meg a két kötetet (és azt is rossz sorrendben), mert igazam volt, tényleg olyan könyvről van szó, ami nekem abszolút kedvencemmé válhat. Mert pontosan ez történt.

A cselekmény egy látszólag tökéletes világban játszódik, ahol azt nevelik bele az emberekbe, hogy ők valójában csúfok, de ez szerencsére hamarosan megváltozik. Ugyanis az emberek itt 16. születésnapjukra egy szépítő műtétet kapnak, ami kívül-belül megváltoztatja őket. És bár a csúfok egy része kicsit sekélyesnek tartja a szépek szórakozásait, és mindenféle csínyeket követnek el, azért titkon arra vágynak, hogy végre ők is szépek legyenek és szórakozhassanak. Pontosan ilyen Tally is, akinek a legjobb barátja 3 hónappal hamarabb megkapja a szépítő műtétjét, ezzel magára hagyva Tallyt Csúfszálláson, aki az utolsó csúfként töltendő heteiben egy új barátnőt szerez magának, Shayt. Shay azonban más, mint a többiek, ő ugyanis tényleg nem akarja vállalni a szépek sekélyes életét, és inkább megszökik a műtét elől. Tallynek pedig nem marad más választása, barátnője után kell mennie, és el kell őt árulnia, különben sosem fogják széppé alakítani, és csúfként kell leélnie a hátralevő életét. Azt pedig senki sem akarhatja, ugye?

Azonban azzal, hogy Tally elmegy megkeresni a barátnőjét, főszereplőnk egy csomó sötét titkot megtud a szépek világáról, és rájön arra, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben, mint a szépség.

Libba Bray: Lázadó angyalok

Ez a kötet a Rettentő gyönyörűség folytatása, és a történet is pont ott folytatódik, ahol az első kötetben abbamaradt. A négy három lány a karácsonyra készülődik, amit mind a hárman Londonban fognak tölteni. De sajnos nem élvezhetik ki az utazás összes örömét, ugyanis a családban is problémák vannak, Kartik is Londonba utazott, hogy figyelemmel tartsa Gemmát, és a Birodalmakban sincs minden rendben, ezért Gemmának meg kell kötnie a varázslatot, illetve meg kell akadályozni, hogy Kirké eljusson a Birodalmakba. Tehát nem nevezhető nyugodtnak ez a karácsony.

Ami engem most is, és az előző részben is zavart, az az úgynevezett barátság, ami Gemma, Felicity, Ann és Pippa között van. Úgy érzem, hogy mindenki csak kihasználja Gemmát a hatalma miatt, Fee és Ann azért, hogy átjussanak a másik világba, Pippa meg azért, hogy ne kelljen átkelnie, és örökké velük maradhasson. Olyan az egész, mintha még Gemmának kéne hálásnak lennie, amiért barátkoznak vele, de komolyan mondom, hogyha esetleg saját hatalma lenne a lányoknak, akkor úgy dobnák el Gemmát, mint annak a rendje.

A következő rész is izgalmasnak ígérkezik, szóval már alig várom, hogy belevethessem magam. A magyar kiadásra elvileg nyárig kell várni, de én azért próbálok hamarabb végezni vele.

Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

Nem tudom, hogy direkt azért olvastam el a könyvet hamarabb, hogy aztán mondhassam a film után, hogy a könyv mennyivel sokkal jobb. De most valahogy így sikerült. Annak ellenére, hogy a könyvben Percy csak 12 éves, tehát az abszolút egy mese, míg a filmben körülbelül 16, tehát akár idősebbeknek is szólhat. De a lényeg, hogy a könyv jobban tetszett, és igazából örülök annak, hogy a film egy egész korrekt kis történetként le lett zárva, így nem kell várni a folytatásra. Ami egyébként nem is lesz szerintem, mert ez azért annyira nem volt jó.

Azt kell hogy mondjam, hogy a könyv ismerete nélkül egy baromi szórakoztató kis filmet várhat az ember, mert tényleg az. A könyv ismerete mellett is az, csak mellette van egy kis keserű szájíz, amiért az a fránya mesekönyv sokkal jobbra sikerült, mint ez a nagyszabású film. Nekem a főszereplők egyébként is nagyon tetszettek, szóval talán jobb is, hogy nem ismeretlen kisgyerekeket nyomtak a képünkbe, hanem fiatal felnőtteket jó szöveggel. Szerintem amúgy Uma Thurman volt a legjobb, mint Em néni. Jó, hogy itt nem postázták a fejét az Olimposzra, de kár, hogy Gabe-éket nem intézték el vele. Az úgy muris lett volna.

Amit azért sajnáltam, hogy egy kicsit le volt egyszerűsítve az egész. Nekem hiányzott a jóslat az elejéről, meg nagyon vártam például az Árésszal való kavarást, de persze az is igaz, hogy akkor már bele kellett volna venni az egész Kronosz-dolgot, és akkor meg már nagyon sugallanák a folytatást. De én Árészt akkor is vártam, na. Meg azért is sajnáltam, hogy a szereplők nem 12 évesek, mert itt már tulajdonképpen mindenki vezetett, pedig a buszos nyuggeres fúriás jelenetet is nagyon szerettem volna filmen látni. Amit ugye megakadályozott a saját autó. Meg nem tudom, nekem hiányzott a köd, ami megmásítja a halandó emberek által tapasztalt dolgokat. Pedig mikor Poszeidón kijön az elején a vízből, akkor mutathattak volna valamit, hogy mit lát a szegény horgász bácsi. Enélkül mintha egy kicsit eltérő világot kaptunk volna, mint a könyvben.

Az pedig a leglogikátlanabb dolog volt az egészben, hogy itt tudták mire valók a gyöngyök, és el sem gondolkoztak azon, hogy bakker, részben azért mennek az alvilágba, hogy visszahozzák anyucit, de ha négyen akarnak visszajönni, akkor a 3 golyó rohadtul nem lesz elég. Ez egy kicsit fájt, a rendező bácsi elgondolkozhatott volna azon, hogy a könyvben nem véletlenül volt ez a dolog kicsit másként.

Rick Riordan: A villámtolvaj

Ma tervezem megnézni a filmet is, de előtte el akartam olvasni a könyvet is, szóval most villámsebességgel túl lettem ezen is. És annyira jó volt, hogy ha nem lenne ötmillió könyv, amit még el kéne olvasnom, akkor már rég belevetettem volna magam a folytatásokba. Nem mondom, hogy olyan, mint anno a Harry Potterek voltak, de simán lehetne. Mert annak ellenére, hogy a történet egy 12 éves kisfiúról szól, én 10 évvel öregebb fejjel is minden percét élveztem a könyvnek, szóval nem vicceltem azzal, hogy már nagyon várom a folytatást.

A történet főszereplője a 12 éves Percy Jackson, aki egyébként nem rossz gyerek, mégis hat év alatt már a hatodik iskoláját tapossa, és mindenhol csak a probléma van vele. Mert olvasási problémái vannak, vagyis emiatt nincsenek valami jó jegyei, meg egy kicsit figyelemzavaros is, tehát csak a baj van vele. Tehát amolyan szerencsétlennek is nevezhetnénk, ha nem lenne minderre magyarázat. Ő ugyanis nem átlagos gyerek, hanem mint ahogy megtudja, egy görög istennek a fia. És hatalmas küldetés áll még előtte, hiszen már ebben az első kötetben is meg kell akadályoznia egy kisebbfajta háború kitörését, ami Zeusz, Poszeidón és Hádész között robbanna ki, de ez még mind semmi a várható folytatásokhoz képest. Szóval a lényeg, hogy Percynek még nagy dolgokat kell véghezvinnie, de ahogy ez lenni szokott, ott vannak a barátok, akik a fiú segítségére lesznek, és az istenek is mögötte állnak.

Ami nekem kifejezetten tetszett, az az istenek és mitológiai lények ábrázolása a jelenben. Mármint nekem ez abszolút logikus, hogy a kultúra (ill. világ) központja mostanra már ugye nem Görögország, hanem Amerika, ezért az olimposzi istenek központja is most éppen Amerikában van. Szóval az nagyon jó volt, ahogy egy motoros képében megjelent Árész, vagy a fúriákat mindenki csak nyugdíjasoknak látta a buszon. Szóval tényleg teljesen olyan, mintha köztünk élnének. És arra is jó a magyarázat, hogy az átlagemberek ezt miért nem veszik észre.

Stacey Jay: You Are So Undead to Me

Már nem emlékszem, hogy ki mondta, de több helyen is olvastam, hogy míg a tavalyi év a vámpíroké volt, a 2010es év a zombik éve lesz. Úgyhogy részben emiatt is próbálom csekkolni a zombis ifjúsági irodalmat, de egyelőre még nem sikerült megnyernie a dolognak. Egyelőre még biztosra veszem, hogy a zombik nem lesznek a következő vámpírok.

Ez a mostani kötet amúgy egy sorozatnak az első része, de már januárban megjelent a folytatás is, és aztán ki tudja hogy mennyi lesz még a jövőben. Mert ez a könyv szerintem abszolút eladható, igaz hogy már az a kategória, amiből én kinőttem. De én azért látom benne a jövőt. A főszereplőnek, Megan Berrynek, amellett hogy normális középiskolai életét próbálná élni, egy másik problémával is szembe kell néznie. Ugyanis időnként felkeresi egy-egy zombi, akiknek kicsit rendezetlen volt a haláluk, és esetleg valami utolsó dolgot szeretnének megosztani az élőkkel. Ez annyira nem vészes, mert jó esetben csak este jelennek meg, és néhány mondattal, meg a sírjuk lezárásával el lehet intézni a dolgot. Azonban valaki szándékosan támasztja fel az élőhalottakat, mégpedig azzal a céllal, hogy Megan életére törjenek.

Ami engem egyébként meglehetősen zavart, az maga Megan. Az állandó sikítozásai, nyafogása, a gyerekes viselkedése minden, csak nem szimpatikus. Ahogy nyomozni kezd, az meg egyszerűen nevetséges, egy kicsit fáj nekem, hogy egy lapon emlegeti magát Nancy Drew-val. Szóval mikor ilyen dolgokra gondol, hogy lehet hogy XY használ fekete mágiát, amiért nem lett bálkirálynő, meg hasonlók... És ami a legdurvább, hogy van amiben még igaza is lesz.

Egyelőre még nem tudom, hogy csekkolom-e a folytatást, de akár még el is képzelhető. Főleg amilyen dilis vagyok, hogy folyton olyanokkal próbálkozom, amik egyébként nem is tetszenek annyira.

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

A fű dalol után azt mondtam, hogy lehet még itt számítani Doris Lessing-re, de az igazat megvallva, hogyha ezzel a könyvvel kezdem, akkor valószínűleg nem ezt mondtam volna. Ettől függetlenül még lesz, mert még van más is tőle a polcon, de mit ne mondjak, ez a kötet egy kicsit elvette tőle a kedvem.

Harriet és David, friss házasok, és nagy hévvel vetik bele magukat a családi életbe, jó sok gyereket szeretnének. Rögtön egymás után születik és négy gyerekük, ami után úgy döntenek, hogy tartanak egy kis szünetet, na és ekkor csúszik be a következő, az ötödik. Akivel csak a probléma van. Már Harriet hasában is csak a probléma volt vele, a nőnek nyugtatókat kellett szednie, csak hogy egyáltalán kibírja a terhességet. Ám a szülés után csak rosszabbra fordultak a dolgok, ugyanis egy lelkileg és testileg is torz gyereket hozott világra. Miután évekig nem bírtak el vele, és már kezdte teljesen tönkretenni a családi életet, elviszik Bent egy intézetbe. De Harriet ezt nem tudja elviselni, hiszen Ben egy olyan helyen tölti a napjait benyugtatózva, ahol csak ki tudja mennyi ideig bírt volna életben maradni. Szóval Harriet hazahozza, kockáztatva azt, hogy a családi élete most már visszafordíthatatlanul fel fog borulni.

Az igazat megvallva, ez tök érdekes alapsztori lett volna, de valami bődületesen rosszul megírva. Lélektanilag egyáltalán nem hatolt mélyre, csak leírásból volt sok, de azok sem a legpontosabb fajtából. Nem azt mondom, hogy kellett volna erre valami tudományos magyarázat, hanem hogy ha tényleg azt akarta volna az írónő, hogy ez után a könyv után üljek, és gondolkozzak el a dolgokon, akkor itt valamit nagyon rosszul csinált. Mert amikor befejeztem, nem volt min. És nem azért, mert nem voltak kérdések, hanem mert már nagyon elkéstek vele.

Lawrence Block: A betörő, aki Spinozát olvasott

Egy újabb darabja Lawrence Block betörő-sorozatának, és mivel ez nem az első könyv, ami itt a blogon szerepel, ezért bevezetőnek ennyi bőven elég. Ugyanis ez a rész is teljesen rendben volt, akárcsak a többi.

Carolyn, akinek a kutyás vendégei időnként elszoktak ejteni egy-pás magánjellegű megjegyzést, megtudja, hogy az egyik gazdagabb vendége elutazik a férjével, és tulajdonképpen őrizetlenül hagyják a lakást. Úgyhogy nem is lehet mást tenni, mint meggyőzni az ex-betörő Bernie-t, hogy ezt a házat bizony meg kell látogatni. Azonban ami váratlanul éri őket, hogy már megelőzték őket holmi vandálok, akik teljesen felforgatták a házat. Ám még így is sikerül a széfből ellopni egy pár ékszert, egy órát, és egy ötcentest, ami egy kicsit többet ér a névleges értékénél.

A másik probléma azonban az, hogy Bernie-ék betörése után holtan találják meg a ház tulajdonosának feleségét, és természetesen Bernie-re akarják rákenni a vandál betörést és a gyilkosságot is. Ő azonban ennek cseppet sem örül, hiszen ő egyáltalán nem erőszakos, másrészt pedig ő sosem csinálna ilyen amatőr módon elkövetett betörést. Szóval most megint meg kell keresnie a valódi tettest, vagy tetteseket, különben még valami olyanért ítélnék el, ami teljesen különbözik az elveivel. Ezt pedig nem szabad hagyni.

L. J. Smith: Vampire Diaries - The Struggle

Kezdem a tanulsággal. Ami részemről annyi, hogy ha valami nem megy, akkor azt nem érdemes erőltetni. Történt ugyanis, hogy elkezdtem nézni a Vámpírnaplók sorozatot, nem tetszett. Elolvastam az első részét a könyvnek, nem tetszett. Elolvastam a második részt is, és ahogy az várható volt, ez sem tetszik. Úgyhogy már most szólok, hogy részemről nem lesz 3. rész. Legalábbis amíg úgy érzem, hogy ezerszer jobb könyveket is olvashatnék, addig tényleg semmiképp nem szánom rá magam ilyen szemétre. Már bocsánat.

Szóval ez a könyv valami borzasztóan van megírva. Abszolút képtelen az egész, úgy ahogy van. Elena szörnyen idegesít, pluszpont a sorozatnak, hogy ott Nina Dobrev nagyon-nagyon szép és ott legalább van mit nézni rajta. Mert hogy én ennyire szerencsétlen főszereplőt még életemben nem láttam. Már az is teljesen képtelenség, amit Stefannal összehozott, első látásra beleszeretni, megesketni a barátnőket, hogy mindent megtesznek azért, hogy Elena megszerezze magának... aztán pedig kitalálni azt, hogy csak jót akar, amikor nem mond el életbevágóan fontos dolgokat élete nagy szerelmének. Hát ezt most nagyon-nagyon megszívta, de meg is érdemelte, amiért egy hülye picsa.

Stefan is egy hatalmas szerencsétlen, de ő legalább a sorozatban is annak tűnt. Rá nem is nagyon érdemes szót fecsérelni, mert egy tök semmilyen karakter, azt sem tudom, hogy a könyv nagy részében hol van, mert hogy semmi hasznosat nem csinál, az is biztos. Még Bonnie idegesít engem nagyon, ezzel a pszichés hülyeségeivel, meg főként azzal, hogy ő fiatalon meg akar halni, meg ahogy elképzeli, hogy Damon megöli... utálom az ehhez hasonló agymenéseit.

Szóval részemről ennyi volt, nekem ez a dolog nagyon nem jött be, most már sokadjára.

Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-time

Múlt heti olvasmány, csak nem volt időm még leülni, és összeszedni a gondolataimat. Tipikusan olyan könyv volt, hogy már csak maga a borító miatt is megvettem volna, de amint elolvastam a hátoldalát, már tudtam, hogy nekem erre valóban szükségem van. És nem csalódtam. Bár rettegtem, hogy esetleg szomorú lesz, de olyan mosolygósan, pozitív gondolatokkal fejeztem be az olvasást, mint talán még soha. Úgy éreztem, hogy ha Christophernek ennyi mindent sikerült elérnie, akkor egyáltalán nem létezik lehetetlen.

Christopher egy 15 éves autista kisfiú, aki nem igazán érti az emberek érzelmeit, nem szeret idegenekkel érintkezni, utálja a tömeget és legfőképpen azt, ha hozzáérnek. Nem szereti a sárga és a barna színt, illetve ha a különböző ételek összeérnek a tányérján. Szereti viszont a piros színt, a matematikát, illetve azt, ha valamiféle rendszert talál a dolgokban. Ezért mikor holtan találja a szomszéd kutyáját, az teljesen felborítja az életét. Christopher, aki sohasem ment egyedül a sarki boltnál távolabb, most azt a célt tűzi ki maga elé, hogy meg fogja találni a Wellington nevű kutya gyilkosát.

Nyomozása során azonban nem csak azt sikerül kiderítenie, hogy vajon ki képes meggyilkolni egy ártatlan kutyát, hanem olyan dolgokra is fényt derít, amikről mostanáig mindenki hallgatott előtte. Tehát nem a legvidámabb könyvre kell számítani, ezt azért is szeretném hangsúlyozni, mert úgy kezdtem az írást, hogy milyen pozitív, mosolygós könyv. De valójában nem az, csak nagyon optimista és pozitív gondolatokat közvetít, de ez nincs mindvégig jelen a történetben. A regény egyébként megjelent magyarul is A kutya különös esete az éjszakában címmel.