Julie Kagawa: The Iron Knight

A cselekményleírás gyakorlatilag elspoilerezi az első három rész történéseit, nem javasolt az elolvasása! A rideg, érzelemmentes Ash a szerelmet mindig is a halandók és bolondok gyengeségének tartotta. Ő is csak egyszer esett abba a hibába, hogy beleszeretett valakibe, és az is a lány halálával végződött, ami méginkább megkeményítette a Télherceg szívét. Azonban Meghan Chase-nek, a félig halandó, félig tündér leányzónak valahogy mégiscsak sikerült közelebb kerülnie Ash-hez, mint azt bármelyikük is gondolta volna, a dolgok pedig úgy végződtek, hogy Ash mindenét feladta a lányért. Az egykori hercegi címét, az otthonát, az esküjét, ami a királynőjéhez kötötte... és valószínűleg mindezt hiába. Meghan ugyanis a modernebb vastündérek királynője lett, Ash-t pedig, mint minden tündért, gyengíti a fém. Vagyis gyakorlatilag nem lehetnek soha együtt, Ash azonban nem adhatja fel ilyen könnyen a dolgokat, hiszen megígérte Meghan-nek, hogy megtalálja a módját, hogy újra együtt lehessenek, még akkor is, ha a világ végére kell is elmennie érte.

Nagyon vártam már ezt a részt, és részben megkaptam azt, amit vártam, részben pedig fogtam a fejem, és azt gondoltam magamban, hogy miért nem elégedtem én meg az Iron Queen befejezésével? A helyzet ugyanis az, hogy Julie Kagawa alapból három részesre tervezte a sorozatot, és eredetileg úgy ért volna véget a történet, ahol a harmadik rész abbamaradt. Ami valamilyen szinten nagyon szép befejezés volt, másrészről meg verhettük a fejünket a falba, mert Ash és Meghan nem maradtak együtt, de hát ez van. Utólag belegondolva én azzal is egészen elégedett maradtam volna. De a kiadó, meg a rajongók, meg aztán gondolom maga Jule Kagawa is úgy gondolta, hogy egye fene, kell ide a happy end, és azért jött létre ez a negyedik rész, ami tulajdonképpen Ash szemszögéből mutatja be azt, hogy végülis hogyan is találta meg az utat a szerelméhez. Én pedig részben örülök is, mert nem titok, hogy Ash és Meghan végül újból egymásra találnak és boldogan élnek amíg meg nem halnak; másrészt pedig teljesen be voltam zsongva, hogy megkapjam a kalandomat Ash-sel és Puck-kal (főleg a Summer's Crossing után).

Na és ez a kaland az, ami részben tetszett, részben meg nem. Az Iron Queen végén, meg az egész Summer's Crossing alatt az egyértelmű volt, hogy Ash és Puck együtt indulnak útnak, hogy megtalálják kedvenc kísérőjüket, Grimalkint. Egy-két kisebb kaland után össze is szedik a macseszt, vagy a macska őket, mindegy is. A lényeg, hogy arra jutnak, hogy Ash-nek halandóvá kell válnia, mert akkor nem gyengítik majd a fémek, meg a technika, ezáltal együtt lehet majd Meghan-nel. Persze nem igazán tudja még, hogy ez mivel jár, mindenesetre így hármasban elindulnak a világ végére, hogy Ash lelket szerezzen magának. Csatlakoznak hozzájuk még ketten, mindkettejüket ismerjük már régebbről, ezért nem is árulom el. Főleg mert az egyikük nagyonnagyon meglepő, sokkoló, megdöbbentő, és "minek a francnak kell ez ide?" jelenség, és a könyv nagy részét bizony miatta utáltam, de rohadtul! Persze értem én, hogy kellett ide, különben már Ash rég kinyírta volna Puck-ot a hülye ígérete miatt, ami így megsemmisült, meg persze a végkifejletnél is szükség volt rá. Csak egyszerűen nincs még egy szereplő, aki ennyire idegesített volna az egész sorozatban.

Másrészről pedig Ash gondolatait ismerni... hát nem valami felemelő. Ez a történet egyedül Meghan szemszögéből volt igazán szerethető, nekem már Puck is egy picit fura volt, Ash-t pedig helyenként inkább utálni tudtam. Abszolút megkérdőjelezhető volt néhol az egész, amit Meghan miatt érez, mintha nem is miatta csinálná ezt az egészet, hanem mert tett egy meggondolatlan ígéretet, és akkor most ezt meg kell tennie, nincs más választása. Én pedig időnként legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont, vagy annak a másik szereplőnek, akinek nem mondom ki a nevét, de NAGYON idegesített a tudálékosságával.

Nem meglepő, hogy továbbra is Grimalkin a kedvenc szereplőm. Iszonyat poén egy karakter, akkor is nagyon bírtam, amikor még mindenre az volt a válasza, hogy "macska vagyok", mert ez ugye mindent megmagyaráz. De most aztán tényleg volt néhány nagyonnagy pillanata, egyrészt amit a másik velük utazó "állattal" (most nem akarok spoilerezni) levágott, meg amikor a tükrös helyen kettő volt belőle. Imádnivaló! Szerintem egy macskámat tuti róla fogom elnevezni, annyira nagy karakter! Na ő nekem nagyon fog hiányozni, nem bánnám, ha Kagawa következő sorozatában is vendégszerepelne egyet. :D

Az Iron Knight amúgy hivatalosan október 25-én jelenik meg.

Julie Kagawa: The Iron Queen

Meghant száműzték a tündérek földjéről, Ash-sel együtt, illetve mint kiderült, Puck is velük tart a száműzetésben. Ez általában végleges szokott lenni, hiszen a tündérkirályok és királynők nem egykönnyen szokták visszavonni a parancsukat, most azonban mégis erre kényszerülnek. Úgy tűnik ugyanis, hogy Meghan az egyetlen, aki le tudja győzni a hamis királyt. Egyrészt mert félvér, ezáltal a vas nem gyengíti, mint az összes többi tündérlényt, másrészt pedig már egyszer megtette ugyanezt, amikor legyőzte az akkori vaskirályt, Machinát. Most is nagyjából ugyanezt kellene megtennie, csak éppen át kell törni a hamis király hatalmas hadseregén, és míg Machinával szemben volt egy kis előnye, például az, hogy tudta hogyan kell elpusztítani, sőt még a fegyver is megvolt hozzá, a jelenlegi trónbitorlóval szemben csak magára és a barátaira számíthat.

Ezt a részt kedveltem a három közül a legjobban, főleg azért, mert egyből magával ragadott a világ, míg az első két kötetnél egy kicsit tovább tartott, amíg bele tudtam élni magam. Ez talán annak is köszönhető, hogy Meghan az első részhez képest óriási jellemfejlődésen esik át; egy olyan női főszereplő lesz, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Annyira nem, hogy a végén egyenesen könnyeztem, Meg miatt is, meg részben Ash miatt is. De ennek ellenére, én imádtam a befejezést, imádtam az egészet úgy ahogy volt. Volt ugyan néhány olyan jelenet, amin egy kicsit húzigáltam a szemöldökömet, mondván ez nyilvánvaló időhúzás, meg milyen hatásvadász már ez, de ezekre most már nem is emlékszem. Méltó befejezése ez a történetnek, a szereplők pedig számomra teljesen életszagúak voltak, már amennyire egy többszáz éves tündér életszagú lehet. Nem is tudom megmondani, hogy ki volt a legnagyobb kedvencem, mármint nagyon szerettem Meget, illetve Grimalkin is örök kedvenc marad nálam, meg persze száz százalékosan Ash-párti vagyok. De Puck-ot is valahogy annyira meg sikerült szeretnem, főleg az Jégherceggel közös jelenetekben. Simán el tudok képzelni egy Ash&Puck különsztorit, a múltbeli/jövőbeli közös kalandjaikről, annyira szeretnivaló párost alkotnak, mégha viszálykodnak akkor is.

És bár amikor az első részről írtam, azt írtam, hogy ez a trilógia, szerencsére mégsincs vége a történetnek! Mert novemberben jelenik meg az Iron Knight, a negyedik része a sorozatnak, ami Ash oldaláról közelíti meg a dolgokat. Én abban reménykedem, hogy ez a rész ott kezdődik, ahol az Iron Queen utolsó oldalai abbamaradtak, mert igazán kíváncsi vagyok Ash és Puck nagy kalandjára Grim-mel, illetve abban is bízom, hogy Meghan és Ash között a dolgok nem maradnak ennyiben! Én konrétan alig várom már a novembert, és remélem hogy addig mások is megismerkednek a történettel. Hogy ezt elősegítsem, az első könyv alig használt példányát megintcsak felajánlom azoknak, akiket érdekel, akiket nem zavar, hogy angolul van, illetve az, hogy leghamarabb áprilisban tudom eljuttatni hozzájuk. Addig lehet jelentkezni kommentben! Az egy szem könyvet Bp-n személyesen is át lehet venni, egyébként meg el is postázom Mo-n belül bárhová.

Julie Kagawa: The Iron Daughter

A sorozat első részéről, az Iron King-ről még szeptemberben írtam, amikor még valami olyasmit írtam, hogy hamarosan egészen biztosan belevetem magam a folytatásba. Hát ebből az lett, hogy november elején elolvastam a sorozat honlapján is elérhető novellát, a Winter's Passage-ot, ami tulajdonképpen összeköti a két részt. És akármennyire tetszett is, valahogy mégiscsak egy újabb hónappal később sikerült elolvasnom a várva-várt második részt, az Iron Daughter-t. És hamarosan jön az Iron Queen is, és számomra a legjobb hír az, hogy mégsem az lesz az utolsó kötet, mert lesz itt még egy Iron Knight is. Ennek azért örülök, mert úgy érzem, hogy van még mit dolgozni a szereplőkön, de igencsak megvan rá az esély, hogy itt mindenki még szerethetőbb lesz.

Most nem is próbálkozom spoilermentesen írni, tekintve hogy az első résznél nagyjából elmondtam az alapszituációt, most a történet valahol ott jár, hogy Ash elvitte Meghan-t a királynőjéhez, ahol a lány többé-kevésbé fogságban van. Nem hivatalosan, de azért gyakorlatilag nem is tud megszökni a fagy miatt. Azt pedig végképp nem hiszi el neki senki, hogy a tündérek természetes egyensúlyát egy új, modernebb faj, a vastündérek növekvő hatalma fenyegeti.

Ami engem már megint zavart, az a könyv eleje volt. Valahogy nehezen sikerült már megint megszoknom a dolgokat, nagyon idegesített például Meghan Ash miatti nyavalygása. Főleg mivel a srác előre figyelmeztette, hogy a saját otthonában ellenségek lesznek, Meghan még így is nehezen fogta fel a dolgokat, és csak amiatt tudott szenvedni, hogy milyen rég látta Ash-t, és akkor is milyen bunkó volt vele, biztosan nem is szereti. Aztán amint ezen a bonyodalmon túl voltunk, már imádtam a könyvet, sőt még Ash-t is is egyre inkább elviseltem. Pedig róla aztán tényleg még mindig csak annyit tudni, hogy milyen helyes és sötét. Nem értem én ezeket a könyvbeli nagy szerelmeket na... Éppen ezért én egyszerűen sem Ash-nek, sem Puck-nak nem tudok szurkolni, de ez van. De nem is ők a kedvenceim, hanem Meghan (szerintem ő egy egész tűrhető női főszereplő!), Grimalkin (hiszen ő egy macska) és Ironhorse (na ezt én sem gondoltam volna :D). Kíváncsi vagyok mi minden történik még velük a következő kötetekben.

Julie Kagawa: The Iron King

Már év eleje óta a polcomon figyel ez a könyv, akkoriban a borítójába szerettem rettenetesen bele, szóval mindenképpen meg kellett vennem, de csak most sikerült elolvasnom. Nem igazán értem miért, mert egyenesen imádtam, és már alig várom a folytatást. Ez ugyanis egy háromrészes sorozat első része, de amióta halogattam az elolvasását, már megjelent a második rész is, amire remélhetőleg hamarosan sort tudok majd keríteni.

Adott egy látszólag hétköznapi lány, Meghan Chase, aki nem igazán találja meg önmagát, sem az iskolában, sem otthon, az állandóan elfoglalt édesanyja, és a nevelőapja mellett, aki az idő nagy részében mintha nem is emlékezne arra, hogy a lány létezik. Egyedül a négyéves kisöccsével van minden rendben, egészen addig, amíg a kisfiút el nem rabolják a tündérek. Ekkor aztán gyökeresen felfordul Meghan élete. Mert bár eddig is mintha látott volna furcsa dolgokat, de most megtudja, hogy a tündérek léteznek, a legjobb barátja nem más, mint Puck, akiről már Shakespeare is írt a Szentivánéji álomban, ő pedig a tündérkirály, Oberon lánya. Így indul útnak egy teljesen ismeretlen világba, hogy visszahozza a kistestvérét. Útitársául pedig a legjobb barátja, Robbie (Puck) szegődik; illetve Ash a télherceg, aki előbb ölné meg a lányt, minthogy közel engedje magához; és Grimalkin, a nagyon bölcs macska.

Az igazat megvallva, én a könyv elejéért nem túlságosan rajongtam. Valahogy az a rész, amikor kezd Meghan rájönni, hogy nincs minden rendben körülötte, és amikor Robbie előadja az egész tündérhistóriát, ez valahogy nincs jól eltalálva. Viszont onnantól, hogy eljutunk tündérországba (eredetiben Nevernever), a történet olyan szinten magába szippantja az embert, hogy a végéig egyszerűen nincs megállás. Kevés választ el most attól, hogy azonnal belevessem magam a második részbe.

Legkedvencebb jelenet:

"War?" Something cold touched my cheek, and I glanced up to see snowflakes swirling in a lighting-riddled sky. It was eerily beautiful, and I shivered. "What will happen then?"

Ash stepped closer. His fingers came up to brush the hair from my face, sending an electric shock through me from my spine to my toes. His cool breath ticked my ear as he leaned in.

"I'll kill you," he whispered, and walked away, joining his brothers at the table. He did not look back.

Illetve még amikor ötven oldallal később, visszautalnak erre a jelenetre: "Is this where you say you'll kill me?" Imádom :)