Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-7

A Szent Johanna Gimi már egy ideje benne van a köztudatban, engem mégiscsak a hetedik kötet megjelenésekor talált meg. Persze szembejött már korábban is, de sosem vettem a fáradságot, hogy meg is nézzem ez micsoda. Aztán még júniusban e-mailben ajánlotta nekem egy kedves olvasóm (ezúton is köszönet cseszkának) a sorozatot, és pont amikor láttam, hogy napokon belül megjelenik a hetedik kötet, kikölcsönöztem az első részét a westendes könyvsikerkölcsönzőből. Amit utólag picit bánok, mert konkrétan minden részét vissza is vittem, ezért lehetőségem sincs újraolvasni, meg az érzés sincs meg, hogy itt van a polcomon "A Sorozat", és akármikor levehetem onnan bármelyik részét. A párom persze megnyugtatott, hogy karácsonyra úgyis mindenkitől könyvutalványt, meg feltöltött libri kártyákat fogok kapni, és megvehetem majd egybe mind a hét részt, és még gyorsan újra is olvashatom mielőtt megjelenne a nyolcadik könyv :)

Azért nem írtam külön-külön mindegyik részéről, mert konkrétan amint letettem egy részt, már nyúltam is a következőért. Vannak kedvenceim (Kezdet, Remény és Útvesztő), meg olyan rész is, ami valamiért kevésbé tetszett, mint a többi (Ketten), de mivel tényleg egyben olvastam, végeredményben csillagosötös az egész. Amit picit sajnálok, hogy nem kicsit később talált meg a sorozat, például amikor épp az utolsó rész is megjelent, hogy egyben letudhassam az egészet; vagy épp ellenkezőleg, miért nem előbb talált meg? Hogy kezdetektől tudjam figyelni az eseményeket, várni az új részeket, hogy legalább egy kicsit tovább tartson az élmény. Persze az élmény így is megvolt, első hét után szaladtam SzJG-s fülbevalót venni, és abban nyomultam a továbbiakban, mert szeretek legalább ennyiben passzolni a könyveimhez :). Aztán melóhelyen találkoztam egy olyan vendéggel, akin "I<3Cortez" póló volt, és egyből jobb kedve lett mindenkinek az én "úúú, de jó pólód van, most olvasom a sorozatot!" kirohanásom után. És esküszöm, hogy hallottam a villamoson elhangzani ezt a félmondatot: "....pedig úgy tepertem, mint Szatmáry Kinga az eszjégéből", emiatt is virult a fejem, nem is kicsit. Itthon pedig már úgy hivatkozunk rá, hogy "A Sorozat", így nagy kezdőbetűkkel. :)

Na és akkor gyorsan még a kedvencekről, meg pár szomorú dologról. Kedvenc részem a Remény volt, azon sikerült a legtöbbet vigyorognom, meg arra gondolok vissza legpozitívabban, annak ellenére, hogy egy kicsit összefolynak néha a dolgok. Nagyon szerettem a Kezdetet is, mert ha az nem lett volna olyan, amilyen, akkor lehet hogy most nem itt áradoznék a sorozatról, hanem egy rész után félretettem volna az egészet. Az Útvesztő pedig baromi közel áll hozzám, főleg mert sokáig nekem sem volt fogalmam arról, hogy mit kéne csinálnom, és ahogy Reni, én is azon a bizonyos egyetemen választottam egy nyelvszakot, mert annyira olyannak tűnt, hogy ez az ami teljesen én vagyok (persze ott meg az derült ki, hogy nagyon nem így van, és már megint ott vagyok, hogy fogalmam sincs mit kéne csinálnom). A legeslegkedvencebb szereplőm Virág, mert egy az egyben olyan, mint az én legjobb barátnőm volt (aki már nem él). Nem akarom nagyon részletesen kifejteni, de megvolt a saját "Dorián-korszakunk", nem fiú miatt, de mégis kísértetiesen hasonlított az SzJG-hez, bár én mégis ott kezdtem el sírni, amikor Virág msn-en azt írta, hogy "te vagy az lb-m XD", mert ez annyira, de annyira ismerős volt. Persze sokat nevettem is, mert visszahozott sok régi szép emléket is, és ezért hálás vagyok. A fiúk közül pedig Zsolti és Dave a nagy kedvencem, amellett hogy mindenki mást is nagyon szeretek (kivéve Dorián), de az első részben rajtuk sikerült a legtöbbet nevetnem, és valahogy ők maradtak meg nálam örök kedvencnek. Renit is nagyon kedveltem, örülök, hogy az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, mert nagyon sokszor tudtam vele azonosulni, a könyvek, meg leginkább Virág miatt is.

Röviden is tömören ennyi. A végén még annyit megjegyeznék, hogy engem 25 éves fejjel teljesen levett a lábamról a könyv, és kellemesen visszarepített a gimis padok közé. Páromnak is felolvastam pár vicces jelenetet, az tetszett neki, sőt az is előfordult, hogy a metrón ülve bele-beleolvasott valamelyik könyvembe. Ciki, nem ciki, szerintem a srácok miatt a fiúk is nyugodtan felvállalhatnák :) Én személy szerint rengeteget nevettem, meg sírtam is, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom A Sorozatot.

 

Ezek még kimaradtak

Ruth Frances Long: The Treachery of Beautiful Things

Tündéres könyv, de szerencsére nem az a verzió, amikor a tündérek kedves és jóképű fiatalemberek, és szerelmi sokszögek sem bontakoznak ki. Gyerekkorában a zeneiskolából hazafelé menet Jenny és a bátyja Tom az erdőn keresztül szerették volna levágni a hazautat, de csak Jenny ér haza épségben, Tomot elragadja az erdő. Jenny ezután évekig kerüli az erdőt, kezelésekre jár, és továbbra is rémálmai vannak az erdőben rejtőző szörnyről, de mindezt próbálja magába folytani. Legalábbis addig, amíg meg nem hallja Tom rég elfeledett fuvolajátékát. Jenny útnak indul, hogy visszaszerezze testvérét az erdő teremtményeinek kezei közül, de úgy tűnik csak azt érte el vele, hogy őt magát is elragadja az erdő.

Josephine Angelini: Baljós csillagok

Már egy ideje szemeztem ezzel a könyvvel, főleg hogy nyár elején megjelent a második része külföldön, aminek szintén egészen tetszetős borítója van, és bár értékelést konkrétan nem olvastam hozzá, de 4,14 az értékelése goodreads-en, ami szerintem nem rossz. Olvasnom kellett volna róla, mert akkor talán nem várom annyira a magyar megjelenést. Ugyanis már az első 50 oldalon olyan nehezen jutottam át, hogy kérdéses volt, tudom-e tartani a 15 napos határidőt a kedvenc könyvkölcsönzőmnél. A "történetről" elég annyi, hogy a főszereplő hihetetlenül gyönyörű, erős és különleges, de amikor új diákok érkeznek a sulijába, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva annyira gyűlöli őket, hogy meg akarja őket ölni, ők szintén. Na, konkrétan ez nekem megmagyarázza, hogy miért is akartam utálattól elborult fejjel többször is a falhoz csapkodni a könyvet. A magyarázata a dolognak pedig rémesen nevetséges, ha van könyv, amit senkinek nem ajánlok, az ez.

Beth Kephart: Small Damages

Kephart egy másik könyve már egy éve a várólistámon van, és most is felfigyeltem rá, meg a fülszöveg is tetszett, szóval egyből landolt a júliusi várólistámon. Kenzie nemrég veszítette el az édesapját, és még nem igazán találja helyét a világban. Egyetlen támaszát az egyik legjobb barátjában találja meg, azonban nem voltak elég óvatosak, és Kenzie teherbe esik. Az anyja hallani sem akar a dologról, Kenzie barátja is szeretné inkább meg nem történtté tenni az esetet. Kenzie azonban hajthatatlan, mindenképpen szeretne életet adni a babájának. Édesanyja ismerősein keresztül Spanyolországba küldi egy szakács otthonába, hogy ott segédkezzen, amíg megszüli a gyereket, aki majd egy szerető párhoz kerül. Kenzie pedig úgy térhet haza, mint ha mi sem történt volna, egy kis kiránduláson volt. Eleinte nehéz esetként is viselkedik, de kezdi megszokni és megszeretni az új helyét. Nagyon kellemes történet, nálam abszolút pozitívum volt, hogy Kenzie egy percet nem kételkedik abban, hogy megszülje a gyerekét, akihez az egész könyv alatt folyamatosan beszél, gyakran többes számban hivatkozva saját magukra.

Nathalie Somers: Lányok regénye

Nyaralni voltam, és mivel úgy gondoltam sok időm nem lesz olvasni, ezért csak a Baljós csillagokat vittem magammal, de az meg annyira pocsék volt, hogy nem bírtam olvasni. Mivel mindig hamarabb felébredtem reggelente, mint a többiek, ezért kellett valami amivel lefoglalom magam. A Lányok regénye pedig az első könyv volt, amivel szembetalálkoztam a könyvesboltban, és megállapítottam, hogy hű, ezt még nem láttam. Négy francia tinilány életéről szól, hárman régóta barátnők, de idén mindhárman más-más osztályba kerültek, a negyedik, Mélisande, pedig csak most csatlakozott be hozzájuk. Eleinte bizalmatlanul fogadják az új lányt, de aztán igaz barátság alakul ki közöttük, miközben mind a négyüknek meg kell birkózniuk a saját problémáikkal, legyen szó a szüleikről, vagy az első szerelemről. Összességében egy könnyed nyári olvasmányról van szó, de lehetett volna sokkal jobb is.

Kelly Oram: Serial Hottie

A hokirajongó Ellie-t világéletében fiúk vették körül, de mivel mindig is úgy bántak vele, mintha egy lenne közülük, és sosem érdeklődtek különösebben a lány iránt. Azonban Seth személyében egy új srác költözik a szomszédba, aki amellett, hogy iszonyatosan helyes, úgy viselkedik, mintha Ellie lenne a világának közepe. Ellie-nek meglehetősen szokatlan Seth közeledése, ám minden értelmet nyer számára, amikor az új szomszédaik érkezésével egy időben egy sorozatgyilkos is elkezd garázdálkodni a városban, az áldozatai pedig egy az egyben Ellie kiköpött másai. A lány pedig ahogy egyre jobban megismeri az új fiút, egyre inkább meg van arról győződve, hogy Seth egy pszichopata sorozatgyilkos. Ráadásul a hihetetlenül jóképű fajtából. Amúgy is szemeztem már ezzel a könyvvel, de goodreads-en az egyik ismerősöm 5 csillagot adott rá, nekem meg ennyi elég volt, hogy a várólistám élén landoljon. Helyenként kicsit túlzásba csapott át Ellie paranoiája, de én jókat nevettem rajta. Az írónő összes többi könyve a várólistámon landolt.

Szeptemberi várós

A Sweet Shadows amellett, hogy Tera Lynn Childs (magyarul megjelent tőle: Hableányok kíméljenek), a Medusa Girls folytatása, egyszóval: kell. The Raven Boys egy nagyon jónak ígérkező Maggie STiefvater. A The Diviners egy nyomozós Libba Bray, és egészen jónak tűnik. Az Iron's Prophecy meg olyan novella, ami Iron Fey könyvek után játszódik, egyszóval érdeke.

Az Unspokenről egyelőre nem sokat tudok, de Sarah Rees Brennan-tól már régóta szeretnék olvasni, főleg a Team Human óta, és imádom a borítóját. A My Super Sweer Sixteenth Century-ban a leányzó családi nyaralás alatt a reneszánsz Itáliában landol. A What's Left of Me olyan világban játszódik, ahol mindenki két lélekkel születik, de az egyik időközben elhalványul. Főszereplő lánykánknál meg pont nem. A Nerve pedig egy olyan játék, ami viszonylag ártatlannak indul, de aztán kiderül, hogy mindent tudnak a játékosokról, a tétek pedig egyre emelkednek.