Bree Despain: The Dark Divine

Úgy ültem le ehhez a könyvhöz, hogy fogalmam sem volt, hogy mit várjak. Már régóta szemeztem a borítójával, illetve tudtam, hogy majd hamarosan magyarul is megjelenik, de körülbelül ennyi. Történetről, tartalomról semmit sem tudtam. Úgyhogy az elején eléggé döcögősen olvastam csak, mondhatnánk azt is, hogy inkább csak szenvedtem vele. De aztán észre sem vettem mikor, de már imádtam. Az utolsó 100 oldalnál pedig még csak letenni sem bírtam.

Tehát amit el kell mondanom, hogy az elején egy hatalmas nagy kliséhegyet észleltem, és emiatt eleinte nem tudtam élvezni a könyvet. Grace Divine egy nagyon vallásos családból származik, ez szegény lánynak már a nevéről is azonnal látszik. Az egész felfogása is a nevére vezethető vissza, hiszen Grace maga a megtestesült jóindulat, mindenkin próbál a tőle telhető legjobban segíteni. Tulajdonképpen ez az a vonás, amivel Grace annyit ért el, hogy halálosan idegesítő, ál-tökéletes, ámde szerintem meglehetősen lapos karakter lett belőle.

A történet egyébként annyi, hogy történt valami 3 évvel ezelőtt, amiről senki sem beszél. Grace bátyja, Jude, tetőtől talpig véresen került haza, gyerekkori barátjuk, Daniel, pedig teljesen eltűnt. Jude pedig azóta egyenesen gyűlöli a fiút, de Grace az egész esetről semmit sem tud, a családban pedig senki sem akar róla beszélni. Azonban most, 3 évvel később, Daniel visszatért. Grace pedig, aki már gyerekkorában is fülig szerelmes volt a srácba, most is egyre közelebb kerül hozzá, annak ellenére, hogy a bátyjához is szeretne hűséges maradni. Tehát ha Jude arra kéri, hogy ne is álljon szóba Daniellel, akkor bizony Grace-nek meg kell próbálnia, még akkor is, ha mást sem akar jobban, mint szerelmével lenni.

Akármi negatívumot éreztem az elején, az a végére szerencsére teljesen eltűnt, legalábbis engem egy idő után eléggé magával ragadt a történet. Nem mondom, hogy nem volt egymillió közhely, meg klisé, főként ilyen vallási dolgokkal kapcsolatban, mint a tékozló fiú esete is. Azt sem mondanám, hogy a mindent átszövő titok annyira mellbevágó lett volna, mert szerintem abszolút kiszámítható volt az egész, még Jude-dal is. De a befejezésnél például én teljesen másra számítottam, valami tragikusabbra. És akkor most mondhatnám, hogy szerencsére nem azt kaptuk.