Margaret Peterson Haddix: Just Ella

Biztos mindenki ismeri Hamupipőke történetét: gonosz mostohatesók, üvegcipellők, a szőke herceg, akivel boldogan élnek míg meg nem halnak... Na utóbbi biztosan nem történik meg, legalábbis a  Haddix történetében biztosan nem. Ella Brown, aki mostmár Cynthiana Eleanora hercegnő, ugyanis egyáltalán nem élvezi a kastélyban töltött napokat, amik elvileg arra készítik fel, hogy majd méltó felesége legyen a hercegnek. Gyakorlatilag Ella már lassan szívesebben pucolná a padlót a mostohaanyjának, akkor több önálló gondolata volt, mint hercegnőként. Amikor pedig észreveszi, hogy a herceg is ugyanilyen, életében nem volt még döntés a kezében, ráadásul rájön, hogy nem is szereti igazából, mindent el kell dobnia. De egyáltalán nem olyan könnyű felbontani egy királyi eljegyzést, így szegény lány elég hamar a börtönben végzik, ahol elég kegyetlen módszerekkel próbálják megtörni az elhatározását...

Ez az egyik legelső Bookdepository-s rendelésem volt még, egyrészt mert érdekesnek tűnt, másrészt pedig hihetetlen olcsón dobálták a könyvet az ember után. Ehhez képest meglehetősen későn sikerült csak elővennem, de polcürítés van folyamatban, úgyhogy muszáj azokat a köteteket is olvasnom, amik itthon vannak. És most hogy túl vagyok rajta, örömmel meg is szabadulnék tőle, szívesen eladom / elcserélem, valami, mert már annyira nincs helyem, hogy az akasztós szekrényem alján tartom az olvasatlan köteteket és a szekrény tetejére teszem azt, amit olvastam... Ha egyszer eljutok egy nagytakarításig, akkor összeírom hogy mi mindentől szeretnék megszabadulni, aztán majd lehet mazsolázgatni.

A Just Ella tulajdonképpen nem több egy könnyű olvasmánynál, kliséhegyek ezerrel, de nekem valamiért tetszett. Engem az ilyen tündérmese-folytatások mindig el tudnak gondolkodtatni, mert oké, nagyon szép a Hamupipőke úgy ahogy van, na de kérem, a herceggel egyszer találkoztak, így legyen boldogan élünk amíg meg nem halunk? Na és mi van akkor, ha beleszeretünk az egyik tanárunkba, aki pont a hercegnőség vallási oldalára próbálna megtanítani minket? Meg ha kiderül, hogy a sármos szőke hercegünknek teljesen üres a feje? Jó, persze sok a túlzás, de szerintem szerethető volt, főleg hogy milyen jól megszívta a végén az új feleségével. De leginkább az a rész tetszett, amikor Ella elmeséli, hogy mi is történt valójában a bál estéjén, hogy hogyan szerzett üvegcipellőket, és hogy nem volt itt semmiféle tündérkeresztanya, meg átváltozó tökök és egerek. Meg Ella kis barátnőjét, Mary-t is egészen kedveltem.

Haddix-nak van amúgy még egy ilyen hercegnős története, a Palace of Mirrors, ha egyszer szembetalálkozom vele, vagy hozzámvágják, akkor azt még elolvasnám tőle. Hasonlóan hercegnős témakörben amúgy szeretném még elolvasni Jessica Day George-től a Princess of the Midnight Ball-t, amit hasonlóan olcsóért szereztem a Bookstationből még év elején, illetve Gail Carson Levine-től az Ella Enchanted is polcon, aminek meg a filmváltozatát szeretem nagyon.

Bettie Sharpe: Ember

Úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy egyáltalán nem tudtam mire számítsak. Így a legjobb olvasni, mert így abszolút nem lehet csalódni, maximum pozitívan. És most igenis ez történt. Az Ember ugyanis szintén egy mese feldolgozás, mint mondjuk a Beastly, vagy a Devoured, csak ez egy teljesen másik fajta.

Talán mert ez nem a lánnyal kezdődik, hanem a herceggel. Akit születésekor különös ajándékot kapott, amit nevezhetünk átoknak is. Ugyanis a herceg annyira szép lesz, hogy senki nem tud majd neki ellenállni, mindenki inni fogja minden szavát, mindent megkaphat majd, amire csak vágyik. Egyszóval ez a tökéletes ajándék. Vagy mégsem?

Aztán ott van a lány, Ember. Aki mindenét odaadná, csak hogy ne kelljen akaratlanul is behódolnia a herceg bájának. Persze reménytelen, mert mint mindenki más, ő is teljesen odáig van érte. Az első találkozásukkor mindent megtesz azért, hogy ne hasson rá is a hercegen viselt átok, ám mindössze annyira képes csak, hogy míg mindenki a hercegre néz, addig ő lehajtja a fejét.

A herceg pedig meglátja a lányt, aki ugyan nem szép, de nem hódol be neki ugyanúgy, mint a többiek. És ettől a perctől fogva évekig megszállottan keresi a lányt, aki talán ellent tud neki mondani, aki talán majd saját magáért fogja szeretni őt, és nem az átok miatt. Ember pedig mást sem próbál, mint menekülni a herceg átka elől, mert tudja, hogy lehetetlen neki ellenállni.

Az egészből egyébként egy teljesen elferdült Hamupipőke-történet kerekedik, abszolút az idősebb olvasóknak, utóbbit nem csak a szexuális tartalom miatt gondolom. Ami nekem nagyon tetszett, hogy itt valahogy minden más volt. Ember volt a boszorkány, a "gonosz" mostoha és mostohatestvérek tök jó fejek, kész bordélyházat csinálnak Ember szülőházából, de mondjuk valamiből meg kell élniük. A herceg sem tökéletes, és persze Ember sem az. Nagyon jók voltak a kitekintések a többi mesébe, a Jancsi és Juliskában a két falánk és mohó gyerek ahogy majdnem felzabálta szerencsétlen boszorkány házát, aztán még vissza is mentek, és a boszit is felzabálták. Aztán ott van a Borsószem hercegkisasszony, aki addig panaszkodott, hogy nem tud aludni, míg a szolgái megunták és lelökték a méteres ágyneműjéről, aminek következtében kitörte a nyakát. Ezek miatt tudtam igazán élvezni a könyvet, meg mert annyira kiszámíthatatlan volt az egész, hogy egyáltalán nem lehet biztos az ember abban a bizonyos boldogan éltek míg meg nem haltak-ban.