Charlaine Harris: Dead and Gone (Vörös telihold)

Na most jött el a rész, ami tényleg iszonyatosan rossz volt. Az eddigi legrosszabb. Komolyan mondom, hogy ennek a résznek aztán abszolút semmi, de semmi értelme nem volt, nem történt semmi, unalmas is volt. Még szerencse, hogy valamivel rövidebb volt mint a többi rész, ezért nem kellett sokáig szenvedni.

Egyrészt rögtön az elején kiderült, hogy valami ellentét van a tündérkék között, és Sookie hatalmas veszélyben van. Csak ezt a borzasztó nagy fenyegetettséget egyszerűen nem lehetett komolyan venni. Mert nem történt semmi, de azért a végeredmény az, hogy a tündérek mennyire veszélyesek. Valószínű, hogy többet nem lesz róluk szó, vagyis még egy hangyányi esélyt hagyott rá a kedves írónő, de szerintem csak azért, mert kell hagynia egy kiskaput, ha már nem jut semmi újdonság az eszébe.

Aztán Sookie magánélete egyszerűen nevetséges. Ismét elküldi Quinn-t, az egyetlen normális jelöltet, teljesen nonszensz indokokkal. És marad Eric, aki körülbelül a negyedik részben volt jó arra, hogy Sookie-val legyen, utána már nem kellett volna semmit sem kavarniuk. Billt meg el kellene felejteni. Neki meg lehet bocsátani, ráadásul kétszeresen is, Quinnek meg nem?

Hatalmas szerencse, hogy egyelőre még nincs következő rész. Mire az megjelenik, lehet hogy lesz kedvem megint olvasni, de most egy időre egész biztosan hanyagoltam volna a témát. Mondjuk van még egy novelláskötet, azt hiszem, de utána egy jó időre tényleg letudom Sookie-ékat, mert ez a rész mostmár tényleg nagyon fárasztó volt. Pedig az eddigiekkel egyáltalán nem volt komolyabb probléma, leszámítva persze az unalomig ismételt dolgokat. De hát az legyen a legkevesebb.

Charlaine Harris: Dead to the World (Vérszag)

Mint azt már említettem, sikerült teljesen leelőznöm a magyar megjelenést, így egyelőre ehhez a részhez sem magyar címet, sem magyar borítót nem tudok mellékelni, de ezt talán majd a későbbiekben fogom frissíteni. Vagy nem. (de igen :))

Azt viszont így elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy ez volt eddig a kedvenc részem. Azért, mert az írónőnek sikerült beépítenie a történetbe egy olyan kalandot Eric-kel, amire ő később nem is fog emlékezni, tehát senki sem lesz lekötelezettje senkinek, és a vonal sem fog átmenni valami egészen másba. Mert valljuk be, ha valami lenne Eric és Sookie között úgy tényleg, akkor valószínűleg nem lenne már ugyanaz a kettejük viszonya, amit meg viszont pont így szeretek, ahogy van.

Arról nem is beszélve, hogy érdekes fejlemények vannak Jason-nel, ugyanis úgy tűnik hogy Sook öccse alakváltó lesz. Ami szerintem borzasztó nagy fejlemény. Szegény öcskös eddig sem tudott túl sokat a mágikus dolgokról, hát mostantól nem kicsit lesz része benne. Bár nem tudom, hogy ez a történet szempontjából is jó lesz-e, mert az öcskössel eddig sem volt kevés probléma, vajon mi lesz ezután?

A könyv többi része igazából már mindegy. Lezajlott egy kisebb (vagy nagyobb?) háború a boszorkányokkal szemben, amikor is összefogtak ellenük a vámpírok és az alakváltók, ami nagy szó. És annak ellenére, hogy ez a rész is tele volt jobbnál jobb fordulatokkal, ami igazán lényeg, az az ami Eric és Sook között történt, illetve Jason további sorsa lesz.

True Blood

Mint az várható volt, elkezdtem nézni a sorozatot. Általában ha tetszik valami, akkor kíváncsi vagyok a különböző feldolgozásokra, illetve fordítva, ha a feldolgozást látom előbb, akkor érdekel az eredeti. Mivel egyelőre még csak két részt láttam, csak nagyon az első benyomásokról tudnék írni, és ezeket most még hanyagolnám, hiszen sok minden változhat. Inkább majd az lesz, hogy az első évad után írok néhány sort kicsit bővebben az összképről.

Az mondjuk itt is zavar, mint mindenhol, hogy átírtak bizonyos dolgokat, de egyelőre egyáltalán nem tűnik rossznak, arról nem is beszélve, hogy például a kezdő képsorokat imádtam. A benzinkútnál a True Blood-vásárlást. Tetszik ez a világ nagyon. Azt mondjuk nem igazán vágtam, hogy ki a szar ez a Tara, és minek bele, főleg mert nagyon idegesítő, és igaz hogy a könyv második részében már szerepel, na de ott se sokat. Szóval kár bele. Főleg hogy tulajdonképpen csak azért van, hogy Sookie-nak legyen barátja. Mert egyébként nincs neki túl sok.

A többiekkel nincs bajom. Lafayette itt is a legjobb, Bill nagyon tetszik, Sam szintén (mondjuk nem tudom miért olvasta Sookie annyira gond nélkül a gondolatait egészen a második rész végéig, és máris miért szerepel.. máshogy is), Jasont körülbelül hasonlónak képzeltem, a lányok meg sajnos túl átlagosak. Mármint akit eddig láttam. Sookie első részben egyáltalán nem volt szimpatikus - hát mit mondjak, teljesen másmilyennek képzeltem, a második részben azért már nem volt annyira szörnyű. Remélem megszeretem.