Maggie Stiefvater: Forever

Maggie Stiefvater farkasainál most az a helyzet, hogy Grace most éppen farkas, Sam most éppen nem, Cole-ból a meg nem értett rockerből most egy meg nem értett kutató lett, Isabel meg maradt Isabel. A könyveivel pedig az a helyzet, hogy az első rész teljesen beszippantott, egészen odáig meg vissza voltam érte. A második rész ezzel szemben hatalmas csalódás volt, nem is értem miért kellett sorozatot csinálni egyébként egy tök jól befejezett kötetből. A harmadik résszel szemben éppen ezért nem is voltak nagy elvárásaim, és ezt helyesen is tettem.

Az a baja ennek a résznek, hogy igazából nem történt semmi. Leginkább azon ment a filózás, hogy hogyan lehet megőrizni az emberségünket farkasként is. És hogy ezt ki-ki hogyan éli meg. Sam ugye most ember lett, de rajta kívül mindenki farkas alakban van, és ez neki eléggé fájó pont, főleg hogy az időközben felmerült kérdéseit többé nem tudja megvitatni Beck-kel, akiről pillanatnyilag azt sem tudja eldönteni, hogy vajon helyesen cselekedett-e, amikor megfertőztette Sam-et, és hogy vajon miért csinálta, miért pont őt nézte ki magának. Grace ugye most farkas, de nem akarja elveszíteni az emberi lényét, mert szereti Sam-et, mert más jövőt képzelt el magának, mert egyetemre szeretne járni. Szereti azt az érzést is, amit farkasként él át, de az valami tudattalan, ösztönös dolog, igazabb mindennél, de mégsem az igazi. Aztán ott van Cole, akiről valahol kiderült, hogy egy zseni, és elkezdi kutatni a farkasokat. Hogy mitől lett Sam ember, mitől halt meg Jack, hogyan lehetne a farkasokat visszaváltoztatni emberré, és hogyan lehetne a fordítottját is megcsinálni. És hogy egyáltalán mi is ez a dolog, amitől farkassá lehet változni. Hozzáteszem, engem konkrétan már csak ez az egy dolog érdekelt a kötetben, még akkor is, ha kitaláció az egész... én szerettem volna valami logikusnak tűnő magyarázatot látni. De azt kell mondjam, Cole és Isabel száljának egyszerűen nem volt helye ennek a kötetben. Mert gyakorlatilag annyi történt, hogy felvetettük a maláriát, de bakker, mégis mi köze van a dolgoknak a maláriához?? Végeredményben egy nevetséges mellékszál volt az egész.

Mint ahogy az is, hogy Culpeperék le akarják vadászni a farkasokat, mégpedig holnap reggel harr! Ez lett volna az akció-szál, a sok drámázás után, de gyakorlatilag ez is teljesen semmilyen volt. Meg az egész könyv, minden egyes történetszálával teljesen semmilyen volt. Nem volt se eleje, se közepe, se vége, nem is lehetett eldönteni, hogy akkor most min van a hangsúly, Sam múltján, Grace jövőjén, a kettejük kapcsolatán, Cole kutatásain, vagy az Isabellel való kapcsolatán, vagy éppen a farkasok irtásán? Mert Maggie bizony ebbe a kötetbe nagyon sok mindent szeretett volna belezsúfolni, de nem volt semmilyen irány, nem akart semmit sem elérni, és ezért semmi értelme nem lett az egésznek. De én ugyanezt éreztem a második könyvnél is.

Összességében tényleg csak azt nem értem, hogy miért nem lehetett megállni az első kötet népszerűsége után? Semmi nem követelte meg azt, hogy legyen folytatás. És a legrosszabb, hogy ha már úgy döntünk, hogy na akkor meg kéne lovagolni ezt a sikert, akkor már valamilyen irányt találhattunk volna, hogy merre menjen a történet... Oké, tudom, ezt már egymilliószor leírtam, meg ez a bejegyzés is egy értelmetlen szöveghalmaz lett, de legalább ebben az egyben hasonlít a Forever-re...

Maggie Stiefvater: Linger - Várunk

Miután Sam mindenét kockára tette, és megnyerte a jövőjét, amely ijesztően nyújtózik előtte, most Grace rejtélyes betegségével kell szembenéznie. A márciusi hidegben a lány testében egyre növekszik a forróság, és a közös jövő elolvadni látszik a hóval. Sam a falkáját várja, de aki kilép a fák közül, arra nem számít. És míg ő mindent elkövetett, hogy ember maradhasson, a jövevény alig várja, hogy a tél megfossza őt az emberi gondolatoktól. Mindig azt hitték, hogy a szerelmük mindent túlél, de vajon azt is, ami most következik?

A Borzongás után alig vártam, hogy belevessem magam a folytatásba, de sajnos nem szerettem annyira, mint szerettem volna... Sőt, inkább úgy gondolom, hogy jobb lett volna megállni a Borzongás után, nekem is, meg Maggie-nek is, mert annak legalább kedves és magamban továbbgondolós vége volt, a Linger meg baromira megkavarta nekem a dolgokat. Ráadásul egyszerűen nem tudott megragadni a történet, a szereplőket is rohadtul untam, tisztelet a kivételnek, és ez történetesen Isabel volt. Az pedig nekem nagyon kevés, hogy a négy szereplő szálából hárommal nem tudok mit kezdeni. Amit Sam és Grace szálával műveltek nekem abszolút felesleges és logikátlan volt helyenként, és most valahogy nem tudtam őket szeretni, sem együtt, sem külön-külön. Cole-t sem szerettem igazán, meg egyáltalán nem tudott érdekelni a nagy rocksztár múltja, benne csak annyi az érdekes, ahogy Isabelt látja őt.

Mindenesetre az utolsó részt, a Forevert el fogom még olvasni, hátha abban majd pozitívan csalódok, és akkor legalább kellemes emlékeim lesznek a sorozatról. Mire megjelenik (július), addigra talán kiheverem a Lingert.