Decemberi szemezgetés

Egy kicsit megint elmaradtam a blogolósdival, ma próbáltam mondjuk behozni, de még mindig van 3 könyv amit a napokban olvastam, és még kellene róluk valami apróságot összehozni ide (Alexandra Adornetto: Hades, Tahereh Mafi. Shatter Me és Melissa Walker: Small Town Sinners), de erre ma már nem fogok sort keríteni. Viszont mivel még december eleje van, mégiscsak összeszedek néhány érdekességet az ehavi megjelenések közül. Engem konkrétan nem sok minden érdekel most, a jövő év eleje már egy picit várósabb lenne...

A Clockwork Prince például már megjelent, már a polcomon is van, csak kedvem nincs sok hozzá, de majd a közeljövőben:). A Shattered Souls nem tűnik rossznak, de nem is merek túl sokat várni tőle, mert gyönyörűségesen meseszép borítója van, és ez nem mindig jó előjel. A Catching Jordan nálam a hónap feelgood cuccosa, míg a Touch of Power egy új Maria V. Snyder sorozat lesz, én pedig már a Poison Study óta tervezem, hogy olvasnék tőle valami mást is...

Az alsó sort azért válogattam össze, mert valamiért ezek is a wishlistemen voltak, de így utólag visszagondolva már nem tudom egészen pontosan, hogy miért, mert valószínűleg egyiket sem fogom elolvasni.

Michelle Zink: Prófécia

A tizenhat esztendős Lia Milthrope nemrégen veszítette el édesapját, s immár teljesen szülő nélkül maradt. Amikor azonban egy különös jel tűnik fel a csuklóján, lassan ráébred, hogy a bélyeg, amelyet viselnie kell, sokkal súlyosabb az árván maradt leány titulusánál. Lia és ikerhúga, Alice végzetes szerepet örökölt egy ősi próféciában, amely évszázadok óta ikrek generációit fordította egymás ellen.

Ez a könyv még akkor került fel a kívánságlistámra, amikor felfedeztem magamnak a bookdepositoryt, és azóta is ott pihent, mert valahogy sosem volt meg bennem a késztetés, hogy végre sort is kerítsek rá, hiába láttam sorra megjelenni a folytatásokat. Aztán persze úgy alakult, hogy nézelődtem valamelyik könyvesboltban, és szembejött velem a magyar verziója! Kicsit sokkolt (meg egyébként már lassan minden sokkol... azt sem figyeltem, hogy megjelenik az Unearthly, a Delirium, meg a Matched például, csak sorra jönnek szembe velem), aztán amint rájöttem, hogy de jó, ez nekem már régóta kell, szaladtam is a westendes könyvkölcsönzőbe, hogy megrendeljem magamnak a könyvet.

Nem vártam tőle nagy csodákat, főleg mivel tényleg mindig találtam olyan könyveket, amik valahogy jobban érdekeltek, így tudtam benne pozitívan csalódni. Vagyis nem tudom, mert miután csalódtam benne egy pozitívat (nahát ez egész jó!), sikerült negatív érzéseket is ébresztenie bennem, főleg egy bizonyos szereplő halála után. Nem azért, mert meghalt, hanem azért, ahogy történt, meg ahogy utána viszonyultak a dologhoz. Nekem ez meglehetősen ellenszenves volt.

Mindenesetre annyira nem is volt rossz, úgyhogy részemről várható, hogy elolvasom majd a folytatásokat, ha nem is angolul, amint megjelenik magyarul, szerintem én újfent rávetem majd magam. Nem tetszik mondjuk annyira, mint a Gemma Doyle trilógia, de azért egy icipicit mégiscsak arra emlékeztet engem. Érdemben többet nem is tudok mondani, mert már több mint két hete olvastam, és egy picit kiestek már a dolgok...

Hannah Harrington: Saving June

Amikor Harper Scott testvére, June öngyilkos lesz, az elvált szülei pedig el akarják felezni a hamvait, Harper úgy dönt, hogy magához veszi az urnát és elviszi oda, ahová a nővére mindig is vágyott: Californiába. Harpert a legjobb barátnője, Laney is elkíséri, illetve egy különös srác is velük tart, akitől egyelőre még nem sikerült megtudniuk, hogy mégis milyen viszonyban állt June-al, de az valószínű, hogy közel állhattak egymáshoz. A kisebb-nagyobb kitérőkkel és rengeteg tanulsággal tarkított út során Harper elég sok igazságra ráeszmél nővérével, önmagával és a világgal kapcsolatban...

Ha jól számoltam, ez a 17. könyv, amit a contemps challenge keretein belül olvastam (és yay-yay lehet nekem örülni, mert amúgy már az utolsót is elolvastam, amit terveztem, csak a blogolással vagyok enyhén lemaradva... de majd eljutok oda is:)), ami azt jelenti, hogy már csak 1 könyv és lesz egy befejezett valamim, amit elterveztem. A várólista csökkentés, a Harry Potterek, meg szegény Diana Wynne Jones még egy picit váratnak magukra...

Az az igazság, hogy egyre több ilyen könyv jön velem szemben, amikor "meghal a főszereplő nővére" és én annyira nem szeretem ezt a trendet. Nekem is van testvérem, és ezért nem szeretek ilyesmiről olvasni, vagyis néha-néha még belefér, de már egy kicsit sok volt belőle. Ennek ellenére a Saving June-t nagyon tudtam szeretni, egyszerűen a legjobbnak tartom amit a témában olvastam. Sajnálom is, hogy mindig útközben olvasok, mert volt jónéhány olyan utalás, vagy zeneszám, aminek szívesen utánanéztem volna, vagy éppen meghallgattam volna. A jegyzetelgetés meg valahogy nem az én világom... oké, konkrétan meg sem fordult a fejemben, hogy fel kéne jegyezni azokat a dolgokat, amiket nem akartam elfelejteni.

A szereplőket egytől egyig nagyon megkedveltem, és együtt tudtam érezni mindhármójuk problémáival. Volt mondjuk néhány olyan dolog, amit nem mindig tudtam hova tenni, de ezt annak tudom be, hogy ez volt Hannah Harrington első regénye, és még van hová fejlődnie. Ennek ellenére rég olvastam ennyire jól megírt, egészen életszagú regényt, főleg nem egy elsőkönyves írótól.

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Izgalmas, különös, megindító első kötet. A fényképek és a szöveg pompás összhangja felejthetetlen történetet teremt." 
John Green, az Alaska nyomában és a Paper Towns New York Times Bestseller-írója

Egy rejtélyes sziget … 
egy elhagyott árvaház … 
izgalmas, megindító és csodálatos történet

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.

Volt egy fiú, akit egyáltalán nem lehetett látni, ha nem viselt ruhát, aztán egy lány, aki a csupasz kezében hordozta a tüzet. Volt két nővér, akik úgy beszélgettek egymással, hogy egyetlen szót sem szóltak és egy lány, aki úgy járt, hogy a lába nem érintette a földet. Olyan könnyű volt, hogy madzagot kellett kötni a derekára, hogy el ne repüljön.

És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár.

Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.

Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.

Igazából sohasem tudtam tulajdonképpen mit is kellene várnom ettől a regénytől, pedig még a külföldi megjelenése előtt is szemezgettem vele. Persze most, hogy elolvastam sem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy ez most igazából mi is volt, de engem megnyert vele elég rendesen. Tulajdonképpen már a borító is megnyert, meg a fülszöveg, meg a fényképek, ahogy belelapoztam, sőt még az is, hogy John Green ajánlását olvashatjuk rajta. Csak egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy miként is álljak hozzá.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a hozzáállásom a következő. Elolvastam, tetszett, 2013-ban pedig jön majd a folytatás, aminek egyelőre még címe sincs, de én már jó előre várom, és reménykedek, hogy hasonlóan különleges lesz, mint az első rész, vagy mint az első részben szereplő gyerekek. Amit egyenesen imádtam a kiadásban, azok a fényképek. Azok is egytől egyig mind különlegesek voltak, ha pedig mégsem, akkor különlegessé tette őket a köréjük írt történet. Sajnálom, hogy nem vagyok megszállott könyvgyűjtő, mert ez a darab tényleg jól mutatott volna a polcon, olyan amit szívesen levettem volna a polcról, hogy elidőzzek egy-egy fényképen. De mivel helyem sincs sok, ezért visszavittem a kedvenc könyvkölcsönzőmbe.

Ally Condie: Crossed (Matched #2)

Keresve a jövőjét, ami talán nem is létezik, és hogy rájöjjön kivel is szeretné majd megosztani, Cassia a Külső Tartományokba utazik, hogy megtalálja Ky-t, akit a biztos halál reményében száműztek oda. Azonban mire rátalálna, Ky éppen elszökött, de szerencsére nyomokat is hagyott maga után, amiket csak Cassia találhat meg. Cassia az utazása során sok olyan dolgot megkérdőjelez, amit eddig kedvesnek tartott, és egyre bizonyosabb az elhatározása, hogy csak Ky-al tudja elképzelni a jövőjét. Legalábbis amíg meg nem változnak a szabályok, nem tűnik fel a felkelés lehetősége, és amíg ki nem derül valami olyasmi Xander-ről, ami mindent megváltoztathat.

Nagyon szerettem Ally Condie-tól a Matched című könyvet (megjelent magyarul, juppi!), és éppen ezért én személy szerint nagyon vágytam már a folytatásra is. De nem egészen erre. Mert mi a frászkarika volt ez kéremszépen? Csúfság lenne azt mondani, hogy semmi sem történt, mert valami biztos történt. Csak mivel egy hónapja olvastam és azóta lusta voltam blogot írni, most mégannyira sem emlékszem, hogy mi volt benne. Konkrétan az első részre jobban emlékszem, mint erre itten. Mintha Condie itt szépen megpihent volna, elégre az első rész siker volt, akkor a másodikat is biztos meg fogják venni, nem kell ide nagy történet. Remélem, hogy a harmadik részre összeszedi magát, amit mondjuk ez után nem fogok habzó szájjal várni, de azért még annyi maradt bennem, hogy mondjuk... reménykedjek?

Szóval a második rész pontosan onnan folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, csak a lelkesedés fogyott el egy picit jobban. A két főszereplőnk konkrétan egy helyben toporog mind a 350+ oldal alatt, oké, nem fizikailag értem, hanem fejben. A mellékszereplőket pedig éppen azért nem lehet megkedvelni, mert Cassia és Ky fején keresztül látod őket. Pedig akár még érdekesek is lehettek volna, vagy éppen megmenthették volna a történetet, mert én Indie-t elsőre egészen szerethetőnek találtam. Csak aztán az történt, hogy láttuk őt Cassia fején át, meg Ky fején át, és aztán csak azon járt a fejem, hogy hogy lehet így elrontani egy potenciálisan jó karaktert?