2010. november 22., hétfő

Eden Maguire: Jonas

Egy viszonylag nyugodt kisvárosban egy év leforgása alatt négyen haltak meg, mindannyian tisztázatlan körülmények között. Utoljára Darina barátját, Phoenix-et szúrták le egy utcai verekedésben, a lányt pedig nem hagyja nyugodni a dolog. Aztán egyszer csak megpillantja Phoenix-et, teljes hús-vér mivoltában, és még a három másik elhunyt diákot, Jonast, Arizonát és Summert is, akik beavatják a titkukba. Azért jöttek vissza a túlvilágról, hogy kiderítsék a halálukat övező rejtélyeket, ebben pedig jól jön nekik egy halandó segítsége, így Darina első feladata az lesz, hogy megtudja mi vezetett Jonas balesetéhez.


Szerintem most van egy hete, hogy már elolvastam ezt a könyvet, de valahogy nem volt kedvem írni róla. Talán mert annyira akartam szeretni, és nem sikerült. Először egy Bookstation hírlevélben figyeltem fel rá, gyönyörű borító, történet sem tűnik rossznak, olcsó is, vegyük meg. Még nem kezdtem hozzá, mikor láttam, hogy Nancy is éppen ezt olvassa, szóval még megvártam, hogy ő mit ír róla. Utóbbit még olvastam el, csak azt láttam, hogy pozitív, ezért én is belevetettem magam a könyvbe. De azt egyelőre még nem tudom, hogy a következő részekre mennyire vagyok kíváncsi. A második rész még megvan, azt tuti csekkolom még, aztán majd meglássuk.


Az volt a probléma, hogy én már megint túl sokat vártam, annyira örültem, hogy már megint "zombiirodalomba" botlottam (csak mert a fent említett bookstation megtippelte, hogy 2010 a zombik éve lesz, de persze nem így lett...), mégha most nem is a foszladó hörgős zombikról beszélünk. Megint azt érzem, hogy ha néhány évvel hamarabb olvasom el, akkor még biztosan tetszett volna, de most már néhány dolog felett nem tudok szemet hunyni. Már alapból az, hogy Darina keményen két hónapig volt együtt Phoenix-szel, gyakorlatilag szerintem nem is ismeri (ez szerintem valahol ki is derült), valahogy nem érzem azt, hogy annyira mélyen kéne gyászolni, hogy már látja a halottakat. Volt még néhány jelenet, amin csak néztem. Mikor egyik nap elküldjük Matt-et a francba, a következőn meg szemrebbenés nélkül flörtölünk vele, és ez valahogy senkinek sem tűnik fel? Szóval ja, a szereplők hitelességén még bőven lehet dolgozni.

2010. november 18., csütörtök

Maria V. Snyder: Magic Study

Yelena 14 év után visszatér a hazájába, Sitiába, egyrészt hogy megtanulhassa kontrollálni a varázserejét, másrészt pedig hogy annyi év után újból találkozzon a családjával. Csak sajnos azt, hogy az elmúlt éveket Ixiában töltötte, mindenki kicsit ellenségesen nézi, és a testvérétől kezdve a fél klán azt hiszi, hogy Yelena a parancsnok egyik kéme. De a lány még így is lelkesen veti bele magát a tanulmányaiba, egyedül az rendítheti meg a dolgokat, hogy egy újabb varázsló törekszik hatalomra, és hogy célját elérje, fiatal lányokat kell testileg és lelkileg megerőszakolni. Ismerős?


Már nem azért, de én a Poison Study után úgy vártam a folytatást, és valahogy mégis csalódnom kellett. Azért, mert a Magic Study egy az egyben ugyanaz, mint a Poison Study, csak gyengébb. És akkor most nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert én a Poison Studyt is imádtam, ezt is imádom. Egyszerűen csak voltak dolgok, amik most nem kellettek volna. Valek és Yelena kapcsolatát egyáltalán nem ilyennek ismertem meg; és én nagyon szeretem Arit, Yancot és Valeket, nagyon jó is volt őket viszontlátni, főleg mert azt jelképezték, hogy Yelena mindig számíthat rájuk - de mégis minek? Mikor más sem történt köztük, mint hogy Yelena folyton azt éreztette velük, hogy nincs szükség rájuk, amikor meg szüksége lenne, akkor meg nem jönnek. Azt például meg sem tudom számolni, hogy Yelenát hányszor rabolták el a rész alatt, de az biztos, hogy ebből kettő csak felesleges időhúzás volt, és csak rosszabb lett tőle a könyv. Valahogy azt sem hiszem el, hogy az összes részben ilyen megerőszakolós gyilkolós varázslókat kell felvonultatni, nincs más ötlete az írónőnek? Másféle gonoszok is vannak a világon!


Remélem a harmadik, befejező részt már pozitívabb szájízzel fogom letenni, mindenesetre én máris belevetem magam a Fire Study-ba. És még egyszer hangsúlyozom, nekem nagyon tetszett a Magic Study is, annak ellenére, hogy most csak a negatívumokat hangsúlyoztam. Mert végülis nem tudtam letenni, de az első rész akkor is sokkalsokkal jobb volt.

2010. november 11., csütörtök

Maria V. Snyder: Posion Study

Mit választanál, a gyors halált, vagy a lassú mérget? Ezt a kérdést teszik fel a kivégzésére váró Yelenának, aki az utóbbit választja azzal, hogy a Parancsnok ételkóstolója lesz. A 19 éves lánynak ezután el kell merülnie a mérgek veszélyes világában, de emellett szabadon járhat-kelhet a kastélyban, ami a többhónapos fogság után igazán felemelő érzés. Ám a lány mégsem teljesen szabad, köszönhetően Valeknak, aki a legelső pillanatban megitatja Yelenával a Butterfly's Dust nevű mérget, ami néhány órán belül végezne a lánnyal, ha az nem kapná meg minden nap az ellenszérumot.


Ami engem illet, én gyakorlatilag már innentől kezdve imádtam az egész világot, és ez az imádat szerencsésen kitartott a könyv végéig, és már bele is merültem a folytatásba, a Magic Study-ba. Amilyen egyszerű a stílusa a könyvnek, valahogy mégis sikerült egy árnyalt világot létrehoznia az írónőnek, egy fordulatokkal teli történettel. Nem volt annyira kiszámítható sem, és még az sem tudott zavarni, hogy a végére átváltott helyenként egy picit ponyvába a dolog, mert akkorra már annyira megkedveltem mind Yelenát, mind Valekot, mind pedig a köztük kialakult kapcsolatot.


Yelena egy nagyon erős női jellem, egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Annyi mindenen keresztülment, ami nemhogy nem törte meg őt, de még erősítette is, mind lelkileg, mind fizikailag. Megérdemelte a második esélyt az életre, bár meggyilkolta a jótevőjének a fiát, gyakorlatilag minden oka megvolt rá, és ezért nem lenne szabad elítélni az ember lányát. Ez tetszett nekem nagyon, hogy látszólag ez egy nagyon szigorú törvények által kormányzott ország, ám mégis vannak kisebb kibúvók, lehetőség egy új életre, amit Valek időnként meg is ad. A következő rész is remélem, hogy hasonlóan jó lesz, a címéből is gondolom, hogy megint egy újabb tanulási folyamatnak lehetünk tanúi, csak most nem a mérgekkel és emberekkel kapcsolatban, hanem sokkal inkább a varázserejét kell majd kontrollálnia Yelenának. Még csak most kezdtem el, de már nagyon várom, hogy folytathassam.

2010. november 5., péntek

Lauren Oliver: Before I Fall (Mielőtt elmegyek)

Mi lenne, ha csak egy napod volna hátra? Mit tennél? Kit csókolnál meg? És mire lennél hajlandó azért, hogy megmentsd a saját életedet?
Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.


Már júliusban írtam, hogy régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, egyszer még jól meg is szívtam (na jó, annyira nem), mert félrenéztem a címeket, és egy másik könyvet olvastam el ehelyett. De most végre sikerült behoznom a lemaradásomat, és milyen jól tettem. Szeretem ha olyan könyvet olvasok, amit még emésztgetnem kell egy kicsit, miután elfogyasztottam; a Mielőtt elmegyek pedig kellőképpen elgondolkodtatott. Pedig az első napot nagyon utáltam, azt hittem nagyon félrenyúltam, és abban sem voltam biztos, hogy én ennek egyáltalán a végére jutok. Mert engem nem érdekel néhány beképzelt lány tökéletes élete, azt pedig teljesen kizártnak tartottam, hogy bármikor is szerethetővé válik a főszereplő. És mekkorát tévedtem. Annyira drukkoltam, hogy valami megváltozzon, hogy végre szombat legyen...


Imádtam a történetben, hogy a legapróbb dolgok is mennyire megváltoztatnak egyes eseményeket, például az, hogy kié lesz az utolsó szabad parkoló, vagy hogy puskázunk dolgozatírás közben. És ahogy erre folyamatosan jön rá Sam is, és hogy milyen apróságokon változtat, hogy minden klappoljon. Vagy lehet hogy ez utóbbi nem is fontos, hiszen nem lehet egy nap alatt mindent rendbehozni. Imádtam még a napokat is, most úgy nagyjából fel is tudnám sorolni, hogy melyikben mit szerettem legjobban, de nem teszem. Mindenesetre nekem a hatodik volt a kedvencem, Kent miatt. Persze azt is értem, hogy miért nem az a nap lett az utolsó. A hetedik napon az tetszett, hogy Sam hátrahagyott magából valamit azzal, hogy odaadta Izzynek a nyakláncát, Annának pedig a könyvet. Lehet hogy ez csekélység, de valahogy ez a két jelenet ragadt meg bennem a legjobban arról a napról.


Igazából el sem tudom mondani mennyire tetszett ez a könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom. A magyar megjelenésről én konkrétan semmit nem tudok, mert annyira nem is szoktam figyelni. Az van kiírva, hogy 2010 október, de a Bookline-on még mindig a várható megjelenések között van. De szerintem akkor is hamarosan itt lesz, és én azt mondom, hogy mindenki csapjon le rá, mert megéri.

Ramona and Beezus

A fiatal Ramona Quimbynek (Joey King) remek érzéke van ahhoz, hogy mindig bajba keveredjen. Élénk fantáziája, kiapadhatatlan energiája és féktelen kalandvágya mindig megdolgoztatja a körülötte élőket. Ez különösképp nővérét, Beezus-t (Selena Gomez) bosszantja, akinek állandóan rajta kell tartania szemét kishúgán, nehogy baja essen. Pedig Beezus figyelmét már sokkal inkább a fiúk kötik le, emiatt úgy érzi Ramona csak púp háton. Azonban amikor meg kell menteni a családi otthont, jól jön Ramona szertelen, bajkeverő énje.


Elsősorban azért szemeztem már egy jó ideje a filmmel, mert imádom Selena Gomezt, a Varázslók a Waverly helyről főszereplőjét, másrészt pedig mert már messziről iszonyú aranyosnak tűnt, és már legalább egy éve várom, hogy végre megjelenjen. És nem hiába vártam, mert annyira szeretnivaló, aranyos film volt, esküszöm, hogy szinte végig mosolyogtam rajta, amit időnként felváltott a nevetés. Mert egy ilyen tündéri lányt, mint Ramona, egyszerűen nem lehet nem szeretni. A kedvencem amikor a végén Beatrice esküvőjén rámosolyog a szüleire, annyira imádnivaló kislány, remélem hamarosan még viszontlátjuk valami hasonlóan kellemes kis filmben.


A film egyébként egy könyvsorozatra épül, ami elsősorban óvodás-kisiskolás gyerekeknek szólhat, de biztos vagyok benne, hogy van olyan aranyos, mint a film. Tehát mondjuk olyan, amit én a gyerekemnek biztos szívesen olvasnék estimeseként. Ha majd ez aktuális lesz, akkor majd utánakeresek, bár ahogy látom 2002-ben a Gyöngy-Ház kiadó gondozásában megjelent egy része, Beus és Ramóna címmel, de azóta nem követte folytatás.

2010. november 2., kedd

Becca Fitzpatrick: Crescendo

Bár a Csitt csitt nekem valahogy nem jött be, és nem is voltam biztos abban, hogy engem egyáltalán érdekel-e a folytatás, most valamiért mégis pont erre a könyvre esett a választásom, és azt kell hogy mondjam, nagyon tetszett! Lehet hogy azért, mert én a Hush hush-tól hűdesokatvártam, és azt nem kaptam meg, itt meg úgy voltam vele, hogy na adok még egy esélyt a sorozatnak, és egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet.


Az igazat megvallva, én már az első kötetben sem bírtam a Nora-Patch (most már olyan furcsa, hogy magyarban Folt) szálat, és ebben a kötetben sem adnak sok lehetőséget arra, hogy megszokjam őket együtt. Ugyanis most a "szerelmespárunk" igencsak eltávolodik egymástól, annyira, hogy még szakítanak is. Patch ezután Nora ősellensége, Marcie mellett keres boldogságot, legalábbis látszólag, ami nem kicsit szúrja Nora szemét, másrészt meg egyre inkább arra utalnak a jelek, hogy a srácnak köze van Nora apjának a meggyilkolásához. Nora pedig, miután egyre gyakrabban látja felbukkanni édesapja szellemét, mindent megtesz, hogy eljusson az igazságig. Hiszen lehet hogy az apja életben van? Vagy akit eddig apjának hitt, valójában egy idegen?


Spoilerezni nem fogok, a könyv majd megválaszolja a fenti kérdéseket. Az biztos, hogy most sem mindenki az, akinek látszik. Bár én a "gonoszt" elég hamar kiszúrtam, mármint mind a kettőt is. Ami már megint bosszantott, hogy sikerült egy olyan cliffhangert összehozniuk itt is, hogy muszáj feltennem a kérdést: hol van már a következő rész?? Azt sajnálom még, hogy Foltot továbbra sem sikerült megszeretnem, mert szinte végig egy érzéketlen tuskó volt, főleg mert ugye Nora szemszögéből láttuk a dolgokat. Rajtam pedig az nem segít, hogy a végén megmagyarázza a dolgokat, meg hogy ő akart segíteni, csak Nora nem hagyta, mert az nekem kevés. A kedvenc szereplő nálam most teljesen egyértelműen Scott volt, remélem még viszontlátjuk, meg azt is remélem, hogy kap valami happy endet.