2010. augusztus 26., csütörtök

Bree Despain: The Dark Divine

Úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy fogalmam sem volt, hogy mit várjak. Már régóta szemeztem a borítójával, illetve tudtam, hogy majd hamarosan magyarul is megjelenik, de körülbelül ennyi. Történetről, tartalomról semmit sem tudtam. Úgyhogy az elején eléggé döcögősen olvastam csak, mondhatnánk azt is, hogy inkább csak szenvedtem vele. De aztán észre sem vettem mikor, de már imádtam. Az utolsó 100 oldalnál pedig még csak letenni sem bírtam.


Tehát amit el kell mondanom, hogy az elején egy hatalmas nagy kliséhegyet észleltem, és emiatt eleinte nem tudtam élvezni a könyvet. Grace Divine egy nagyon vallásos családból származik, ez szegény lánynak már a nevéről is azonnal látszik. Az egész felfogása is a nevére vezethető vissza, hiszen Grace maga a megtestesült jóindulat, mindenkin próbál a tőle telhető legjobban segíteni. Tulajdonképpen ez az a vonás, amivel Grace annyit ért el, hogy halálosan idegesítő, ál-tökéletes, ámde szerintem meglehetősen lapos karakter lett belőle.


A történet egyébként annyi, hogy történt valami 3 évvel ezelőtt, amiről senki sem beszél. Grace bátyja, Jude, tetőtől talpig véresen került haza, gyerekkori barátjuk, Daniel, pedig teljesen eltűnt. Jude pedig azóta egyenesen gyűlöli a fiút, de Grace az egész esetről semmit sem tud, a családban pedig senki sem akar róla beszélni. Azonban most, 3 évvel később, Daniel visszatért. Grace pedig, aki már gyerekkorában is fülig szerelmes volt a srácba, most is egyre közelebb kerül hozzá, annak ellenére, hogy a bátyjához is szeretne hűséges maradni. Tehát ha Jude arra kéri, hogy ne is álljon szóba Daniellel, akkor bizony Grace-nek meg kell próbálnia, még akkor is, ha mást sem akar jobban, mint szerelmével lenni.


Akármi negatívumot éreztem az elején, az a végére szerencsére teljesen eltűnt, legalábbis engem egy idő után eléggé magával ragadt a történet. Nem mondom, hogy nem volt egymillió közhely, meg klisé, főként ilyen vallási dolgokkal kapcsolatban, mint a tékozló fiú esete is. Azt sem mondanám, hogy a mindent átszövő titok annyira mellbevágó lett volna, mert szerintem abszolút kiszámítható volt az egész, még Jude-dal is. De a befejezésnél például én teljesen másra számítottam, valami tragikusabbra. És akkor most mondhatnám, hogy szerencsére nem azt kaptuk.

2010. augusztus 23., hétfő

Bettie Sharpe: Ember

Úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy egyáltalán nem tudtam mire számítsak. Így a legjobb olvasni, mert így abszolút nem lehet csalódni, maximum pozitívan. És most igenis ez történt. Az Ember ugyanis szintén egy mese feldolgozás, mint mondjuk a Beastly, vagy a Devoured, csak ez egy teljesen másik fajta.


Talán mert ez nem a lánnyal kezdődik, hanem a herceggel. Akit születésekor különös ajándékot kapott, amit nevezhetünk átoknak is. Ugyanis a herceg annyira szép lesz, hogy senki nem tud majd neki ellenállni, mindenki inni fogja minden szavát, mindent megkaphat majd, amire csak vágyik. Egyszóval ez a tökéletes ajándék. Vagy mégsem?


Aztán ott van a lány, Ember. Aki mindenét odaadná, csak hogy ne kelljen akaratlanul is behódolnia a herceg bájának. Persze reménytelen, mert mint mindenki más, ő is teljesen odáig van érte. Az első találkozásukkor mindent megtesz azért, hogy ne hasson rá is a hercegen viselt átok, ám mindössze annyira képes csak, hogy míg mindenki a hercegre néz, addig ő lehajtja a fejét.


A herceg pedig meglátja a lányt, aki ugyan nem szép, de nem hódol be neki ugyanúgy, mint a többiek. És ettől a perctől fogva évekig megszállottan keresi a lányt, aki talán ellent tud neki mondani, aki talán majd saját magáért fogja szeretni őt, és nem az átok miatt. Ember pedig mást sem próbál, mint menekülni a herceg átka elől, mert tudja, hogy lehetetlen neki ellenállni.


Az egészből egyébként egy teljesen elferdült Hamupipőke-történet kerekedik, abszolút az idősebb olvasóknak, utóbbit nem csak a szexuális tartalom miatt gondolom. Ami nekem nagyon tetszett, hogy itt valahogy minden más volt. Ember volt a boszorkány, a "gonosz" mostoha és mostohatestvérek tök jó fejek, kész bordélyházat csinálnak Ember szülőházából, de mondjuk valamiből meg kell élniük. A herceg sem tökéletes, és persze Ember sem az. Nagyon jók voltak a kitekintések a többi mesébe, a Jancsi és Juliskában a két falánk és mohó gyerek ahogy majdnem felzabálta szerencsétlen boszorkány házát, aztán még vissza is mentek, és a boszit is felzabálták. Aztán ott van a Borsószem hercegkisasszony, aki addig panaszkodott, hogy nem tud aludni, míg a szolgái megunták és lelökték a méteres ágyneműjéről, aminek következtében kitörte a nyakát. Ezek miatt tudtam igazán élvezni a könyvet, meg mert annyira kiszámíthatatlan volt az egész, hogy egyáltalán nem lehet biztos az ember abban a bizonyos boldogan éltek míg meg nem haltak-ban.

Tera Lynn Childs: Forgive My Fins

Sajnos azokról a könyvekről, amik tényleg nagyon tetszettek (pl. Once a witch, Jekel loves Hyde) sajnos sosem tudom azt mondani, hogy hamarosan magyarul is megjelennek, pedig ez aztán tényleg nagyon élvezetes volt! Úgyhogy remélem hamarosan ez is eljut hozzánk, bár egyelőre a tündérek időszakát éljük, azért remélem idővel a sellőkre is sor kerül. Mert igen, ez bizony egy hableányos történet. Ez az első ilyen, amit olvastam, de iszonyatosan tetszett a sellővilág, szóval biztosan olvasni fogok még hasonlókat.


A történet középpontjában egy Lily nevű lány van, akinek van egy hatalmas titka. És még csak nem is az a titka, hogy mostmár 3 éve halálosan bele van szerelmesedve az egyik iskolatársába, Brody-ba, mert ezt bizony mindenki tudja; hanem az, hogy ő tulajdonképpen félig ember, félig sellő. Most éppen a szárazföldön él, mert miután megtudta, hogy az anyja halandó volt, meg akarta tapasztalni ezt a világot is. Mondjuk nincs könnyű dolga, egyrészt mert még mindig igencsak sajátosan használja a tengeri szlenget, másrészt pedig mert a sellők világában a párválasztás bizony egy életre szól. És ahhoz hogy egy ilyen életre szóló kötődés kialakuljon, egy egyszerű csók is elég. Lily pedig már 3 évre erre a bizonyos csókra vár, és végre a sötét könyvtárban meg is kapja amire várt... csak éppen nem Brody-tól, hanem az ősellenségétől, Quince-től. Úghogy most nincs is más dolguk, mint hogy együtt lemennek a tenger mélyére, hogy Lily apja, aki egyébként a tengeri birodalom, Thalassinia királya, végrehajtsa rajtuk a elválasztást.


Hát mit ne mondjak, tény, hogy Lily a könyv folyamán nagyon sokszor viselkedett gyerekesen... na jó, majdnem mindig. Én attól még szerettem, és leginkább a Quince-Lily párbeszédeket imádtam, amiből szerencsére jó sok volt a könyvből. Nagyon bírtam még a tengeri világ ábrázolását, azt, hogy a sellők tulajdonképpen imádják a sushit, meg a tengeri szlenget, és nagyjából mindent. De leginkább azt, hogy az utolsó oldalon egy új történet indul, tehát mindenképpen lesz folytatása a könyvnek! Sajnos csak jövő nyáron, de addig meg elkezdem az írónő másik sorozatát is, remélem az is lesz legalább ilyen élvezetes!

Alex Flinn: Beastly

Ha valaki nem esetleg tudja elképzelni milyen lehet a Szépség és a Szörnyeteg napjainkban, akkor olvassa el a Beastly-t. A könyv egyébként hamarosan magyarul is megjelenik, illetve már készül a filmváltozat is. Utóbbi egyébként nem tűnik rossznak, mondjuk a Kyle-t játsszó színészt annyira nem ismerem, de Lindy-t, aki úgy tűnik picit több szerepet fog kapni a filmben, Vanessa Hudgens alakítja, Kendrát meg Mary-Kate Olsen. A kedvenc szereplőmet, Willt, pedig egy még nagyobb kedvencem, Neil Patrick Harris fogja alakítani. Utóbbit már alig várom.


A történetről egyébként abszolút semmit nem szükséges mondanom, ugyanis ez tényleg egy az egyben a szépség és a szörnyeteg, csak egyrészt a jelenben, másrészt pedig a szörnyeteg oldaláról. Nekem ez utóbbi tetszett leginkább a könyvben. Mert annak ellenére, hogy csak jókat olvastam róla, nekem valahogy mégsem tetszett annyira. Pedig a szépség és a szörnyeteget imádom, az ilyen középiskolás cuccokat is nagyon, de valahogy mégsem tudott megfogni. És valamiért, talán mert tudtam a végét, valahogy alig vártam, hogy vége legyen. Pedig az alapötlet szerintem egyáltalán nem rossz, sőt nekem tényleg sokat számított, hogy most a szörny oldaláról kaptuk ugyanazt a történetet, és a lány tulajdonképpen csak jó sokára jelent meg ténylegesen Kyle életében.


Ami a fejezeteket összekötő chat-részleteket illeti, igazából az ötlet szerintem ebben az esetben is zseniális volt, de aztán valahogy mégsem az sült ki belőle, amit vártam. Az egész dolog arról szólt, hogy amolyan szörnyek, meg varázslatos lények beszélgetnek egymással egyfajta közösségi oldalon, a problémáikról, meg minden, de igazából volt néhány dolog, ami már szerintem nem kellett volna. Például mikor a grizlisrác bemutatta hófehérkét (nem *azt* a hófehérkét) a többieknek, vagy amikor a szörny is bemutatta Lindy-t. Ez szerintem azért már túlzás volt.

2010. augusztus 22., vasárnap

Aprilynne Pike: Wings (Szárnyak)

Hamarosan ez a könyv is megjelenik magyarul, én meg gondoltam, hogy még gyorsan lecsekkolom előtte. Meg amúgy is szemeztem már vele egy ideje, magyar megjelenés ide vagy oda. Amúgy sem jellemző, hogy magyarul olvasnék, főleg mostanában. Ja, egyébként, akárcsak a Wake esetében, valószínűleg ebből a könyvből is lesz filmváltozat, ráadásul szintén Miley Hannah Montana Cyrus főszereplésével. Mi van itt???


Erre a könyvre is azt tudom mondani, mint a Hex Hall-ra, hogy igen, néha úgy éreztem, hogy én ebből már rettenetesen kinőttem, de azért valahol még is tetszett. Szóval ha olyan kedvem lesz, akkor valószínűleg el fogom olvasni a második részt is, ami a Spells címet viseli. Igaz, most még nem érzem a késztetést, de ez még a jövő zenéje.


A történet egyébként annyi, hogy a 15 éves Laurel egyik nap furcsa kinövést vesz észre a hátán, ami először olyan, mintha csak egy pattanás lenne, majd mikor már golflabda méretű, akkor is csak attól retteg, hogy mit mondjon a szüleinek, és hogy egyáltalán elmondja-e, vagy majd elmúlik magától. A golflabda méretű pattanás. Aha, na persze. Laurel nem tesz semmit, és egyik napról a másikra a púpból virágok nőnek, amik egy szárnyat formáznak. A lány pedig ezután megtudja, hogy ő valójában tündér, csak egy komoly küldetést teljesít, ezért került halandó szülőkhöz. Persze ő ebből semmire sem emlékszik, csak amikor veszélybe kerül az egykori birtokuk, meg a tündércsaládja, meg belecsöppen egy kisebb háborúba a trollok és a tündérek között, akkor segít igazán a tündéreken.


Na és akkor a legjobbat/legrosszabbat a végére hagytam, a szerelmi háromszöget. Azért legjobb, mert imádom a szerelmi háromszögeket, és azért legrosszabb, mert ezt bizony elszúrták. Laurelnek ugyanis van egy halandó barátja, David, akire mindig számíthat, meg egy tündérfiú, Tamani, akihez valamiért nagyon vonzódik. És egyelőre egyikőjüket sem sikerült eltalálni, de én azért még reménykedem, hogy a jövőben ez még változni fog. Egyrészt az volt a problémám, hogy olyan srác, mint David, egyszerűen nincs, nem létezik. Szóval abszolút egy olyan karakter, aki nekem minden, de nem hihető. Mert miért is barátkozott rögtön Laurellel? Hogy fogadta el hamarabb a tündérséget, mint maga a lány? Műűűűűűű! És bár én Tamaninak drukkolok, azért vele sincs minden rendben. Semmi alapja nincs annak, hogy Laurel ennyire vonzódik hozzá. Oké, halandóság előtt együtt voltak, na de ha a lány abszolút semmire nem emlékszik, akkor nekem ezt a megmagyarázhatatlan vonzódást se meséljék be!

Beth Fantaskey: Jekel Loves Hyde

Hát már lehet hogy lassan egy éve várok erre a könyvre. Akkor még sajnos nem jelent meg, aztán meg kellemesen meg is feledkeztem róla, szóval csak most tudtam elolvasni. Pedig több okból is nagyon vártam, egyrészt mert imádom a Jekyll és Hyde-féle doppelganger történeteket, másrészt pedig már Fantaskey egy másik regényével, a Jessica's Guide to Dating on the Dark Side című kötettel is szemeztem már egy ideje. Utóbbira hamarosan sort is fogok keríteni, mert Jekel és Hyde teljesen levett a lábamról.


Jill Jekel egy teljesen átlagos jókislány, aki mindig az csinálja, amit elvárnak tőle; édesapja halála után is egyedül gondoskodik a teljesen összeroppant anyjáról. Tristen Hyde pedig egy nagyon helyes, ám egy kicsit rejtélyesebb figura, meg hát egy igazi rosszfiú. Látszólag nem sok közös van bennük, maximum annyi, hogy mindketten jók kémiából, és hogy van valami sötét titok a családjukban. Azonban miután kiderül, hogy Jill-nek nincs meg a főiskolára félretett pénze, a lánynak nincs más választása, mint hogy induljon egy kémiaversenyen, hogy megkapja a pénznyereményt. Úgy pedig még több esélye van, ha ráveszi Tristent, hogy dolgozzanak együtt, és hozzák létre Stevenson Jekyll és Hyde-jában szereplő formulát. Elvégre ők maguk is Jekel és Hyde, ráadásul nem is akármennyire! Tristen ugyanis közvetlen leszármazottja Edward Hyde-nak, örökölve ezzel a "Hyde-átkot", Jill pedig szintén rokona dr Henry Jekyll-nek. És mint elődjét, Jillt is elkápráztatják a formula nyújtotta lehetőségek, főleg miután véletlenül sikerül megízlelnie, és egyúttal megtudnia, hogy milyen rossznak lenni.


Szóval nekem tetszett, bár hozzám már a téma alapból nagyon közel áll. Azért nem mondom, volt néhány olyan rész, ami már túlságosan is hihetetlen, lehetetlen, vagy out of character volt, de ettől függetlenül én az elejétől a végéig végig élveztem a könyvet. És egészen biztos vagyok benne, hogy Fantaskey másik könyvét is hamarosan el fogom olvasni.

2010. augusztus 17., kedd

Lisa McMann: Gone

Meg kell mondjam, hogy nagyon félve álltam neki ennek a kötetnek, nem is mertem rögtön a Fade után elolvasni, mert már az is nagyon rosszat sejtetett, ilyen címmel pedig, hogy Gone... hát el tudtam képzelni mi lehet. Aztán persze csalódtam, mert fele annyi rossz sem történt, mint amire én konkrétan számítottam, és tulajdonképpen még egy valamilyen szinten pozitív befejezést is kaptunk.


Ez a rész ugyanis Janie döntéséről szólt, arról, hogy elfogadja a képességeit, és megpróbáljon élni a következményekkel. Úgy tűnik két rossz közül kell választania, vagy belelát mások álmaiba, segít a rendőrségnek, segít másokon, de ezáltal elveszíti a látását és a mozgását, vagy pedig elvonul messze mindenkitől, ahol hosszú és magányos életet élhet. Janie pedig már-már az izolációt választaná, de aztán annak is megismeri a szörnyű következményeit, amint megismeri az apját, aki szintén álomfogó, és aki szintén az elszigetelődést választotta annak idején.


Szóval igen, annak ellenére, hogy mennyire tartottam ettől a résztől, összességében egy teljesen pozitív befejezést kaptunk a történetnek. Amelyben Janie végre elfogadta magát, a képességének következményeit, Cabelt, az édesanyját, az édesapját. Szóval mindent. És ez így pont jól jött ki. Na már csak azt várom, hogy lesz-e film az első részből, és ha igen, akkor az milyen lesz. Mert azt őszintén kétlem, hogy a következő két részből is lenne moziváltozat, de persze ki tudja.

2010. augusztus 16., hétfő

Carolyn MacCullough: Once a Witch

Már egy ideje szemeztem ennek a könyvnek a borítójával is, egyrészt mert halálosan beleszerettem, másrészt pedig boszorkányos történet, amiket nagyon is szeretek. És meg kell mondjam, egyáltalán nem csalódtam benne, sőt, nagyon is örülök, hogy végre sort kerítettem rá, mert ezt tényleg kár lett volna sokáig halogatni. Ugyanis egy olyan történetről van szó, ami teljes egészében jól van megírva, és egyenesen ittam minden egyes szavát.


Tamsin egy boszorkány családnak a tagja, és születésekor bizony nagy jövőt jósolt neki a jövőbelátó nagymamája, ám amikor eljött a lány 8. születésnapja, amikor is általában megmutatkozik a boszorkányok képessége, Tamsin semmilyen különlegességet nem produkál. A nagymama tehát minden bizonnyal most valahogy mégiscsak tévedett, de jobb erről nem is beszélni. Tamsin azonban emiatt eléggé eltávolodik a családjától, legfőképpen mert ott van az ő mindig tökéletes és gyönyörű nővére, aki majd egyszer nagymamája nyomdokaiba lép, és ő lesz a család vezetője. Na már csak ezért is érzi magát Tamsin sokkal jobban a nagyvárosban, távol a családjától, kedvenc, és teljes mértékben normális szobatársával, Agathával.


Azonban az élete mégis kellően boszorkányos marad, főleg mivel egy egyetemi professzor összetéveszti őt Rowenával, és arra kéri, hogy keressen meg neki egy elveszett családi örökséget, egy órát. Tamsin pedig szeretné, ha egyszer az életben ő is bebizonyíthatná, hogy tud segíteni másokon, ezért belemegy a játékba, és nem árulja le az idegennek, hogy ő tulajdonképpen nem Rowena, hanem a képességek nélküli testvére. Ezzel pedig elég rendesen felforgatja a dolgokat maga körül, sőt az egész családját is veszélybe sodorja.


Nem tudom elmondani, hogy mennyire tetszett ez a történet, imádom a boszorkányokat, az időutazást, és ez a könyv nagyon ott van a szeren. Egyelőre nem láttam infót arról, hogy lesz-e folytatás, és ha igen, akkor mikor. De mivel van még néhány elvarratlan szál, én remélem, hogy hamarosan olvashatunk egy második részt is. Vagy bármi mást az írónőtől.

2010. augusztus 14., szombat

Lisa McMann: Fade

Igazából már tegnapelőtt befejezhettem volna ezt a részt is, csak a readeremnek valami problémája akadt, és nem jutottam túl az 51. oldalon. De talán jobb is, hogy így hétvégén olvastam el, mert különben biztosan nem tudtam volna a munkára koncentrálni. Ugyanis ez a rész sokkal ütősebb volt, mint az előző, elsősorban az érzelmek terén. Gyakorlatilag az utolsó 30 oldalt végigbőgtem, de szerencsére a végén már volt egy-két széles vigyor is.


Az első részben kiderült, hogy Cabel amolyan "titkosügynök-szerűség", na jó igazából fogalmam sincs, hogy mi erre a magyar megfelelő. Az a lényeg, hogy néhány éve drogozott, lebukott, és ahelyett, hogy komoly büntit kapott volna, úgymond dolgozhat a rendőrségnek, tippeket adhat le középiskolai dolgokról, mint tiltott drog- és szexpartik. És most már Janie is nekik dolgozik, hála a képességének, hogy belelát mások álmaiba, ezáltal könnyebben buktathatja le az embereket. Most az új feladatuk az, hogy lebuktassanak néhány tanárt, akik diákokkal szexelnek. Janie pedig elég hamar belecsöppen a dolgok közepébe, tekintve, hogy a kémiatanára egy picit mintha közvetlenebb lenne, mint amilyennek egy tanárnak kellene lennie.


Hát nem mondom, meglehetősen durva volt ez a rész. Egyrészt emiatt a tanár-diák drog- és szexpartik miatt, amik el nem tudom mondani mennyire undorítóak lehetnek. Másrészt meg amiatt, amit Janie képességéről tudtunk meg. Az, hogy Janie így belelát az álmokba ugyanis azzal jár, hogy néhány éven belül megvakulhat (már most is jelentősen romlott a látása, állandóan fáj a feje), és meg is bénulhat. És így aztán meglehetősen kemény lehet mindezt tovább folytatni. De tulajdonképpen nem is tehet mást, mert két választása van, vagy teljesen elszigetelődik mindenkitől, vagy beletörődik a sorsába, és próbál segíteni az embereken. Utóbbit pedig akár még 50-60 évig is teheti, csak kérdés, hogy milyen áron. Szóval igen, ez a rész most nagyon ütős volt számomra. Alig várom a harmadik részt, de azt majd csak egy kis szünet után olvasom el, mert még szeretném emészteni a dolgokat.

2010. augusztus 12., csütörtök

Lisa McMann: Wake

Hát igen, újabb YA, és most sikerült másmilyen vizekre eveznem, mert most kivételesen nincsenek tündérek, meg különleges képességek... ja, de utóbbi az akad. A főszereplő lány, a 17 éves Janie ugyanis belelát mások álmaiba. Ez tulajdonképpen úgy történik, hogy ha valaki elbóbiskol a közvetlen közelében, ennek a valakinek az álma egyszerűen beszippantja Janie-t, aki ez ellen semmit sem tehet. És mindez kívülről sem túl szép látvány, ilyenkor a lány amolyan rohamszerű önkívületi állapotba kerül, ami rátesz egy lapáttal arra, hogy osztálytársai méginkább lenézzék Janie-t, aki a többiekkel ellentétben egyáltalán nem gazdag.


Janie számára tehát ez az egész képesség egy óriási nagy átok, főleg azért, mert az emberek általában rosszakat álmodnak, félelmeteseket. A legrosszabbak a Waverly-n levő házban lakó valakinek az álmai, amik egyszerre brutálisak, félelmetesek, és perverzek. Janie először csak véletlenül csöppen bele egy ilyen álomba, de hamarosan rá kell jönnie, hogy ismeri a tulajdonosát. Ráadásul igencsak közelről, hiszen egy olyan srácról van szó, akivel már egynéhány éve kerülgetik egymást. Vajon mit tehet ebben az esetben Janie? Hogy tudna segíteni a srácon, ha egyszer nem tudja kontrollálni a képességét? Ráadásul úgy, hogy most már fél is a fiútól...


Az igazat megvallva, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, és szerintem a következő két részt is elég hamar el fogom olvasni, legalábbis most úgy érzem. Mert hát ugye ez is egy sorozat. Mondjuk nem mondom, volt egy-két wtf rész, de ha azt el tudom fogadni, hogy a csaj mászkál az álmokban, akkor simán lehetnek titkosügynök osztálytársak is, nemde? Egyébként a könyvből film is fog készülni, Hannah Montana Miley Cyrus főszereplésével, nem tudni mikor. Gondolom elég félelmetes lesz majd, amikor Miley-t beszippantja egy álom. Főleg Cabel álma. Kész horrorfilm lesz.

2010. augusztus 11., szerda

Rachel Hawkins: Hex Hall

Hát egy újabb YA sorozatra bukkantam, aminek idén jelent meg az első része, és egyelőre még várni kell a folytatásra. Mondjuk ez nem is baj, mert annyira nem tetszett, hogy egyszerre több részt is el tudjak belőle olvasni, de igazából érdekel is, szóval mindenképpen sort kerítek majd a folytatásra is, amint megjelent. Amiért nekem annyira nem tetszett, az csak azért van, mert időnként nagyon úgy éreztem, hogy én ebből nagyon kinőttem. A szereplőkkel például egyáltalán nem tudtam együttérezni, ráadásul rettenetesen kiszámítható volt az egész. Főleg a nagy fordulat, ami egyáltalán nem volt meglepő, sokkal inkább az, hogy a főszereplő lánykánk hogy lehet ennyire vak? Na mindegy.


A történet egyébként annyi, hogy a 16 éves Sophie már 3-4 éve tudja magáról, hogy boszorkány, és ez idő alatt körülbelül 20 új iskolát sikerült megjárnia, mert mindenhol valami galibát okozott. A legutóbbi húzásával, egy félresikerült szerelmi varázzsal azonban túllőtt a célon, és egy Hecate Hall, röviden Hex Hall nevű bentlakásos iskolába kell költöznie, ahol több hozzá hasonló fiatal lakik. Csupa olyan boszorkány, alakváltó és tündér jár ide, akiknek sikerült valami nagyobb problémát csinálniuk az emberek világában. Sophie-nak egyáltalán nem egyszerű a beilleszkedés. Egyrészt, mert bár ő a halandó anyjával élt, a varázsló apjáról, akivel ezidáig egyáltalán nem is találkozott, kiderül, hogy éppen ő az az ember, aki eldönti, hogy kinek kell a Hex Hall-ba kerülnie. Szóval körülbelül mindenki utálja ezért Sophie-t. Másrészt az iskola három legszebb boszorkánya is rátelepszik Sophie-ra, ráadásul az egyiküknek a barátja pont az a fiú, akiért Sophie is teljesen odáig van. Na és ha ez még nem lenne elég, Sophie szobatársnője az egyetlen (vagyis majdnem az egyetlen) vámpír az iskolában, akit szemmel láthatóan mindenki utál, ráadásul ő a fő gyanúsítottja az elmúlt időszakban elkövetett gyilkosságnak.


Hát igen, elég sok minden bele van zsúfolva ebbe az alig 200 oldalba, mindenesetre azon kívül, hogy kicsit úgy éreztem, hogy ebből én már tényleg kinőttem, annyira nem volt rossz. A második részt egész biztosan el fogom még olvasni, remélem hogy az jobban fog tetszeni.

Melissa Marr: Radiant Shadows

Ez a Tündérvilág sorozat negyedik, egyelőre utolsó kötete, szóval most jó sokat várhatok megint a folytatásra. Nekem az tetszik nagyon a sorozatban, hogy bár én hiába szerettem bele a sorozatba a Ash-Keenan-Donia-Seth négyszög miatt, azóta újabb és újabb szereplőket ismertem meg, és mindegyiküket sikerült megszeretnem. Ebben a kötetben most Anin és Devlinen volt a sor, akiket már korábban is megismertünk, a lányt az Ink Exchange-ben, míg Devlint a Fragile Eternity-ben.


A 16 éves Ani a második kötetben a testvéreivel, Tish-sel és a tetoválós Rabbit-tel lakott együtt, azóta kiderült hogy bár hiába félvér, mégis inkább tündér, mint ember, és azóta a Sötét Udvar tagjaival él. Képes ugyanis egyaránt táplálkozni a tündérekből és az emberekből, különleges képessége miatt pedig nem kevesen felfigyeltek már a lányra. Devlin pedig a Magas Udvar királynőjének testvére és bérgyilkosa, és körülbelül 16 évvel ezelőtt meg kellett volna ölnie Anit, de megkímélte az életét, és Devlint azóta kínozza a bűntudat, amiért most az egyszer megszegte a nővérének adott szavát. Bő 16 év után ők ketten újból találkoznak, és Devlinnek rá kell jönnie, hogy egyáltalán nem követett el hibát azzal, hogy életben hagyta Anit, sőt, előbb halna meg, minthogy a lánynak baja essen.


Szerintem ennek a résznek volt eddig a legmélyebb története, erőről és egyensúlyról. Sorcha ugyanis, az örök állandóság és ésszerűség teljesen megváltozott Seth hiánya miatt, pedig ő sohasem lehet magányos, soha sem gyászolhat. Az pedig, hogy ez mégis megtörténhetett, teljesen felborította az udvarok közötti egyensúlyt, az egész tündérvilágot. Ezt ellensúlyozandó hozzák létre Devlinék közösen az Árnyak Udvarát, így most már nemcsak 4, hanem 5 udvar is létezik. A Nyár egyensúlyban van a Téllel, az Árnyak udvara ellensúlyozza a Magas udvart. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz így a Sötét udvarral?


Ebben a részben elég keveset tudtunk meg a többi főszereplőkről, Donia, Keenan és Ash körülbelül csak említés szintjén szerepeltek, Seth pedig ismét csak Sorcha miatt volt jelentős, tehát tulajdonképpen a Télről és a Nyárról semmit sem tudunk, csak annyit, hogy Keenan eltűnt. Remélem a következő rész, ami csak jövőre fog megjelenni, már róla fog szólni, mert kíváncsi vagyok mi történt vele. Igaz, hogy nagyon önző a srác, de nem hiszem hogy csak úgy cserben hagyná az udvarát, hiszen neki az mindene. Majd meglátjuk.

2010. augusztus 1., vasárnap

Melissa Marr: Fragile Eternity (Törékeny örökkévalóság)

Magamhoz képest elég hamar befejeztem a Tündérvilág sorozat harmadik részét, és ami a jó (vagy rossz) hír, hogy már csak egy rész van hátra, a Radiant Shadows, ami nálam már szintén folyamatban van, és akkor egy időre végeztem a sorozattal. Az ötödik rész, a Darkest Mercy majd csak jövőre lesz, vagyis találtam egy újabb megjelenést, amire várhatok még egy jó darabig.


A történetet múltkor csak félig sikerült megtippelnem, mert ebben a részben tényleg megismerjük a negyedik udvar tagjait is, Sorchát, a királynőt, és két testvérét, Devlint és az ármánykodó Bananach-ot (vele már a múltkori részben is találkozhattunk, hiszen a sötét udvar tagja). Viszont abban tévedtem, hogy esetleg barátság van a már megismert 3 udvar között. Ugyanis Keenan és Donia viszonya egyáltalán nincs tisztázva, sőt egyre több bonyodalmat okoz, hogy bár Keenan Don-t szereti, mégiscsak vonzódik a királynőjéhez, ez egyszerűen benne van a lényében. De ahelyett, hogy megpróbálna uralkodni e felett az érzés felett, hiszen Ash-nek is ott van Seth, inkább mindent elront a Télkirálynővel, ami nem kis viszályt jelenthet az udvarok között. Niall is eltávolodott a Nyárkirálytól, elsősorban a múltkori Leslie-s ügy miatt, tehát a helyzet egyáltalán nem fényes, és úgy tűnik hogy Seth az egyetlen kapocs a három udvar között. Hiszen ő Aislinn szerelme, nincs rossz viszonyban Doniával sem, elvégre ő adta neki a látást, Niall pedig egyenesen testvéreként tekint rá. Nem véletlen, hogy a negyedik udvar királynője, Sorcha is felfigyel a különleges halandóra.


És ha ez még nem lenne elég, ott van a már említett Bananach is, a hollólány, akinek lételeme a háború, aki mind a négy udvarban jelen van, és igencsak borús jövőket súgdos a királyok és királynők fülébe, ezzel is mind inkább viszályokat és ellentéteket szülve az udvarok között. Pedig most aztán mindenre van szüksége a megváltozott udvaroknak, csak éppen háborúra nem. De egyelőre még remélhetőleg nincsenek annyira komoly konfliktusok, hogy bármi is valóra váljon Bananach jóslatai közül.