Youth in Revolt (Lázongó ifjúság)

Nem tudom már, hogy hol akadtunk erre a filmre, de annyi a lényeg, hogy láttuk a trailert, tetszett, és mostanra sikerült időt szakítanunk arra, hogy végre meg is nézzük. De azt már most el kell mondanom, hogy nagyon nem azt kaptuk, amit vártunk. A filmnek egy igazán jó jelenete volt, és az úgy ahogy volt benne volt a trailerben, és ennyi. Az alapötlet lehet hogy nem lenne rossz, meg én évekkel ezelőtt elég rendesen szemeztem a könyvekkel is, de a megvalósítás egyszerűen katasztrofális. És nem csak azért, mert Michael Cera messze nem 16 éves, és mert egyáltalán nem tudta hozni a menő csávót, hanem mert az egész egy meglehetősen nagy unalom volt.

A történet körülbelül annyi, hogy van egy Nick Twisp nevű átlagos srác, aki még életében nem volt együtt lánnyal. Ám nyáron megtalálja élete nagy szerelmét, akivel azért nem lehet együtt, mert túlságosan is átlagos. Ezért megteremti magának a másik énjét, Francois-t, aki pont az ellentettje, mindent megtehet, és ezért egyáltalán nem unalmas. A dolog azonban túl jól sikerül, és egy idő múlva már a rendőrség elől is menekülnie kell szegény srácnak, és nagyon úgy néz ki, hogy előbb fog börtönbe kerülni, mint hogy elveszítené a szüzességét.

Szóval tényleg, az ötlet szerintem baromi jó, főleg hogy én mindig is rá voltam állva erre a "hasadt személyiség"-témára, és itt is főként a megvalósítással voltak komoly problémáim. Azt viszont valószínűnek tartom, hogy ha bármikor szembejönnek velem a könyvek, akkor én gondolkodás nélkül rájukvetem magam. Csak azt remélem, hogy mikor majd olvasom, akkor nem Michael Cera arca fog a szemem előtt lebegni, mert azt sokat rontana az élményen.

Michael Grant: Gone (Köddé váltak)

Az éhezők viadalával ellentétben, ezt a könyvet viszont nagyon vártam, és mégis sikerült hatalmasat csalódnom benne. Pedig sok szépet és jót olvastam róla, hogyha valaki YA (young adult) könyvekre keres, akkor erre a könyvre elég hamar rátalál, azt mondják róla, hogy ez a modern Legyek ura szuperhősökkel, jobb is mint amit Golding valaha írt. De hát nem. Messze nem.

Persze az is lehet, hogy a negatív véleményemre a magyar fordítás is rátesz egy lapáttal, mert olyan hülyeségek vannak benne, hogy csak a fejemet fogtam közben. Alapból meglehetősen rossz olvasni, de ami szörnyen idegesítő, az a nevek állandó felcserélése. Nincs az az ég, hogy egy olyan jelenetben, ahol körülbelül egyedül Astrid és Sam van jelen, akik amúgy szeretik egymást, meg minden, ilyen mondat forduljon elő: "Drake félbeszakította egy hirtelen, sietős csókkal". Tehát ez konkrétan az, mikor a jófiú Sam, egy perc alatt átalakul ádáz ellenfelévé, lesmárolja Astridot, hogy aztán legközelebb ismét Samként szólaljon meg? Persze nem ez volt az első, és nem is az utolsó ilyen. De leginkább olyanok voltak, hogy a nemeket összetévesztették. Két srác beszélget, és akkor egyszer csak azt olvasod, hogy "mondta a lány". Ilyen alapvető tévedések százával voltak, és ezek nagyon le tudják rombolni az olvasási élményt. Tehát ha ezek után esetleg mégis valamilyen okból úgy gondolom, hogy elolvasnám a folytatást (ugyanis a sorozatot 6 részesre tervezik, egyelőre még csak két rész jelent meg, Hunger és Lies címmel), akkor azt biztos nem magyarul fogom tenni. Mert eredetiben még lehet esélye arra, hogy ez igazából nem is olyan rossz, csak a fordítás tette azzá.

A történet egyébként annyi, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnik az összes 15 évnél idősebb ember, a gyerekek pedig magukra maradnak a városban, akik később különös dolgokra lesznek figyelmesek. Egyrészt észreveszik a falat, amely mintha egy gömbként venné körbe a várost, másrészt pedig különös képességeket fedeznek fel magukon. De ezt még jóval az eltűnések előtt, és nincs is rá épeszű magyarázat, hacsak nem az, hogy egy atomerőmű közelében laknak, és a sugárzás miatt mutálódtak. És nem csak ők, hanem az állatok is. Így születnek például repülő kígyók, vagy beszélő prérikutyák.

A gyerekek pedig ahelyett, hogy összefognának ebben a veszélyes és új világban, inkább egymás ellen fordulnak. A két vezéregyéniségről, konkrétan a Coates akadémiás Caine-ről, és a városi Sam-ről pedig kiderül, hogy ikrek, és napokon belül itt a 15. születésnapjuk, mégis azzal vannak elfoglalva, hogy elpusztítsák egymást, ahelyett, hogy a sötétség legyőzésén, vagy a saját életük megmentésén gondolkoznának. Ez nekem egy kicsit... nem is kicsit, inkább nagyon logikátlan, éppen ezért egy percig sem tudtam átérezni a könyvet és a mondanivalóját - utóbbiban nem is vagyok biztos, hogy volt egyáltalán.

Post Grad

Nekem ma muszáj volt megnéznem ezt a filmet, mert körülbelül ugyanott állok, mint a filmbeli Alexis Bledel. Mármint persze kisebb-nagyobb különbségekkel, csak a lényeg, hogy pont egyetem után, de még határozott elképzelések nélkül. Vagyis Rydennek lennének elképzelései, megvan az álommunkahely, az álomlakás... de sajnos egyik sem jön össze. Így kénytelen még egy darabig a családjával maradni, amíg rendeződnek a dolgai.

A családtagok egyébként valami irtó jófejek voltak. Alexis Bledelt amúgy is nagyon szeretem a Gilmore Girls és a két szép szeme miatt, de itt most szülőként csatlakozik hozzá Michael Keaton és Jane Lynch; Bobby Coleman egy tündéri kis öcsiként és Carol Burnett, mint egy kicsit furcsa nagymama. Szóval ez a család, akik tényleg nagyon szeretnivalóak. Mondjuk Jane Lynch nem annyira, mert itt most eléggé semmilyen. Az aktuális helyes pasi pedig Zach Gilford, de nekem annyira nem tetszett. Mármint ari mosolya van, de körülbelül ennyi. Talán majd látjuk másban is. Egyébként két nagyon kedvenc jelenetem volt, az egyik mikor viszik haza a koporsót, a másik mikor temetik a macskát. Ezeken nevettem, de egy csomószor mosolyogtam, mert ez ilyen kedves cucc volt, tanulsággal a végén.