Lawrence Block: A betörő, aki eladta Ted Williamst

Könyvtári példány, az első oldalon van egy kedves figyelmeztetés: Belene kezdj! Tök szar! És aztán egy újabb olvasó hozzáfűzése a fentihez, miszerint Külön írandó! És erre én csak annyit tudok mondani, hogy szerencsére az első olvasónak nem volt igaza. Mert lehet hogy neki nem jött be Lawrence Block, de ez a rész is ugyanolyan volt mint a többi. És nem, még mindig nem unom. Mondjuk most akadt problémám ezzel a résszel, de csak annyi, hogy a párbeszédek 90%át nem tudom elképzelni élő beszédben. És nem, nem azért, mert egy betörővel folytatnak beszélgetést, hanem mert nagyon mesterkélt volt. Pedig ez eddig még nem volt ennyire feltűnő. Nem azt mondom, hogy ezáltal nem volt élvezhető, csak nem tűnik valami valóságosnak.

A történet hasonló az előzőekhez. Bernie próbál visszavonulni, de sajnos most sem sikerül neki. Betör egy lakásba, ahol talál egy hullát. Szóval mindent szépen visszapakol, mintha nem is járt volna ott. Közben pedig egy másik betöréssel gyanúsítják, amihez viszont semmi köze nincs. Aztán ahogy az lenni szokott, a szálak addig kuszálódnak, amíg kiderül, hogy a két esetnek mégis van köze egymáshoz, és végül egy macska segít megfejteni az ügyet.

Lawrence Block: A betörő, akit szekrénybe zártak

Egy betörőnek valószínűleg azért nem lehet szerencsés, ha sokan ismerik a foglalkozását, mert akkor csak ritkán lehet nyugiban. Előfordulhat, hogy egy ártalmatlannak tűnő kis fogászati kezelés során is azt kell hallgatnia az fogdokitól, hogy milyen jó lenne, ha ki tudná fosztani az exfelesége lakását. Hát pont ez történik kedvenc betörőnkkel, Bernie-vel, és ugyan hogy tudna nemet mondani, ha egyszer a szájában vájkálnak? A probléma csak az, hogy ez a bizonyos exfeleség pont akkor érkezik haza, amikor Bernie a lakást próbálja kipakolni, arról nem is beszélve, hogy a lányt fél órán belül megölik, miközben Bernie arra vár, hogy végre kijöhessen a szekrényből.

Ez a harmadik betörős könyvem, ahol szegény Bernie-t már harmadjára vádolják betöréssel, de ez van, ez egy ilyen munka. Vagyis nem untam meg, még mindig imádom. Abszolút pozitív, hogy Bernie tanul az előző hibáiból, például most már rendesen körülnéz a kifosztandó lakásban, és meggyőződik arról, hogy biztosan nincs holttest a szomszéd szobában: "Egy darab élettelen test sem volt a lakásban. Élő is csak egy, az enyém." Illetve amit még megjegyeztem magamnak, az egy remek fenyegetés. Van egy fogorvos rokonom, majd megmondom neki, lehet hogy valamikor még szüksége lesz rá: "Bárcsak ott ülnél most a székemben! Gyökérig belefúrnék az összes fogadba."

John Grisham: Siralomház

Még semmit sem olvastam John Grisham-től, de már nagyon régóta szeretnék. Például nemrég jelent meg Az utca ügyvédje, na annak már a borítójába teljesen beleszerettem, de azt még egyelőre nem találtam meg könyvtárban. Viszont egy másik regényét, a Siralomházat, igen. És mit ne mondjak, nagyon hamar lecsúszott ez a közel 700 oldal, szóval egyértelmű, hogy várható még folytatás. Az ítélet eladó biztosan, mert az már a polcomon van, de az sem kizárt, hogy találok még valami mást is a következő könyvtári látogatásomon is.

A hátoldal szerint a könyv a jogi krimi izgalmát és a lélektani regény mélységeit elegyíti, ami nálam nagyon jól hangzik. Olyanról mondjuk nem hallottam, hogy jogi krimi, de a fogalom tetszik, a lélektani regényeket pedig amúgy is szeretem. A történet pedig valami kimagaslóan egyedi, de ami miatt méginkább izgalmas és érdekfeszítő marad a történet, az a szereplők miatt van. Én egyaránt át tudtam érezni a főszereplő, Adam Hall, érzelmeit, amiért elvállalja a kivégzésére váró nagyapja jogi képviseletét, amiért időnként gyűlölni tudja az öreget a múltban elkövetett tettei miatt, és mégis feltétlen marad a szeretete és a megbocsátása. Fantasztikusak voltak még a párbeszédek is, a halálra váró Sam összes szavát ittam, de nemcsak én, hanem Adam is. Szóval nekem nagyon tetszett, de biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz a kedvencem Grisham-től, és okoz még nekem a közeljövőben egynéhány kellemes órát és a regényei még tartogatnak számomra egy-két meglepetést.

Lawrence Block: A halál völgyében

Az év vége kicsit zsúfoltra sikeredett (és nem, sajnos nem szórakozás miatt), ezért csak most jutottam el odáig, hogy írjak erről a könyvről. Pedig már egynéhány napja elolvastam. Ez most a Matt Scudder sorozat egyik része, mint Az apák bűnei volt. És igaz, hogy részben amiatt, illetve még előtte egy novella miatt döntöttem el, hogy tetszenek Block könyvei, azért mostanra már rájöttem, hogy inkább Bernie-t kedvelem. Nincs még egy olyan szimpatikus betörő. Scuddert egyszerűen nem tudom kedvelni, talán a stílusa teszi, vagy csak a sok alkohol. De egyelőre ez a két könyv volt ami legkevésbé tetszett, mondjuk az is igaz, hogy még csak 4 könyvet (és egy novellát) olvastam. Mondjuk annyira nem válogatok, szóval nyilván azt fogom legközelebb olvasni, ami van a könyvtárban. Tehát az biztos, hogy folytatás az lesz, csak kérdés hogy melyik.

A történet nagyjából annyi, hogy van egy zsaru, Jerry Broadfield. Aki egyébként szépen megszedte magát a rendőrségnél eltöltött évek alatt, mégis úgy gondolja, hogy neki fel kell állnia a korrupció ellen. Mert oké, hogy ő sem utasította soha vissza, ha pénzt adtak neki, de azért egy gyilkos, meg a kábszeresek ne ússzák már meg egy-két jófej zsaru miatt. Persze ez egynéhány embernek nagyon nem tetsszhetett, ugyanis Jerry egy halott prostituáltat talál a lakásában. És persze mindenkinek az a legegyszerűbb, ha őt varrják be gyilkosság miatt, egyedül Scudder hisz az ártatlanságában.

Raymond Chandler: Visszajátszás

Ez a második könyvem, amit Raymond Chandler-től olvastam, még valamikor nyáron kezembe került az Asszony a tóban, és az tetszett. Még tervben (=a polcomon) van a The Long Good-Bye is, szóval talán majd valamikor arra is sor kerül. Egyelőre annyi könyv van nálam, hogy kérdéses, hogy mikor lesz egyáltalán időm mindent elolvasni. Arról nem beszélve, hogy most már nagyon ideje lenne tanulnom a vizsgáimra. Egyébként nem mondanám, hogy nekem túlságosan tetszenének ezek a Philip Marlowe-történetek, de arra a pár órára amíg tartanak, egészen kikapcsolnak. Ezért is mondom, hogy valószínűleg még lehet tőlem számítani egy-két ilyesfajta regényre.

A mostani könyvben magánnyomozónk egy olyan megbizatást kap, hogy kövessen egy fiatal lányt, akiről a kinézetén és pontos feltűnési helyén kívül semmilyen információt nem kap. Ezért is mondja fel a megbizatást rögtön azután, hogy megismeri ezt a bizonyos hölgyet, Miss Eleanor King-et, vagy Betty Mayfield-et, és inkább úgy dönt, hogy a lány megsegítésére siet. Ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy nem ő az egyetlen, aki figyeli ezt a lányt, aki valószínűleg mégcsak nem is bűnöző, egyszerűen csak szabadulni próbál a múltjától.

Lawrence Block: A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni

Igaz, hogy még csak ez a második betörős regényem, de ez a rész egyelőre még követi az előzőnek a sablonját. Azaz Bernie-t már megint gyilkossággal vádolják, és valahogy meg kell próbálnia tisztáznia magát, hiszen ő csak egy mezei betörő, igaz hogy abból is a legjobb, nem pedig gyilkos. Csak a körítés más egy kicsit.

Úgy tűnik ugyanis, hogy Bernie jó útra télt, és más megélhetést választott. Bár kérdés, hogy mennyire lehet megélni egy könyvesbolt vezetéséből, mindenesetre úgy tűnik, hogy most sokkal inkább ezzel foglalkozik, és nem a betöréssel. Vagy ez csak a látszat? És a könyvesboltosdi az csak egy álca, mely mögött értékes könyveket lophat el? Ugyanis a történet középpontjában most egy igencsak ritka könyvről áll, amit elég sokan meg szeretnének szerezni.

Ám amit én igazán szeretek ezekben a könyvekben, azok Bernie szövegei. Jó, nem mondom, vannak mélypontok időnként, most is voltak, és az előzőben is voltak. Például ha zárójelben elkezd magyarázni valamit, az már régen rossz. Szerencsére ez nem túl gyakran fordul elő. Inkább ilyen szövegekkel él: "Csak egyet tehetünk. Amit ilyen helyzetekben mindig tenni szoktam. Megkenek egy zsarut." Vagy ami a leghatalmasabb jelenet az egész könyvben: visszamegy abba a lakásba, amit előzőleg kirabolt, persze mindezt előzőleg bejelenti a tulajéknak. És ilyen szövegeket elnyom: "Sajnálom, hogy be kellett törnöm az ablakot" A tulaj meg lazán megjegyzi, hogy "előfordul az ilyesmi". Vagy amikor szintén ugyanebben a jelenetben a tulaj megjegyzi, hogy neki elég fontos volt az a karkötő, amit Bernie eltulajdonított, és "szóval azon tűnődtem, hogy vajon visszakaphatjuk-e". Eszméletlen! :D

Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt

Úgy rémlik hogy az Apák bűnei elolvasása után mintha írtam volna, hogy Lawrence Block-ra még lehet számítani a blogon, de visszaolvastam, és semmi ilyesmit nem írtam. De így talán jobb is, mert üres ígérgetések helyett most bejelentés nélkül is itt a következő olvasmányom, és ígérhetem, hogy lesz folytatás is. Amit persze csak azért merek megígérni, mert már folyamatban van. Hihetetlen gyorsan a végére lehet érni egy-egy ilyen kötetnek, egyrészt mert nagyon olvasmányos, másrészt pedig tényleg nem hosszúak, tehát még azoknak is csak ajánlani tudom, akik annyira nem szeretik lekötni magukat kilós olvasmányokkal.

Ami miatt jó volt ez a könyv, hogy egyrészt betörős, másrészt meg nyomozós is. Én úgy látszik, nekem mindkettő bejön. Igaz betörős könyvet ezidáig nem olvastam, de a főszereplő, mármint az állandó betörőnk Bernard Rhodenbarr abszolút megnyerő figura. Jó a stílusa, és szerethető. Annak ellenére, hogy betörő persze. Vagy pont azért, mert betörő. Mert hát betörőnek lenni nem is olyan rossz, ráadásul mint kiderült, a nők is buknak rá, nem is kicsit.

A történet amúgy annyi, hogy Bernie éppen egy megbízást teljesít, csakhogy munka közben (értsd: éppen valakinek a lakását kutatja át) megzavarják a zsaruk. És miközben éppen lefizetné őket a hallgatásukért, az egyik rendőrnek sikerül belefutnia egy hullába a hálószobában. És persze nem is találhatnának jobb gyanúsítottat, mint azt a betörőt, aki éppen a lakásban ólálkodott. Az már csak mellékes, hogy Bernie-nek nem sikerült az asztalnál tovább jutnia, tehát egyértelmű, hogy ő nem lehetett az elkövető.

Lawrence Block: Az apák bűnei

Nemrég nagyjából végigolvastam az Agave 100 című kiadványt, ami az Agave kiadó 100. kiadott könyve, amit az Agavés szerzők (Laurell K. Hamilton, Lawrence Block, Neil Gaiman, Ian M. Banks stb) novelláiból állítottak össze. Itt olvastam először Lawrence Block-tól bármit is, de talán az tetszett legjobban az egész kötetből. Úgyhogy mikor legutóbb a könyvtárban jártam, kicsit utánakerestem az írónak, és ezt a kötetet találtam.

Meggyilkolnak egy lányt, ám a gyilkosa pár napon belül felakasztja magát. Ezzel tulajdonképpen lezártnak tekintik az ügyet, ám a lány édesapját ez nem hagyja nyugodni. Lányával nem tartották a kapcsolatot az utóbbi néhány évben, ezért úgy érezte, hogy szüksége van arra, hogy megtudja hogyan élt a lánya, és mi vezetett ehhez a szörnyű gyilkossághoz. Az egykori zsarut, Matthew Scuddert bérli fel, hogy tudjon meg minél többet a lányáról, és úgy tűnik, hogy Scudder többet is megtud annál, mint amit az apa szeretett volna.

Szeretem az ehhez hasonló krimiket, de valószínűleg pont azért, mert a hátam mögött van már egy teljes Agatha Christie, illetve Arthur Conan Doye életmű, kevés dolgon tudok már meglepődni. Tehát azért, mert én elsőre levágtam mindent, azért még lehet hogy nem mindenkinek lesz teljesen kiszámítható. Az külön pozitívum, hogy meglehetősen könnyű olvasmány, valószínűleg a szokatlan tipográfiája miatt még gyorsabban is olvasható, mint a könyvek nagy része; nekem is körülbelül egy óra volt végezni vele, annak ellenére, hogy megvan 200 oldal is.