Richelle Mead: Spirit Bound

Általában nem szeretem egymás után olvasni ugyanannak a sorozatnak a részeit, inkább hagyom leülepedni egy picit a dolgokat, mielőtt rátérek a folytatásra, de most valahogy sikerült a negyedik rész után egy igazán pici szünettel elolvasnom az ötödiket. És most felteszem a nagy kérdést, mikor lesz már végre december, hogy a kezemben tarthassam a befejező részt is??

Egyébként akármennyire is a kedvencem a sorozat, valahogy mindig olyan nehéz róla írnom. Főleg mert próbálok mindig spoilermentesen írni róla, ami mit ne mondjak, egyáltalán nem egyszerű. Ami a lényeg, hogy az előző részekben Dimitri strigoi lett, és a Blood Promise-ban ugyan Rose próbálta levadászni, és úgy is tűnt, hogy ez sikerült neki, sajnos mégsem így történt. Ezért most Dimitri kedves hangvételű levelekkel bombázza egykori(?) szerelmét, amik természetesen tele vannak jobbnál jobb fenyegetésekkel. Ha ugyanis Rose elhagyja az iskola biztonságát, Dimitri azonnal megtalálja. És természetesen pont így is fog történni, de Rose-nak mostmár új tervei vannak, és nem megölni akarja Dimitrit, hanem meg szeretné próbálni a lehetetlent, és vissza akarja hozni Dimitrit az életbe. Ám ahhoz hogy ezt megtegye, először is ki kell szabadítania legádázabb ellenségét, Victor Dashkovot az egyik legvédettebb börtönből.

Azért az vicces, hogy sikerült úgy írnom erről a részről, hogy ezt már mindet lehetett tudni a Blood Promise végén is. De ezt a könyvet tényleg csak úgy szabad olvasni, ha nem tudunk róla semmit, mert engem azért egynéhány helyen igencsak meg tudott lepni. Annak az egynek nem örülök, hogy én most már tényleg csakis egyedül Adriant szeretem, és olyan jó lett volna, hogyha Dimitri kikerülne végre a képből. Pedig épphogycsak most került vissza, és most még valamiért halál idegesítő is lett szerencsétlen. Szóval gonosz vagyok na, de ha már a következő rész címe Last Sacrifice lesz, remélem az Dimitri-re utal, és kaphatok egy szép Adrian&Rose happy endinget. Naaaaa, olyan szépen kérem....

Richelle Mead: Blood Promise (Véreskü)

Még februárban mondtam azt, hogy elkezdtem olvasni a 4. részt, és igen, sajnos ez mostanáig tartott. Azt persze tudtam, hogy ez a rész más lesz, mint a többi, tekintve hogy nem az akadémián játszódik, de bíztam abban, hogy ez is ugyanolyan jó lesz, elvégre az első három résznek esküszöm, hogy minden szavát ittam. Most valahogy nem. Pedig ahogy olvasgattam blogokat, nagyjából mindenkinek ugyanúgy tetszett ez a rész is, mint a többi, de nekem egy picit sikerült csalódnom. Legalábbis az elejében.

A történet ugyanis ott kezdődik, ahol az előző rész véget ért. Vagyis Dimitriből strigoi lett, Rose pedig amolyan ki nem mondott ígéretként elhatározza hogy megkeresi a szerelmét, és megöli. És persze hol máshol kereshetné Dimitri-t, mint a szülőhelyén, Szibériában. És most mit ne mondjak, ez volt az a rész, ami engem valahogy egyáltalán nem tudott lekötni. Hiába ismertünk meg egy csomó új szereplőt, Sydney-t az alkimistát, Dimitri családját, Rose egy igen közeli rokonát (legyen meglepetés, hogy kit), és hiába kaptunk betekintést Rose és Liss kötelékén keresztül Liss életébe is, valahogy nem volt az igazi. De természetesen mindent kárpótolt a könyv második fele, ami viszont már tényleg letehetetlen volt.

Ki tudnék még emelni egy csomó pozitív dolgot, egyrészt azt, hogy még mindig úgy gondolom, hogy ez az egyik legkidolgozottabb vámpírregény, amit valaha olvastam. Egyrészt mert egy nagyon jól felépített világban játszódik, másrészt mert eddig semmi olyan dolog nem történt, amiről én úgy gondolom, hogy ez most nagyon nem illik ide, vagy logikátlan. Harmadrészt pedig nem fogja az írónő elkövetni azt a hibát, hogy a végtelenségig húz egy olyan sorozatot, amit pár rész alatt teljesen jól be lehet fejezni, tekintve hogy már csak két kötet van hátra. Meg persze az ígért spin-offok. És még egy amolyan utolsó pontként szeretném kiemelni, hogy imádom Adrian-t. De biztos vagyok benne, hogy lemaradunk egy Rose-Adrian happy endről, pedig az igazat megvallva én inkább arra vágyom. Mert sajnos legyen akármilyen más is Dimitri, Rose nem valószínű, hogy le fog mondani róla.

Elátkozott Ella

Nem egy új film, és én is rengetegszer láttam. Tipikusan olyan film, amit ilyenkor ünnepekkor le szoktak adni a tévécsatornák, tavaly karácsonykor és szilveszterkor is meg lehetett nézni, ha jól emlékszem mindkétszer a film+ műsorán. Van belőle könyv is, aminek már egy ideje tervezem az elolvasását, talán majd hamarosan sort kerítek rá. Majd meglátjuk.

A film tulajdonképpen egy Hamupipőke-feldolgozás, egy kisebb csavarral. A főszereplő lány, Ella, nem sokkal születése után egy eléggé kellemetlen ajándékot kap, az engedelmességet. Ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy amit mondanak neki, az számára mintha parancs lenne, és ez ellen nem tud semmit sem tenni. És a két gonosz mostohatestvére elég hamar rájön erre a furcsaságra, és rendre kihasználják az Ellával szembeni fölényüket. Ella végül megelégeli a dolgot, és útra kel, hogy megszabaduljon a különleges ajándékától. Az útját azonban különféle lények keresztezik, ogrék, koboldok, óriások, a hatalmas rajongótáborral rendelkező Char herceg, és annak gonosz nagybátyja.

Kicsit bugyuta, kicsit cukros, de azért imádom ezt a filmet. Főként Anne Hathaway miatt, akitől ez a kedvenc filmem. Neveletlen hercegnőként is szerettem, de abból sokkal inkább kedveltem a könyvet, ráadásul a második résznél már végképp elvágták magukat nálam. Nem sok filmjét láttam, de az biztos, hogy a Get Smart (Zsenikém) nem miatta volt oltári jó, és nálam Az ördög Pradát visel és A csajok háborúja is eléggé leszerepelt.