Júniusi megjelenések

Néhány szóban a júniusban megjelenő és engem érdeklő könyvekről: A Midsummer's Nightmare az Kody Keplinger, aki tavalyelőtt a Duff-fal győzött meg kellőképpen, tavaly Shut Out-tal, idén pedig nagy valószínűséggel ezzel fog. A Golden Lily ugye a Bloodlines második része, és mivel a vámpírakadémiát szeretjük, talán idővel ezt is fogjuk. A Timepiece az Hourglass második része, kellemetes meg időutazásos, szóval mindenképpen el akarom olvasni, még ha alig emlékszem már az első részre :( This Is Not a Test pedig Courtney Summers, akitől még mindig csak egy könyvet olvastam, de mindig is akartam többet.

A lenti négyből az első egy Jane Austen ihlette szépborítós Meggyőző érvek átirat, a három másik Contemps ajánlás miatt van itt. Az All these lives annak ellenére, hogy egy rákos lányról, vagyis inkább annak a nagyon is egészséges ikertestvéréről szól, mégis inkább egy könnyed olvasmány, mert nem a beteg testvér leépüléséről, hanem az egészséges életéről szól. A My Life Next Door ilyen nagyon romantikus nyári olvasmánynak látszik. Míg a Smart Girls Get What They Want elsőre abszolút nem volt szimpatikus, állítólag egy nagyon kellemes olvasmány lesz, sok nevetéssel és váratlan fordulatokkal.

#20

Na igen, akármennyire is fontos nekem ez a blog, valahogy sosem visz rá lélek arra, hogy ha elolvasok valamit, akkor le is üljek bepötyögni róla a véleményem. Pedig mint ebből a bejegyzésből is látszani fog, olvasok én rendesen (a lenti 20 könyvet egészen pontosan 2 hónap leforgása alatt olvastam el), csak ide már nem jutnak el a dolgok. Pedig nekem is könnyebb lenne, ha mindent leírnék a könyvekről amiket olvastam, mert amilyen tyúk eszem van, amikorra megjelennek a folytatások, nemhogy azt felejtem el, hogy mi volt az előző részben, hanem hogy egyáltalán akartam-e én ezt továbbolvasni? Mindenesetre most is megpróbálok gyorsan visszatekinteni az elmúlt 2 hónap eseményeire, szerintem látszani fog, hogy már most van néhány dolog, ami elég rendesen kiesett...

Khm, erre a 4 könyvre gyakorlatilag vissza sem tudok emlékezni ^^;;. Azt tudom, hogy igazából az elszigetelvét szerettem volna megvenni a boltban, erre a kezembe akadt a Slide, totál meglepődtem, hogy ez meg hogyan lehetséges, mikor rajta volt a márciusi külföldi várólistámon.. ja hogy világpremier!:) Utólag azt mondom jobban is tetszett mint az elszigetelve, a második rész (Impostor, jövőre várható) ment is egyből a várólistámra.

Az elszigetelve szintén nagyon friss megjelenés, mármint még a januári külföldi megjelenések között volt, és márciusban már ezt is olvashattuk magyarul. Megan Crewe-től én már olvastam a Give Up the Ghost-ot, amitől ugyanúgy többet vártam, mint az elszigetelvétől, főleg utóbbi ígéretes fülszövegét olvasva... Ettől függetlenül a második része várólistán, de annyira azért nem várós, hogy amint megjelenik, egyből le is csapjak rá.

A Gallagher lányok várva várt 5. része az Out of Sight, Out of Time. Azt hiszem már említettem, hogy ez az a sorozat, aminek az első része nagyon so-so volt (ez volt az egyetlen amit magyarul olvastam, lehet hogy ez volt az oka?), de a többi részét egyre inkább megszerettem. Ez a rész is legalább olyan jó volt, mint a többi, annyira mondjuk nálam nem vette ki jól magát, hogy Cammie semmire sem emlékszik a nyárból, amit egyedül töltött, miután megszökött az iskolából. De ez már legyen az én bajom, a háttérben lappangó titkok még így is olyanok, hogy francbamikorleszmárkövetkezőrész???

Az Airhead első része meg azért, mert van egy kedves barátnőm, akivel egykoron még Meg Cabot-ot cserélgettünk (meg általa ismerem a True Blood-ot, meg Rachel Morgan-t, de ez most lényegtelen), és március táján véletlenül összefutottunk, és jól megbeszéltük Meg Cabot jelenlegi könyveit, meg jól elcsodálkoztunk azon, hogy nekem teljesen kimaradt az Airhead, pedig ő imádja. Na és úgy alakult, hogy angolul az alexandrában valamiért sokkal olcsóbb volt az a fránya első rész, mint magyarul, úgyhogy egyszerűen muszáj voltam megvenni... Meg mert imádok rózsaszín és csilivili borítós könyveket olvasni a metrón, hogy a hároméves kislányok messziről mutogathassanak rám. :D

A szukkubusz dalát csak azért olvastam el, mert Richelle Mead, és mivel a Vámpírakadémiát szerettem, kíváncsi voltam más könyveire is. És ahhoz képest, hogy igazából nem vártam tőle valami sokat, egészen élveztem. Ha megjelenik a folytatása magyarul, akkor mindenképpen igényt fogok rá tartani.

A Delirium második részére alap esetben azonnal lecsaptam volna, de valamiért nagyon tartottam tőle, talán azért, mert Ally Condie szerelmetes disztópiájának folytatásában, a Crossed-ban viszonylag nagyot csalódtam, és nagyon nem akartam, hogy most is ez történjen. Aztán az történt, hogy ez a második rész meglepően jóra sikeredett, és szerintem mindenki más aki olvasta, most teljesen be van zsongva, hogy ugyan jelenjen már meg minél hamarabb a harmadik rész.

Holly Black-től a Curse Workers egy teljesen korrektre sikerült trilógia. Olyan, hogy akár lehetne még belőle sok-sok rész is, mert annyira azért nincs lezárva, hogy ne férne bele még pár rész, na meg egyszerűen imádom ezt a világot és a szereplőit. Már az első része is egy annyira kellemes meglepetés volt, és igazából ugyanezt tudom elmondani az egész sorozatról.

A Tisztákról annyit, hogy nem tudom hogy ha angolul olvasom milyen lett volna, de magyarul ez egyszerűen olvashatatlan volt. Ilyen élvezhetetlen és rossz fordítással utoljára a Köddé váltakban találkoztam, meg is néztem gyorsan nem-e ugyanaz követte el őket, de nem, viszont mindkettő Egmont Dark (pedig milyen jó könyveket adnak ki >_<!). Annak ellenére, hogy mindkét könyvről hallottam már pozitív véleményeket, sokan várják a folytatásokat, sőt, én is akartam mindkettőt szeretni, egyszerűen ez nekem a magyar verzióból nem jött át. Nincs az a pénz, hogy én ezt a sorozatot folytassam.

Stray-t még a könyvfesztivál előtt kölcsönöztem ki a westend alagsorából. Korábban is észleltem már, hogy van ez a sorozat, de nem érdekelt annyira, hogy angolul is elolvassam. Éppen ezért abszolút pozitív meglepetés volt, sokkal jobban tetszett mint a Richelle Mead-féle szukkubusz (ha már annyira hasonlítani akarom valamihez), amint megjelenik magyarul a folytatás, biztosan elolvasom. Az azért vicces volt, hogy az iszonyatosan ciki fülszöveget valahogy az összes kollégámnak sikerült elolvasnia, pedig máskor nem nagyon nézik meg a könyveket, amiket munka közben/helyett olvasok. :D

Az utolsó olimposzi a Percy Jackson sorozat várva-várt befejező része. Imádom ezeket a könyveket, és minden példányát szépen elraktároztam a Harry Potterek és Darren Shanok mellé, hogy majd a leendő gyerekeim tudjanak mit olvasni :D Remélem Rick Riordan másik félvéres sorozata is ugyanígy megjelenik magyarul, mert ha az is lesz ilyen jó, akkor bezsákolnám a "leendő gyerekeknek" :D

A Vámpírkalózok úgy kerülnek hozzám, hogy lesétáltunk kettecskén a könyvfesztiválra, és ahelyett, hogy azt mondtuk volna nagy okosan, hogy diákok vagyunk (mert ugyan ki nézi?), inkább kiperkáltuk a belépti díjat, mert azt ugye úgyis le lehet vásárolni. Én a sajátomból Lélektelent vettem, párom viszont megszívta, mert elfogyott a Könyvmolyképzős standnál az utolsó Percy Jackson kötet összes példánya, majd egy órás "nemtudommitvegyek" után ennél a kötetnél maradtunk. A sorozat ígéretesnek tűnik annak ellenére is, hogy már felnőttünk és az első részben alig történt valami. De ha lesz magyarul folytatás, szerintem belenézek.

A Darkest Powers sorozatról csak annyit, hogy akármennyire is szeretem a hátterét, meg a szereplőket, meg az összes eddig megjelent részt... na ezzel a kötettel most jelentősen meg kellett szenvednem. Igazából én nagyon nem bántam volna, ha Kelley Armstrong ír egy első részt ehhez a sorozathoz, meg egy másodikat (ami a következő rész lesz), és nem ragaszkodik ennyire a trilógiához, mert ez a rész szerintem csak időhúzás volt.

A gyönyörűborítós Selection részemről nagyon várós volt, aztán úgy alakult, hogy szép nagyot sikerült benne csalódnom, mert kicsit unalmas lett a végeredmény. Konkrétan nem történt benne semmi! Főszereplőnek van egy kétéves titkos kapcsolata, de egy osztállyal alatta van a srác, ezért senki nem tud róluk. Van azonban ilyen sorsolás, ahol a lányok országszerte kiemelkedhetnek, főleg ha a végén ők nyernek egy játékban, mert akkor elveszi őket a herceg. Főszereplő benevez, mert a szerelme is azt mondja próbálja meg, és többezer lány közül pont őt sorsolják ki, és tulajdonképpen csomó másik lánnyal azért verseng, hogy a herceg végül őt vegye el. Miközben másba szerelmes. Konkrétan nem is történik más, elvileg van a háttérben lázadás, meg ilyenek, de ebből mi nem sokat látunk. Ami csak azért vicces, mert már forgatják a pilotot a könyvből készült sorozathoz, és ott van egy ilyen "rebel leader", akiről a könyvben egyelőre szó nem volt.

A Lélektelent már jó régóta tervezik kiadni magyarul, én éppen ezért csaptam már le egy jó ideje a Bookstation-nél a második és harmadik részre jó olcsóért (1150/kötet). Kapóra is jött a könyvfesztiválos megjelenéssel egybekötött dedikálás, mert így 3 aláírt kötetem van, bibí. És azt sem bántam meg, hogy gyakorlatilag olvasatlanul megvettem egy általam alig ismert sorozat két részét, mert az első részt hangosan végignevettem, annyira tetszett. (Hozzáteszem szívtam már meg, a Twilight nekem egy óriási "vedd meg az első három részt, hozzácsapjuk a frissen megjelent 4. részt" akció keretében volt meg angolul már 2008 nyarán, amikor még itthon hírből sem hallottak róla, és nekem még azóta sem sikerült túljutnom azon a csodálatos 3. köteten)

A Divergent is megjelent már magyarul, Beavatott címmel. Hát jelentem akiknek az tetszett, a második részben sem fognak csalódni. Illetve még azt is hozzátenném, hogy akinek az első rész esetleg nem tetszett (ilyen is van), az próbálja meg a második részt is, mert állítólag ez jobb. Én nem tudom, mert nekem az első is nagyon tetszett, meg ez is, és szerintem egyértelmű, hogy NAGYON várom a harmadik részt.

A Megbűvölve című könyvtől nem kicsit tartottam, két dolog miatt is. Egyrészt nemrégiben csalódtam egy Egmont Darkos könyvben, és kicsit aggódtam, hogy egy újabb ferdítésbe nyúlok bele. Másrészt meg, olvasta valaki a fülszöveget? És értette egyáltalán, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a mondatok? Mázli, hogy most a gyönyörű borító és nem az értelmetlen fülszöveg miatt választottam ezt a könyvet, mert annyira azért nem volt rossz. Persze lehet hogy éppen azért tetszett, mert a legrosszabbra számítottam, mindenesetre ha nagysokára megjelenik a második része magyarul, akkor lehet hogy el fogom olvasni.

Juhé! Végre egy sorozat, ami annyira szerintem soha nem is tetszett, de valahogy sikerült elolvasnom mind a három részét! Több szót kár is rá fecsérelni, egyetlen pozitívuma, hogy gyorsan olvasható, így nem pocsékoltam el olyan sok időt az életemből.

Marie Lu-tól a Legend egy igazán zseniális vadiúj disztópikus sorozat, amit ha minden igaz még idén megismerhet a magyar közönség, hála a könyvmolyképző kiadónak. Remélem megtartják ezt az ezüstös borítót. Így a képen nem tűnik nagy számnak, de életben szerintem nagyon szép lehet. Szerintem amint befejeztem ezt a bejegyzést, megyek és ajánlom is egy pár embernek ezt a könyvet.

Elizabeth Eulberg-től egy könyvet olvastam eddig, a Prom&Prejudice-t, ami egy annyira friss Büszkeség és balítélet feldolgozás volt, hogy rögtön elhatároztam: amit ez az Eulberg kiad, én el fogom olvasni. A Take a Bow négy művészeti iskolába járó fiatalról szól, akiknek az utolsó év végén még rá kell jönniük, hogy mihez is akarnak kezdeni az életben. Van aki egészen más pályán szeretne továbbmenni, van akinek ez az egész csak időpocsékolás volt, mert nem lett híresebb az iskolától. Másoknak azt kell kitalálniuk, hogy vajon az iskola befejeztével is maradhatnak-e barátok, vagy esetleg egy újabb szintre tudják vinni a kapcsolatukat. Megintcsak azt kell mondjam, Elizabeth Eulbergre bizony érdemes figyelni, van is egy könyve, amit még nem olvastam...

Az Angel Arias, Marianne de Pierres sorozatának a második része, vagyis a Burn Bright folytatása. Az első rész számomra egy kellemes meglepetés volt, annak ellenére, hogy több kérdést sikerült felvetnie, mint amit megválaszoltak. És bár a második rész már egy picit nyugodtabb, és egészen másmilyen irányt sikerült felvennie, szerintem volt ugyanolyan jó, mint az első rész. Az már csak mellékes, hogy az a pár kérdés, amit sikerült nagyjából megválaszolni, most csak újabb talányokat vetett fel :D De ezért is várós a harmadik rész, amit még most szeptemberben meg is kapunk.

A május valami ilyesmi lesz

Divergent /A beavatott/ 2. rész, aztán Graceling 3. rész, Revenants 2. rész, Abandon /Elhagyatva/ 2. rész

Mortal Instruments /Végzet ereklyéi/ 5. rész, az In Honor valami iszonyatosan feelgood doognak látszik a szomorú háttere ellenére, a Sweet Evil-nek imádom a borítóját aztán majd kiderül milyen lesz, míg az Of Poseidon abszolút várós sztori

Holly Black: Black Heart (Curse Workers #3)

Áprilisi várós

A felső sor most a nagyon várós, az alsó az csak amolyan szemezgetés. Holly Black-től a Curse Workers 3. részét időközben már elolvastam (talán ma még tudok is írni róla, ha nem, akkor ez elmarad örökre), Kelley Armstrongtól a Darkness Rising 2, hát amolyan folyamatban levő dolog éppen (elkezdtem, de aztán találtam mást). A Take a Bow azért fontos, mert Elizabeth Eulbergtől már olvastam a Prom & Prejudice c. könyvet, amit nagyon szerettem. The Immortal Rules pedig Julie Kagawa... kell ennél több?

Alsó sorban a The Selection gyönyörűborítós, és már csak ezért is szeretném elolvasni, remélhetőleg a tartalom is hasonlóan jó lesz. A Chosen Ones szintén szépborítós, meg disztopikus, szóval érdekelhet az is. Hannah Moscowitzal pedig már szemezgetek egy ideje, szóval ez a Gone, Gone, Gone pont kapóra jön, hogy talán olvassak tőle valamit. A Breaking Beautiful pedig elég komoly témákat boncolgat, de néha kell ilyen is.

Kathy McCullough: Don't Expect Magic

Ahogy azt a címe sugallja, meg ami egyébként is várható, elnézve ezt a borítót, vagy éppen a fülszöveget, nem kell csodákat várnunk ettől a regénytől. A főszereplő lánykánk, Delaney Collins élete nem éppen tündérmesébe illő. Nemrég halt meg az édesanyja, és ahelyett, hogy olyan embereknél maradhatna, akiket szeret és ismer, mint például a legjobb barátnőjénél, a napfényes Californiába kell utaznia az édesapjához, akit gyakorlatilag alig ismer. Ha esetleg valaki arra gondolna, hogy a napsütés, meg California legalább pozitívum lenne Delaney életében, akkor az nagyon téved, mert Delaney állandóan fekete szerkókban mászkál, az általa készített bakancsait még a homokos tengerparton sem hajlandó levenni, ráadásul irtózik a napfénytől. Utóbbiból pedig nincs kevés az új lakhelyén. Aztán derült égből villámcsapásként kiderül Delaney apjáról, hogy... tündér keresztanya. Izé, keresztapa.

Ezt a tündérkeresztszülőséget általában családon belül öröklik a lányok, de Delaney apja kivétel volt, hiszen férfi létére örökölte ezt a gént. Delaney azonban mindezidáig nem mutatta semmi jelét annak, hogy örökölte volna ezt a furcsa képességet. Most azonban, hogy már tud róla, lehet hogy mégiscsak történtek körülötte furcsa dolgok kiskorában, amiket eddig csak véletlennek tekintett. És hogy miből is áll ez a tündérkeresztanyaság? Valami olyasmi ez a munkakör, amit a Hamupipőkében láttunk. Delaney apjának is vannak úgynevezett "kliensei", akiknek egyszerűen kötelessége teljesíteni a kívánságait (báliruha, tökkocsi, mindez éjfélig), különben egyszerűen a rosszullét kerülgeti őt. Delaney persze amint tudomást szerez a képességéről, azonnal a nagyobb hatalomra és saját kliensekre vágyik, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy a vágyakat néha bizony nem olyan egyszerű megérteni, és legfőképpen teljesíteni nehéz őket.

Mindez elsülhetett volna irtózatosan aranyosan is, legalábbis én valami hasonlatosságra vártam volna. De valahogy mégsem sikerült neki. Talán mert Delaney számomra annyira negatív és ellenszenves szereplő maradt elejétől a végéig, hogy egyszerűen nem tudtam együtt érezni vele. Voltak nagyon hülye dolgai, már alapból a kezdőjelenetek egyikében, amikor a kislánnyal beszélgetett a repülőn... "jól van, hozzászólok, de nem túl kedvesen, mert akkor meg nem lehet lerázni". Annyira mű volt az egész hozzáállása. És lehet, hogy megenyhül a könyv végére, és ott már kellene szeretni, de igazából végig lehetett volna egy kicsit másabb a hozzáállása, és akkor bennem sincs ekkora ellenérzés. Értem én, hogy igazságtalanság van és utálok mindenkit, de akkor meg miért van minden cselekedete mögött a magyarázat, hogy most csakazértis bunkó leszek, pedig amúgy szívesen beszélgetek én mindenkivel.

Ami pedig a legfárasztóbb volt, az a hatalmas tanulság a könyv végén, amit igazából nem tudunk, hogy hogy kerül oda. Az van ugyanis, hogy Delaney apja egy "life-coach", fogalmam sincs ezt hogyan nevezik magyarul, egyáltalán van-e rá megfelelő kifejezés, mindenesetre könyveket ír és előadásokat tart arról, hogy hogyan fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy. Ennek ellenére, amikor tündérkeresztapáskodik, akkor gyakorlatilag hozza ugyanazt, amit a Hamupipőkében, az éjfélig tuti frizura, smink, ruha és verda, addig szerezd meg a pasit, utána meg lesz ami lesz. Hát mondhatjuk, ez szöges ellentéte annak, amit a könyveiben ír, éppen ezért az lesz a hatalmas észrevétele Delaney-nak, hogy meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és hogy ezt hogy felejthette el az apja tündérkeresztapáskodás közben, amikor civilben gyakorlatilag könyveket adott ki erről.

Avery Williams: The Alchemy of Forever (Incarnation #1)

Többszáz évvel ezelőtt, a fiatal Sera épphogycsak kezdett beleszeretni az alkimista fiába, mikor egy szörnyű szerencsétlenség során elveszti az életét. Cyrusnak azonban van egy elixírje, amiből elég csak egy keveset a lány szájába csepegtetnie, és máris garantálja számára az öröklétet egy másik testben, igazából bárki testében. Sokszáz évvel később azonban ez az ártatlan kis bimbózó románc egy abúzív kapcsolattá alakult, amitől Sera legszívesebben messzire menekülne, ha nem tartana attól, hogy Cyrus szinte azonnal megtalálná. A lány végső elkeseredettségében már-már az öngyilkossághoz folyamodna, de lelke még nem készült fel arra, hogy örökre itthagyja az életet, és szinte egészen véletlenül egy autóbalesetet szenvedett, életveszélyesen megsérült lányba költözik. Sera általában olyan lányok testébe költözik, akik egyedül vannak, és senki sem keresné őket, de ennek a haldokló lánynak, Kailey-nek, szerető családja és barátai vannak. Serának pedig nincs más választása, játszania kell egy kicsit Kailey szerepét, legalábbis addig, amíg el nem tünteti a nyomokat maga után, és meg nem rendezi valahogy Kailey balesetét, csak hogy ne keressék őt tovább a családtagok, és legfőképpen Cyrus se bukkanhasson a nyomára.

Az igazat megvallva nagyon régen olvastam ilyen könyvet, ami ennyire olvastatná magát, mint az Alchemy of Forever. Gyakorlatilag egy nap alatt el lehet olvasni, és közben egy perce sem lankad az ébreségünk. Néha kapkodtam a fejem, mert bár lassan indul be a történet, a következő pillanatban Sera már Kailey, és már messze nem az a lány, aki kész lenne mindent feladni. Amikor pedig legközelebb észbe kapsz, már azt veszed észre, hogy alig 20 oldal van hátra a könyvből, és még mindig akárhogy véget érhet, hiszen akár 20 oldalon is történhetnek olyan dolgok, amik mindent képesek felforgatni.

Legeslegjobban az tetszett, hogy bár voltak komoly témák a háttérben (Cyrus aggresszivitása, öngyilkosság), hihetően voltak megjelenítve és túlzásba sem vitték szerencsére. Ennek ellenére ott van, tudsz róla, nem tudsz elnézni mellette, de mégsem azt érzed, hogy ez csak erről szólna, sőt. Inkább arról van szó, hogy a rengeteg negatív dolog ellenére megvan a lehetőség a túlélésre, a boldogság megtalálására.

A befejezés meg egyszerűen argh. Mert az egyértelmű volt, hogy Cyrus-t még valamilyen formában viszontlátjuk, hiszen nála erősebb ellenfelet keresve sem lehet találni. Amellett, hogy halhatatlan, bárki alakját fel tudja venni, a legjobb barátodét is, ráadásul iszonyatosan elszánt, hiszen nem lóghat meg előle a szeme fénye csak úgy, az már egyszer biztos. Ennek az első résznek a befejezése pedig pont olyan volt, hogy vártuk, vártuk, de a rohadtéletbeis, hogy tényleg megtörtént! Szóval ja, egy újabb sorozat, aminek tűkön ülve várhatjuk a folytatását, ami remélem ugyanilyen olvasmányos és letehetetlen lesz, mint az első rész.

Beth Revis: A Million Suns (Across the Universe #2)

Hihetetlen, hogy megpróbálok visszatérni a blogoláshoz, de amíg olvastam ezt a könyvet (nem most volt sajnos, már egy pár hete biztosan), folyamatosan arra gondoltam, hogy ezt írom majd a blogomba, meg azt írom majd a blogomba. Meg azóta volt már pár könyv, amire hasonlóan gondoltam, úgyhogy talán ez egy jelzés volt nekem is, hogy most már tényleg muszáj lesz írnom is valamit, mert ez így nem mehet tovább. Szóval sajnálom icipici drága blogocskám, hogy elhanyagoltalak, de most már megpróbálom többet nem csinálni ezt veled, jó?

A Million Suns-ról annyit kell tudni, hogy tavaly ilyentájt olvastam az Across the Universe-t, aminek akkoriban csak nagyon félve álltam neki, mert űrös, meg scifi, meg én ilyet nem akarok. És aztán valahogy annyira beleszerelmesedtem a borítójába, hogy adtam neki egy esélyt, és olyan szinten magába bolondított, hogy amint hosszú hónapok múlva megjelent a második része, én körülbelül azon nyomban rávetettem magam. Hozzáteszem, szenvedtem is vele rendesen, amellett hogy persze tetszett is. Ez akkor most hogyan is lehet? Megmagyarázom.

Tetszett, mert már nagyon régóta vártam rá. Tetszett, mert hiányoztak a szereplők, és most ugyanazt az Amy-t és ugyanazt az Elder-t kaptam vissza, akiket az első részben már megkedveltem. Tetszett, mert végeredményben nem volt rosszabb, mint az első rész, és most teljesen ugyanúgy érzek a sorozattal kapcsolatban, mint az Across the Universe végén. Folytatást akarok, de nagyon gyorsan, közben meg rettegek is, hogy az most akkor milyen is lesz, mert MÁR MEGINT minden annyira felborult, hogy halványlila fogalmunk sincs arról, hogy akkor ez most merre fog elmenni és vajon milyen lesz a folytatás... Viszont iszonyatosan szenvedtem is, mert olyan dolgok történtek ebben a részben, amitől legszívesebben a falhoz vágtam volna a könyvet, mármint ha könyv formában lett volna meg, és nem a drága readeremnek ártanék vele. Így jobb híján a saját fejemet csapkodtam a falhoz, vagy éppen a hajamat téptem, nem is tudom már, felváltva valamelyik. És az a baj, hogy kicsit nehéz lenne spoilerek nélkül írni arról, hogy tulajdonképpen mi is idegesített. De azért megpróbálom... izé, félig.

Az van ugyanis, hogy a hajó teljes lakosságát leszedték arról a drogról, amit eddig szépen adagoltak nekik, és amitől engedelmes kezesbárányokká váltak, és legfőképpen nem kérdezősködtek arról, hogy hogyan lehet az, hogy már többszáz éve itt vagyunk ezen a nyamvadt űrhajón, hogyhogy nem érkeztünk még meg, és hogyhogy egy ilyen gyenge ember vezetett minket eddig, mint ez az Elder. De most ugyebár már nincsen drog, és kezdenek felmerülni ezek a drága kérdések, konkrétan lázad mindenki. Miközben a megoldás annyi lenne, hogy vissza a drogot, és közben Elder próbálná elrendezni azokat a dolgokat, amik egy kicsit fontosabbak lennének (pl hogy mi a francért nem vagyunk már a bolygón??).

Aztán mivel ugye mindenki lázad, Amy-t is egyre jobban támadják, konkrétan nem egyszer próbálják meg megerőszakolni, erre Amy ahelyett, hogy szólna akárkinek, hogy figyu Elder, vagy figyu Doki, itt gáz van, inkább megpróbálja magának megoldani a dolgokat, gyakorlatilag egy kigyúrt állat ellen, akit nem mellesleg szinte mindenki támogat. Gratulálok. Aztán ott van az az Orionos kincsvadászat-jellegű dolog, hogy megtudjuk milyen titkok vannak még a Godspeed nevű űrhajónk és az új Földre való landolás (elmaradása) mögött, aminek nem tudom mi értelme van, de tényleg... Csomót szaladgálunk utána, miközben jajdeutáljuk Oriont, aki naaaagyon gonosz, de közben teljesen ugyanúgy gondolkozik, mint mi. Sőt, lehet hogy segíteni is tudna, hiszen tulajdonképpen ugyanazért a célért dolgozott, mint mi, csak kicsit máshogy és lehet hogy igaza is van. De ahelyett, hogy megpróbálnánk tőle esetlegesen segítséget kérni, inkább ne, mert ő csúnya és gonosz! >_<

Aztán ami a legdurvább. Na itt egyszerűen nem tudok spoilermentes lenni. Szóval az a nagy helyzet, hogy van egy hatalmas titok. Ez az, amit Orion is tudott, és próbált megosztani Amy-vel. Sőt, ez egy olyan titok, amiről Eldest is tudott, de elhallgatta... Ööö, hoppá, akkor itt egy logikai baki... nem úgy volt, hogy Eldest erről nem tud, mert a személyzet eltitkolta tőle? Szóval akkor most mégis tudta? Na mindegy, lényegtelen... mert a bazinagy titok az, hogy nem 50 év, amíg megérkeznek az új bolygóra, hiszen FIGYELEM! már évtizedek óta ott vannak!! De valami szörnyű teremtmények már belakták a bolygót és ha leszállnának, akkor harcolniuk kéne. Ezért inkább úgy döntöttek soksok évvel ezelőtt, hogy akkor hazudnak a teljes lakosságnak, mintha még nem értek volna oda, bedrogozzák őket, hogy ne lázadjanak, és boldog semmittevésben élnek az űrhajón, ami nem elég, hogy nemsokára szétesik, de egyre kevesebb rajta az élelmiszer, meg a megélhetéshez szükséges feltételek is egyre kevésbé adottak. Szóval most akkor mi a frász van??? Ezek bakker vagy mentek volna vissza a régi Földre, vagy legalább vették volna fel velük a kapcsolatot, vagy fedezték volna fel az újat, még akkor is ha belehalnak... De nem, azt találták ki basszus, hogy akkor élnek az űrhajón, amíg vannak készleteik, utána pedig beveszik a a bedrogozott agyukkal a fekete tablettát, ami gyakorlatilag a fájdalommentes halál. Én meg közben belehalok a fájdalomba, ami az emberi hülyeségből árad.

És akkor félreértés ne essék, imádtam ezt a részt, és a harmadik részt is várom, de nagyon. Csak időnként úgy érzem, hogy hiányzik a logika, és ezen nem kicsit fel tudom idegesíteni magam.

Március közepe táján...

Nagyon ügyes vagyok, hogy így március közepe táján, mikor már lassan a könyvek fele megjelent, eszembe jutott, hogy fel kellene töltenem ide az én kis várólistámat. Tényleg kicsi, mert több könyv nem is túlságosan érdekel engem a márciusiak között, tulajdonképpen még ezt a 8 könyvet is viszonylag nehéz volt összeszednem.

A felső sor szokásosan a folytatásoké. Egyrészt itt van a Gallagher Girls várva-várt (és tényleg!) ötödik része! Tudom, hogy néha kicsit vegyesek voltak az érzéseim a sorozattal kapcsolatban, az első részt egyáltalán nem szerettem, a többit meg egyre jobban, most pedig ott tartok, hogy szerintem még ma neki fogok állni ennek a résznek! Aztán a Hex Hall harmadik része várós nagyon, pedig tulajdonképpen sosem voltak nagy elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, és éppen ezért még csalódni sem csalódtam soha. A Dark Divine harmadik része túlzottan nem érdekel, főleg mivel az első része tetszett, a másodikat pedig elég nagy csalódásként éltem meg, a harmadikat pedig még mindig nem tudom, hogy elkezdjem-e. Most úgy érzem vannak nála fontosabbak is... Körülbelül hasonlóan vagyok a Goddess Test második részével is, de majd meglátjuk.

A második sor kezdődik egy Kristen Hubbard-dal, ő ugye Contemps írónő és az első könyve, a Like Mandarin tetszett, a Wanderlove pedig még jobbnak tűnik, szóval várós! A Temptation of Angels azért van itt, mert nekem tetszett Zink-től a Prófécia, és lehet hogy ez még jobb is lesz. És Pretty Crooked és a Slide pedig nem tudom már mikor és miért kerültek fel egykoron a várólistámra, de most igazából valahogy egyikőjük sem érdekel, és sajnos jobbat sem találtam egyelőre.

Februári kiszemeltek

Íme a februári várólistám, igaz a januárival sem állok úgy ahogy szeretnék, de azért igyekszem legalább olvasni, ha már a blogfrissítésre ennyire nem marad energiám...

A felső sorban folytatások, februárban jön a Delirium második része, a Wither folytatása, az Iron Witch következő része és az általam legjobban várt, mindenki más által pedig kevéssé ismert Rachel Morgan 10. kötet, amiben remélem nem fogok csalódni, mert kaphatunk most egy teljes újrakezdést, ami elsülhet vagy nagyon jól, vagy katasztrofálisan.

Alant van egy Melissa Marr, aztán egy abszolút feelgood cuccosnak kinéző és jó hosszú címet viselő The Fine Art of Truth or Dare, majd egy Lisa McMann és egy újabb hosszú cím, The Catastrophic History of You and Me, utóbbiről nem tudom megállapítani, hogy mennyire lesz feelgood; vagy vicces lesz, vagy nagyon szomorú, vagy csak megbűvölt a gyönyörű borító, és korántsem fogom azt kapni, mint amit beleképzeltem.