Bettie Sharpe: Ember

Úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy egyáltalán nem tudtam mire számítsak. Így a legjobb olvasni, mert így abszolút nem lehet csalódni, maximum pozitívan. És most igenis ez történt. Az Ember ugyanis szintén egy mese feldolgozás, mint mondjuk a Beastly, vagy a Devoured, csak ez egy teljesen másik fajta.

Talán mert ez nem a lánnyal kezdődik, hanem a herceggel. Akit születésekor különös ajándékot kapott, amit nevezhetünk átoknak is. Ugyanis a herceg annyira szép lesz, hogy senki nem tud majd neki ellenállni, mindenki inni fogja minden szavát, mindent megkaphat majd, amire csak vágyik. Egyszóval ez a tökéletes ajándék. Vagy mégsem?

Aztán ott van a lány, Ember. Aki mindenét odaadná, csak hogy ne kelljen akaratlanul is behódolnia a herceg bájának. Persze reménytelen, mert mint mindenki más, ő is teljesen odáig van érte. Az első találkozásukkor mindent megtesz azért, hogy ne hasson rá is a hercegen viselt átok, ám mindössze annyira képes csak, hogy míg mindenki a hercegre néz, addig ő lehajtja a fejét.

A herceg pedig meglátja a lányt, aki ugyan nem szép, de nem hódol be neki ugyanúgy, mint a többiek. És ettől a perctől fogva évekig megszállottan keresi a lányt, aki talán ellent tud neki mondani, aki talán majd saját magáért fogja szeretni őt, és nem az átok miatt. Ember pedig mást sem próbál, mint menekülni a herceg átka elől, mert tudja, hogy lehetetlen neki ellenállni.

Az egészből egyébként egy teljesen elferdült Hamupipőke-történet kerekedik, abszolút az idősebb olvasóknak, utóbbit nem csak a szexuális tartalom miatt gondolom. Ami nekem nagyon tetszett, hogy itt valahogy minden más volt. Ember volt a boszorkány, a "gonosz" mostoha és mostohatestvérek tök jó fejek, kész bordélyházat csinálnak Ember szülőházából, de mondjuk valamiből meg kell élniük. A herceg sem tökéletes, és persze Ember sem az. Nagyon jók voltak a kitekintések a többi mesébe, a Jancsi és Juliskában a két falánk és mohó gyerek ahogy majdnem felzabálta szerencsétlen boszorkány házát, aztán még vissza is mentek, és a boszit is felzabálták. Aztán ott van a Borsószem hercegkisasszony, aki addig panaszkodott, hogy nem tud aludni, míg a szolgái megunták és lelökték a méteres ágyneműjéről, aminek következtében kitörte a nyakát. Ezek miatt tudtam igazán élvezni a könyvet, meg mert annyira kiszámíthatatlan volt az egész, hogy egyáltalán nem lehet biztos az ember abban a bizonyos boldogan éltek míg meg nem haltak-ban.