A történet körülbelül annyi lenne, hogy Zoe (Jennifer Lopez) még nem találta meg az igazit, és most már annyira nem is keresi, csak gyereket szeretne már nagyon. Lombikbébi programmal össze is hoz magának egyet, vagyishogy kettőt, mert ikrek lesznek. És pont ezen a csodálatos, várva-várt napon találkozik álmai pasijával. Nekem pedig pontosan eddig volt élvezhető a film, és nem tovább.
Innentől az aktuális jóképű pasink kerül előtérbe, meg az, hogy szegénynek el kell fogadnia, hogy a csajjal, akivel éppen kezd összemelegedni, jár még vagy 9 hónapnyi hiszti, és majd még két gyerek, meg hatalmas kiadások, ami majd az etetést, meg iskoláztatást jelentik, ráadásul mindezt ugye rögtön duplán. Mindezt úgy, hogy a pasi teljesen mű, a kecskefarmjával és minden megmozdulásával együtt. Ráadásul mostanra már a film is teljesen értelmét vesztette, már ha volt eddig neki olyanja. Mert én úgy gondoltam, hogy ez arról szól, hogy milyen csodálatos dolog a gyerekvállalás, és ha megvan a megfelelő anyagi háttér, akkor igazából egyedül is lehet, és nem kell a pasi hozzá. Aztán amint megjelent az igazi, már inkább olyan szaga volt a dolognak, hogy "úristen, itt egy isteni pasi, minek is kellett nekem pont most teherbe esnem?".
Erre a legjobb példa, és egyben a film mélypontja is, az a bizonyos otthonszülős jelenet, ami a gyerekszülést abszolút primitívnek és undorítónak mutatja be, pedig a film egyáltalán nem ebbe az irányba indult. De sajnos ide jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése