Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes

Nem túlzás, hogy ez volt eddig a kedvenc betörős regényem. Mert ez egyben volt Lawrence Block, Raymond Chandler és Agatha Christie. És éppen ezért imádtam. Ugyanis most egy vidéki angol kúriába utaznak el hőseink, egész pontosan Bernie és Carolyn. Eredetileg Bernie a barátnőjével, az idegesítő Lettice-szel utazott volna el, csak a lány közölte, hogy sajnos nem ér rá, mert éppen férjhez megy. És Bernie úgy gondolta, hogy akkor már ne menjen kárba a foglalása, meg amúgy is egy igazán rendkívüli felfedezést tett. Valószínűleg az épület könyvtárában található Raymond Chandler dedikált első kiadású regénye, A hosszú álom. És mint egy irodalmtörténeti ritkaság, nem kevés pénzért lehetne túladni ezen a könyvön.

Azonban akad egy kis bonyodalom. Egyrészt, hogy Lettice nászútja helyéül pont ezt a vidéki kúriát választotta, másrészt pedig a vendégek sorra halnak meg. Egyikük pont a könyvtárban, ami meghiúsítja Bernie-t abban, hogy csak úgy fogja a könyvet, és lelépjen. Meg ha már amúgy is Raymond Chandler miatt vannak ebben az Agatha Christie-s vidéki kúriában, akkor miért ne vehetné ő maga kezébe a dolgokat és oldja meg az ügyet?

A történet amúgy elég kiszámítható volt, nem sikerült semmivel sem meglepnie, hacsak nem azzal, hogy Bernie-t most egy kicsit másmilyen oldalról is megismerhetjük. Mert itt nem csak a betörői tapasztalat számít, hanem a könyvek iránti rajongás. És be kell látnunk, ha mi is annyi krimit olvasunk, mint mondjuk Bernie, akkor ugyanolyan könnyen rájövünk a vendégek között lappangó titkokra, mint ahogy Bernie tette.

Raymond Chandler: Visszajátszás

Ez a második könyvem, amit Raymond Chandler-től olvastam, még valamikor nyáron kezembe került az Asszony a tóban, és az tetszett. Még tervben (=a polcomon) van a The Long Good-Bye is, szóval talán majd valamikor arra is sor kerül. Egyelőre annyi könyv van nálam, hogy kérdéses, hogy mikor lesz egyáltalán időm mindent elolvasni. Arról nem beszélve, hogy most már nagyon ideje lenne tanulnom a vizsgáimra. Egyébként nem mondanám, hogy nekem túlságosan tetszenének ezek a Philip Marlowe-történetek, de arra a pár órára amíg tartanak, egészen kikapcsolnak. Ezért is mondom, hogy valószínűleg még lehet tőlem számítani egy-két ilyesfajta regényre.

A mostani könyvben magánnyomozónk egy olyan megbizatást kap, hogy kövessen egy fiatal lányt, akiről a kinézetén és pontos feltűnési helyén kívül semmilyen információt nem kap. Ezért is mondja fel a megbizatást rögtön azután, hogy megismeri ezt a bizonyos hölgyet, Miss Eleanor King-et, vagy Betty Mayfield-et, és inkább úgy dönt, hogy a lány megsegítésére siet. Ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy nem ő az egyetlen, aki figyeli ezt a lányt, aki valószínűleg mégcsak nem is bűnöző, egyszerűen csak szabadulni próbál a múltjától.