Dadnapped - Apurablók

Most úgy alakult, hogy egy napra két Disney Channel movie is jutott, és akármennyire is hihetetlen, de ez tetszett jobban. Pedig mit ne mondjak, azért ezt jóval kevésbé vártam. Pedig igazi kis Hannah Montana-sztárparádé gyűlt itt össze, kiegészülve David Henrie-vel. Szóval jobb volt ez, mint vártam, amolyan kellemesen mosolygós, semmi negatív mellékízzel.

A történet tulajdonképpen annyi, hogy Melissa (a Hannah Montana Lilly-je; egyébként meg tudtátok hogy a Kémkölykökben ő volt Gertie?) édesapja egy híres író, és ezért kevés időt tölt a lányával. Mondjuk úgy, hogy semennyit, mert minden idejét kitölti a népszerű sorozata, és Melissa nem kicsit féltékeny a könyvek főszereplőjére, Tripp Zoome-ra. Szóval olyan, mintha Melissa az elhanyagol kishúg lenne a híres testvére mellett, annyi különbséggel hogy Tripp csak az ő fejében létezik. Szóval most elhatározzák, hogy együtt töltenek egy kis időt, mint apa és lánya, és elmennek valahová kempingezni, csakhogy az apuka megint cserbenhagyja Melissát, mert először még be akar nézni egy Zoome rajongói találkozóra. A bonyodalmak azonban csak ekkor kezdődnek, ugyanis Melissa apukáját először elrabolja három gyerek, köztük a Waverly Place Justin-e, és a Hannah Montana Rico-ja, de róluk kiderül, hogy nincsenek rossz szándékaik, egyszerűen csak óriási rajongók. Viszont az apukát, mostmár Melissával együtt, megint sikerül elrabolniuk a Hannah Montanás Jackson vezetésével, és a rajongóknak kell akcióba lépniük, hogy megmentsék Melissáékat.

Ezt ugyan már mondtam, de azért megint megemlítem, hogy én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire jól fogok szórakozni ezen a filmen. Egyrészt oltári nagyokat mosolyogtam Jackson fején, meg hogy szerencsétlen állandóan pórul jár, de hát pont ez történik a negatív szereplőkkel a jó filmekben, szóval megérdemelte. Nekem Emily Osment is hatalmas meglepetés volt, mert én Lillyként nem annyira szerettem a Hannah Montanában, de itt nagyon jó volt. Kell egy jó szerep, és máris tud tündökölni, és úgy mellesleg nem is énekel rosszul, ez is kellemes meglepetés volt nekem. David Henrie (Justin) és Moises Arias (Rico) pedig nagyon tündéri testvérpárt alkottak, de őket amúgy is szerettem a saját sorozatukban, szóval ez nem volt újdonság. A lényeg, hogy ez egy teljesen helyénvaló Disney film volt, nem mondom, hogy akármikor újranézős, de ha adják valamikor a tévében, akkor simán megnézném még egyszer.

Starstruck - Randiztam egy sztárral

Már egy ideje várok erre a filmre, és valószínűleg pont ezért nem is tetszett nekem annyira. Egy amolyan tipikus sztár találkozik átlagos lánnyal-történet, ahol persze mindenki imádja a sztárt, kivéve az a bizonyos lány, aztán végül mégiscsak megszeretik egymást, hogy aztán jöhessenek a bonyodalmak. Szóval ez akár még jól is elsülhetett volna, de nekem mégis borzasztó hiányérzetem volt utána.

Ami abszolút pozitívum, az nálam Sterling Knight, hozzá valahogy nagyon illik ez a beképzelt híresség-szerep, pontosan ugyanazt kellett hoznia, mint a Sonny with a Chance-ben. Annyi különbséggel, hogy itt sajnos meglehetősen vérszegény partnert kapott. Pedig Danielle Campbell igazán gyönyörű lány, csak már alapból egy pocsék karaktert kellett eljátszania, hiszen Jessnek gyakorlatilag semmi sem tetszik, de még ezt sem sikerült igazán áthoznia. Gyakorlatilag kétféle érzelmet mutatott az egész film alatt, a vidámat és az elégedetlenkedőt. De hát még csak 14-15 éves, annyira sokat talán nem is kell elvárni tőle. A szereplők közül tetszett még Chelsea Staub, a Jonas sorozat Stellája, bár neki most nem jutott sok szerep; és nekem még Maggie Castle is tetszett Jess nővéreként, csak őt sajnos nem sikerült kibontakoztatni. És itt van a fő probémám, hogy akkor ő minek is kellett ebbe a filmbe?? Annyira azért nem volt hülye, hogy ne tűnjön fel neki, hogy a húga minden alkalommal eltűnik, és egyszer Christopher legjobb barátja szól neki, hogy Jess hazament, másszor pedig elmegy Chris lakásába és ebből sincs semmiféle bonyodalom? Mintha nem is Chris elsőszámú bugyuta rajongójáról lenne szó... Azt sem értem, hogy Jess hogyan úszhat meg mindent, az állandó eltűnéseitől kezdve a nagyi kocsijának elsüllyesztéséig, a paparazziról nem is beszélve. A szülők ilyenkor miért intézik el annyival, hogy jól van kicsim, látom, hogy szomorú vagy, de ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kell.

Tanulság: kezdek nagyon kinőni az ilyesfajta filmekből. Pedig még mindig ezeket élvezem a legjobban.

Scott Westerfeld: Szépek

Tally Youngblood végre szép lett. Mégpedig azért, mert rájött arra, hogy a szépeket egy agyműtéttel korlátozzák a sekélyes gondolkodásra, ám ő hamarosan megkapja a gyógyszert, amitől visszakaphatja az eredeti érzéseit. A probléma csak azzal van, hogy szépként erre az egészre egyáltalán nem emlékszik. Vagyis csak homályosan. Szerencsére olyan emberek veszik körül, az úgynevezett krímek, akik valahogyan kilógnak a többi szép közül. Ők ugyanis a lázadástól, az izgalmaktól, és a fájdalomtól tisztábban látnak, mint a többiek, vagyis ahogy ők nevezik, pengék lesznek.

Tally élete pedig egyáltalán nem válik egyszerűbbé azzal, hogy talált egy csoportot, ahová beilleszkedhet, és akikkel együtt megszökhet a szépektől. Mégpedig azért, mert egyrészt Shay-jel a dolgok egy kicsit rosszra fordulnak, ahogy ez várható is volt, másrészt pedig elég rendesen elkezdett bonyolódni Tally szerelmi élete azzal, hogy közelebb került a krímek vezetőjéhez, Zane-hez. Meg persze még mindig ott van a félelmetes szépség, dr Cable, a Különlegesektől, aki továbbra is Tally-n tartja a szemét. Vagy mert Tally eljutott egy rezervátumba, ahol vademberekkel kísérleteznek, és rájött arra, hogy nekik is segítenie kell. Meg mert eddig sem volt túl egyszerű az élete.

Már alig várom a folytatást, mert Tallynek most már tényleg meglehetősen sok mindennel kell szembenéznie. Igaz, hogy ebben a kötetben már volt egy pár olyan dolog, ami nekem nem kifejezetten tetszett. Ilyenek például a szépészeti beavatkozások, amikről az első részben mélyen hallgattak, vagyis gondolom, hogy ezt ebben a részben találták ki... Ilyen volt például a lüktető tetkó, meg a szemek felturbózása. Én valahogy nem pont így képzeltem el a szépek világát, sokkal inkább valami természetesebbre gondoltam. Mármint itt már mindenki nagyon csinos, nem értem miért kellenek ezek a spéci beavatkozások, amiket össze-vissza pakolhatnak az emberre. Azt sem tudom eldönteni, hogy a Különlegesek miért vannak annyira félelmetesnek és mindenttudónak ábrázolva, mikor egyáltalán nem azok. Különben már rég elkapták volna a füstösöket, de így meg olyan, mintha csak játszadoznának, amit aztán vérkomolynak ábrázolnak. A rezervátumosdi meg nekem túlságosan is a Szép új világra emlékeztetett, de azt nem mondom, hogy ez nekem feltétlenül probléma volna, csak szerintem felesleges rész volt a könyvben. Persze lehet hogy csak én éreztem oda nem illőnek. Ettől függetlenül én már nagyon várom a következő két részt.

Scott Westerfeld: Csúfok

Elég volt a Szépek című kötetet a kezembe venni a könyvesboltban, és már biztos voltam benne, hogy egy nekem való történetet tartok a kezemben. Az pedig már csak idő kérdése volt, hogy rájöjjek arra, hogy ez bizony a történet második része, és először a Csúfoknak kell a végére érni, hogy Szépek lehessünk. De nem is probléma, hogy gyakorlatilag egyszerre vettem meg a két kötetet (és azt is rossz sorrendben), mert igazam volt, tényleg olyan könyvről van szó, ami nekem abszolút kedvencemmé válhat. Mert pontosan ez történt.

A cselekmény egy látszólag tökéletes világban játszódik, ahol azt nevelik bele az emberekbe, hogy ők valójában csúfok, de ez szerencsére hamarosan megváltozik. Ugyanis az emberek itt 16. születésnapjukra egy szépítő műtétet kapnak, ami kívül-belül megváltoztatja őket. És bár a csúfok egy része kicsit sekélyesnek tartja a szépek szórakozásait, és mindenféle csínyeket követnek el, azért titkon arra vágynak, hogy végre ők is szépek legyenek és szórakozhassanak. Pontosan ilyen Tally is, akinek a legjobb barátja 3 hónappal hamarabb megkapja a szépítő műtétjét, ezzel magára hagyva Tallyt Csúfszálláson, aki az utolsó csúfként töltendő heteiben egy új barátnőt szerez magának, Shayt. Shay azonban más, mint a többiek, ő ugyanis tényleg nem akarja vállalni a szépek sekélyes életét, és inkább megszökik a műtét elől. Tallynek pedig nem marad más választása, barátnője után kell mennie, és el kell őt árulnia, különben sosem fogják széppé alakítani, és csúfként kell leélnie a hátralevő életét. Azt pedig senki sem akarhatja, ugye?

Azonban azzal, hogy Tally elmegy megkeresni a barátnőjét, főszereplőnk egy csomó sötét titkot megtud a szépek világáról, és rájön arra, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben, mint a szépség.

Libba Bray: Lázadó angyalok

Ez a kötet a Rettentő gyönyörűség folytatása, és a történet is pont ott folytatódik, ahol az első kötetben abbamaradt. A négy három lány a karácsonyra készülődik, amit mind a hárman Londonban fognak tölteni. De sajnos nem élvezhetik ki az utazás összes örömét, ugyanis a családban is problémák vannak, Kartik is Londonba utazott, hogy figyelemmel tartsa Gemmát, és a Birodalmakban sincs minden rendben, ezért Gemmának meg kell kötnie a varázslatot, illetve meg kell akadályozni, hogy Kirké eljusson a Birodalmakba. Tehát nem nevezhető nyugodtnak ez a karácsony.

Ami engem most is, és az előző részben is zavart, az az úgynevezett barátság, ami Gemma, Felicity, Ann és Pippa között van. Úgy érzem, hogy mindenki csak kihasználja Gemmát a hatalma miatt, Fee és Ann azért, hogy átjussanak a másik világba, Pippa meg azért, hogy ne kelljen átkelnie, és örökké velük maradhasson. Olyan az egész, mintha még Gemmának kéne hálásnak lennie, amiért barátkoznak vele, de komolyan mondom, hogyha esetleg saját hatalma lenne a lányoknak, akkor úgy dobnák el Gemmát, mint annak a rendje.

A következő rész is izgalmasnak ígérkezik, szóval már alig várom, hogy belevethessem magam. A magyar kiadásra elvileg nyárig kell várni, de én azért próbálok hamarabb végezni vele.

Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

Nem tudom, hogy direkt azért olvastam el a könyvet hamarabb, hogy aztán mondhassam a film után, hogy a könyv mennyivel sokkal jobb. De most valahogy így sikerült. Annak ellenére, hogy a könyvben Percy csak 12 éves, tehát az abszolút egy mese, míg a filmben körülbelül 16, tehát akár idősebbeknek is szólhat. De a lényeg, hogy a könyv jobban tetszett, és igazából örülök annak, hogy a film egy egész korrekt kis történetként le lett zárva, így nem kell várni a folytatásra. Ami egyébként nem is lesz szerintem, mert ez azért annyira nem volt jó.

Azt kell hogy mondjam, hogy a könyv ismerete nélkül egy baromi szórakoztató kis filmet várhat az ember, mert tényleg az. A könyv ismerete mellett is az, csak mellette van egy kis keserű szájíz, amiért az a fránya mesekönyv sokkal jobbra sikerült, mint ez a nagyszabású film. Nekem a főszereplők egyébként is nagyon tetszettek, szóval talán jobb is, hogy nem ismeretlen kisgyerekeket nyomtak a képünkbe, hanem fiatal felnőtteket jó szöveggel. Szerintem amúgy Uma Thurman volt a legjobb, mint Em néni. Jó, hogy itt nem postázták a fejét az Olimposzra, de kár, hogy Gabe-éket nem intézték el vele. Az úgy muris lett volna.

Amit azért sajnáltam, hogy egy kicsit le volt egyszerűsítve az egész. Nekem hiányzott a jóslat az elejéről, meg nagyon vártam például az Árésszal való kavarást, de persze az is igaz, hogy akkor már bele kellett volna venni az egész Kronosz-dolgot, és akkor meg már nagyon sugallanák a folytatást. De én Árészt akkor is vártam, na. Meg azért is sajnáltam, hogy a szereplők nem 12 évesek, mert itt már tulajdonképpen mindenki vezetett, pedig a buszos nyuggeres fúriás jelenetet is nagyon szerettem volna filmen látni. Amit ugye megakadályozott a saját autó. Meg nem tudom, nekem hiányzott a köd, ami megmásítja a halandó emberek által tapasztalt dolgokat. Pedig mikor Poszeidón kijön az elején a vízből, akkor mutathattak volna valamit, hogy mit lát a szegény horgász bácsi. Enélkül mintha egy kicsit eltérő világot kaptunk volna, mint a könyvben.

Az pedig a leglogikátlanabb dolog volt az egészben, hogy itt tudták mire valók a gyöngyök, és el sem gondolkoztak azon, hogy bakker, részben azért mennek az alvilágba, hogy visszahozzák anyucit, de ha négyen akarnak visszajönni, akkor a 3 golyó rohadtul nem lesz elég. Ez egy kicsit fájt, a rendező bácsi elgondolkozhatott volna azon, hogy a könyvben nem véletlenül volt ez a dolog kicsit másként.

Rick Riordan: A villámtolvaj

Ma tervezem megnézni a filmet is, de előtte el akartam olvasni a könyvet is, szóval most villámsebességgel túl lettem ezen is. És annyira jó volt, hogy ha nem lenne ötmillió könyv, amit még el kéne olvasnom, akkor már rég belevetettem volna magam a folytatásokba. Nem mondom, hogy olyan, mint anno a Harry Potterek voltak, de simán lehetne. Mert annak ellenére, hogy a történet egy 12 éves kisfiúról szól, én 10 évvel öregebb fejjel is minden percét élveztem a könyvnek, szóval nem vicceltem azzal, hogy már nagyon várom a folytatást.

A történet főszereplője a 12 éves Percy Jackson, aki egyébként nem rossz gyerek, mégis hat év alatt már a hatodik iskoláját tapossa, és mindenhol csak a probléma van vele. Mert olvasási problémái vannak, vagyis emiatt nincsenek valami jó jegyei, meg egy kicsit figyelemzavaros is, tehát csak a baj van vele. Tehát amolyan szerencsétlennek is nevezhetnénk, ha nem lenne minderre magyarázat. Ő ugyanis nem átlagos gyerek, hanem mint ahogy megtudja, egy görög istennek a fia. És hatalmas küldetés áll még előtte, hiszen már ebben az első kötetben is meg kell akadályoznia egy kisebbfajta háború kitörését, ami Zeusz, Poszeidón és Hádész között robbanna ki, de ez még mind semmi a várható folytatásokhoz képest. Szóval a lényeg, hogy Percynek még nagy dolgokat kell véghezvinnie, de ahogy ez lenni szokott, ott vannak a barátok, akik a fiú segítségére lesznek, és az istenek is mögötte állnak.

Ami nekem kifejezetten tetszett, az az istenek és mitológiai lények ábrázolása a jelenben. Mármint nekem ez abszolút logikus, hogy a kultúra (ill. világ) központja mostanra már ugye nem Görögország, hanem Amerika, ezért az olimposzi istenek központja is most éppen Amerikában van. Szóval az nagyon jó volt, ahogy egy motoros képében megjelent Árész, vagy a fúriákat mindenki csak nyugdíjasoknak látta a buszon. Szóval tényleg teljesen olyan, mintha köztünk élnének. És arra is jó a magyarázat, hogy az átlagemberek ezt miért nem veszik észre.

Stacey Jay: You Are So Undead to Me

Már nem emlékszem, hogy ki mondta, de több helyen is olvastam, hogy míg a tavalyi év a vámpíroké volt, a 2010es év a zombik éve lesz. Úgyhogy részben emiatt is próbálom csekkolni a zombis ifjúsági irodalmat, de egyelőre még nem sikerült megnyernie a dolognak. Egyelőre még biztosra veszem, hogy a zombik nem lesznek a következő vámpírok.

Ez a mostani kötet amúgy egy sorozatnak az első része, de már januárban megjelent a folytatás is, és aztán ki tudja hogy mennyi lesz még a jövőben. Mert ez a könyv szerintem abszolút eladható, igaz hogy már az a kategória, amiből én kinőttem. De én azért látom benne a jövőt. A főszereplőnek, Megan Berrynek, amellett hogy normális középiskolai életét próbálná élni, egy másik problémával is szembe kell néznie. Ugyanis időnként felkeresi egy-egy zombi, akiknek kicsit rendezetlen volt a haláluk, és esetleg valami utolsó dolgot szeretnének megosztani az élőkkel. Ez annyira nem vészes, mert jó esetben csak este jelennek meg, és néhány mondattal, meg a sírjuk lezárásával el lehet intézni a dolgot. Azonban valaki szándékosan támasztja fel az élőhalottakat, mégpedig azzal a céllal, hogy Megan életére törjenek.

Ami engem egyébként meglehetősen zavart, az maga Megan. Az állandó sikítozásai, nyafogása, a gyerekes viselkedése minden, csak nem szimpatikus. Ahogy nyomozni kezd, az meg egyszerűen nevetséges, egy kicsit fáj nekem, hogy egy lapon emlegeti magát Nancy Drew-val. Szóval mikor ilyen dolgokra gondol, hogy lehet hogy XY használ fekete mágiát, amiért nem lett bálkirálynő, meg hasonlók... És ami a legdurvább, hogy van amiben még igaza is lesz.

Egyelőre még nem tudom, hogy csekkolom-e a folytatást, de akár még el is képzelhető. Főleg amilyen dilis vagyok, hogy folyton olyanokkal próbálkozom, amik egyébként nem is tetszenek annyira.

Doris Lessing: Az ötödik gyerek

A fű dalol után azt mondtam, hogy lehet még itt számítani Doris Lessing-re, de az igazat megvallva, hogyha ezzel a könyvvel kezdem, akkor valószínűleg nem ezt mondtam volna. Ettől függetlenül még lesz, mert még van más is tőle a polcon, de mit ne mondjak, ez a kötet egy kicsit elvette tőle a kedvem.

Harriet és David, friss házasok, és nagy hévvel vetik bele magukat a családi életbe, jó sok gyereket szeretnének. Rögtön egymás után születik és négy gyerekük, ami után úgy döntenek, hogy tartanak egy kis szünetet, na és ekkor csúszik be a következő, az ötödik. Akivel csak a probléma van. Már Harriet hasában is csak a probléma volt vele, a nőnek nyugtatókat kellett szednie, csak hogy egyáltalán kibírja a terhességet. Ám a szülés után csak rosszabbra fordultak a dolgok, ugyanis egy lelkileg és testileg is torz gyereket hozott világra. Miután évekig nem bírtak el vele, és már kezdte teljesen tönkretenni a családi életet, elviszik Bent egy intézetbe. De Harriet ezt nem tudja elviselni, hiszen Ben egy olyan helyen tölti a napjait benyugtatózva, ahol csak ki tudja mennyi ideig bírt volna életben maradni. Szóval Harriet hazahozza, kockáztatva azt, hogy a családi élete most már visszafordíthatatlanul fel fog borulni.

Az igazat megvallva, ez tök érdekes alapsztori lett volna, de valami bődületesen rosszul megírva. Lélektanilag egyáltalán nem hatolt mélyre, csak leírásból volt sok, de azok sem a legpontosabb fajtából. Nem azt mondom, hogy kellett volna erre valami tudományos magyarázat, hanem hogy ha tényleg azt akarta volna az írónő, hogy ez után a könyv után üljek, és gondolkozzak el a dolgokon, akkor itt valamit nagyon rosszul csinált. Mert amikor befejeztem, nem volt min. És nem azért, mert nem voltak kérdések, hanem mert már nagyon elkéstek vele.

Lawrence Block: A betörő, aki Spinozát olvasott

Egy újabb darabja Lawrence Block betörő-sorozatának, és mivel ez nem az első könyv, ami itt a blogon szerepel, ezért bevezetőnek ennyi bőven elég. Ugyanis ez a rész is teljesen rendben volt, akárcsak a többi.

Carolyn, akinek a kutyás vendégei időnként elszoktak ejteni egy-pás magánjellegű megjegyzést, megtudja, hogy az egyik gazdagabb vendége elutazik a férjével, és tulajdonképpen őrizetlenül hagyják a lakást. Úgyhogy nem is lehet mást tenni, mint meggyőzni az ex-betörő Bernie-t, hogy ezt a házat bizony meg kell látogatni. Azonban ami váratlanul éri őket, hogy már megelőzték őket holmi vandálok, akik teljesen felforgatták a házat. Ám még így is sikerül a széfből ellopni egy pár ékszert, egy órát, és egy ötcentest, ami egy kicsit többet ér a névleges értékénél.

A másik probléma azonban az, hogy Bernie-ék betörése után holtan találják meg a ház tulajdonosának feleségét, és természetesen Bernie-re akarják rákenni a vandál betörést és a gyilkosságot is. Ő azonban ennek cseppet sem örül, hiszen ő egyáltalán nem erőszakos, másrészt pedig ő sosem csinálna ilyen amatőr módon elkövetett betörést. Szóval most megint meg kell keresnie a valódi tettest, vagy tetteseket, különben még valami olyanért ítélnék el, ami teljesen különbözik az elveivel. Ezt pedig nem szabad hagyni.