Rachel Hawkins: Demonglass (Hex Hall #2)

Sophie Mercer azt hitte, hogy boszorkány. Ez volt az egész oka, hogy a Hex Hall-ba küldték, a delikvens varázslények, boszorkányok, alakváltók, vámpírok, iskolájába. De az még azelőtt volt, hogy Sophie felfedezte volna a családjának a titkát (miszerint ő egy démon), illetve hogy a szerelme, Archer Cross, igazából egy titkos szervezetnek dolgozik (akik úgy mellesleg főleg démonölésre szakosodtak). Azonban amint Sophie megtudja, hogy valójában milyen erővel rendelkezik, azonnal át akar esni egy nagyon veszélyes procedúrán, ami elveszi az erejét. Londonba megy tehát, a szintén démon apjához, aki egyáltalán nem támogatja Sophie elhatározását, főleg mivel ők ketten az egyedüli démonok a világban, és szükség van az erejükre. Vagy mégsem így van? Lehet hogy valaki démonokat gyárt, és pont a Hex Hall falain belül? És ki az aki állandó jelleggel Sophie életére próbál törni? Archer Cross? Akkor miért tűnik úgy, hogy ő az egyedüli, akiben Sophie megbízhat?

Ez a Hex Hall második része, és annak ellenére, hogy augusztusban még egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ez engem tényleg érdekel-e, egészen magával ragadott. Sőt, igazából ennek a résznek most konkrétan olyan befejezése lett, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy évet kell még várni a folytatásra. Pedig a harmadik rész 2012-re várható...

Azon mondjuk csodálkozom, hogy miközben olvasom, állandóan az Elárulva (P.C.-K. Cast) jutott eszembe, amit én kifejezetten nem szerettem, pedig a Demonglass-t határozottan szeretem olvasni. Csak éppen vannak olyan momentumok benne, amik engem erősen az előbb említett regényre emlékeztetnek. De nem akarok nagy poénokat lelőni, az mindenesetre biztos, hogy itt is elég rendesen el lettünk árulva. Ja, és ami a legidegesítőbb: igen, a szerelmi háromszög abszolút esélytelen tagját támogatom... Miért????

Rachel Hawkins: Hex Hall

Hát egy újabb YA sorozatra bukkantam, aminek idén jelent meg az első része, és egyelőre még várni kell a folytatásra. Mondjuk ez nem is baj, mert annyira nem tetszett, hogy egyszerre több részt is el tudjak belőle olvasni, de igazából érdekel is, szóval mindenképpen sort kerítek majd a folytatásra is, amint megjelent. Amiért nekem annyira nem tetszett, az csak azért van, mert időnként nagyon úgy éreztem, hogy én ebből nagyon kinőttem. A szereplőkkel például egyáltalán nem tudtam együttérezni, ráadásul rettenetesen kiszámítható volt az egész. Főleg a nagy fordulat, ami egyáltalán nem volt meglepő, sokkal inkább az, hogy a főszereplő lánykánk hogy lehet ennyire vak? Na mindegy.

A történet egyébként annyi, hogy a 16 éves Sophie már 3-4 éve tudja magáról, hogy boszorkány, és ez idő alatt körülbelül 20 új iskolát sikerült megjárnia, mert mindenhol valami galibát okozott. A legutóbbi húzásával, egy félresikerült szerelmi varázzsal azonban túllőtt a célon, és egy Hecate Hall, röviden Hex Hall nevű bentlakásos iskolába kell költöznie, ahol több hozzá hasonló fiatal lakik. Csupa olyan boszorkány, alakváltó és tündér jár ide, akiknek sikerült valami nagyobb problémát csinálniuk az emberek világában. Sophie-nak egyáltalán nem egyszerű a beilleszkedés. Egyrészt, mert bár ő a halandó anyjával élt, a varázsló apjáról, akivel ezidáig egyáltalán nem is találkozott, kiderül, hogy éppen ő az az ember, aki eldönti, hogy kinek kell a Hex Hall-ba kerülnie. Szóval körülbelül mindenki utálja ezért Sophie-t. Másrészt az iskola három legszebb boszorkánya is rátelepszik Sophie-ra, ráadásul az egyiküknek a barátja pont az a fiú, akiért Sophie is teljesen odáig van. Na és ha ez még nem lenne elég, Sophie szobatársnője az egyetlen (vagyis majdnem az egyetlen) vámpír az iskolában, akit szemmel láthatóan mindenki utál, ráadásul ő a fő gyanúsítottja az elmúlt időszakban elkövetett gyilkosságnak.

Hát igen, elég sok minden bele van zsúfolva ebbe az alig 200 oldalba, mindenesetre azon kívül, hogy kicsit úgy éreztem, hogy ebből én már tényleg kinőttem, annyira nem volt rossz. A második részt egész biztosan el fogom még olvasni, remélem hogy az jobban fog tetszeni.

Catherine Jinks: Nina és az Anonim Vámpírok Klubja

Nem tudom mi vett rá, hogy levegyem ezt a könyvet a polcról, arra meg végképp nincs ötletem, hogy mégis hogy sikerült a végére érnem. Ugyanis az első kétszáz oldal szerintem brutálisan fárasztó és olvashatatlan volt, az utolsó száz oldal pedig még csak-csak elment, de még így is egy hétig szenvedtem ezzel a szerencsétlen könyvvel.

Ami mondjuk vicces volt benne, hogy ez a könyv végre nem szeretnivaló szuperhősöknek írja le a vámpírokat, se nem félelmetes gonosztevőknek. Hanem inkább szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb egyéneknek, akik ezernyi problémával szenvednek. Akik nem embervérrel, sokkal inkább tengerimalacokkal táplálkoznak, sötét pincékben laknak, és még életükben nem vettek részt igazi kalandban, legalábbis mióta vámpírok, azóta biztosan nem. Ezért is forgatja fel teljesen az eddigi életüket, hogy az egyiküket valaki megöli. Mert ha továbbra is csak ölbetett kézzel ülnek, akkor talán ők lesznek a következők.

Az igazat megvallva engem még történetileg le is kötött volna a dolog, ha a főszereplőnk, aki már több évtizede vámpírként tölti az életét, nem maradt volna meg szörnyen idegesítő tizenévesnek. Mert így mit ne mondjak, egyáltalán nem volt élvezetes olvasni a könyvet. Persze gondolom pont ez a lényege az anonim vámpírságnak, hogy ettől a begubózott vámpírléttől nem hogy érettebb nem lesz az ember, de még visszájára is fordul egy kicsit a fejlődésük. Mindenesetre engem ez eléggé idegesített, főleg hogy abszolút nem lehetett senkivel sem átérezni a szereplők eltúlzott tulajdonságai és az állandó nyafogás miatt.

Tamara Summers: Never Bite a Boy on the First Date

Kira November, eredeti nevén Phoebe Tanaka most 16 éves. Illetve még egy örökkévalóságig 16 éves marad, ugyanis nemrég meghalt és vámpír lett. Azóta már voltak bizonyos dolgai, például véletlenül megölte és vámpírrá változtatta az egyik szerelmét, Zachet. És bár új helyre költöztek, de amikor ott is gyilkosság történik (ráadásul egy vámpír volt az elkövető), senki sem hisz az ártatlanságában. Ezért egyedül kell megtalálnia a valódi elkövetőt, ráadásul záros határidőn belül, különben a családja párszáz éves koporsófogságra ítéli. Szerencsére Kirának van már három gyanúsítottja is, ráadásul mindhárman igencsak helyes pasik. Tehát a legfőbb probléma inkább az, hogy nehogy a gyilkosba sikerüljön beleszeretnie!

Az igazat megvallva, ez a könyv nagyon olyan szinten volt, mint például a Neveletlen hercegnők. Tehát miközben olvasom, határozottan érzem, hogy én ebből már kinőttem, mégis valami tetszik benne. Szóval például ez a nyomozás határozottan vicces volt. Tulajdonképpen Kira annyira körül sem nézett, de máris megtalálta a három általa gyanúsnak tartott pasit, ráadásul tulajdonképpen mindhárommal összejött, míg végül megtalálta a gyilkost. És értem én, hogy 16 éves, de a halála, meg a Zach-dolog után igazán benőhetne egy kicsit a feje lágya, de nem ez történik. Ez egy kicsit fárasztó is, de lehet hogy egy hasonló korú lánynak ez tetszene. Az mondjuk tetszik, hogy a vámpírság kb úgy van ábrázolva, mint mondjuk a tinédzserkor. Olyan "elég gáz, hogy most már harmadjára vagyok tizedikes, de legalább bármikor telezabálhatom magam, mert úgysem fogok többet hízni" szinten.

Richelle Mead: Shadow Kiss (A halál csókja)

Végre sort kerítettem a Vámpírakadémia 3. részére, és most, hogy befejeztem felmerült bennem egy kérdés. Miért vártam vele ilyen sokat? Annyira jó volt, hogy már most nekikezdtem a folytatásnak, és el sem tudom hinni, hogy az 5. részre még olyan sokat kell várni! Ha minden igaz, a sorozat egyébként hat részes lesz, de az írónő tervez még valami spinoff sorozatot mellé. Amennyire tetszik a stílusa, nem kérdés, hogy azt is el fogom majd olvasni.

Pedig az elején még voltak kétségeim, mikor megjelent Mason szelleme. Azt hittem elég rossz irányt vet majd a sorozat, de szerencsére tévedtem. A szellemes dolog egyrészt nem is volt idegesítő, másrészt meg tényleg értelmes magyarázatot találtak rá. Lissa engem időnként idegesített, pedig szerintem nem rossz barátnő. Az hogy nem vette észre a Rose és Dimitri között lezajló dolgokat, nem feltétlenül annak a jele, hogy rossz barátnő, egyszerűen csak neki is voltak problémái. Csak engem ezek a problémák annyira nem tudtak meghatni. Adriant nagyon bírom, de egyben sajnálom is. Mindenesetre ő az egyik legpozitívabb színfolt az akadémáin, mindig vigyorgok a Rose-Adrian párbeszédeken. Mondjuk a Dimitri-Rose párbeszédeken is.

A rész vége egyébként eléggé kiszámítható volt, mármint bőven lehetett rá készülni, de azért fájdalmas volt. Ezt majd szerintem a következő rész bejegyzésénél fogom elspoilerezni, egyelőre nem írom le, hogy mi történt. Az mindenesetre biztos, hogy a következő rész egy kicsit másmilyen lesz, mint az előzőek. Azért még remélem, hogy az is lesz legalább olyan jó, mint az előzmények.

Klasszikusok meg a zombik

Úgy tűnik új trend van kialakulóban könyvek terén, minden ami klasszikus, abba tesznek egy kis természetfelettit. Így születnek olyan könyvek, mint a Büszkeség és balítélet meg a zombik, illetve az Értelem és érzelem és tengeri szörnyek; amikről már tettem említést a blogon. Az egy jó kérdés, hogy mi ezeknek a haszna, azon kívül, hogy az írójuk feltehetően egy hatalmasat kaszál egy-egy klasszikus átírásával, de az is igaz, hogy baromira nem az ő érdeme. Mert az eredeti mű megmarad, csak megtűzdelik néhány teljesen oda nem illő megjegyzéssel. De ha azt nézzük, akkor manapság szerintem nagyon kevesen olvasnak klasszikusokat a fiatalok közül (még én sem, pedig kisebb koromban micsoda kedvenceim voltak!), és ha ahhoz, hogy megismerjék például a Bennet lányokat az kell, hogy az eredeti regény 10%-ban zombikat kaszaboljanak, akkor szerintem már megérte.

Éppen ezért én abszolút nem vagyok az ilyen jellegű könyvek ellen, jó példa erre, hogy már a polcomon figyel ővámpírsága Mr Darcy, és amint lesz egy kis szabad időm, el is fogom olvasni. Folyamatosan szoktam figyelni a hasonló címeket, amik közül meg is osztok néhányat, ezekből van ami már megjelent, van ami még csak előkészületben van. Ti ezekből elolvasnátok valamelyiket?

The Undead World of Oz (az Óznak élőhalottakkal teli átirata), Dracula vs Zombula (ezt egyelőre nem tudom elképzelni, egy alternatív Draculának tűnik), The War of the Worlds Plus Blood, Guts and Zombies (az eredetije H. G. Wells Világok harca), Alice in Zombieland (igazából ez az ami eddig érdekel is engem, mert az Alice-t majdnem minden formában szeretem), Adventures of Huckleberry Finn and Zombie Jim (újabb zombulás a láthatáron). És akkor még néhány Jane Austen: Persuasion... in Space! (szerencsére nem szerettem annyira a Meggyőző érvek eredetijét, hogy csekkolnom kellene az űrváltozatot), Emma and the Werewolves (erről csak annyit, hogy ugye említettem hogy az Emma a kedvenc Austen regényem?), Mansfield Park and Mummies (a Mansfield Park-ot nem túlzottan szeretem, na de múmiák!) Plusz még ezekből is jönnek a folytatások és alternatív változatok, már itt a Büszkeség és balítélet meg a zombik előzménye, sőt már Mr Darcy sem először vált vámpírrá.

Richelle Mead: Frostbite (Dermesztő ölelés)

Végre elolvastam a második részét is, és egyszerűen még mindig isteni ez a sorozat. Tudom, hogy mindig az Éjszaka házához hasonlítom, de az hasonlít az olvasott könyveim közül legjobban ennek a témájához (mindkettőben vámpírok vannak iskolában), de egyszerűen annyira nincs egy szinten a kettő sorozat. Ha már csak azt vesszük alapul, hogy az emberi kapcsolatok itt mennyivel normálisabbak. Tulajdonképpen ebben a kötetben is 3 pasi van Rose körül, akárcsak a Zoey körül a Elárulva c. részben, itt valahogy mégis sokkal normálisabb az egész. Mert nem egy szerencsétlen csitri a főszereplő, aki nem tud választani három szerencsétlen pasi közül, hanem legalább itt érezni Rose-on, hogy tudja mit akar, még akkor is ha a választása eléggé reménytelen a körülmények miatt. Vagy hát ki tudja. Egyébként nekem most ez is volt a kedvenc szálam a részben. Imádtam mindhárom pasit, aki körülvette, leginkább természetesen Dimitrit és a beteljesületlen szerelmüket, de Adrian is nagyon szimpatikus, és Masont is nagyon szerettem.

Egyébként történetileg a helyzet egy kissé bonyolódott. Mert ugye vannak a strigák, akik a gonosz vámpírok, és vadásznak a morákra, akik meg a jó vámpírok. Na és hát eddig nem volt jellemző a strigákra, hogy szerveződtek volna, de most valami egészen komoly készülődik. Ki akarják irtani a nemesi családokat, kezdve a legkisebbektől a legnagyobbakig, ráadásul szövetkeznek az emberekkel. És eddig ilyesfajta szerveződés egyáltalán nem volt jellemző rájuk, ráadásul így már nappal is tudnak működni, ami nem valami jó előjel a morákra nézve. Hamarosan nekik is el kell kezdeniük szerveződni, akár úgy, hogy elkezdik használni a mágikus képességeiket támadásra és védekezésre egyaránt. Így Lissának, illetve az újonnan megismert, szintén Lissáéhoz hasonló erővel rendelkező Adrian Ivashkovnak is ki kell tapasztalniuk a különleges képességeiket.

 

Magyar cím és borító frissítve :)

Charlaine Harris: From Dead To Worse (Por és hamu)

Az előző résznél említettem, hogy a barátnőm szerint ez a rész már nem olyan jó, de szerintem meg pont ugyanolyan, mint a többi. Az írónőnek talán most sikerült többmindent belezsúfolnia a szokásos 300 oldalba, de minőségbeli romlás nincs szerintem. A következő kötet az már lehet rosszabb, hiszen elég sok dolog megváltozott Sookie környezetében, és egyelőre még nem tudni, hogy ez negatív, vagy pozitív. Mostanra mondjuk már nagyon fárasztó lett, hogy minden részben el kell ismételni ugyanazokat a dolgokat... ez már a nyolcadik kötet volt, és még mindig előjön az, hogy hét kötettel ezelőtt Bill besétált a bárba, meg mi történt a negyedik részben Eric-kel, meg a harmadik részben Alcide-dal... Ajh.

Ami az első és legfontosabb, hogy most végre kiderült, hogy Sookie tündérvérének nem csak annyi a jelentősége, hogy agyontiporja szegény lány önbecsülését (mivel a tündérek nagyon vonzóak a vámpírok számára, elképzelhető, hogy Bill és Eric emiatt szerették meg). Ugyanis most megismertük Sookie dédnagypapáját, egy 100%-os tündér személyében. Valószínűleg ez a magyarázat a telepatikus képességeire. Jason szerencsére ezt ennyire nem örökölte át, ami nem is baj, mert ő most még mélyebbre süllyedt a szemünkben. Pedig azt gondoltam, hogy az alakváltás majd jót tesz neki, de mint kiderült, nem.

Azt már előző részben is észrevettük, hogy a Katrina nevű hurrikán, meg egyebek hatására eléggé meggyengült a louisiana-i vámpírság, ráadásul a vérfarkasoknál is már egy ideje nem csekély belső viszályok vannak. Most pedig úgy tűnik egyszerre jöttek rá a szomszédos vámpírok/vérfarkasok, hogy ideje lenne kihasználni ezt a meggyengült helyzetet. Tehát mondjuk azt, hogy történt egy kis főnökségváltás a vámpíroknál, meg néhány haláleset - szerencsére Eric pont abban a helyzetben volt, hogy választhatott. A vérfarkasoknál is pontosan ugyanez, csak itt Alcide lett az új vezető.

Úgy tűnik Quinn-től elbúcsúzhatunk, pedig neki aztán tényleg drukkoltam. Szóval inkább ő, mint bármelyik vámpír. Eric most már emlékszik a negyedik rész eseményeire, amikor közelebbi kapcsolatba került Sookie-val, és félek, hogy itt még lesz valami köztük. Amelia mellé pedig jött egy újabb lakótárs, egy idős boszorkány hölgy, Octavia. Sookie egyelőre nem örül neki, de hát ő ajánlotta fel. Remélem ebből sem lesz probléma, mert nekem tetszik, hogy van Sookie-nak valami társasága. Annak meg mertem örülni a múltkor, hogy végre nincs szó Debbie Pelt-ről, aztán most már megint őt vették elő. Én kinyírnám a húgát, az biztos, persze szigorúan önvédelemből!

Charlaine Harris: All Together Dead (Hetedik harapás)

A barátnőm, akitől kapom a könyveket azt mondja, hogy a sorozat minősége csökkenni fog az ezutáni kötetekben, de szerencsére ebben a részben ezt még nem lehet tapasztalni. És én remélem, hogy ezt a következőkben sem fogom. Mindenesetre most már csak hetek, azaz sokkal inkább napok kérdése, míg beérem a sorozatot, és ez egy kicsit pech. Mert így heti adagolásban nagyon is jó Sookie-t olvasni.

Most ilyen nagy vámpírkonferencia volt, tárgyalás, bál, ilyesmi. És felbérelték Sookiet, hogy olvasson gondolatokban, hogy megtudják ki milyen szándékkal vesz részt ezen a rendezvényen. Barryt is viszontlátjuk, akit azt hiszem talán még Dallasban ismertünk meg (2. könyv), és akkor még kezdő telepata volt, most meg már igencsak belejött a dolgokba. És itt aztán voltak kellő mennyiségben bonyodalmak, halottak, bombák, egyebek. Az biztos, hogy nem szabad elolvasnom többet az Acknowledgments részt, mert már a 4. könyvben is emiatt tudtam előre, hogy boszorkányos lesz, most meg ugyanígy szereztem tudomást holmi bombákról. És úgy nem vicces, ha előre tudod, hogy mi lesz, meg hogy senkinek sem tűnnek fel bizonyos gazdátlan csomagok. Ejjej.

Aztán volt egy kevés Quinn, aki iránt még nem tudjuk, hogy mit érez Sookie, de remélem egyszer még többet is fog annál, mint amit most. És azt is remélem hogy nem lesz több bonyodalom abból, hogy Eric is egyre kedvesebb. Elég legyen már a vámpírokból, eljöhetne már Quinn ideje! Ami viszont pozitívum, hogy végrevégre meg sem említették Debbie-t, mert már nagyon idegesített, hogy folyamatosan vele van probléma (először Alcide miatt, majd a magándetektívek, meg az aggódó család...). Mondjuk az előző rész végén mondta Sookie, hogy ez a dolog lezárva, de én féltem hogy megint előkerül, akárcsak említés szintjén is. Szerencse, hogy nem ez történt; máris szeretem ezt a részt.

Charlaine Harris: Definitely Dead (Halottnak a csók)

Hát ez a rész most valahogy meglehetősen vegyes volt. Van egy olyan érzésem, hogy valamiről én teljesen lemaradtam, mert emlékeim szerint eddig sem Hadley-ről nem volt szó, sem a királynő nem szerepelt eddig (szerintem még a nevét sem tudtuk, nemhogy láttuk volna), ebben a részben pedig amolyan régi ismerősként tekintünk rá, arról nem is beszélve, hogy elvben már Hadley-ről is tudnunk kellett volna. Tehát ez részemről ez egy meglehetősen nagy kérdőjel. Esetleg valamilyen rövid történetről/novelláról lemaradtam volna? Ha valaki érti, hogy mi van, az szólhatna róla.

Negatívum is volt bőven. Ami szerintem kár, hogy Bill karakterét sikerült a lehető legmélyebbre ásni. Egyrészt a kórházas vallomása egy meglehetősen nagy hasraesés, de azért ő még mennyire szereti Sookie-t. Na de akkor miért van együtt már a múltkori rész óta azzal a beképzelt libával? Szóval ok, hogy Sook azt kérte hogy hagyja békén, de ha tényleg annyira szereti, akkor ezt máshogy is lehetett volna. Szóval az írónő olyan rohadtul kedvesen meg tudja velünk utáltatni Billt, és most már sajnos Eric is teljesen közömbös lett.

Na de legalább van nekünk Quinn, akit meg szeretünk. Új szereplők is akadnak bőven, például Amelia egy jó karakternek tűnik, aztán majd meglássuk, hogy mi lesz vele Bon Temps-ben. Tanya az új felszolgáló a Merlotte-ban egyelőre nem nagy szám, de még nem láttunk belőle sokat, lehet hogy miután már nem kell kémkednie, normálisabb szerepe is lesz. Felicia (a Fangtasia új pultosa) bemutatkozása oltári nagy volt, csak kár, hogy ő még nem szerepelt többet.

Hát nagyjából ennyi. Most nagyon sok mindent felvetettek, meg azt is tudjuk, hogy nagyjából mi minden várható a következő részben, esküvők, konferenciák, ilyesmi. Még kérdés, hogy mi lesz Jason-nel, mert az egy eléggé lezáratlan és elhanyagolt szál volt most; meg hogy miért fontos, hogy Sook nem csak szimplán telepata, hanem valamilyen szinten tündér is. Mert gondolom ez azért jelent valamit azon kívül is, hogy ezzel magyarázták, hogy tapadnak rá a vámpírok. Ha tényleg csak ennyi lenne, az elég nagy kicseszés lenne Sookieval szemben, már nem azért...

Novemberi könyfront

Nem tudom mennyire van értelme ennek a bejegyzésemnek, de hasznos tartalom nem mindig kerülhet az oldalra, mivel nekem sem öt perc elolvasni egy könyvet, illetve megnézni egy filmet. Utóbbira még kevesebb időm is van, mint könyvet nézni, hiszen az előbbihez úgy tényleg le kellene ülni, míg olvasni szinte bárhol lehet (még munka közben is). Szóval gondoltam, hogy amolyan lista-szerűen leírom, hogy milyen könyvek várhatóak legközelebb a blogra. Ezek azok a kötetek, amik már itt csücsülnek a polcomon, vagy könyvtárból, vagy kölcsönkönyvek, vagy én adtam értük sok-sok pénzt. A lényeg, hogy ezek biztos hogy előbb-utóbb sorra kerülnek.

Az biztos, hogy még a héten befejezem Charlaine Harris következő Sookie-ját, a Definitely Dead címet viselő kötetet, aztán ezt követi majd a folytatás valamikor a jövő héten. Aztán szeretnék sort keríteni egy új sorozatára is, legalábbis annak az első kötetére, a Grave Sight-ra. Kim Harrison-t sem szeretném hanyagolni, tehát a Boszorkányfutam folytatására, The good, the bad, and the undead-ra is szeretnék mihamarabb sort keríteni. Illetve még az is teljesen biztos, hogy a héten írok Richelle Mead Vámpírakadémiájáról. Aztán jönnek az olyan kötetek, aminek a film verziójukra is kíváncsi vagyok, ugyanis előbb-utóbb lesz az is, illetve már van is. Egyrészt ilyen Alice Sebold The Lovely Bones-a, illetve Audrey Niffenegger-től The Time Traveller's Wife (Az időutazó felesége) Aztán szeretnék olvasni minél több Joanne Harris-t, először is a Szederbort, a Sleep, Pale Sister-t (magyarul Aludj kislány címen jelent meg, de rám ez most angolul vár), majd pedig a Bársony és keserű mandula című kötetet. Aztán ami kimaradt még, az a Dresden Files sorozat első kötete Jim Butchertől, a Storm Front. Kölcsön van nálam egy Kétbalkezes istennő Sophie Kinsellától, de ezt lehet hogy még hanyagolom, mert annyira nem érdekel. Aztán még várható egy Éjsötét szerető J. R. Ward-tól, és körülbelül ennyit tervezek az elkövetkező időre. Aztán majd meglátjuk. Még az is lehet, hogy ezek mellé még jön egy újabb adag könyvtári szerzemény.

Charlaine Harris: Dead as a Doornail (Lidércfény)

Sajnos túl gyorsan fejeztem be az ötödik részt, mivel most egy jó darabig várni kell a folytatásra, de idővel majd átrágom magam a maradék részeken is, és aztán szenvedhetek, hogy mikor jelenik meg a következő rész... Főleg hogy egyre jobban tetszik a sorozat, ez az alakváltós rész pedig különösen felüdülés volt, a sok vámpírosdi után. És egyre inkább úgy érzem, hogy lesz ez még jobb is.

Amúgy rájöttem arra, hogy van egy bizonyos sablonja is a részeknek. Például hogy ha valami rossz történik Bon Temps környékén, gyilkosságok, megerőszakolás, lövöldözés, stb, akkor az első számú gyanúsított valamiért mindig szegény Sook öccse lesz. Tehát most is, hogy valaki alakváltókat kezd el lődösni, az alakváltók rögtön Jason-t gyanúsítják, hiszen ő akarata ellenére lett egy közülük. Azt persze csak Sookie tudja, hogy Jasonnek jobban tetszik az új életformája, minthogy egy ilyen fölösleges dologgal tönkretegye.

Az sem újdonság, hogy a Merlotte-os szakácsok, illetve a Fangtasia-beli csaposok fogyó termékeknek minősülnek. Így most is új emberek (vagy egyebek) töltik be ezeket a poziciókat, és szerintem nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy egyik-másiknak nem sikerült a rész végéig megtartaniuk az állásukat (=életüket). Hehehe...

És van egy új szereplő, Quinn, akit szerintem tutituti hogy viszontlátunk még, és már alig várom :)

Charlaine Harris: Dead to the World (Vérszag)

Mint azt már említettem, sikerült teljesen leelőznöm a magyar megjelenést, így egyelőre ehhez a részhez sem magyar címet, sem magyar borítót nem tudok mellékelni, de ezt talán majd a későbbiekben fogom frissíteni. Vagy nem. (de igen :))

Azt viszont így elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy ez volt eddig a kedvenc részem. Azért, mert az írónőnek sikerült beépítenie a történetbe egy olyan kalandot Eric-kel, amire ő később nem is fog emlékezni, tehát senki sem lesz lekötelezettje senkinek, és a vonal sem fog átmenni valami egészen másba. Mert valljuk be, ha valami lenne Eric és Sookie között úgy tényleg, akkor valószínűleg nem lenne már ugyanaz a kettejük viszonya, amit meg viszont pont így szeretek, ahogy van.

Arról nem is beszélve, hogy érdekes fejlemények vannak Jason-nel, ugyanis úgy tűnik hogy Sook öccse alakváltó lesz. Ami szerintem borzasztó nagy fejlemény. Szegény öcskös eddig sem tudott túl sokat a mágikus dolgokról, hát mostantól nem kicsit lesz része benne. Bár nem tudom, hogy ez a történet szempontjából is jó lesz-e, mert az öcskössel eddig sem volt kevés probléma, vajon mi lesz ezután?

A könyv többi része igazából már mindegy. Lezajlott egy kisebb (vagy nagyobb?) háború a boszorkányokkal szemben, amikor is összefogtak ellenük a vámpírok és az alakváltók, ami nagy szó. És annak ellenére, hogy ez a rész is tele volt jobbnál jobb fordulatokkal, ami igazán lényeg, az az ami Eric és Sook között történt, illetve Jason további sorsa lesz.

P. C. Cast - Kristin Cast: Elárulva

Úgy voltam vele, hogy nem fogom elolvasni a Megjelölve folytatását, de mivel ezzel találtak rá a legtöbben a blogra, úgy gondoltam adok neki még egy esélyt. Sajnos a közel 1 hónap alatt nem sikerült a könyv végére érnem, pedig tulajdonképpen nem nagyon kellett igyekeznem, hogy még a magyar megjelenés előtt írhassak róla. És mégsem sikerült. Valahogy mindig találtam jobb elfoglaltságot a könyv helyett, ami azért nem is csoda. Mert ez a sorozat még mindig nem az igazi.

Csak hogy mindenki örüljön, egyre több dolgokat tudunk meg a vámpírokról, a vámpír pasik például mind nagyon helyesek, nem véletlen, hogy Matthew McConaughey-ről, Jake Gyllenhaal-ról és Hugh Jackman-ról is kiderült, hogy valójában vámpírok. Tehát nem kell meglepődnünk, hogyha a sorozatot olvasó vámpírellenesek, egyszer csak feldühödnek, és karót döfnek valamelyikük szívébe. Persze csak vicceltem, de igazából arra próbálok kilyukadni, hogy nem nagy művészet élő emberekről baromságokat írni, ennyi erővel a Blikkben is megjelenhetett volna a sorozat.

Aztán ami a legnagyobb kavarás a sorozatban, az főszereplő lánykánk, Zoey szerelmi sokszöge. Mert ugye életében volt egy pasija, Heath, akivel vámpírrá válása alatt is sikerül egy elég erős köteléket kialakítania. És akkor még enyhén fogalmaztam. Aztán van Erik, akivel elvileg most járnak, gyakorlatilag Zoey nem is gondol rá, csak olyan szinten, hogy "jaj nem is érdemlem meg, hogy ilyen pasim legyen". Hát tényleg nem. Remélem Erik hamarosan odébbáll, mert kicsit túlzás, hogy ennek a csajnak minden sikerül. És ha ez még nem lenne elég, feltűnik a helyes vámpír tanár, Loren, akinek a hatalmas szerepe egyelőre tulajdonképpen annyi, hogy felfokozza Zoey szexuális fantáziáit, amiből nélküle is van elég.

Viszont azt el kell ismernem, hogy voltak jó fogásai is ennek a résznek. Az előzőben irtó nagy hülyeségnek tartottam, hogy Zoey mindent megtart magának, mert nem akarja Neferet-et zargatni a saját kis hülyeségei miatt. Aztán most kiderült, hogy tulajdonképpen ezt nagyon is jól tette. Érdekes lesz, hogy egyedül Zoey tudja milyen is valójában a főpapnőjük, arról nem is beszélve, hogy egyelőre még nem is igazán tudni, hogy mit csinál. Akármit is, abszolút nem tűnik bizalomgerjesztőnek. Aztán Aphroditéről is kiderült, hogy valójában jófej, és ezt a részt teljesen jól megírták, pedig a múltkori után valahogy nem erre számítottam. Az pedig hogy mi lett Zoey legjobb barátnőjével, az egy külön jó pont. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen húzás is belefér a sorozatba, de egyelőre még nem bánom.

Szóval azt mondom, hogy itt még bármi lehet. Lehet jobb is, vagy rosszabb is, ez még a későbbiekben kiderülhet. Az egyelőre részemről még igencsak kérdéses, hogy továbbolvasom-e, vagy inkább sajnálom rá az időt (ez egyébként teljesen jogos lenne), mindenesetre ez után a rész után már kicsit pozitívabban ítélem meg a sorozatot. De csak nagyon kicsit. Mert gáz jelenetek bőven voltak, csak most már nincs kedvem kiemelni őket.

Charlaine Harris: Club Dead (Holtak klubja)

Amilyen gyors tempóban haladok, úgy tűnik, hogy a negyedik részhez már nem lesz sem magyar címem, sem magyar borítóm, de nem baj. Majd frissítek idővel. Ez a rész magyarul várhatóan december elsején fog megjelenni, viszont ami jó hír a rajongóknak, hogy a második rész magyar megjelenésére már csak kicsit több mint két hetet kell várni.

Szerencsére még mindig nem sikerült kiábrándulnom a sorozatból, sőt ez a rész még jobban is tetszett, mint az előző. Biztos azért, mert szerencsére nem volt benne semmi orgia. :D De ami a lényeg, hogy Sookie egy picit megpróbál távolságot tartani majd mostantól a vámpíroktól, és hátha egyszer majd felszed egy lélegző pasit is, olyasmit, mint az újonnan megismert Alcide Herveaux-ot. Mondjuk azt érzem, hogy vele nem fog semmi sem összejönni, de a könyvbeli Sookie megérdemel egy normális melegvérű pasit, az egyszer fix. A sorozatbeli párjával még teljesen nem békültem ki (vagyis azóta sem néztem több részt), de könyvben még mindig nagyon szeretnivaló.

Mivel sosem sikerül spoilermentesen írnom, ezért lassan abba is hagyom. A lényeg, hogy ez a sorozat még mindig nagyon jó, és hamarosan jön a folytatás. Áh, viszont az nekem ebben a részben esett le, hogy kicsoda Bubba! Mindig csak azt láttam, hogy nem szabad kimondani a valódi nevét előtte, de nekem fogalmam sem volt a valódi kilétéről, csak most vettem észre. Kicsit meglepetés volt, de vicces. 

Na végezetül, azaz inkább elöljáróban még annyit, hogy most egy picit vámpíros időszaknak nézünk elébe itt a blogon, mivel a közeljövőben írok a Megjelölve második részéről is, az Elárulva című könyvről, mert hiába mondtam, hogy nem fogom elolvasni, mégis megtettem. Illetve pár napon belül várható lesz egy Sookie Stackhouse negyedik rész is, meg talán még egyéb meglepetések is - de utóbbi még egyáltalán nem biztos.

True Blood

Mint az várható volt, elkezdtem nézni a sorozatot. Általában ha tetszik valami, akkor kíváncsi vagyok a különböző feldolgozásokra, illetve fordítva, ha a feldolgozást látom előbb, akkor érdekel az eredeti. Mivel egyelőre még csak két részt láttam, csak nagyon az első benyomásokról tudnék írni, és ezeket most még hanyagolnám, hiszen sok minden változhat. Inkább majd az lesz, hogy az első évad után írok néhány sort kicsit bővebben az összképről.

Az mondjuk itt is zavar, mint mindenhol, hogy átírtak bizonyos dolgokat, de egyelőre egyáltalán nem tűnik rossznak, arról nem is beszélve, hogy például a kezdő képsorokat imádtam. A benzinkútnál a True Blood-vásárlást. Tetszik ez a világ nagyon. Azt mondjuk nem igazán vágtam, hogy ki a szar ez a Tara, és minek bele, főleg mert nagyon idegesítő, és igaz hogy a könyv második részében már szerepel, na de ott se sokat. Szóval kár bele. Főleg hogy tulajdonképpen csak azért van, hogy Sookie-nak legyen barátja. Mert egyébként nincs neki túl sok.

A többiekkel nincs bajom. Lafayette itt is a legjobb, Bill nagyon tetszik, Sam szintén (mondjuk nem tudom miért olvasta Sookie annyira gond nélkül a gondolatait egészen a második rész végéig, és máris miért szerepel.. máshogy is), Jasont körülbelül hasonlónak képzeltem, a lányok meg sajnos túl átlagosak. Mármint akit eddig láttam. Sookie első részben egyáltalán nem volt szimpatikus - hát mit mondjak, teljesen másmilyennek képzeltem, a második részben azért már nem volt annyira szörnyű. Remélem megszeretem.

Vampire Diaries

Ma még úgyis többnyire pozitívat írtam, be kell tartanom az arányokat is. Vagyis nem mondhatnám, hogy ez a cucc nagyon bejövős lenne. Ez most egy vámpíros (ki gondolta volna?) sorozat, amolyan középiskolás maszlag. Olyan merengős. Tényleg, sok benne a merengés, ugyanis ketten is naplót írnak. A főszereplő átlagcsaj, Elena, meg a főszereplő jóvámpírunk, Stefan is. Szerintem ez egy kicsit uncsi. Bár lehet hogy ezt az egysíkú szereplők miatt érzem így.

A történet szerint az iskolába új diák érkezik, ő lesz majd a vámpírcsávó, Stefan, akiért körülbelül az összes lány oda meg vissza van már az első pillanatban. De neki csak egyvalaki kell, Elena. Az érdeklődés okát már sejtjük, ugyanis annyi kiderül, hogy Stefan múltjában volt egy lány, Katherine, akinek Elena a kiköpött mása. Azonban mielőtt bármi is kibontakozhatna kettejük között, feltűnik a színen Stefan testvére, Damon (szintén vámpír), aki valószínűleg azért van itt, hogy bekavarjon, és újra rossz útra kényszerítse Stefant - mármint hogy újra együtt öljenek, vámpírkodjanak, meg a többi.

Tulajdonképpen az a hatalmas problémám, hogy ez nekem túl átlagos. Mármint történetileg sem túl nagy eresztés, de egyelőre a szereplőkkel van a legtöbb problémám. Nekem valahogy mindenki teljesen egyforma, az első, de néha még a második részben is komoly problémát okozott, hogy megkülönböztessem a szereplőket (a lányokkal nem annyira volt probléma, de a pasikkal nagyon). Körülbelül annyi volt biztos, hogy az egyik szőke, a vámpírcsávónk pedig végig ugyanolyan fejet vág. Sőt, még a második részben is. Egyedül akkor van változatosság, ha bedühödik / vér közelében van, mert olyankor befigyel a szemfesték - vagy a számítógépes technika, és akkor nagyon sötééét. És nem, szerintem Damon sem jó pasi. Ő ugyan nem játssza a középiskolást, de öreg... Mondjuk ilyen szempontból Stefan sem panaszkodhat.

Egyébként a főszereplő lány, Nina Dobrev, szerintem nagyon aranyos, hamarosan megnézem majd az egyik filmjét, a The American Mall-t. Remélem az nem ilyen unalmas.

Charlaine Harris: Living Dead in Dallas (Élőhalottak Dallasban)

Jó lenne, ha jutna heti egy True Blood-kötet is a felhozatalba, egyelőre elolvastam a második részt is, aztán pedig ki tudja mit hoz a jövő. Egyelőre még mindig tetszik, tehát folytatás mindenképpen lesz, aztán majd meglátjuk. Azért előre szólok, hogy a lenti meglehetősen sefüle-sefarka írás lesz...

Ami részemről pozitívum, hogy bár vámpíros könyv (és bár én nem lelkesedem túlságosan a vámpírokért), de itt mégsem kapnak akkora hatalmas hangsúlyt. Mármint na, oké vámpírok vannak mindenhol bőven, meg azon már igazán nem lehet segíteni, hogy a főszereplő lánykánk éppen egy vámpírral jár, és még van másik vámpírjelölt is, meg egy alakváltójelölt is, de azért az mégiscsak jót tesz nekem, hogy azért nem minden mögött a vámpírok, sokkal inkább az emberek állnak. És még csak nem is az, hogy a vámpírok jók, az emberek rosszak, hanem teljesen vegyes. És egyelőre még jók az arányok.

Aztán a negatívumok: meghalt az egyik legjobb szereplő. Elmondhatnám ki az, végülis körülbelül a legelső oldalakon annyi neki, de nem akarok nagyon spoilerezni. Aztán nekem egy kicsit logikátlan volt az a maenad-dolog (nem vagyok otthon görög mitológiában, ezért nem tudom, hogy magyarban egy micsoda), mármint az elején Eric miatt bántja Sookie-t, aztán meg találkozik is Eric-kel és semmi reakció. Meg hogy Sam-et minek belekeverni. Kicsit sefüle-sefarka volt az egész lénye. Mármint azon kívül, hogy sikerült a végén lerendezte a gyilkosokat, nem sok értelme volt szerepeltetni ezt az izét. Mert gondolom ez lett volna az egész szerepe, hogy a végén valahogy be lehessen bizonyítani a gyilkosságot, de akkor meg minek kellett Sookie-t megtámadnia?

És engem komolyan idgesít a túlzott szexualitás. Ha erre van szükségem olvasok Anita Blake-et, vagy másik Hamilton könyvet, de az már kicsit sok, hogy lassan kezdenek alakulni a sokszögek, mármint Bill-en kívül ugye ott van Eric, meg Sam is (akit ebben a kötetben egyáltalán nem értettem). Örülök, hogy Sookie-nak egyelőre még vannak elvei, remélem meg is tartja őket még egy jó darabig.

Az meg végülis nem volt rossz, hogy egyszer kirándultak Dallasba, de azért remélem többnyire maradnak a vidéken, mert ennyi erővel egész Amerikát bejárhatnák, hiszen akkor tengernyi új karakter bevonására lenne lehetőség, csak kérdés hogy erre van-e szükség. Szerintem nincs. Megmaradhatnának kisvárosi bűntényeknél, kevesebb orgiával és természetfelettivel.

Charlaine Harris: Dead until dark (Inni és élni hagyni)

Ha már ennyire a vámpírozás a divat mostanság, akkor gondoltam beleolvasok a mostanság igencsak népszerű (vagy csak agyonreklámozott?) True Blood könyvsorozat első részét. A történet egy picit Anita Blake-re hajaz, ugyanis van egy Sookie nevű pincérnő, aki úgy nem mellesleg gondolatolvasó (most nekromanta, vagy gondolatolvasó, igazából nekem egyre megy), aztán felfigyel rá egy vámpír, majd egy másik is, meg egy alakváltó is. És aztán lehet hogy később még lesznek jobban kifejtett sokszögek is, de egyelőre nem ez a lényeg, hanem egy sorozatgyilkosság. Valaki lelkesen öldösi és előtte/utána megerőszakolja a vámpírok barátnőit. Úgyhogy körülbelül ez a történet a mostani kötetben. És igazából ez a része a dolognak nem volt rossz.

Csak az van, hogy én egyáltalán nem értem, hogy mi olyan nagy szám a vámpírokban, meg az alakváltókban, vérfarkasokban és hasonlókban, mert ugye mostanság már a csapból is ők folynak. Mert például ezt a könyvet szerintem simán meg lehetett volna írni minden vámpírdolog nélkül is, és egy ugyanolyan történetet kapunk, csak persze az a kutyát sem érdekelné. Vagy talán engem mégis. Ugyanis nekem az kell, hogy beleéljem magam egy történetbe és együttérezzek a főszereplővel, ami jelen esetben kicsit nehezemre esik, ugyanis nem esek hasra attól, hogy egy vámpír, a vámpírom, belép a bárba. Ezek után kérdéses is, hogy vajon elolvasom-e a folytatást, de valószínűleg igen, mert azért annyira nem volt rossz. Mármint tényleg, eltekintve a vámpírságtól, egészen szórakoztató/izgalmas volt.

Egyrészt valamilyen szinten mégis átlagos, elvégre a különleges képességétől eltekintve hősnőnk egy egyszerű pincérlány, ráadásul a különleges képességét is igyekszik nem használni, tehát abszolút pozitív. Aztán a vámpírunknak sincs szerencsére mindenféle flancos neve, mint a Jean-Claude például, hanem egyszerűen csak Bill. Esküszöm, ez tetszett benne a leginkább. És még az is pluszpont, hogy a bűntények hátterében sem valami misztikus dolog áll, hanem egy viszonylag normálisabb (de azért kellőképpen morbid) megoldásra lehet számítani. Ezek miatt az apróságok miatt úgy gondolom, hogy azért egynek mégiscsak elmegy ez a sorozat is. Majd pár rész múlva megutálom, mint Anita Blake-et :)

P. C. Cast - Kristin Cast: Megjelölve

Ezt a könyvet még valamikor nyár elején kezdtem el olvasni, és igyekeztem befejezni még a magyar megjelenés előtt... de ez a könyv valami borzasztó volt. Nem véletlenül. Már abba is rossz belegondolni, hogy a sorozatot ketten írják, egy anyuka, meg a lánya. Ez olyan... nem tudom, hogy ilyenkor ki jut előbb eszembe, Britney Spears és az anyukája, vagy Kiszel Tünde az ő kis Donatellácskájával. Mert most így hirtelen ők ugrottak be, és ebből is látszik, hogy abból nem sül ki semmi jó, ha egy anyuka ennyire nyomatja a kislányát. Vagy hát nem tudom ők hogy csinálták, de nem is érdekel.

Azt mindenesetre jól átlátják, hogy mi kell a népnek: vámpírok, vámpírok és megintcsak vámpírok. Mekkora szerencse, hogy vérfarkasok (még) nem szerepeltek. De amennyire rámentek az ilyen sablon-dolgokra, még azt sem zárom ki, hogy a későbbiekben előkerülnek. Ugyanis ez is egy könyvsorozat, egyelőre 5 résszel, de készülőben van a 6., sőt talán már a 7. könyv is. És mivel mindegyik résznek a címe egy ige, gondolhatjátok, hogy esély sincs arra, hogy egyszer a végére érjenek, elvégre igék vannak bőven. A mostani rész címe Marked, azaz Megjelölve. Később leszünk még Elárulva, Kiválasztva, Megégetve, meg ki tudja hogy mi jön még?

Na de térjünk vissza az előzőre, mármint hogy mennyire tudják mi kell a népnek. Ugyanis sikerült egy elég zagyva egyveleget összegyúrniuk a mostanság divatos dolgokból. Egyrészt szépen meglovagolják a vámpírságot, akárcsak Meyer az Alkonyatával, de ez még mind semmi, mert ki ne emlékezne a Harry Potter sikerére? Hát ők aztán biztosan. Ugyanis itt a vámpírok vámpíriskolába járnak (khm, Roxfort), ráadásul mindegyiküknek a homlokán van egy jel. De ez még mind semmi, ugyanis a főszereplő lánykánknak (amúgy Zoey) másmilyen a jele, mint a többieké, és az iskolában mindenki megbámulja a homlokát. (Ez sem rémlik? Kicsit sem HP-s) Ezáltal rögtön talál is magának egy ősellenséget (khm, Malfoy), meg néhány bénább barátot. És mert hogy tudjuk, hogy a homokos szereplők mennyire divatosak, az egyik barátja történetesen meleg.

És van még néhány nagyon fontos dolog, mint a vallás, a szexualitás, a drogok, vagy a divat, mert mint tudjuk, nagyon fontos minden helyzetben közölni, hogy ki milyen ruhát visel, és mi az, ami jól áll nekünk, vagy másoknak. Aztán persze mindenki nagyon up-to-date, Gossip Girl-t olvasnak, sőt, még az is kiderül, hogy az összes híres ember vámpír, Shakespeare-től kezdve egészen a modern sztárokig. Mert ugye azt mindenki tudja, hogy a vámpírok vonzóak. A világ legsikeresebb színészei és színésznői, táncosai, zenészei, írói és énekesei mind vámpírok voltak. Nem véletlen, hogy a vámpíroknak ennyi pénzük van.

Ezek után a történetről nem kell semmit sem mondanom. Mert nincs neki. Persze előfordulhat, hogy mégis van, csak valószínűleg a sok zagyva miatt nem sikerült észrevennem.