Heti (Maxim kiadós) összegzés

Továbbra is megpróbálnék visszatérni a blogoláshoz, de természetesen most is úgy történt, hogy máris két könyvnyi lemaradásban vagyok.

Elolvastam ugyanis a Maxim kiadó őszi újdonságai közül kettőt is, Robin LaFevers-től a Gyilkos kegyelmet és Rebecca Donovantól az Elakadó lélegzetet. Mindkettő nagyon tetszett, ha lenne elég időm, akkor mindkettőnek már most elolvasnám a folytatását, és nem várnám meg a magyar megjelenéseket. (Mikor jön? Mikor? Mikor?) A Gyilkos kegyelemben bérgyilkos apácák vannak, és úgy tűnik nagyon bejönnek nekem ezek a bérgyilkos hölgyemények, alig pár napja fejeztem be ugyanis az Üvegtrón első két részét, ami szintén nagyon tetszett. Az Elakadó lélegzethez pedig idegzet kell, de rendesen, nem is nagyon tudok most mit írni róla. Bőven voltak benne frusztráló jelenetek, és nem csak történetileg, hanem írásilag is, amik szerintem nem a fordító hibájából voltak olyanok, amilyenek.

Jövő héten is folytatnám ezt a megkezdett Maxim-sorozatot, megnyertem ugyanis Abbi Glines könyvét, Ha az enyém lennél-t, és tegnapelőtt végre kézhez is kaptam. Meg még egy csomó könyvvel is szemezek a friss megjelenéseik közül, ezekre majd szépen lassan sort is kerítek. Most egyelőre elkezdtem végre Bree Despain-től a Farkashalált (The Savage Grace), pont ideje lenne befejeznem már a Dark Divine sorozatot, hiszen már vagy másfél éve megjelent az utolsó rész, az első kettővel pedig még 2010-ben végeztem. Meg kijött a Divergent (Beavatott) harmadik része is, az Allegiant, egyelőre még nem talált meg hangulatilag, de remélem a végére ez is fog tetszeni annyira, mint az első két rész. Szerintem ez a 3 könyv bőven elég egy hétre, de nem én lennék, ha nem gondolkoznék a Gyönyörű sorscsapás második részén, a Veszedelmes sorscsapáson is. És egyszerűen nem értem miért. Mert az első részt is rohadtul utáltam, legszívesebben a falhoz csapkodtam volna, vagy Abby fejéhez, hogy szaladjon minél messzebb ettől a beteg Travistól, és ne menjen bele egy ilyen abuzív kapcsolatba. Ez pedig egy Travis kötet lenne, talán hogy megértsük mitől lett ennyire pszichopata állat. Érdekel ez engem? Az a baj, hogy nem tudom :/

Katie McGarry - Crash Into You (Pushing the Limits #3)

Ez most tipikusan az a bejegyzés lesz, amikor semmi kedvem nincs írni, mert késő van, fáradt vagyok, sokáig olvastam. De muszáj valamit írnom, különben sosem fogok, és nagyon szeretnék visszatérni a blogoláshoz. Már csak azért is, hogy ha jövőre olvasnám esetlegesen a sorozat negyedik részét, akkor ne üljek szájtátva fél órát, mert nem emlékszem olyanokra, hogy ki az az Echo (na jó, rá azért emlékszem :)), meg Rachel, meg West. Ugyanis igeeen, lesz negyedik része is a sorozatnak! Mert én ugye végig azt hittem, hogy csak három részes lesz (+ a pár oldalas sztori Echo barátnőjéről), ugye Noah-Beth-Isaiah. De most amint néztem goodreads-en, lesz még folytatás! Azt egyébként el kell mondanom, hogy amíg olvastam a Crash Into You-t, végig azon drukkoltam, hogy a következő rész Abby-ről szóljon, de végülis Rachel egyik tesókáját kapjuk, mégpedig West-et. Úgyhogy még azért is kell drukkolnom, hogy legyen légyszi egy Abby-kötet is, mert... szeretjük a nyuszikat! :D

A sorozat első részénél már kineveztem Katie-t az új Elkelesnek, a Pushing the Limits-et pedig az új Chemistry sorozatnak. Ugyanis általában olyan párokról szóltak eddig a részek, ahol az egyik fél valamiért alapból zűrös (Beth, Noah és Isaiah ugye a nevelőotthonok miatt), a másik pedig látszólag tökéletes, de aztán kiderül, hogy valójában velük sincs minden rendben, és így kiegészítik egymást, segítenek a másikon, meg hát... totál összeillenek, egyszerűen nem lehet nekik nem drukkolni.

Most például ott van Rachel, színjeles tanuló, márkás cuccokban jár, látszólag mindene megvan és abszolút irigylésre méltó életet él. Közben pedig nagyon sok dologban bizonytalan, úgy nőtt fel, hogy tisztában van azzal, hogy ha a nővére nem hal meg rákban, és az anyja nem szerette volna őt pótolni még egy lánygyermekkel, akkor ő sosem születik meg. Mindenki azt várja el tőle, hogy a tökéletes nővérére hasonlítson, akit ugye még csak nem is ismerhetett. Rengeteg mindentől szorong, teljesen torzultan látja önmagát, pánikrohamokkal szenved, amit ráadásul próbál mindenki elől eltitkolni, mert azzal csak csalódást okozna a szüleinek. Az autók és sebesség iránti túlzott rajongását is magában kell tartania, hiszen ez sem illik abba az illúzióba, amit az édesanyja szeretne látni. Amikor megismerkedik Isaiah-val, aki gyakorlatilag az utcán nőtt fel, még több titkot kell magában hordoznia. Egyrészt,  belekeveredik egy olyan utcai gyorsulási versenybe, amiből nem egykönnyen lehet épségben kikecmeregni. Másrészt pedig kezd egy olyan srácba teljesen belezúgni, akinek a szülei egy csepp esélyt sem adnának, elég lenne csak egy pillantást vetniük a tetkóira és a fülbevalóira, és örökre eltiltanák őket egymástól.

Gayle Forman - Just One Day/Year

Még januárban olvastam Gayle Forman-tól a Just One Day című két részes sorozatának az első részét. Tetszett is, de azért annyira nem, mint a magyarul is megjelent If I Stay (Ha maradnék), ettől függetlenül vártam, hogy megjelenjen a második része, és végre tisztázódjanak a dolgok, mert az sajnos nem volt egészen egyértelmű, hogy most akkor mi is történt egészen pontosan. Én azért bíztam benne, hogy csak egy hatalmas félreértés állhat az egész hátterében. >_< Na de akkor most spoileresen az első részről:

A Just One Day ugyanis arról szól, hogy egy szervezett európai kiránduláson levő lány, Allyson (Lulu) találkozik egy csapodár utcai színésszel, Willemmel, és a véletlenek, meg a sors úgy hozza, hogy kettesben töltenek egy napot Párizsban. Az egész egy futó kalandnak indult, de a nap végére úgy tűnik, hogy talán többet is jelentenek egymásnak, és lesz a kapcsolatuknak folytatása. Legalábbis egészen addig, amíg Allyson másnap fel nem ébred, és Willemnek csak hűlt helyét találja. Innentől Allyson egy évét követhetjük nyomon, először a kesergést, majd azt, ahogy egyre inkább megtalálja önmagát, és ahogy elkezdi keresni Willemet, ám amikor megtalálja, azt látja, hogy már egy másik lányra néz úgy, mint ahogy egy évvel ezelőtt még rá nézett. De ha már idáig eljutott, csak bekopog Willem lakására, majd kinyílik az ajtó, és belép. Egészen konkrétan itt ér véget az első rész, durván hajtépően idegesítően.

A Just One Year ott kezdődik, hogy Willem egy kórházban ébred, nem emlékszik pontosan mi történt, csak azt tudja, hogy valaki várja, és nagyon fontos, hogy időben visszaérjen hozzá, különben örökre elveszítheti. Ahogy kezd visszatérni a memóriája, persze rájön, hogy egy lányról van szó, akivel olyan kapcsolat alakult ki egy nap alatt, mint ezidáig még soha senkivel. Ő pedig még csak arra sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze a nevét, egyszerűen csak Lulunak hívta, mert annyira hasonlított Louise Brooks-ra. Innentől pedig Willem egy évét követhetjük nyomon, ahogy próbálja megtalálni Lulut, miközben egyre inkább megváltozik az eddigi élete, a gondolkodása, és a kapcsolata a környezetében levő emberekkel. Mindez köszönhetően annak az egy napnak, amit ezzel ismeretlen ismerős lánnyal töltött.

Nem mondhatnám, hogy bármikor is akár csak egy pillanatra is könnyű volt letenni a könyvet, szívem szerint egy ültő helyemben elolvastam volna, csak sajnos dolgoznom, meg aludnom is kellett. Pedig azt kell mondjam, hogy szinte letehetetlen volt a könyv, nagyon sok dolgot más megvilágításba helyezett az első résszel kapcsolatban, és éppen ezért sokkalta jobban is tetszett. Amitől egy kicsit megijedtem, hogy alig pár oldal volt már csak hátra, és még mindig nem tartottunk ott, hogy Allyson bekopogjon hozzá. Vagyis a Just One Year majdnem pontosan ott ért véget, mint a Just One Day, de mégis sokkal több, hiszen tudjuk, hogy mi minden zajlott le a két hősünk fejében. És azt mondtam már, hogy imádomimádomimádom? Mindenképpen jó lenne viszontlátni magyarul is a könyvesboltok polcain, hiszen Gayle Forman egy olyan író, akitől már jelent meg regény, illetve mert azért akad ám egy nagyon aprócska magyar vonatkozás a történetben. :)

Októberi várólista

Az októberi megjelenések közül most csak ezeket szeretném kiemelni:

Veronica Roth-tól jön a Divergent harmadik része (az első két rész magyarul is megjelent), aztán Gayle Forman-től (tőle magyarul a Ha maradnék két része jelent meg) a Just One Day folytatása, Simone Elkeles (járt is nálunk, illetve a Tökéletes kémia sorozat jelent meg magyarul) egy új sorozatba kezd (már olvasom!!), Lisa McMann folytatja a Visions sorozatát, illetve Lauren Destefano is új sorozatba kezd a Wither után. Ha ezt mind elolvasom a hónapban, már elégedett leszek :)

Szeptemberi frissek

Kicsit megkésve, de itt van a szeptemberi megjelenések közül az a néhány, ami érdekel is: 

Legeslegeslegjobban a Gallagher lányok (Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek) hatodik részét várom. A sorozatból az első pár részt nem szerettem, de a Heist Society miatt adtam neki még egy esélyt, és most már nagyon nagy kedvenc. Tera Lynn Childs-tól bármit elolvasok, nanáhogy a Medusa lányok harmadik részére is nagyon várok. (Magyarul tőle a gyönyörűborítós Hableányok kíméljenek jelent meg.) Szintén régóta várok a Hibrid krónikák és a Hollófiúk második részére, Kat Zhang-től, illetve Maggie Stiefvatertől.

Holly Black is azok közé tartozik, akiktől bármi jöhet, így a The Coldest Girl in Coldtown is, amiről megmondom őszintén, semmit nem tudok. Jessica Sorensen-nel mostanában ismerkedem, kezdtem Callie-val és Kayden-nel, folytattam Novával. New adult kategória, ami egyelőre nem lett a kedvencem (főleg, hogy Sorensen rendre összecsapja a könyvei befejezését), mindenesetre gyorsan el lehet olvasni, kikapcsol, és néha még egy-egy könnycseppet is sikerül elmorzsolnom, szóval annyira nem rosszak. Daisy Whitney-től a Contemps és a Mockingbirds óta mindent próbálok elolvasni, Kendare Blake pedig Vérbe öltözött Anna miatt lehet ismerős, ez most az új sorozatának lesz az első része.

Kim Harrison: Boszorkányfutam

Már néhány napja feltűnt, hogy a Boszorkányfutam újra meg fog jelenni magyarul (lehet régi hír, mert annyira nem vagyok képben a magyar megjelenésekkel, sokszor csak kapkodom a fejem a könyvesboltokban, hogy na ne már, ez is?), azóta pedig nem tudok végigsétálni úgy egy könyvesbolton, hogy ne gondolnék arra, valamikor a Boszorkányfutam újra itt lesz, ráadásul ilyen szép borítóval, angol címmel együtt. Alig várom, hogy újra elolvassam! Mert bár nem szeretek könyvet vásárolni, nincs is hely a szobámban (talán még a szekrény tetején tudnám tornyozni őket), és tudom, hogy a sorozat legalább 13 részes lesz, ami sok helyet igényel, nekem ez egyszerűen kell a polcomra! Arról nem is beszélve, hogy rettenetesen kíváncsi vagyok a magyar fordításra!

Ami a hosszúságát illeti: a Hollows egyelőre a 11. résznél jár, februárban jelenik meg a következő rész, és ha a szokásos évenkénti megjelenésekkel számolunk, akkor egy újabb évre rá jön is a befejező kötet :( Ami egyben jó, mert legalább látszik, hogy vannak konkrét tervek az írónő fejében, és nem fogja a végtelenségig húzni a szálakat, mint más hasonló írók (neveket nem akarok sorolni, de már nem egy sorozatot adtam fel). Nekem viszont mindenképpen nagyon szomorú esemény lesz, mert Rachel történetét még nagyon sokáig tudnám olvasni, nem is a történet miatt, hanem mert imádom a világát, meg a szereplőket és az interakcióikat, a legkisebbektől kezdve (Bis, Glenn <3) egészen Rachel Morgan-ig. A felhozatal ugyanis elég színes, a főbb szereplők között van boszorkány, pixi, vámpír, elf, démon, és persze ember is. Ami pedig a legjobb, hogy mindenkit, de tényleg mindenkit nagyon meg lehet szeretni. Egy kivétel persze akad, őt szerintem szoktam szidni rendesen is itt a blogon, ha éppen felbukkan egy kötetben. :D Az egész ömlengésemnek a lényege persze az lenne, hogy vegyétek, olvassátok, szeressétek, mert bár a Könyvmolyképző nem olyan, aki félbehagyna sorozatokat, de a Boszorkányfutam egyszer már megjelent magyarul valami kis kiadó gondozásában, ami azóta befuccsolt, a folytatásra pedig azóta is várunk. Én meg nagyon szeretném végre a polcomon tudni az egész sorozatot, ezekkel a gyönyörű borítókkal ráadásul! A második részen, jól láttam, Ivy lesz? Akarom! >_<

Augusztusban tervezem elolvasni

A hónap megjelenései közül most ezekkel szemezek legeslegjobban. Mondjuk most több időm volt böngészgetni, szóval valójában még vagy kétszer ennyi könyv van a várólistámon, de talán ezekre van meg a reális esély, hogy el is fogom olvasni.

Először is itt van Rachel Harris-tól a My Super Sweet Sixteenth Century folytatása, kicsit tartok is tőle, mert az első része kellemes meglepetés volt, de remélem nem fogok csalódni. Az Untold pedig az Unspoken folytatása, úgy sajnálom még mindig, hogy nem tartották meg az első rész borítóját (színes háttér előtt fekete árnyékalakok, picit olyan, mint a Rubinvörös, csak hangulatban sötétebb), már fél éve emiatt sírok az egyetlen ismerősömnek, akiről tudom, hogy olvasta :D Az Infinityglass az Hourglass sorozat harmadik (befejező) része, az első két rész abszolút kellemes olvasmány volt, más-más narrátorral, kíváncsi vagyok ebben a részben kire esik ez a szerep. Az Omens pedig Kelley Armstrong új sorozatának az első része lesz.
A Just Like Fate egy Cat Patrick - Suzanne Young regény lesz, előbbiben még nem csalódtam, szóval egy próbát ér. A következő három könyvhöz pedig nem tudok túl sokat hozzáfűzni, nincs semmi háttérinfóm, egyszerűen csak jónak ígérkeznek.

Libba Bray - Going Bovine

Még a múlt hónapban olvastam Libba Bray-től a Going Bovine-t, és azzal kapcsolatban szerettem volna mindenképpen megosztani egy videót. Lehet, hogy kicsit sokkoló lesz, de számomra Libba Bray mindig tud meglepetéseket okozni, még akkor is, ha még csak 3 könyvét olvastam, de az három teljesen különböző hangulatú volt. Elsőként a magyarul is megjelent Gemma Doyle trilógiával kezdtem, ami egy kicsit komolyabb hangvételű könyv egy 19. századi lányiskolából. Aztán jött a Beauty Queens, ami hangosan nevetős, tele butácska szépségkirálynővel, csillámpónikkal, hawaii barbikkal, boldogan élünk míg meg nem halunkkal. Aztán most sort kerítettem a kettő közt íródott Going Bovine-ra. Ami vicces, is meg komoly is, amolyan modern Don Quijote jellegű történet, egészen más, mint amire az előző két könyve után vártam volna Libba Bray-től. De nem ez a lényeg, hanem az alábbi videó az írónővel, ami elsőre meglepő és "úristenmiez", de mivel olvastam a könyvet, ez valahogy annyira illik hozzá. A jelmez, a szöveg, az egész úgy ahogy van.

Tim Tharp - The Spectacular Now

Az IMDb-t nézegetve jutottam el ehhez a könyvhöz, ugyanis mostanában film készül belőle. Vagyis, igazából úgy jutottam el hozzá, hogy a Divergent filmről keresgettem infókat, és észrevettem, hogy a színésznő, aki Tris-t játssza (Shailene Woodley), főszerepel még a The Fault in Our Stars-ban is, illetve ebben a Spectacular Now-ban is, ami szintén egy könyv alapján készült. Illetve, hogy ez ne legyen elég, Miles Teller a másik főszereplő, aki meg Peter lesz a Divergentben. Slusszpoén: Ansel Elgort is duplázik, csak ő a The Fault in Our Stars-ban és a Divergentben - The Spectacular Now neki kimaradt, de ettől függetlenül már kellőképpen felkeltette az érdeklődésemet, és ezért muszáj volt előkaparintanom a könyvet.

Ami a borítót illeti, nem ezzel jelent meg elsőként, de szerintem mindenképpen ez illik hozzá legjobban. Ha nálunk egyszer megjelenik, remélem nem filmes borítója lesz, hanem valami ilyesmi.

A történet pedig: adott Sutter Keely, aki igazi partiarc, minden bulinak és baromságnak ő áll a középpontjában. Úgy kezdi a napot, hogy iszik, szerintem a könyv alatt egyetlenegy olyan alkalom nem volt, hogy ő józanul vezetett volna. Nincsenek nagy céljai az életben, barátnők jöttek-mentek eddig is, ha egy lány szakít vele (mert hogy egy idő után minden lány szakít vele), majd felszed valaki mást, ezzel sosem volt problémája. A munkájával is tökéletesen meg van elégedve, ahogy az élete jelenleg folyik, valószínűleg harminc év múlva is ingeket fog hajtogatni egy ruhaüzletben. Ez egészen addig így is megy, amíg egy áttombolt éjszaka után egy idegen ház sövényén ébred, és meg nem ismerkedik Aimee Finicky-vel. A lány teljesen más, mint az eddigi barátnői voltak. Ugyanis Aimee valószínűleg az egyetlen lány, akinek valaha is szüksége volt Sutter-re, hogy megtanuljon magabiztosabb és önállóbb lenni, hogy meg merje mondani a szüleinek, hogy igenis vannak tervei a jövőre nézve, és nem fog örök életében újságot hordani reggelente, hogy legyen mit elkaszinóznia az anyjának és a mostohaapjának. A kérdés csak az, hogy hogyan tudna segíteni Sutter Aimee-nek, ha egyszer magán sem képes változtatni?

Eddig akár azt is lehetne mondani a történetről, hogy egy újabb tucatkönyv, előre látjuk a végét, egymásba szeretnek, Sutter megváltozik, és boldogan éldegélnek tovább, amíg meg nem halnak. De nem, a befejezés egyáltalán nem az lesz, amit várunk, vagy ami mondhatnánk, hogy megszokott lenne. És bár elsőre én is azt gondoltam, hogy "na ne már, ez mi volt? most akkor hol a vége?", utólag azt mondom, hogy már csak emiatt is más lesz, mint a többi hasonló olvasmány. Hogy jobb is, azt nem tudom, mindenesetre valahogy reálisabb.

Júliusi szemezgetés

Múlt hónapban nem szedtem össze, hogy milyen könyveket szeretnék olvasni, pedig nem volt kevés (és meh... mindössze kettőt sikerült eddig elolvasnom, Neil Gaiman-től The Ocean at the End of the Lane-t és Daisy Whitney-től a When You Were Here-t). Most viszont frissen szabadult kórházi szökevény vagyok (ok, csak egy nagyobb kisműtét volt, a hét végén már megyek is dolgozni), időm pedig van mint a tenger, ezért most összeszedtem azt a pár könyvet, amit mindenképpen jó lenne elolvasni. 

Kasie West-től már olvastam egy könyvet (Pivot Point), amit nagyon szerettem, vártam is nagyon, hogy írjon gyorsan valami jót. The Distance Between Us pont ilyen lesz (már a felénél járok, egyelőre menthetetlenül szerelmes vagyok Xanderbe és nagyon bírom Caymen humorát is). Kathy McCullough könyve azért van itt, mert az első részt olvastam, egynek pedig elment. Nem gondoltam, hogy lesz folytatást, de ha már így alakult, akkor ide vele :) A Losing Hope azért van itt, mert Colleen Hoover nálam az év felfedezettje, és bár a Hopeless-t nem szerettem annyira, mint a Slammed sorozatot, attól még kíváncsi vagyok Holder oldalára is. The Arrivals pedig azért, mert rég olvastam már valami jót Melissa Marr-tól (oké, mármint ha a Loki's Wolves-t nem számítjuk), és benne még sosem csalódtam. :)