Julie Kagawa: The Iron Queen

Meghant száműzték a tündérek földjéről, Ash-sel együtt, illetve mint kiderült, Puck is velük tart a száműzetésben. Ez általában végleges szokott lenni, hiszen a tündérkirályok és királynők nem egykönnyen szokták visszavonni a parancsukat, most azonban mégis erre kényszerülnek. Úgy tűnik ugyanis, hogy Meghan az egyetlen, aki le tudja győzni a hamis királyt. Egyrészt mert félvér, ezáltal a vas nem gyengíti, mint az összes többi tündérlényt, másrészt pedig már egyszer megtette ugyanezt, amikor legyőzte az akkori vaskirályt, Machinát. Most is nagyjából ugyanezt kellene megtennie, csak éppen át kell törni a hamis király hatalmas hadseregén, és míg Machinával szemben volt egy kis előnye, például az, hogy tudta hogyan kell elpusztítani, sőt még a fegyver is megvolt hozzá, a jelenlegi trónbitorlóval szemben csak magára és a barátaira számíthat.

Ezt a részt kedveltem a három közül a legjobban, főleg azért, mert egyből magával ragadott a világ, míg az első két kötetnél egy kicsit tovább tartott, amíg bele tudtam élni magam. Ez talán annak is köszönhető, hogy Meghan az első részhez képest óriási jellemfejlődésen esik át; egy olyan női főszereplő lesz, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Annyira nem, hogy a végén egyenesen könnyeztem, Meg miatt is, meg részben Ash miatt is. De ennek ellenére, én imádtam a befejezést, imádtam az egészet úgy ahogy volt. Volt ugyan néhány olyan jelenet, amin egy kicsit húzigáltam a szemöldökömet, mondván ez nyilvánvaló időhúzás, meg milyen hatásvadász már ez, de ezekre most már nem is emlékszem. Méltó befejezése ez a történetnek, a szereplők pedig számomra teljesen életszagúak voltak, már amennyire egy többszáz éves tündér életszagú lehet. Nem is tudom megmondani, hogy ki volt a legnagyobb kedvencem, mármint nagyon szerettem Meget, illetve Grimalkin is örök kedvenc marad nálam, meg persze száz százalékosan Ash-párti vagyok. De Puck-ot is valahogy annyira meg sikerült szeretnem, főleg az Jégherceggel közös jelenetekben. Simán el tudok képzelni egy Ash&Puck különsztorit, a múltbeli/jövőbeli közös kalandjaikről, annyira szeretnivaló párost alkotnak, mégha viszálykodnak akkor is.

És bár amikor az első részről írtam, azt írtam, hogy ez a trilógia, szerencsére mégsincs vége a történetnek! Mert novemberben jelenik meg az Iron Knight, a negyedik része a sorozatnak, ami Ash oldaláról közelíti meg a dolgokat. Én abban reménykedem, hogy ez a rész ott kezdődik, ahol az Iron Queen utolsó oldalai abbamaradtak, mert igazán kíváncsi vagyok Ash és Puck nagy kalandjára Grim-mel, illetve abban is bízom, hogy Meghan és Ash között a dolgok nem maradnak ennyiben! Én konrétan alig várom már a novembert, és remélem hogy addig mások is megismerkednek a történettel. Hogy ezt elősegítsem, az első könyv alig használt példányát megintcsak felajánlom azoknak, akiket érdekel, akiket nem zavar, hogy angolul van, illetve az, hogy leghamarabb áprilisban tudom eljuttatni hozzájuk. Addig lehet jelentkezni kommentben! Az egy szem könyvet Bp-n személyesen is át lehet venni, egyébként meg el is postázom Mo-n belül bárhová.

Julie Kagawa: The Iron King

Már év eleje óta a polcomon figyel ez a könyv, akkoriban a borítójába szerettem rettenetesen bele, szóval mindenképpen meg kellett vennem, de csak most sikerült elolvasnom. Nem igazán értem miért, mert egyenesen imádtam, és már alig várom a folytatást. Ez ugyanis egy háromrészes sorozat első része, de amióta halogattam az elolvasását, már megjelent a második rész is, amire remélhetőleg hamarosan sort tudok majd keríteni.

Adott egy látszólag hétköznapi lány, Meghan Chase, aki nem igazán találja meg önmagát, sem az iskolában, sem otthon, az állandóan elfoglalt édesanyja, és a nevelőapja mellett, aki az idő nagy részében mintha nem is emlékezne arra, hogy a lány létezik. Egyedül a négyéves kisöccsével van minden rendben, egészen addig, amíg a kisfiút el nem rabolják a tündérek. Ekkor aztán gyökeresen felfordul Meghan élete. Mert bár eddig is mintha látott volna furcsa dolgokat, de most megtudja, hogy a tündérek léteznek, a legjobb barátja nem más, mint Puck, akiről már Shakespeare is írt a Szentivánéji álomban, ő pedig a tündérkirály, Oberon lánya. Így indul útnak egy teljesen ismeretlen világba, hogy visszahozza a kistestvérét. Útitársául pedig a legjobb barátja, Robbie (Puck) szegődik; illetve Ash a télherceg, aki előbb ölné meg a lányt, minthogy közel engedje magához; és Grimalkin, a nagyon bölcs macska.

Az igazat megvallva, én a könyv elejéért nem túlságosan rajongtam. Valahogy az a rész, amikor kezd Meghan rájönni, hogy nincs minden rendben körülötte, és amikor Robbie előadja az egész tündérhistóriát, ez valahogy nincs jól eltalálva. Viszont onnantól, hogy eljutunk tündérországba (eredetiben Nevernever), a történet olyan szinten magába szippantja az embert, hogy a végéig egyszerűen nincs megállás. Kevés választ el most attól, hogy azonnal belevessem magam a második részbe.

Legkedvencebb jelenet:

"War?" Something cold touched my cheek, and I glanced up to see snowflakes swirling in a lighting-riddled sky. It was eerily beautiful, and I shivered. "What will happen then?"

Ash stepped closer. His fingers came up to brush the hair from my face, sending an electric shock through me from my spine to my toes. His cool breath ticked my ear as he leaned in.

"I'll kill you," he whispered, and walked away, joining his brothers at the table. He did not look back.

Illetve még amikor ötven oldallal később, visszautalnak erre a jelenetre: "Is this where you say you'll kill me?" Imádom :)