Scott Westerfeld: Specials

Még márciusban olvastam el a sorozat első két kötetét, ahhoz képest hogy mennyire vártam rá, egy picit sikerült csalódnom. Nem tudom miért, az alaptörténet az nekem nagyon tetszett mindig is, de most valahogy sikerült olyan megoldásokkal előrukkolnia az írónak, ami valahogy nem illett az első két könyv menetéhez.

A lényeg tulajdonképpen annyi, hogy Tally most Shay-nek hála különleges lett, sőt még a különleges osztályon belül is a különlegesebbek közé tartozik, egy olyan csoportba, akik felsőbbrendűnek képzelik magukat, de ezen kívül nem sok érzelemre képesek. Talán ezért is vagdossák magukat, mert ettől legalább éreznek valamit. Szóval az ő különleges csoportjuk eléggé sok mindent megtehetnek szerte a városban, sőt még azon kívül is. Először például csak kósza Füstösöket próbálnak lefülelni csúfvárosban, de sikerül odáig bonyolítaniuk a dolgokat, hogy megszöktetik a még mindig beteg Zane-t, azt remélve hogy így belőle is különlegest faragnak; találnak másik városokat, ahol teljesen más rendszer uralkodik, mint náluk, mert ott nincsenek szépek és csúfok, hanem mindenki az lehet, ami akar lenni; illetve egy háborút is sikerül elindítaniuk a két város között.

A legfőbb problémám az volt, hogy valahogy mindenki olyan out of character volt. Az egy dolog, hogy én egy teljesen másmilyen Tally-t ismertem meg az első két kötetben, de ez betudható annak is, hogy most már teljesen átmanipulálták az agyát, és innen származik a felsőbbrendűség érzés, ami az egész rész alatt sugárzik belőle. Shay-t én mondjuk már elég régóta nem szerettem, és neki most is sikerült elég wtf-nek lennie. Zane-t egyáltalán nem tudom hová tenni, főleg azt, hogy neki akkor most milyen szerepe is volt ebben a könyvben?? Mert szerintem abszolút semmi. De nagyjából ugyanez vonatkozik Adam-re is, akiről meg úgy érzem, hogy na ezért kár volt visszahozni. Arról nem is beszélve, hogy az első két rész után mindenre lehetett számítani, csak erre a másik város, illetve háború dologra nem. Nem is értem, hogy miért is fordulhatott elő, hogy ennyire különbözőek legyenek a városok, ha egyszer az egész világ arra épül, hogy legyen minden egyforma, és békesség van, nem úgy, mint egykor a Rozsdásoknál. Ehhez képest meg városokat elpusztító fegyverraktárakba csöppenünk, és kész háborúkba.

Azért mindezek ellenére kaptunk egy egészen normális befejezést, legalábbis a legeslegutolsó oldalon, mert addig tényleg csak a fejemet fogtam, hogy ez most mi. Azért a negyedik részt még el fogom egyszer olvasni, de az már nem Tally-ról szól szerencsére (vagy sajnos?).