Simone Elkeles: Chain Reaction

Irdatlan sok bejegyzéssel le vagyok maradva, mert mostanság úgy tűnik gyorsabban olvasok, mint hogy lenne időm gép elé ülni. Ezért a következő néhány bejegyzést lehet hogy még az átlagosnál is jobban össze fogom csapni.

Luis Fuentes mindig is védve volt a bandák közötti erőszaktól, melyekben bátyjai oly aktívan részt vettek. Ennek ellenére Luis mindig is várta a kihívásokat: legyen szó sziklamászásról, vagy a jövőbeli álmáról, hogy asztronauta lesz, a legkisebb Fuentes testvér mindig is izgalmakra vágyott. Nikki Cruz pedig három dolgot tanult meg az élettől: a fiúk hazudnak azért, ha el akarnak érni valamit; nem szabad olyan srácban megbízni, aki azt mondja "szeretlek", és soha többet nem akar semmit az olyan srácoktól, akik Fairfield déli oldalán laknak. Mert bár Nikki mexikóinak született, családjával mindig is fehér szomszédokhoz húztak, mintsem az iskolájában is jelen levő mexikói bandákhoz. De amint Nikki találkozik Luis-szal, hirtelen nagy kísértést érez ahhoz, hogy megszegje az összes szabályát. És bár úgy tűnik Luis számára talán az eddigi legnagyobb kihívás az, hogy rávegye Nikkit, hogy szegje meg a szabályait, hamarosan ennél komolyabb izgalmak is akadnak a legkisebb Fuentes életében: bármennyire is próbálta mostanáig elkerülni a bandákat, a Latino Blood vezetője szemmel láthatóan kiszemelte magának a srácot.

Ez a várva-várt folytatása a Perfect Chemistry-nek, amiben végül a legkisebb Fuentes tesókát is megismerjük. Ami pedig engem illet, gyakorlatilag több mint másfél éve rendületlenül rajongok Elkeles-ért, ezért nem is volt kérdéses, hogy a legújabb kötetét is imádni fogom. A két főszereplőt, Nikkit és Luist is többé-kevésbé hamar meg tudtam szeretni, de ez ezeknél a könyveknél, akarom mondani, nálam már csak így működik.

Na jó, az igazat megvallva egy picit furcsállottam a dolgokat, mert mikor kijött a Rules of Attraction, és még nem volt gyakorlatilag semmi fülszöveg, meg ilyesmi a Chain Reaction-nel kapcsolatban, akkor az volt az összes információ a kötetről, hogy megismerjük a legkisebb Fuentes tesót, aki a bátyjaival ellentétben jófiú, aki megismerkedik egy "rosszlánnyal". Ahhoz képest abszolúte nem ezt kaptuk, persze ha elolvastam volna a fülszöveget, akkor rájöhettem volna, de persze ezt nem tettem. Szóval ami a véleményemet illeti, Luis nem volt annyira jófiú, tekintve, hogy nem azért maradt ki a bandázásból, mert az sosem vonzotta, hanem mert sosem volt rá lehetősége, hogy belekeveredjen, most meg adódott, és élt is vele. Nikki pedig egyáltalán nem rossz kislány, sőt első perctől nagyon is szerethető. A végén pedig méginkább. Amikor úgy dönt, hogy őt már elégszer átverték, és nem csinált a helyzettel semmit, most pedig itt egy srác, akit szeret, és nem fogja hagyni, hogy ő is elhagyja. Na nálam itt lépett Nikki is a kedvenc "Fuentes-lányok" közé :)

Amit viszont nem szerettem, az a "sok évvel később" rész, ami mondjuk az első részben még okés volt, de most már annyira nem hiányzott. És utólag visszagondolva az első részben sem volt rá szükség, hiszen a folytatásokban úgyis mindent megtudtunk Alex és Brittany, illetve Carlos és Kiara jövőjének alakulásáról. :) Ezért is volt tökély ez a rész, legalább megtudtunk egysmást régi ismerőseinkről. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még Elkeles a tarsolyában, nem lehetne a Fuentes-gyerekeknek is könyveket írni? Annyira megszerettem már ezt a familiát :)

Augusztusi kislista

A felső sor ebben a hónapban megint a folytatásoké. Alig egy évvel a Once a Witch olvasása után végre megtudom hogyan folytatódnak Tamsin kalandjai, én most konkrétan ezt várom legjobban! Aztán végre megismerjük a legkisebb Fuentes testvérkét is a Chain Reaction-ben, majd pedig jön a Vámpírakadémia spinoff, a Bloodlines első része is, Richelle Mead-tól. Alexandra Adornetto-tól a Halo folytatására most valamiért annyira nem áhítozom, de tetszett az első rész, és rajta volt a várólistámon, úgyhogy ide is felkerült.

A Want to Go Private? az Contemps, ezért kötelező. Kicsit most el vagyok maradva a contemps-regények olvasásával, de ez a könyv is nagyon várós, szóval remélem hamarosan mindent tudok majd pótolni. Az Epic Fail az a hónap feelgood cuccosa, nagyon bírom a címét is, meg a borítóját, és a tartalom is eléggé a Büszkeség és balítéletre hajaz, vagyis remélem szuper lesz! Az Anna Dressed in Blood egy izgis sorozatkezdésnek ígérkezik, míg a The Near Witch egy egyke kötet, de sok jót írtak róla.

És lemaradt a top8-ból egy Lisa McMann kötet, The Unwanteds. Mesekönyvnek volt beharangozva, és sokáig nem is nagyon érdekelt, de aztán győzött az, hogy McMann-t nagyon szeretem, meg a fülszövege alapján ez sem hangzik annyira rossznak. Szóval valószínűleg ezt is el fogom valamikor olvasni.

Simone Elkeles: How to Ruin My Teenage Life

Ez a How to ruin... sorozatnak a második kötete (az utolsó, a harmadik még hátravan), és bár olvastatta magát, meg én tényleg nagyon szeretem Elkeles stílusát, főleg amit a Perfect Chemistry-ben meg a Paradise-ban láttam tőle, azért nekem ez most egy kicsit sok volt. Egyrészt Amy egy ritka idegesítő szereplő, annyira felszínes, hogy az egyszerűen nem igaz. És ennek a kötetnek a története is annyira semmi volt, hogy tényleg nem értem miért kellett a folytatás. Ez a rész ugyanis csak azért jött létre, hogy bebizonyítsa az olvasóknak, hogy Amy amellett hogy egy plasztikcicababa, még egy érző lény is. Csak éppen pont ezt nem sikerült elérni, mert a pozitív oldalát továbbra sem ismertük meg.

A történet körülbelül annyi, hogy az első részben megismertük Avit, a helyes izraeli pasit, aki valami érthetetlen okból valamit meglátott Amy-ből azon túl is, hogy egy plasztikcicababa, és hát valamilyen szinten összejöttek. De nem hivatalosan járnak, mert Avi izraeli katona, míg Amy egy nyámnyila tinédzser és hatalmas tinédzserproblémákkal küszködik: távol van a majdnembarátja, túl nagyok a mellei és mindenki őt bámulja, az anyja gyereket vár a pasijától akit utál, míg az apja akit eddig nem ismert teljesen rátelepszik, és egyáltalán nem csajozik, pedig kellene neki; új srác költözött a szomszédba, aki amellett hogy bénán öltözködik valamiért még utálja is. Hát szóval ilyen nagyon fontos problémák. Aminek a megoldásával elvileg megszeretjük Amy-t. Vagy nem.

Nekem konkrétan olyan szinten nem tetszett ez a rész, hogy erősen gondolkozom azon, hogy itt és most abbahagyom. De végülis már csak egy kötet van hátra, szóval az is lehet, hogy azt még elolvasom. Majd az idő eldönti, addig pedig próbálom elfelejteni a negatív gondolataimat.

Ez a How to ruin sorozatnak a második kötete, a harmadik, egyben befejező rész egy darabig most váratni fog magára. Mert bár ez a rész abszolúte olvastatta magát, meg én aztán tényleg nagyon szeretem Elkeles stílusát, főleg amit a Perfect Chemistry-ben meg a Leaving Paradise-ban láttam tőle, azért nekem ez most egy kicsit sok volt. Egyrészt Amy egy ritka idegesítő szereplő, annyira felszínes, hogy az egyszerűen nem igaz. És ennek a kötetnek a története is annyira semmi volt, hogy tényleg nem értem miért kellett a folytatás. Ez a rész ugyanis csak azért jött létre, hogy bebizonyítsa az olvasóknak, hogy Amy amellett hogy egy gyerekes plasztikcicababa, még egy érző lény is. Csak éppen pont ezt nem sikerült elérni, mert a pozitív oldalát továbbra sem ismertük meg.

A történet körülbelül annyi, hogy az első részben megismertük Avit, a helyes izraeli pasit, aki valami érthetetlen okból valamit meglátott Amy-ből azon túl is, hogy egy plasztikcicababa, és hát valamilyen szinten összejöttek. De nem hivatalosan járnak, mert Avi izraeli katona, míg Amy egy nyámnyila tinédzser és hatalmas tinédzserproblémákkal küszködik: távol van a majdnembarátja, és nem érti miért nem lehet igazán a barátjának nevezni, túl nagyok a mellei és mindenki őt bámulja, az anyja gyereket vár a pasijától akit utál, míg az apja akit eddig nem ismert teljesen rátelepszik, és egyáltalán nem csajozik, pedig kellene neki; új srác költözött a szomszédba, aki amellett hogy bénán öltözködik valamiért még utálja is. Hát szóval ilyen nagyon fontos problémák. Aminek a megoldásával elvileg megszeretjük Amy-t. Vagy nem.

Nekem konkrétan olyan szinten nem tetszett ez a rész, hogy erősen gondolkozom azon, hogy itt és most abbahagyom. Persze megpróbálhatom figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire nem sikerült megkedvelnem a főszereplőt, és inkább az egynéhány vicces jelenetre gondolok. Például hogy milyen gondos kis apaként viselkedik Amy évekig alig látott apukája, főleg mikor azzal kell szembesülnie, hogy a felelőtlen kicsi lányának barátja van. Na ezeket a jeleneteket bírtam például. De azért még így is kell egy kis idő, amíg elfelejtem a negatív gondolataimat, és belevetem magam a harmadik részbe.

Simone Elkeles: How to Ruin a Summer Vacation

A 16 éves Amy Nelson nincs éppen jó viszonyban az apjával, akiről körülbelül évente egyszer hall, és akit magában csak spermadonornak nevez. Mégis most vele kell eltöltenie a nyári szünetet, Izraelben (egy háborús övezetben!), hogy megismerje a családjának másik felét, akik eddig még csak nem is tudtak Amy létezéséről. Az amerikai gondolkozású Amy-nek pedig egy teljesen új kultúrát, felfogást kell megértenie ez alatt a három hónap alatt, és nem utolsó sorban saját magát is meg kell ismernie.

Annak ellenére, hogy ez volt Elkeles első könyve (2006-ban jelent meg), már mindkét ezután megjelent sorozatát olvastam. De mivel nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire imádom a stílusát, várható volt, hogy sort fogok keríteni a How to Ruin sorozatára, aminek a következő két kötete máris a várólistám elején landolt. Nagyon kellemes, könnyed nyári olvasmány volt, még így a nagy fagyok közt, január elején is, ráadásul alig néhány óra alatt lehet végezni vele. Imádtam.

Amy karaktere mondjuk időnként szörnyen idegesítő volt, máskor meg szerettem. Szóval csak azt remélem, hogy ebben a részben tényleg sikerült egy kicsit megkomolyodnia, és a következő két részben már egy fokkal elviselhetőbb lesz. De ha mégsem, az sem baj, mert biztos megint lesz néhány olyan barát, vagy ellenség, aki majd észheztéríti. Volt néhány olyan dolog, amit én egy picit hiányoltam, főleg az izraeli családdal való összehangolódás, azt sem igazán tudom, hogy hogyan fogadták Amy-t. Pedig most hallottak róla először, és az egész amit kaptunk, az egy csendes belenyugvás. Tulajdonképpen két szereplő volt, akiken nagyobb hangsúly volt, az Snotty és Avi, utóbbi még csak nem is rokon, hanem Amy leendő barátja. Mindegy, én végülis élveztem, csak néha volt egy pici hiányérzetem.

Simone Elkeles: Rules of Attraction

Amikor elolvastam a Perfect Chemistry-t, már akkor teljesen biztos voltam benne, hogy mindenképpen sort kerítek folytatásra, a Rules of Attraction-re is. Pedig ez a kötet nem az első rész főszereplőiről, Alexről és Brittanyról szól, hanem Alex egyik kisöccséről, Carlos-ról, illetve egy Kiara nevű lányról. A szokásos egy fejezet a fiúnak, egy fejezet a lánynak-módon. És bár meglehetősen aggódtam a könyv milyensége miatt, hiszen ez valamilyen szinten egy második rész, amiktől én egy kicsit mindig is tartok, másrészt meg itt találkozunk egy kicsit idősebb Alex-szel és Brittel, és én egy kicsit attól is féltem, hogy mások lesznek, mint az első részben. Mondjuk tudhattam volna, hogy nincs miért aggódnom, hiszen Elkeles valahogy mindig megszeretteti velem a szereplőit, legyenek újak, vagy régiek. Ezért is várom már nagyon-nagyon a "harmadik részt" a Chain Reactiont, ami pedig a legkisebb Fuentes fiúról, Luis-ról fog szólni.

Szóval én tényleg nem tudom, hogy Elkeles hogy csinálja azt, hogy én teljesen rákattanok a könyveire, mindenesetre most is órák kérdése volt, míg a könyv végére értem, annyira imádtam. És bár annak ellenére, hogy gyakorlatilag majdnem ugyanazt kaptuk, mint a Perfect Chemistry-ben, a lázadó mexikói bandatag és a szinte tökéletes fehér lány szerelmét, azért mégiscsak teljesen más volt. Amit még imádtam, hogy nem voltak nagy konfliktusok, ami pedig mégis volt, az is gyorsan megoldódott. Az X év múlva részt pedig különösen szerettem, ugyanez volt a Perfect Chemistry végén is, egy bizonyos jelenet megismétlődése a távoli jövőben. Ez egyrészt nagyon aranyos szerintem, másrészt pedig sejteti, hogy itt tényleg "boldogan élünk amíg meg nem halunk" lesz. És ez valahogy olyan megnyugtató.