Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.
Már júliusban írtam, hogy régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, egyszer még jól meg is szívtam (na jó, annyira nem), mert félrenéztem a címeket, és egy másik könyvet olvastam el ehelyett. De most végre sikerült behoznom a lemaradásomat, és milyen jól tettem. Szeretem ha olyan könyvet olvasok, amit még emésztgetnem kell egy kicsit, miután elfogyasztottam; a Mielőtt elmegyek pedig kellőképpen elgondolkodtatott. Pedig az első napot nagyon utáltam, azt hittem nagyon félrenyúltam, és abban sem voltam biztos, hogy én ennek egyáltalán a végére jutok. Mert engem nem érdekel néhány beképzelt lány tökéletes élete, azt pedig teljesen kizártnak tartottam, hogy bármikor is szerethetővé válik a főszereplő. És mekkorát tévedtem. Annyira drukkoltam, hogy valami megváltozzon, hogy végre szombat legyen...
Imádtam a történetben, hogy a legapróbb dolgok is mennyire megváltoztatnak egyes eseményeket, például az, hogy kié lesz az utolsó szabad parkoló, vagy hogy puskázunk dolgozatírás közben. És ahogy erre folyamatosan jön rá Sam is, és hogy milyen apróságokon változtat, hogy minden klappoljon. Vagy lehet hogy ez utóbbi nem is fontos, hiszen nem lehet egy nap alatt mindent rendbehozni. Imádtam még a napokat is, most úgy nagyjából fel is tudnám sorolni, hogy melyikben mit szerettem legjobban, de nem teszem. Mindenesetre nekem a hatodik volt a kedvencem, Kent miatt. Persze azt is értem, hogy miért nem az a nap lett az utolsó. A hetedik napon az tetszett, hogy Sam hátrahagyott magából valamit azzal, hogy odaadta Izzynek a nyakláncát, Annának pedig a könyvet. Lehet hogy ez csekélység, de valahogy ez a két jelenet ragadt meg bennem a legjobban arról a napról.
Igazából el sem tudom mondani mennyire tetszett ez a könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom. A magyar megjelenésről én konkrétan semmit nem tudok, mert annyira nem is szoktam figyelni. Az van kiírva, hogy 2010 október, de a Bookline-on még mindig a várható megjelenések között van. De szerintem akkor is hamarosan itt lesz, és én azt mondom, hogy mindenki csapjon le rá, mert megéri.
Ez a kedvenc konyvem :)
VálaszTörlés