Lauren Oliver - Panic

Lauren Olivert szerintem nem kell bemutatnom senkinek, magyarul is több könyve megjelent már, a Before I Fall (Mielőtt elmegyek), illetve a Delirium trilógia is. Én abban is egészen biztos vagyok, hogy majd a Panic is eljut hozzánk. Látatlanban, fülszöveg alapján sokan egyből az Éhezők viadalára asszociáltak, de ha könyvben gondolkozom, nekem valamiért mégis inkább Tara Altebrando The Best Night of Your (Pathetic) Life-ja jutott egyből eszembe, csak éppen komolyabb hangvételben, amúgy meg a Milo Ventimiglia-féle Dirty Deeds (Party gimi) című film is egyből beugrott. Goodreads-en amúgy disztópiaként is fel van tüntetve a regény, de szerintem simán vannak a mai világban olyan helyek, ahol játszódhatna a történet.

Van ugyanis egy Carp nevű város, valahol a nagy semmi közepén, ahol nem igazán történik semmi, az emberek inkább szegényebbek, mint gazdagok, és az igazat megvallva, rohadt nehéz innen kitörni. A végzősök közül azonban egyvalakinek mindig megvan a lehetősége, hogy megvalósítsa az álmát. Részt kell venni a Pánik nevű játékon, meg kell nyerni, és máris tiéd lehet a többi diák által összekuporgatott halom pénz. Egyszerűnek tűnik, nem? Hát nem az, a Pánik ugyanis veszélyes, nem csak egymással kell megküzdenie a nevezőknek, hanem a saját félelmeikkel is, és sajnos gyakran végződik a játék balesetekkel, vagy éppen halállal.

Mindenkit hajt valami, hogy megnyerje a Pánikot és elvigye a pénznyereményt. És egy ilyen játék furcsán össze tud hozni, vagy meg tud változtatni különféle embereket. Heather például sosem gondolta, hogy részt akarna venni a játékon, sosem érezte magát elég bevállalósnak, elég bátornak hozzá. Egyszerűen csak elpattant valami a fejében, amikor meglátta az exbarátját az új csajával, és pillanatnyi őrültségében végül ő is nevezett. Aztán ahogy egyre tovább jut a játékban, egyre inkább megtalálja a saját erejét, és a saját okait*, amiért meg kell nyernie a versenyt. Nat mindig is szerette volna megvalósítani az álmát, híres akart lenni, sztár, vagy modell. És erre a legnagyobb esélye akkor van, ha elviszi a Pánik nyereményét. Dodge mindig is nevezni akart a versenyen, de nem azért, mert érdekli a pénz, vagy a kitörés lehetősége. Őt kezdettől fogva egy dolog hajtotta, meg akarja bosszulni, hogy a nővérének 2 évvel ezelőtt tönkrement az élete a játék miatt.

* Ez a dolog picit zavart, hogy Heather a testvére miatt végülis talált egy külső okot, amiért meg kell nyernie a versenyt, de szerintem sokkal jobb lett volna, ha enélkül is ment volna. Hiszen egyre erősebb lett, ő maga is rájött, hogy meg tudja csinálni. Nekem az is elég lett volna, ha rájön, hogy rossz okból jelentkezett, és most már saját magáért fog küzdeni.

Számomra nem volt annyira jó a Pánik, mint Lauren Oliver eddigi könyvei, de az tény, hogy van egy különleges hangulata. A szereplőket sem volt könnyű azonnal megkedvelni, mert egy ilyen helyzetben, ahol mindenki a saját, néha önző érdekekből cselekszik, nem mindig a legjobbat sikerül kihoznia magából az embernek. Ettől függetlenül mindenkit meg lehetett érteni valamilyen szinten, aztán meg egészen beszippantott a cselekmény, és izgatottan vártam, hogy milyen lesz a befejezés. Itt viszont határozottan csalódtam. Konkrétan az utolsó feladat elvileg legizgalmasabb pillanatában elsőre fel sem fogtam, hogy mi történt, vagyis inkább az volt a kérdésem, hogy "mi van, akkor ez most ennyi volt?". Még újra is kellett olvasnom egy pár oldalt, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen meg lesz oldva. És bár a szimbolikája határozottan tetszett, én valamiért egy kicsit mégis mást vártam. Még akkor is, ha a legutolsó fejezetnek azért sikerült rendbe tennie bennem a dolgokat.

Lényeg a lényeg, azért rendben volt ez a könyv, és várom, hogy mit olvashatunk legközelebb az írónőtől. Sajnos sem a gyerekkönyvei iránt, sem a szeptemberben megjelenő felnőtt könyve iránt nem érzek nagy késztetést, hogy azonnal el kellene olvasnom őket, de talán jövőre megint előrukkol valami hangulatos ifjúsági könyvvel. :)

Colleen Hoover - Maybe Someday

Azt kell mondjam, Colleen Hoover az az írónő, akire perpillanat a legjobban figyelek. Most már azon vagyok, hogy napi rendszerességgel olvasom a blogját (http://colleenhoover.com/), kicsit kattant nő, de aranyosan teszi, pillanatnyilag teljesen rászokott az ajándékozásra, 2014-ben például minden nap kisorsol valamit a könyveivel kapcsolatban, az elmúlt 3 napban megosztani kellett, hozzászólást írni, és lájkolni. Egyébként a hölgyemény new adult kategóriában írogat, és bár alig pár hónapja fedeztem csak fel magamnak, azóta gyakorlatilag mindent elolvastam tőle. Magyarul elviekben február 15-én jön tőle a Hopeless, azaz a Reménytelen, a Könyvmolyképző kiadó gondozásában - ez sajnos azt jelenti, hogy valószínűleg nem fogják tartani a határidőt, de előbb-utóbb csak megjelenik. :) Ez részemről óriási hír, mert legalább többen megismerik a könyveit, és ki tudja, talán eljut hozzánk a Slammed, ami a személyes kedvencem, vagy a Maybe Someday, amit múlt éjszaka fejeztem be.

A történetről: A 22 éves Sydney-nek szuper élete van: egyetemre jár, van állandó munkahelye, 2 éve él stabil párkapcsolatban, és szobatársak a legjobb a barátnőjével. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalta őt, gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra lesz állástalan, hajléktalan, barát és barátnő nélkül, ráadásul mindez pont a születésnapján. Szerencsére mielőtt teljesen kétségbeesne, a fiú, aki a szomszédos erkélyen szokott gitározni, befogadja az otthonába. Sydney-nek pedig talán pont erre volt szüksége, hiszen a legvalószínűtlenebb emberek között talált újra barátokra, Ridge iránt pedig egyre inkább kezdenek elmélyülni az érzelmei, és úgy tűnik a fiú sem közömbös iránta.

És akkor most jönnek azok a részek, amik a fülszövegből sem derülnek ki. Ridge ugyanis süket, ennek ellenére a lehető legteljesebb életet éli, ugyanis sok év tanulás és gyakorlás után, mára igazi zeneszerzőnek számít, aki pillanatnyilag hát... írói válságban szenved (legalábbis azt hiszem így írják), egyszerűen képtelen szöveget párosítani a dalaihoz. Ellenben ott van Sydney, a lány a szomszédos erkélyről, aki Ridge minden egyes dalához énekel valamit. Amikor a fenti események történnek, mármint hogy a lányt megcsalják, és beköltözik Ridge-ék otthonába, abban egyeznek meg, hogy Sydney a lakhatásért cserébe segít Ridge-nek dalszövegeket írni. Ezek a közös dalírások azonban talán picit intimebbek, mint egy normális hallású emberrel ugyanez, és ők ketten elég hamar elkezdenek vonzódni egymáshoz. Hogy aztán még hamarabb kiderüljön, hogy Ridge-nek egyébként van barátnője. A frissen megcsalt Sydney pedig elég lelkiismeretes ahhoz, hogy ne akarjon ő a megcsaló fél lenni, Ridge pedig soha nem szeretné megbántani Maggie-t, ezért szépen meg is beszélik, hogy nem fog történni köztük soha semmi. Csak kérdés, hogy ezt mennyire lehet betartani, ha folyamatosan együtt vannak...

Nem tetszett annyira ez a könyv, mint a Slammed, egy kicsit viszolygok is az ilyen szintű érzelmi megcsalástól, mint ami ebben a könyvben megjelent. Mert Maggie olyan aranyos lány, szintén hallássérült, és egyéb gondjai is vannak, de mindig vidám, és ő is próbál teljes életet élni, és nem fair vele szemben, egy öt éves kapcsolattal szemben, hogy Ridge gyakorlatilag olyan titkokat oszt meg Sydney-vel, amikről még soha másnak nem tudott beszélni. És bár persze Sydney oldalán álltam végig, drukkoltam, hogy Ridge őt válassza végül, de voltak olyan pillanatok, amikor fájt belegondolni a másik oldalba. Nemcsak nekem, hanem Sydney-nek is. Ettől eltekintve imádtam. Tegnap este már elég fáradt voltam, úgyhogy gondoltam lefekvés előtt elolvasok pár oldalt még, aztán alszom. Az lett belőle, hogy 3 órán keresztül még ébren voltam, ebből másfelet sírtam talán végig. Reggel pufiszemekkel és odaszáradt könnyfoltokkal ébredtem, felemelő élmény volt :D

Majdnem elfelejtettem valamit! Persze, mert a fenti Colleen Hoover-es ömlengésbe akartam belesűríteni, de aztán kimaradt. Szóval, mint ugye írtam, Sydney és Ridge közösen írnak dalokat, illetve mondhatjuk azt, hogy dalszövegekben kommunikálják egymás felé az érzelmeiket. Olyasmi ez, mint a Slammed-ben volt a slam poetry, csak itt még extrásabb annyiból, hogy Colleen Hoover bizony társult egy zeneszerző sráccal, Griffin Peterson-nal (http://www.griffinpeterson.com/), és bizony készülget a Maybe Someday album! Van olyan dal, amit már meg lehet hallgatni, például a Hold on to you-t, meg a Maybe someday-t. Én megszavaztam, hogy a Hold on to you jöjjön ki előbb, de végül mindkettőt meg lehetett hallgatni (illetve venni). Szerintem ha bárki olvasná majd a könyvet, akkor azt úgy érdemes tenni, hogy közben szólnak ezek a zenék. Irtó hangulatos lehet, ha majd nem emlékszem rá mennyit sírtam, lehet hogy én is simán újraolvasnám így :)

Maybe Someday előzetes:

Januári olvasnivaló

Kiszemeltem néhányat most is a hónapban megjelenő könyvek közül. Az igazat megvallva ennél azért jóval több könyvvel szemeztem ebben a hónapban, de általában azokat szoktam elolvasni, amikhez már van némi közöm (elkezdtem a sorozatot, olvastam már az írótól mást is, vagy csak nagyon-nagyon régóta vágyom rá), és ezek többé-kevésbé a következő könyvek lennének:

A Going Rogue egyrészt Robin Benway (ez nekem már elég lenne, hogy azonnal rávessem magam), másrészt pedig az AKA (kémes, aranyosságos) folytatása, egyszóval idevelemost! >_< A Being Sloane Jacobs egyrészt Lauren Morrill (neki a Meant to Be című cukiságot köszönhetjük), másrészt pedig műkorcsolya *_* A Double Digit az A Girl Named Digit folytatása, mivel az ilyen kis aranyos volt, szerintem ehhez is lesz kedvem. A Flame pedig a magyarul is megjelent, és azóta is nagyon elhanyagolt (hol van már a második rész?) Ragyogás harmadik része. Mivel az első két rész nagyon tetszett, kíváncsian várom a befejezést, főleg, mivel abszolút nem tudom, hogy mit várhatok ettől a könyvtől.

Jessica Sorensen-től mostanában olvastam pár könyvet, és bár nem lett őrülten nagy kedvencem, azért kíváncsi vagyok mi minden történik majd a januárban megjelenő könyvében. Veronica Rossi Végtelen ég alatt sorozatával az a helyzet, hogy az első rész erősen közepes volt, a második rész viszont határozottan tetszett. A most megjelenő harmadik rész pedig remélem, hogy még jobban fog, és nem mellesleg, legalább befejeznék egy sorozatot. A Hollow City a furcsafényképes Miss Peregrine, akarom mondani Vándorsólyom kisasszony folytatása, lehet, hogy megvárnék vele egy magyar megjelenést, hogy kedvemre tudjam lapozgatni, de majd meglátom. A Fragile Spirits pedig egy olyan könyvnek (Shattered Souls) a folytatása, amiből abszolút semmire nem emlékszem (khm, ezért kéne írnom ide gyakrabban), de valamiért úgy érzem, hogy el szeretném olvasni a folytatást...

A decemberi várólista

Most a karácsonyi időszakban egy picit kevesebb időm lesz (de legalább van valami munkám!), úgyhogy már most örülök, hogy teljesítettem az idei évre eltervezett 150 könyv elolvasását (a 154. van folyamatban :)). Szóval hiába tettem ki 4 napja a képeket, írni mellé csak most van időm. És igen, megint figyelem a friss megjelenéseket, ami mit jelent? Hogy van megint e-book readerem :)) Írni is nagyon szerettem volna, fejben megvolt a Vincent fiúk és Marie Lu Champion-jának a bejegyzése, de szerintem nem fogok odáig eljutni, hogy le is írjam. Na de akkor lent a könyvekről:

A Racing Savannah a Hundred Oaks sorozat negyedik része (már olvasom :)), ami egyelőre pozitívuma a könyvnek, hogy az előzőekkel ellentétben nincs benne vallásos téma, és én ettől már sokkal szívesebben olvasom. Kedves kis romantikus sorozat, amiben mindegyik részben egy újabb fiút és lányt ismerünk meg ugyanabból az iskolából, tehát a szereplőkben vannak minimális átfedések. A Fracture Me Tahereh Mafi Ne Érints sorozatának a 2,5. része, amit azért kell elolvasni, hogy jobban várjuk a harmadik rész februári megjelenését. Én meg remélem, hogy feleveníti nekem a sorozatot, mert konkrétan semmire nem emlékszem belőle, a goodreads is csak annyit mond nekem, hogy nem igazán tetszett a második rész. The Promise of Amazing elsősorban borítószerelem volt, nem sokat tudok a könyvről, sem az íróról (első könyves), de ha a történet is olyan feelgood lenne, mint amilyen érzést a borító áraszt, akkor engem megvenne kilóra. A The Initiate pedig ugyanolyan Divergent sztori lesz Four szemszögéből, mint amilyen szeptemberben a Transfer volt. Kicsit még mindig mérges vagyok Veronica Roth-ra az Allegiant vége miatt, de talán nekem is jót fog tenni egy kis nosztalgiázás Four-ral.

Az alsó sorban olyan könyvek vannak, amiket nem biztos, hogy valóban el is fogok olvasni, de azért érdekesnek tűntek. A Snakeroot egy állítólagosan nagyon várt sorozat, ugyanis a Nightshade folytatása, tehát megtudhatjuk belőle hogyan alakul Calla, Shay, meg a többiek sorsa. Részemről nem lett volna baj, ha nem folytatódik, mert bár az alapsorozat nem volt rossz (egyszer olvasható kategória), a folytatásokkal nem mindig vagyok kibékülve. A Spoils számomra egy olyan történet, amivel kicsit tudok azonosulni. A főszereplő családja nyer a lottón, és onnantól féktelen költekezésbe kezdenek (szülinapra kap a lány egy delfint), míg nem teljesen felélik a pénzüket - csak az a pénz marad, amihez a főszereplőnk 18 éves korában juthat hozzá. Az én közvetlen környezetemben egy olyan család van, akik ha pénzhez jutnak, körülbelül azonnal elszórják totálisan felesleges dolgokra, a számlák befizetésére pedig nem marad pénzük. Úgyhogy az éppen 18-20 éves gyerekeiket úgy engedik el a világba, hogy addigra már brutálisan sok adósságot felvettek az Ő nevükre is. Szóval igen, ilyen van, és szerintem a könyvet is egészen át tudnám érezni. A Roomies történetileg egyelőre nem érdekel, de ami fontos, hogy két írója is van. Sara Zarr, akitől már tényleg évek óta szeretnék valamit olvasni, illetve Tara Altebrando! Az a Tara Altebrando, akinek a tavalyi nyár legjobb olvasmányát köszönhetem (The Best Night of Your (Pathetic) Life), és azóta várok arra, hogy jelenjen meg valami új könyve. Az Ashes to Ashes meg... Igazából utólag nem ezt a könyvet kellett volna ide tennem (hanem a Reece Malcolm-os Amy Spalding új megjelenését), de úgy voltam vele, hogy Melissa Walkertől már olvastam egy könyvet, amiről azt hittem, hogy jó lesz, mert Contemps-es, de nem tetszett a hülye vallásosság miatt (a Small Town Sinners-ről van szó), és gondoltam illene adnom neki egy esélyt. Szóval ez most az.

Novemberi előrejelzés helyett

Kisebb kimaradásokkal most már több mint két éve gyűjtögetem itt átlagban havi 8 könyv formájában a külföldi könyvmegjelenéseket. Most azonban úgy alakult, hogy már lassan másfél hónapja nincs könyvolvasóm (4 éves volt a drága, és egyelőre nem tudják megjavítani, pedig csak a csatlakozója ment tönkre), és karácsonyig nem is fogom pótolni az ilyen jellegű hiányosságaimat, emiatt pedig a külföldi megjelenéseket sincs annyira kedvem nézegetni. Ami egyelőre érdekes lehet, az a holnapi nap folyamán megjelenő Champion, Marie Lu Legendájának a harmadik része, illetve a Crash Into You lett volna kiemelendő, de már volt szerencsém olvasni, és még mindig nagyon ajánlom. Illetve a Goodreads még mindig novemberre írja Cath Crowley-től a The Howling Boy-t, amiről még mindig nincs semmi leírás, sem borító, de én nagyon remélem, hogy valami csak lesz vele, mert a Graffiti Moon bizony nagyon tetszett.

Reader hiányában a papírkönyveknél maradok, és ahelyett, hogy az itthon felgyülemlett több polcnyi könyvvel haladnék végre valamerre, természetesen az új megjelenésekre ácsingózom most is. A hétre például itt van nálam A lány, aki megérintette az eget, a Veszedelmes sorscsapás (amitől még mindig tartok), illetve a Hová tűntél, Bernadette? Mindegyik Maxim kiadós, tőlük amúgy egy csomó könyvet tervezek még elolvasni a friss megjelenéseik közül. Várok arra is, hogy a Könyvmolyképző elkezdje kiadogatni a könyveit, illetve a család részéről Borisz Akunyinnal vagyok feltunkolva, hogy azt mindenképpen olvasnom kell. Ja, és ma a könyvesboltban nagyon sokat szemeztem Alma Katsu Halhatatlanjának a folytatásával, de az első részt is karácsonyra kaptam, lehet hogy a másodikat is megkapnám, ezért nem mertem megvenni.

Múlt héten egyébként körülbelül azt tartottam, amit elterveztem, elolvastam a Farkashalált Bree Despain-től (nem mondhatnám, hogy tetszett, de legalább elmondhatom magamról, hogy befejeztem még egy sorozatot), Abbi Glines-től a Vincent fiúk első részét (valószínűleg írok neki egy külön bejegyzést, attól függ, mennyire lesz időm hozzá), illetve az Allegiant-ot Veronica Roth-tól (még egy sorozat befejezve). Utóbbival kapcsolatban annyira vegyes érzelmeim vannak, hogy Goodreads-en is csak 3-asra tudtam értékelni, mert nem tudom eldönteni, hogy ez most nagyon jó volt vagy nagyon rossz. Valószínűleg mind a kettő. :) / :( Megnéztem pár interjút az írónővel, és lehet, hogy néhány dologban egyet tudok érteni vele, (másban meg annyira nem), de akkor is nagyon kiakasztó volt, és konkrétan az utolsó oldalak alatt legalább háromszor meghaltam belülről, és közben a sírástól is majd megszakadtam.

Itt van amúgy az a Veronica Roth interjú, amivel talán könnyebb megérteni a végét. Elfogadni persze nem lesz olyan könnyű. Szigorúan csak az után nézhető meg, hogy olvastátok a könyvet! Mert kb az első 10 másodpercben lelövi az Allegiant végét. Szóval csak óvatosan!

http://www.mtv.com/videos/movies/971161/allegiant-author-veronica-roth-explains-conclusion-of-divergent-trilogy.jhtml

Heti (Maxim kiadós) összegzés

Továbbra is megpróbálnék visszatérni a blogoláshoz, de természetesen most is úgy történt, hogy máris két könyvnyi lemaradásban vagyok.

Elolvastam ugyanis a Maxim kiadó őszi újdonságai közül kettőt is, Robin LaFevers-től a Gyilkos kegyelmet és Rebecca Donovantól az Elakadó lélegzetet. Mindkettő nagyon tetszett, ha lenne elég időm, akkor mindkettőnek már most elolvasnám a folytatását, és nem várnám meg a magyar megjelenéseket. (Mikor jön? Mikor? Mikor?) A Gyilkos kegyelemben bérgyilkos apácák vannak, és úgy tűnik nagyon bejönnek nekem ezek a bérgyilkos hölgyemények, alig pár napja fejeztem be ugyanis az Üvegtrón első két részét, ami szintén nagyon tetszett. Az Elakadó lélegzethez pedig idegzet kell, de rendesen, nem is nagyon tudok most mit írni róla. Bőven voltak benne frusztráló jelenetek, és nem csak történetileg, hanem írásilag is, amik szerintem nem a fordító hibájából voltak olyanok, amilyenek.

Jövő héten is folytatnám ezt a megkezdett Maxim-sorozatot, megnyertem ugyanis Abbi Glines könyvét, Ha az enyém lennél-t, és tegnapelőtt végre kézhez is kaptam. Meg még egy csomó könyvvel is szemezek a friss megjelenéseik közül, ezekre majd szépen lassan sort is kerítek. Most egyelőre elkezdtem végre Bree Despain-től a Farkashalált (The Savage Grace), pont ideje lenne befejeznem már a Dark Divine sorozatot, hiszen már vagy másfél éve megjelent az utolsó rész, az első kettővel pedig még 2010-ben végeztem. Meg kijött a Divergent (Beavatott) harmadik része is, az Allegiant, egyelőre még nem talált meg hangulatilag, de remélem a végére ez is fog tetszeni annyira, mint az első két rész. Szerintem ez a 3 könyv bőven elég egy hétre, de nem én lennék, ha nem gondolkoznék a Gyönyörű sorscsapás második részén, a Veszedelmes sorscsapáson is. És egyszerűen nem értem miért. Mert az első részt is rohadtul utáltam, legszívesebben a falhoz csapkodtam volna, vagy Abby fejéhez, hogy szaladjon minél messzebb ettől a beteg Travistól, és ne menjen bele egy ilyen abuzív kapcsolatba. Ez pedig egy Travis kötet lenne, talán hogy megértsük mitől lett ennyire pszichopata állat. Érdekel ez engem? Az a baj, hogy nem tudom :/

Katie McGarry - Crash Into You (Pushing the Limits #3)

Ez most tipikusan az a bejegyzés lesz, amikor semmi kedvem nincs írni, mert késő van, fáradt vagyok, sokáig olvastam. De muszáj valamit írnom, különben sosem fogok, és nagyon szeretnék visszatérni a blogoláshoz. Már csak azért is, hogy ha jövőre olvasnám esetlegesen a sorozat negyedik részét, akkor ne üljek szájtátva fél órát, mert nem emlékszem olyanokra, hogy ki az az Echo (na jó, rá azért emlékszem :)), meg Rachel, meg West. Ugyanis igeeen, lesz negyedik része is a sorozatnak! Mert én ugye végig azt hittem, hogy csak három részes lesz (+ a pár oldalas sztori Echo barátnőjéről), ugye Noah-Beth-Isaiah. De most amint néztem goodreads-en, lesz még folytatás! Azt egyébként el kell mondanom, hogy amíg olvastam a Crash Into You-t, végig azon drukkoltam, hogy a következő rész Abby-ről szóljon, de végülis Rachel egyik tesókáját kapjuk, mégpedig West-et. Úgyhogy még azért is kell drukkolnom, hogy legyen légyszi egy Abby-kötet is, mert... szeretjük a nyuszikat! :D

A sorozat első részénél már kineveztem Katie-t az új Elkelesnek, a Pushing the Limits-et pedig az új Chemistry sorozatnak. Ugyanis általában olyan párokról szóltak eddig a részek, ahol az egyik fél valamiért alapból zűrös (Beth, Noah és Isaiah ugye a nevelőotthonok miatt), a másik pedig látszólag tökéletes, de aztán kiderül, hogy valójában velük sincs minden rendben, és így kiegészítik egymást, segítenek a másikon, meg hát... totál összeillenek, egyszerűen nem lehet nekik nem drukkolni.

Most például ott van Rachel, színjeles tanuló, márkás cuccokban jár, látszólag mindene megvan és abszolút irigylésre méltó életet él. Közben pedig nagyon sok dologban bizonytalan, úgy nőtt fel, hogy tisztában van azzal, hogy ha a nővére nem hal meg rákban, és az anyja nem szerette volna őt pótolni még egy lánygyermekkel, akkor ő sosem születik meg. Mindenki azt várja el tőle, hogy a tökéletes nővérére hasonlítson, akit ugye még csak nem is ismerhetett. Rengeteg mindentől szorong, teljesen torzultan látja önmagát, pánikrohamokkal szenved, amit ráadásul próbál mindenki elől eltitkolni, mert azzal csak csalódást okozna a szüleinek. Az autók és sebesség iránti túlzott rajongását is magában kell tartania, hiszen ez sem illik abba az illúzióba, amit az édesanyja szeretne látni. Amikor megismerkedik Isaiah-val, aki gyakorlatilag az utcán nőtt fel, még több titkot kell magában hordoznia. Egyrészt,  belekeveredik egy olyan utcai gyorsulási versenybe, amiből nem egykönnyen lehet épségben kikecmeregni. Másrészt pedig kezd egy olyan srácba teljesen belezúgni, akinek a szülei egy csepp esélyt sem adnának, elég lenne csak egy pillantást vetniük a tetkóira és a fülbevalóira, és örökre eltiltanák őket egymástól.

Gayle Forman - Just One Day/Year

Még januárban olvastam Gayle Forman-tól a Just One Day című két részes sorozatának az első részét. Tetszett is, de azért annyira nem, mint a magyarul is megjelent If I Stay (Ha maradnék), ettől függetlenül vártam, hogy megjelenjen a második része, és végre tisztázódjanak a dolgok, mert az sajnos nem volt egészen egyértelmű, hogy most akkor mi is történt egészen pontosan. Én azért bíztam benne, hogy csak egy hatalmas félreértés állhat az egész hátterében. >_< Na de akkor most spoileresen az első részről:

A Just One Day ugyanis arról szól, hogy egy szervezett európai kiránduláson levő lány, Allyson (Lulu) találkozik egy csapodár utcai színésszel, Willemmel, és a véletlenek, meg a sors úgy hozza, hogy kettesben töltenek egy napot Párizsban. Az egész egy futó kalandnak indult, de a nap végére úgy tűnik, hogy talán többet is jelentenek egymásnak, és lesz a kapcsolatuknak folytatása. Legalábbis egészen addig, amíg Allyson másnap fel nem ébred, és Willemnek csak hűlt helyét találja. Innentől Allyson egy évét követhetjük nyomon, először a kesergést, majd azt, ahogy egyre inkább megtalálja önmagát, és ahogy elkezdi keresni Willemet, ám amikor megtalálja, azt látja, hogy már egy másik lányra néz úgy, mint ahogy egy évvel ezelőtt még rá nézett. De ha már idáig eljutott, csak bekopog Willem lakására, majd kinyílik az ajtó, és belép. Egészen konkrétan itt ér véget az első rész, durván hajtépően idegesítően.

A Just One Year ott kezdődik, hogy Willem egy kórházban ébred, nem emlékszik pontosan mi történt, csak azt tudja, hogy valaki várja, és nagyon fontos, hogy időben visszaérjen hozzá, különben örökre elveszítheti. Ahogy kezd visszatérni a memóriája, persze rájön, hogy egy lányról van szó, akivel olyan kapcsolat alakult ki egy nap alatt, mint ezidáig még soha senkivel. Ő pedig még csak arra sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze a nevét, egyszerűen csak Lulunak hívta, mert annyira hasonlított Louise Brooks-ra. Innentől pedig Willem egy évét követhetjük nyomon, ahogy próbálja megtalálni Lulut, miközben egyre inkább megváltozik az eddigi élete, a gondolkodása, és a kapcsolata a környezetében levő emberekkel. Mindez köszönhetően annak az egy napnak, amit ezzel ismeretlen ismerős lánnyal töltött.

Nem mondhatnám, hogy bármikor is akár csak egy pillanatra is könnyű volt letenni a könyvet, szívem szerint egy ültő helyemben elolvastam volna, csak sajnos dolgoznom, meg aludnom is kellett. Pedig azt kell mondjam, hogy szinte letehetetlen volt a könyv, nagyon sok dolgot más megvilágításba helyezett az első résszel kapcsolatban, és éppen ezért sokkalta jobban is tetszett. Amitől egy kicsit megijedtem, hogy alig pár oldal volt már csak hátra, és még mindig nem tartottunk ott, hogy Allyson bekopogjon hozzá. Vagyis a Just One Year majdnem pontosan ott ért véget, mint a Just One Day, de mégis sokkal több, hiszen tudjuk, hogy mi minden zajlott le a két hősünk fejében. És azt mondtam már, hogy imádomimádomimádom? Mindenképpen jó lenne viszontlátni magyarul is a könyvesboltok polcain, hiszen Gayle Forman egy olyan író, akitől már jelent meg regény, illetve mert azért akad ám egy nagyon aprócska magyar vonatkozás a történetben. :)

Októberi várólista

Az októberi megjelenések közül most csak ezeket szeretném kiemelni:

Veronica Roth-tól jön a Divergent harmadik része (az első két rész magyarul is megjelent), aztán Gayle Forman-től (tőle magyarul a Ha maradnék két része jelent meg) a Just One Day folytatása, Simone Elkeles (járt is nálunk, illetve a Tökéletes kémia sorozat jelent meg magyarul) egy új sorozatba kezd (már olvasom!!), Lisa McMann folytatja a Visions sorozatát, illetve Lauren Destefano is új sorozatba kezd a Wither után. Ha ezt mind elolvasom a hónapban, már elégedett leszek :)

Szeptemberi frissek

Kicsit megkésve, de itt van a szeptemberi megjelenések közül az a néhány, ami érdekel is: 

Legeslegeslegjobban a Gallagher lányok (Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek) hatodik részét várom. A sorozatból az első pár részt nem szerettem, de a Heist Society miatt adtam neki még egy esélyt, és most már nagyon nagy kedvenc. Tera Lynn Childs-tól bármit elolvasok, nanáhogy a Medusa lányok harmadik részére is nagyon várok. (Magyarul tőle a gyönyörűborítós Hableányok kíméljenek jelent meg.) Szintén régóta várok a Hibrid krónikák és a Hollófiúk második részére, Kat Zhang-től, illetve Maggie Stiefvatertől.

Holly Black is azok közé tartozik, akiktől bármi jöhet, így a The Coldest Girl in Coldtown is, amiről megmondom őszintén, semmit nem tudok. Jessica Sorensen-nel mostanában ismerkedem, kezdtem Callie-val és Kayden-nel, folytattam Novával. New adult kategória, ami egyelőre nem lett a kedvencem (főleg, hogy Sorensen rendre összecsapja a könyvei befejezését), mindenesetre gyorsan el lehet olvasni, kikapcsol, és néha még egy-egy könnycseppet is sikerül elmorzsolnom, szóval annyira nem rosszak. Daisy Whitney-től a Contemps és a Mockingbirds óta mindent próbálok elolvasni, Kendare Blake pedig Vérbe öltözött Anna miatt lehet ismerős, ez most az új sorozatának lesz az első része.