Margaret Peterson Haddix: Just Ella

Biztos mindenki ismeri Hamupipőke történetét: gonosz mostohatesók, üvegcipellők, a szőke herceg, akivel boldogan élnek míg meg nem halnak... Na utóbbi biztosan nem történik meg, legalábbis a  Haddix történetében biztosan nem. Ella Brown, aki mostmár Cynthiana Eleanora hercegnő, ugyanis egyáltalán nem élvezi a kastélyban töltött napokat, amik elvileg arra készítik fel, hogy majd méltó felesége legyen a hercegnek. Gyakorlatilag Ella már lassan szívesebben pucolná a padlót a mostohaanyjának, akkor több önálló gondolata volt, mint hercegnőként. Amikor pedig észreveszi, hogy a herceg is ugyanilyen, életében nem volt még döntés a kezében, ráadásul rájön, hogy nem is szereti igazából, mindent el kell dobnia. De egyáltalán nem olyan könnyű felbontani egy királyi eljegyzést, így szegény lány elég hamar a börtönben végzik, ahol elég kegyetlen módszerekkel próbálják megtörni az elhatározását...

Ez az egyik legelső Bookdepository-s rendelésem volt még, egyrészt mert érdekesnek tűnt, másrészt pedig hihetetlen olcsón dobálták a könyvet az ember után. Ehhez képest meglehetősen későn sikerült csak elővennem, de polcürítés van folyamatban, úgyhogy muszáj azokat a köteteket is olvasnom, amik itthon vannak. És most hogy túl vagyok rajta, örömmel meg is szabadulnék tőle, szívesen eladom / elcserélem, valami, mert már annyira nincs helyem, hogy az akasztós szekrényem alján tartom az olvasatlan köteteket és a szekrény tetejére teszem azt, amit olvastam... Ha egyszer eljutok egy nagytakarításig, akkor összeírom hogy mi mindentől szeretnék megszabadulni, aztán majd lehet mazsolázgatni.

A Just Ella tulajdonképpen nem több egy könnyű olvasmánynál, kliséhegyek ezerrel, de nekem valamiért tetszett. Engem az ilyen tündérmese-folytatások mindig el tudnak gondolkodtatni, mert oké, nagyon szép a Hamupipőke úgy ahogy van, na de kérem, a herceggel egyszer találkoztak, így legyen boldogan élünk amíg meg nem halunk? Na és mi van akkor, ha beleszeretünk az egyik tanárunkba, aki pont a hercegnőség vallási oldalára próbálna megtanítani minket? Meg ha kiderül, hogy a sármos szőke hercegünknek teljesen üres a feje? Jó, persze sok a túlzás, de szerintem szerethető volt, főleg hogy milyen jól megszívta a végén az új feleségével. De leginkább az a rész tetszett, amikor Ella elmeséli, hogy mi is történt valójában a bál estéjén, hogy hogyan szerzett üvegcipellőket, és hogy nem volt itt semmiféle tündérkeresztanya, meg átváltozó tökök és egerek. Meg Ella kis barátnőjét, Mary-t is egészen kedveltem.

Haddix-nak van amúgy még egy ilyen hercegnős története, a Palace of Mirrors, ha egyszer szembetalálkozom vele, vagy hozzámvágják, akkor azt még elolvasnám tőle. Hasonlóan hercegnős témakörben amúgy szeretném még elolvasni Jessica Day George-től a Princess of the Midnight Ball-t, amit hasonlóan olcsóért szereztem a Bookstationből még év elején, illetve Gail Carson Levine-től az Ella Enchanted is polcon, aminek meg a filmváltozatát szeretem nagyon.

Bettie Sharpe: Ember

Úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy egyáltalán nem tudtam mire számítsak. Így a legjobb olvasni, mert így abszolút nem lehet csalódni, maximum pozitívan. És most igenis ez történt. Az Ember ugyanis szintén egy mese feldolgozás, mint mondjuk a Beastly, vagy a Devoured, csak ez egy teljesen másik fajta.

Talán mert ez nem a lánnyal kezdődik, hanem a herceggel. Akit születésekor különös ajándékot kapott, amit nevezhetünk átoknak is. Ugyanis a herceg annyira szép lesz, hogy senki nem tud majd neki ellenállni, mindenki inni fogja minden szavát, mindent megkaphat majd, amire csak vágyik. Egyszóval ez a tökéletes ajándék. Vagy mégsem?

Aztán ott van a lány, Ember. Aki mindenét odaadná, csak hogy ne kelljen akaratlanul is behódolnia a herceg bájának. Persze reménytelen, mert mint mindenki más, ő is teljesen odáig van érte. Az első találkozásukkor mindent megtesz azért, hogy ne hasson rá is a hercegen viselt átok, ám mindössze annyira képes csak, hogy míg mindenki a hercegre néz, addig ő lehajtja a fejét.

A herceg pedig meglátja a lányt, aki ugyan nem szép, de nem hódol be neki ugyanúgy, mint a többiek. És ettől a perctől fogva évekig megszállottan keresi a lányt, aki talán ellent tud neki mondani, aki talán majd saját magáért fogja szeretni őt, és nem az átok miatt. Ember pedig mást sem próbál, mint menekülni a herceg átka elől, mert tudja, hogy lehetetlen neki ellenállni.

Az egészből egyébként egy teljesen elferdült Hamupipőke-történet kerekedik, abszolút az idősebb olvasóknak, utóbbit nem csak a szexuális tartalom miatt gondolom. Ami nekem nagyon tetszett, hogy itt valahogy minden más volt. Ember volt a boszorkány, a "gonosz" mostoha és mostohatestvérek tök jó fejek, kész bordélyházat csinálnak Ember szülőházából, de mondjuk valamiből meg kell élniük. A herceg sem tökéletes, és persze Ember sem az. Nagyon jók voltak a kitekintések a többi mesébe, a Jancsi és Juliskában a két falánk és mohó gyerek ahogy majdnem felzabálta szerencsétlen boszorkány házát, aztán még vissza is mentek, és a boszit is felzabálták. Aztán ott van a Borsószem hercegkisasszony, aki addig panaszkodott, hogy nem tud aludni, míg a szolgái megunták és lelökték a méteres ágyneműjéről, aminek következtében kitörte a nyakát. Ezek miatt tudtam igazán élvezni a könyvet, meg mert annyira kiszámíthatatlan volt az egész, hogy egyáltalán nem lehet biztos az ember abban a bizonyos boldogan éltek míg meg nem haltak-ban.

Another Cinderella Story

Egy igazi hollywoodi tündérmese következik, az Another Cinderella Story. Nem szabad összetéveszteni A Cinderella Story-val, főszerepben Hilary Duff-al és Chad Michael Murray-vel, mert ahogy ez a címéből is látszik, ez nem az a hamupipőke történet, hanem egy másik. De attól, hogy ez egy másik, még nem lesz feltétlenül rosszabb, vagy unalmasabb, sőt. Nekem ez a fajta feldolgozás sokkal jobban bejött. A történetről azt hiszem nem kell semmit sem mondanom, elvégre mindenki ismeri az alapját, tehát kellőképpen kiszámítható lesz, ami mégis különlegessé teszi, az a sok zene, tánc és a szereplők.

A lány főszereplő Selena Gomez, akiről nem mindig hisszük el, hogy tényleg tud táncolni, mindenesetre nagyon szép (itt még nem alázta le Demi Lovato, mint ahogy a Princess Protection Program-ban teszi), és ezért szeretjük. Az aktuális szőke herceg szerepében pedig Andrew Seeley, akit én eddig személy szerint nem ismertem, de ezentúl azt hiszem fel kell vennem őt is a listámra. Róla ugyanis el lehet hinni, hogy tud is táncolni, és ez értékelendő.

De a két főszereplőnk mellett is akadnak szerethető karakterek. Vegyük például a mostohaanyukát, és a két mostohatestvért. Fantasztikusak. Rohadtul idegesítőek, de emellett abszolút szerethetőek is, mert viccesek. Itt van Jane Lynch, aki nagyon jól alakítja a lesüllyedt popsztárt, aki még nem vette észre, hogy egyáltalán nem népszerű. A két mostohatestvér tulajdonképpen felejthetőek (kivéve a táncukat), de pont azért, mert ilyennek vannak megalkotva, és nem azért mert rosszak voltak. És még szerettem volna megemlíteni Jessica Parker Kennedyt, Mary barátnőjét, akinek sajnos nem volt valami nagy szerepe, egyszerűen csak szép; illetve a Nataliát játszó Nicole LaPlaca-t, aki sajnos eltörpül a mostohatesók mellett, pedig lehetett volna jobb is.  

A legjobb jeleneteket egyértelműen a táncok adják, például amikor a táncórán Selena a tükör másik oldalán táncol, vagy a finálé. Nagyon látványos, dinamikus táncokat sikerült összehozniuk. Bár a tükrös jelenet amúgy is nagyon jó fogás volt, már mikor Selena megjelent az üveg mögött, és erre Natalia felállt a túloldalon, és végignézett látszólag Selenán, gyakorlatilag meg csak úgy... Hát engem ott vettek meg végérvényesen. A tánc az pedig már csak a ráadás volt.