A következő címkéjű bejegyzések mutatása: castle. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: castle. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 26., szerda

Diana Wynne Jones: Castle in the Air

Elsőre nem is gondoltam, hogy miért írták erre a könyvre, hogy A vándorló palotának a folytatása, hiszen itt tulajdonképpen a történet az Ezeregyéjszaka meséire épül, és eleinte csak elég halvány említést tettek Ingary-ra, a Howl-ból már ismert világra. Aztán persze kiderül, hogy a látszat az elég rendesen csalt, és régi barátaink olyan helyeken és olyan formákban tűnnek fel, amire egyáltalán nem is számítottunk. Vagyis de, miután feltűnt Lettie, Suliman és Sophie, már egy kicsit sem meglepő, hogy vajon hol lehet Howl, vagy éppen Calcifer, sőt már Justin herceg kilétére is hamarabb rájöttem, minthogy kiderült volna, de elsőre egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ebben a történetben bárki is feltűnne a régi szereplők közül. A végére persze szép kis kalamajka keveredik, ugyanúgy ahogy az első részben, itt is kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik.


De ne szaladjunk ennyire a végére, van ugyanis egy Abdullah nevű szőnyegkereskedőnk, utálatos rokonokkal és egy titokzatos jóslattal, amiről a fiú még csak most szerzett tudomást. A fiúnak egyébként is elég színes a fantáziája, amikor ideje engedi, arról ábrándozik, hogy ő valójában egy herceg, akit elrabolt egy bandita, de majd egyszer hazajut a gyönyörű kertjébe, és elvesz egy hercegnőt. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy a kezébe kerül egy varázslatos szőnyeg, amely néhány udvarias szó hatására bárhová elrepíti, sőt még egy mogorva dzsin is a tulajdonába kerül, aki kénytelen naponta egy kívánságát teljesíteni. Persze hogy az élet ne legyen egyszerű, a dzsin egy igazi bajkeverő, és próbálja úgy teljesíteni a kívánságokat, hogy azok csak még több bajt okozzanak, mint hasznot. Így Abdullah ábrándjai valóban kezdenek valóra válni, hiszen álmai kertjében megismerkedik a legcsodálatosabb hercegnővel a világon, akit aztán elég hamar el is ragadnak tőle, majd Abdullah az álmaiban szereplő gonosz bandita karmai közé kerül, és csak kevésen múlik, hogy sikerül meglépnie az egyre népesebb üldözői tábora elől, mégpedig nem is akárhová. Hiszen ahogy említettem, újból feltűnik Ingary, és a régi szereplők, akik további sorsába nyerhetünk egy igazán pici betekintést ez által a könyv által.

2010. május 24., hétfő

Diana Wynne Jones: Howl's Moving Castle (A vándorló palota)

Ahogy ígértem, megkezdődik a blogon a Diana Wynne Jones-sorozat, ennek első darabja a Howl's Moving Castle. Valószínűnek tartom, hogy előbb a Castle-sorozatot követem végig, és csak utána térek rá a Chrestomanci-krónikára. A regényből 2004-ben Hayao Miyazaki készített animét, amit én akkortájt láttam is, de azóta már nagyjából semmire sem emlékszem. Sajnos Miyazaki újabb animéit nem annyira szeretem, mint a régebbieket (Nausicaa, Laputa), de azért még egyáltalán nem volt rossz, csak éppen bennem nem tudott már mélyebb nyomokat hagyni.


A történet Ingary-ban játszódik, mindenféle varázslat és boszorkányság hazájában. Ott, ahol mindenki féli a Puszták boszorkányát, aki látszólag ok nélkül átkozza meg az embereket. Legalábbis ez történik Sophie-val, aki a legidősebb három nővér közül, és éppen ezért nem is dédelget nagy álmokat, hiszen tudja, hogy mindig a legidősebb jár pórul. Ezért is törődik bele abba, hogy a boszorkány idős öregasszonnyá varázsolja, és már indul is otthonról, hiszen így nem maradhat. Mivel jobb választása nincs, bekéredzkedik Howl vándorló palotájába. A varázslóról azt tartják a falubeliek, hogy sorra kitépi és megeszi a fiatal lányok szívét, de a 90-év körüli Sophie-nak nem kell emiatt tartania. És amint jobban megismeri a varázslót, rájön arra, hogy a falubeliek történetei mind csak mesék, vagyis még ha van is bennük némi igazság, hiszen Howl tényleg sorra töri össze a szerelmes női szíveket, Howl-nak akkor sincsenek rossz szándékai, hanem egy nagyon is kedves fiatalember, furcsa szokásokkal.


A történet egy kicsit lassan indul be, de amint jobban megismerjük a szereplőinket, minden egy kisebb felfordulásba torkollik. Hiszen Sophie két húga helyet cseréltek, és most mindkettejüket Lettie-nek hívják. Egyikért ráadásul Howl rajong, a másikért pedig a tanonca, a fiatal Michael. Ott van még Calcifer is, a tűzdémon, akivel Sophie rögtön az elején egyezséget köt Howl háta mögött. Aztán még fel is kellene kutatni egy elveszett herceget, meg egy varázslót, bár ebből a kötelességéből Howl próbál erőteljesen kibújni, és mindeközben végig követi őket egy furcsa madárijesztő.


Nekem borzasztóan tetszett a könyv, annak ellenére, hogy tényleg egy mesekönyvről van szó. Remélem, hogy a többi regényével is így leszek, bár a két magyarul megjelent Chrestomanciról van annyi emlékem, hogy imádtam őket, és szerintem azóta nem nagyon változott az ízlésem. Amire viszont még emlékszem A vándorló palota filmből, hogy míg a barátnőim imádták Howl-t, nekem valamiért nagyon unszimpatikus volt. A könyvben pedig egyenesen odáig voltam érte. Lehet hogy a kisebb könyvsorozatom megkoronázásaként még megnézem egyszer az animét is, csakhogy teljesebb legyen az élmény. De legközelebb a Castle in the Air jön majd az írónőtől.

2010. május 19., szerda

Diana Wynne Jones

Most már nagyjából beértem magam a könyvekkel, tulajdonképpen már csak egyvalamiről nem írtam, de azt is mindjárt pótolni fogom. Csak előtte szerettem volna írni a saját kis projectemről.


Nemrég megjelent magyarul A vándorló palota című könyv, de én már hamarabb is el szerettem volna olvasni, csak mindig halogattam. Aztán amikor megjelent végre a magyar kiadás, akkor sikerült egy hatalmas észrevételt tennem. Diana Wynne Jones írta gyerekkorom egyik kedvenc történetét is, a Chrestomanci-krónikákat is, amiből valamiért csak két könyv jelent meg magyarul, A varázslatos élet és Christopher Chant kilenc élete. Én pedig mindig vártam, hogy mikor lesz még folytatás, de több könyv azóta sem jelent meg. A vándorló palota miatt, meg persze hála a Bookstation hírleveleinek, azóta már a polcomon van a teljes Chrestomanci-krónika, és a Castle sorozat mindhárom része. És az elkövetkező hetekben-hónapokban, szeretném ezt a két sorozatot végigolvasni. Tudom, hogy ezek tulajdonképpen mesekönyvek, de kiskoromban nagyon szerettem, és nemrég sikerült olvasgatnom belőlük, és rájöttem, hogy még mindig élvezem őket.


Tehát először is szeretném majd elolvasni a kastélyos sorozatot, a következő sorrendben:


1. Howl's Moving Castle


2. Castle in the Air


3. House of Many Ways


Utána pedig jöhet a Chrestomanci-krónika, gyerekkorom kedvence. Nem hiszem, hogy nagyon népszerű lehetett, gondolom ezért sem jelent meg több része, de én nagyon szerettem, és szeretném, ha minél többen megismernék. A könyvek nem pont abban a sorrendben jelentek meg, mint ahogy én olvasni fogom őket, én inkább az írónő által javasolt sorrendben olvasom majd a könyveket, ami a következő:


1. Charmed Life


2. The Lives of Christopher Chant


3. Conrad's Fate


4. Witch Week


5. The Magicians of Caprona


6. Mixed Magics


7. The Pinhoe Egg