Doris Lessing: Az ötödik gyerek

A fű dalol után azt mondtam, hogy lehet még itt számítani Doris Lessing-re, de az igazat megvallva, hogyha ezzel a könyvvel kezdem, akkor valószínűleg nem ezt mondtam volna. Ettől függetlenül még lesz, mert még van más is tőle a polcon, de mit ne mondjak, ez a kötet egy kicsit elvette tőle a kedvem.

Harriet és David, friss házasok, és nagy hévvel vetik bele magukat a családi életbe, jó sok gyereket szeretnének. Rögtön egymás után születik és négy gyerekük, ami után úgy döntenek, hogy tartanak egy kis szünetet, na és ekkor csúszik be a következő, az ötödik. Akivel csak a probléma van. Már Harriet hasában is csak a probléma volt vele, a nőnek nyugtatókat kellett szednie, csak hogy egyáltalán kibírja a terhességet. Ám a szülés után csak rosszabbra fordultak a dolgok, ugyanis egy lelkileg és testileg is torz gyereket hozott világra. Miután évekig nem bírtak el vele, és már kezdte teljesen tönkretenni a családi életet, elviszik Bent egy intézetbe. De Harriet ezt nem tudja elviselni, hiszen Ben egy olyan helyen tölti a napjait benyugtatózva, ahol csak ki tudja mennyi ideig bírt volna életben maradni. Szóval Harriet hazahozza, kockáztatva azt, hogy a családi élete most már visszafordíthatatlanul fel fog borulni.

Az igazat megvallva, ez tök érdekes alapsztori lett volna, de valami bődületesen rosszul megírva. Lélektanilag egyáltalán nem hatolt mélyre, csak leírásból volt sok, de azok sem a legpontosabb fajtából. Nem azt mondom, hogy kellett volna erre valami tudományos magyarázat, hanem hogy ha tényleg azt akarta volna az írónő, hogy ez után a könyv után üljek, és gondolkozzak el a dolgokon, akkor itt valamit nagyon rosszul csinált. Mert amikor befejeztem, nem volt min. És nem azért, mert nem voltak kérdések, hanem mert már nagyon elkéstek vele.

Doris Lessing: A fű dalol

2007-ben irodalmi Nobel-díjat kapott Doris Lessing, de enélkül is nagyon szeretik őt az egyetemi berkekben, ezért is vettem rá magam, hogy elolvasom az egyik regényét. Fogok még mást is olvasni tőle (Az arany jegyzetfüzet már tervbe is van véve, de múltkor Az ötödik gyerek is szemezett velem a könyvtárban, de akkor inkább ezt választottam). Nagyon tetszett, mert egy nagyon különleges történetről van benne szó, mármint így lélektani szempontból, de hozzáteszem, hogy nem szívesen államvizsgáznék belőle, mert szerintem elég nehéz is. Akkor már inkább Kazuo Ishiguro-t választanám a kortárs írók közül.

Fülszöveg jön: Zimbabwe. Kíméletlen hőség. A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat.

Mint mondtam, ez egy lélektani regény, tehát egyáltalán nem maga a gyilkosság a lényeg, hiszen már az első oldalakon megtudjuk, hogy ki halt meg és ki a tettes, hanem ami igazán számít, az az, hogy mi áll a dolog hátterében, mi juttathatta el hármójukat egy ilyen végkifejletig.