Charlaine Harris: Club Dead (Holtak klubja)

Amilyen gyors tempóban haladok, úgy tűnik, hogy a negyedik részhez már nem lesz sem magyar címem, sem magyar borítóm, de nem baj. Majd frissítek idővel. Ez a rész magyarul várhatóan december elsején fog megjelenni, viszont ami jó hír a rajongóknak, hogy a második rész magyar megjelenésére már csak kicsit több mint két hetet kell várni.

Szerencsére még mindig nem sikerült kiábrándulnom a sorozatból, sőt ez a rész még jobban is tetszett, mint az előző. Biztos azért, mert szerencsére nem volt benne semmi orgia. :D De ami a lényeg, hogy Sookie egy picit megpróbál távolságot tartani majd mostantól a vámpíroktól, és hátha egyszer majd felszed egy lélegző pasit is, olyasmit, mint az újonnan megismert Alcide Herveaux-ot. Mondjuk azt érzem, hogy vele nem fog semmi sem összejönni, de a könyvbeli Sookie megérdemel egy normális melegvérű pasit, az egyszer fix. A sorozatbeli párjával még teljesen nem békültem ki (vagyis azóta sem néztem több részt), de könyvben még mindig nagyon szeretnivaló.

Mivel sosem sikerül spoilermentesen írnom, ezért lassan abba is hagyom. A lényeg, hogy ez a sorozat még mindig nagyon jó, és hamarosan jön a folytatás. Áh, viszont az nekem ebben a részben esett le, hogy kicsoda Bubba! Mindig csak azt láttam, hogy nem szabad kimondani a valódi nevét előtte, de nekem fogalmam sem volt a valódi kilétéről, csak most vettem észre. Kicsit meglepetés volt, de vicces. 

Na végezetül, azaz inkább elöljáróban még annyit, hogy most egy picit vámpíros időszaknak nézünk elébe itt a blogon, mivel a közeljövőben írok a Megjelölve második részéről is, az Elárulva című könyvről, mert hiába mondtam, hogy nem fogom elolvasni, mégis megtettem. Illetve pár napon belül várható lesz egy Sookie Stackhouse negyedik rész is, meg talán még egyéb meglepetések is - de utóbbi még egyáltalán nem biztos.

Kanamemo

Először is szeretem a kellően beteg ötleteket, márpedig itt azzal állunk szemben. Mármint olyan szinten, hogy ki a fene csinálna sorozatot az újságkihordásról? Ugyanis ez pontosan az: egy anime, aminek a hátterében egy újságkihordó cég áll. Itt talál új otthont Kana, miután meghal a nagymamája, és nincs hová mennie. A cégnél dolgozó lányok azonban hamar befogadják az új jövevényt, inkább Kanának esik viszonylag nehezére megszokni az újságnál dolgozó lányokat, egészen pontosan a loli-imádó Harukát, a kicsit vadós Hinatát, a yuri párosunkat Yumét és Yukit, és persze a szintén loli főnököt, akin néha kicsit nehéz kiigazodni.

A sorozat elsősorban vicces és vidám, kiváltképpen a negyedik epizód, ami egyfajta rögtönzött musical-epizód, hiszen a lányok tulajdonképpen minden helyzetben véletlenszerűen dalra fakadnak, amit Kana nem mindig tud mire vélni. De azért akadnak szomorúbb és komolyabb epizódok is, mivel Kana még csak nemrég vesztette el a nagymamáját, ráadásul meglehetősen kevés az önbizalma, és azt gondolja, hogy mindenkinek csak a terhére van. Mindenekelőtt azonban az aranyosságát kell kiemelnem a sorozatnak, mert az az ami minden helyzetben jelen van, a szomorú és a vidám jeleneteknél egyaránt.

I Hate Valentine's Day

Genevieve mindig boldog, mert elhatározza, hogy mindig boldog lesz. Legkevésbé a férfiak nem fogják elrontani a boldogságát, ezért szigorúan csak ötször randizik egy pasival, és ezzel a jelöltek is tisztában vannak. Ám amikor Greg lelép az ötödik randi után, ami Genevieve szerint még csak a negyedik volt, a nőnek rá kell jönnie, hogy a szerelemben márpedig nincsenek szabályok.

Akár még jó film is lehetne, de nem az. És ennek Nia Vardalos az oka. Egyrészt meglehetősen brutális belegondolni, hogy ez a nő tulajdonképpen annyi idős mint az anyukám és itt pont úgy viselkedik, mintha minimum 20 évvel fiatalabb lenne. Arról nem is beszélve, hogy a film rosszabbik fele azzal megy el, hogy az idióta fogvillantós mosolyát produkálja. A Bazi nagy görög lagziban szerintem oltári aranyos volt, itt meg annyira mű, hogy az valami elképesztő. Ettől függetlenül egyszer nézhető film. Ja, és ha már említettem a görög lagzit, még egy kapcsolat van a két film között: a partner ugyanis itt is John Corbett, aki egykoron Ian-t játszotta.

Philippe Petit: Felhőkkel táncoló

Azaz drótkötélen az ikertornyok között. Amolyan lélegzetelállító élménybeszámoló arról, hogy miként jött az ötlet, és miként hajtotta végre az elhatározását ez a 24 éves francia kötéltáncos, hogy átsétáljon a World Trade Center ikertornyai között. Mindez képekkel dokumentálva.

Mit ne mondjak, bámulatos volt olvasni. Igazából egészen odáig, amíg a levegőben nem volt, le sem bírtam tenni a könyvet. Elképesztő, hogy mekkora elhatározás, mennyi tervezgetés, mennyi munka, mennyi álmatlan éjszaka állhat egy ilyen tett végrehajtásának a hátterében. Szinte végig izgultam, hogy mi lesz, vajon hogyan fogják megoldani a nagy tettet. Igazán élvezetes volt olvasni. Aztán onnantól, hogy Philippe rálépett a kötélre, már egy kicsit máshogy éreztem. Megpróbálta leírni, hogy milyen érzés lehetett többszáz méterrel a föld fölött a semmiben, a felhők között, meg a madár... És én ezt nem tudtam átérezni. Persze mondhatnám azt, hogy az író egyébként is csak egy kötéltáncos, meg egy utcai zsonglőr, és mit ért ő az irodalmhoz. De nem teszem, mert egészen odáig, amíg a tények talaján mozog, teljesen érdekes az olvasmány. És éppen ezért ajánlom azoknak, akiket érdekel, hogy miként lehet kivitelezni egy ilyen mutatványt.

True Blood

Mint az várható volt, elkezdtem nézni a sorozatot. Általában ha tetszik valami, akkor kíváncsi vagyok a különböző feldolgozásokra, illetve fordítva, ha a feldolgozást látom előbb, akkor érdekel az eredeti. Mivel egyelőre még csak két részt láttam, csak nagyon az első benyomásokról tudnék írni, és ezeket most még hanyagolnám, hiszen sok minden változhat. Inkább majd az lesz, hogy az első évad után írok néhány sort kicsit bővebben az összképről.

Az mondjuk itt is zavar, mint mindenhol, hogy átírtak bizonyos dolgokat, de egyelőre egyáltalán nem tűnik rossznak, arról nem is beszélve, hogy például a kezdő képsorokat imádtam. A benzinkútnál a True Blood-vásárlást. Tetszik ez a világ nagyon. Azt mondjuk nem igazán vágtam, hogy ki a szar ez a Tara, és minek bele, főleg mert nagyon idegesítő, és igaz hogy a könyv második részében már szerepel, na de ott se sokat. Szóval kár bele. Főleg hogy tulajdonképpen csak azért van, hogy Sookie-nak legyen barátja. Mert egyébként nincs neki túl sok.

A többiekkel nincs bajom. Lafayette itt is a legjobb, Bill nagyon tetszik, Sam szintén (mondjuk nem tudom miért olvasta Sookie annyira gond nélkül a gondolatait egészen a második rész végéig, és máris miért szerepel.. máshogy is), Jasont körülbelül hasonlónak képzeltem, a lányok meg sajnos túl átlagosak. Mármint akit eddig láttam. Sookie első részben egyáltalán nem volt szimpatikus - hát mit mondjak, teljesen másmilyennek képzeltem, a második részben azért már nem volt annyira szörnyű. Remélem megszeretem.

The American Mall

Egyesek azt állítják, hogy ez az új High School Musical. Hát nem tudom, mindenesetre én azért néztem meg, mert a vámpíros naplós Nina Dobrev szerepel benne, akit... hát nem kéne csak azért elítélni, mert egy unalmas vámpíros cuccban játszik. Hát nem is, itt ugyanis nagyon jó. Sokkal jobb a High School Musicales csajnál, ha már úgyis említettem az "elődöt". De amúgy tényleg nevezhetnénk elődnek is, mert valószínűleg csak azért nincs benne a címében a "high school", mert kivételesen nem egy iskolában játszódik, hanem egy plázában.

A Nina Dobrev által alakított Ally ugyanis lényegében egy plázában nőtt fel, mert van ott egy kis üzletük. Ally mindenképpen a zenével szeretne majd a későbbiekben foglalkozni, ezért a plázában szokott gyakorolni éjszakánként, mikor egyszer csatlakozik hozzá egy titokzatos hang is (hívhatnánk az áruház fantomjának is :D). Nem tart sokáig, míg Ally megismeri a hang tulajdonosát is, Joey-t (Rob Mayes), egy áruházi mindenest, és kezdenek egyre inkább összemelegedni. Azonban közéjük áll az áruház tulajdonosának a lánya, Madison (Autumn Reeser), aki amellett hogy Allyék bolthelyiségére pályázik, nem nézi túl jó szemmel a kettejük között kibontakozó szerelmet.

Egyrészt ki kell emelnem, hogy Nina Dobrev itt tényleg jól játszott, de már a Vampire Diaries-ben is tetszett, de az meg történetileg nem tud megfogni. Joey sajnos elég tutyimutyi volt amikor Madison rászedte, de arról igazán nem ő tehet, hanem a történetírók, tehát azt kell mondjam, hogy ő is igazán jó volt. És különösen azok voltak a jó jelenetek, amikor ők ketten együtt énekeltek. A többi betét valahogy nem tetszett annyira, de a közös számok nagyon jók voltak. Egyedül a történet végét tudom csak kifogásolni, mert szerintem túl hosszúra nyújtották az énekelgetést, és igazából nem lett semmi sem megoldva. Vagy csak én gondolom így?

Vampire Diaries

Ma még úgyis többnyire pozitívat írtam, be kell tartanom az arányokat is. Vagyis nem mondhatnám, hogy ez a cucc nagyon bejövős lenne. Ez most egy vámpíros (ki gondolta volna?) sorozat, amolyan középiskolás maszlag. Olyan merengős. Tényleg, sok benne a merengés, ugyanis ketten is naplót írnak. A főszereplő átlagcsaj, Elena, meg a főszereplő jóvámpírunk, Stefan is. Szerintem ez egy kicsit uncsi. Bár lehet hogy ezt az egysíkú szereplők miatt érzem így.

A történet szerint az iskolába új diák érkezik, ő lesz majd a vámpírcsávó, Stefan, akiért körülbelül az összes lány oda meg vissza van már az első pillanatban. De neki csak egyvalaki kell, Elena. Az érdeklődés okát már sejtjük, ugyanis annyi kiderül, hogy Stefan múltjában volt egy lány, Katherine, akinek Elena a kiköpött mása. Azonban mielőtt bármi is kibontakozhatna kettejük között, feltűnik a színen Stefan testvére, Damon (szintén vámpír), aki valószínűleg azért van itt, hogy bekavarjon, és újra rossz útra kényszerítse Stefant - mármint hogy újra együtt öljenek, vámpírkodjanak, meg a többi.

Tulajdonképpen az a hatalmas problémám, hogy ez nekem túl átlagos. Mármint történetileg sem túl nagy eresztés, de egyelőre a szereplőkkel van a legtöbb problémám. Nekem valahogy mindenki teljesen egyforma, az első, de néha még a második részben is komoly problémát okozott, hogy megkülönböztessem a szereplőket (a lányokkal nem annyira volt probléma, de a pasikkal nagyon). Körülbelül annyi volt biztos, hogy az egyik szőke, a vámpírcsávónk pedig végig ugyanolyan fejet vág. Sőt, még a második részben is. Egyedül akkor van változatosság, ha bedühödik / vér közelében van, mert olyankor befigyel a szemfesték - vagy a számítógépes technika, és akkor nagyon sötééét. És nem, szerintem Damon sem jó pasi. Ő ugyan nem játssza a középiskolást, de öreg... Mondjuk ilyen szempontból Stefan sem panaszkodhat.

Egyébként a főszereplő lány, Nina Dobrev, szerintem nagyon aranyos, hamarosan megnézem majd az egyik filmjét, a The American Mall-t. Remélem az nem ilyen unalmas.

Lawrence Block: Az apák bűnei

Nemrég nagyjából végigolvastam az Agave 100 című kiadványt, ami az Agave kiadó 100. kiadott könyve, amit az Agavés szerzők (Laurell K. Hamilton, Lawrence Block, Neil Gaiman, Ian M. Banks stb) novelláiból állítottak össze. Itt olvastam először Lawrence Block-tól bármit is, de talán az tetszett legjobban az egész kötetből. Úgyhogy mikor legutóbb a könyvtárban jártam, kicsit utánakerestem az írónak, és ezt a kötetet találtam.

Meggyilkolnak egy lányt, ám a gyilkosa pár napon belül felakasztja magát. Ezzel tulajdonképpen lezártnak tekintik az ügyet, ám a lány édesapját ez nem hagyja nyugodni. Lányával nem tartották a kapcsolatot az utóbbi néhány évben, ezért úgy érezte, hogy szüksége van arra, hogy megtudja hogyan élt a lánya, és mi vezetett ehhez a szörnyű gyilkossághoz. Az egykori zsarut, Matthew Scuddert bérli fel, hogy tudjon meg minél többet a lányáról, és úgy tűnik, hogy Scudder többet is megtud annál, mint amit az apa szeretett volna.

Szeretem az ehhez hasonló krimiket, de valószínűleg pont azért, mert a hátam mögött van már egy teljes Agatha Christie, illetve Arthur Conan Doye életmű, kevés dolgon tudok már meglepődni. Tehát azért, mert én elsőre levágtam mindent, azért még lehet hogy nem mindenkinek lesz teljesen kiszámítható. Az külön pozitívum, hogy meglehetősen könnyű olvasmány, valószínűleg a szokatlan tipográfiája miatt még gyorsabban is olvasható, mint a könyvek nagy része; nekem is körülbelül egy óra volt végezni vele, annak ellenére, hogy megvan 200 oldal is.

Charlaine Harris: Living Dead in Dallas (Élőhalottak Dallasban)

Jó lenne, ha jutna heti egy True Blood-kötet is a felhozatalba, egyelőre elolvastam a második részt is, aztán pedig ki tudja mit hoz a jövő. Egyelőre még mindig tetszik, tehát folytatás mindenképpen lesz, aztán majd meglátjuk. Azért előre szólok, hogy a lenti meglehetősen sefüle-sefarka írás lesz...

Ami részemről pozitívum, hogy bár vámpíros könyv (és bár én nem lelkesedem túlságosan a vámpírokért), de itt mégsem kapnak akkora hatalmas hangsúlyt. Mármint na, oké vámpírok vannak mindenhol bőven, meg azon már igazán nem lehet segíteni, hogy a főszereplő lánykánk éppen egy vámpírral jár, és még van másik vámpírjelölt is, meg egy alakváltójelölt is, de azért az mégiscsak jót tesz nekem, hogy azért nem minden mögött a vámpírok, sokkal inkább az emberek állnak. És még csak nem is az, hogy a vámpírok jók, az emberek rosszak, hanem teljesen vegyes. És egyelőre még jók az arányok.

Aztán a negatívumok: meghalt az egyik legjobb szereplő. Elmondhatnám ki az, végülis körülbelül a legelső oldalakon annyi neki, de nem akarok nagyon spoilerezni. Aztán nekem egy kicsit logikátlan volt az a maenad-dolog (nem vagyok otthon görög mitológiában, ezért nem tudom, hogy magyarban egy micsoda), mármint az elején Eric miatt bántja Sookie-t, aztán meg találkozik is Eric-kel és semmi reakció. Meg hogy Sam-et minek belekeverni. Kicsit sefüle-sefarka volt az egész lénye. Mármint azon kívül, hogy sikerült a végén lerendezte a gyilkosokat, nem sok értelme volt szerepeltetni ezt az izét. Mert gondolom ez lett volna az egész szerepe, hogy a végén valahogy be lehessen bizonyítani a gyilkosságot, de akkor meg minek kellett Sookie-t megtámadnia?

És engem komolyan idgesít a túlzott szexualitás. Ha erre van szükségem olvasok Anita Blake-et, vagy másik Hamilton könyvet, de az már kicsit sok, hogy lassan kezdenek alakulni a sokszögek, mármint Bill-en kívül ugye ott van Eric, meg Sam is (akit ebben a kötetben egyáltalán nem értettem). Örülök, hogy Sookie-nak egyelőre még vannak elvei, remélem meg is tartja őket még egy jó darabig.

Az meg végülis nem volt rossz, hogy egyszer kirándultak Dallasba, de azért remélem többnyire maradnak a vidéken, mert ennyi erővel egész Amerikát bejárhatnák, hiszen akkor tengernyi új karakter bevonására lenne lehetőség, csak kérdés hogy erre van-e szükség. Szerintem nincs. Megmaradhatnának kisvárosi bűntényeknél, kevesebb orgiával és természetfelettivel.

Glee

Már nem is tudom mikor akartam írni a Glee-ről. Hónapokkal ezelőtt, mikor még nem is volt blog. Vagy valamikor szeptember elején egy rövidke kis felhívást, hogy lesz Glee nézzétek, mert nagyon jó. Aztán mégiscsak most jött el az ideje, 3 rész után (holnap startol a negyedik rész!), tehát mégha kicsit megkésve is, de törve nem.

Ugyanis a Glee-nek nem csak az első része volt olyan, hogy "te jó ég, ez nagyon jó, néznem kell", hanem a második és a harmadik rész is ilyen volt. Olyan érzése van közben az embernek, mintha nem is sorozatot nézne, hanem egy nagyon kidolgozott filmet, ami épp csak egy kicsit rövidebb az egészestés filmeknél a maga részenkénti 40 percével. Egyrészt mivel időnként dalra fakadnak, ezek az olykor klipp-szerű szerintem oltári jól meg vannak csinálva, a szereplők is abszolút szerethetők, és a párbeszédek is nagyon jók. Magyarán abszolút nincs az az érzésem, hogy egy sorozatot néznék, nekem sokkal inkább valami nagyszabású filmet. De eddig még egyáltalán nem csalódtam, és bízom benne, hogy a 22 részes évadban sem esik vissza a színvonal.

A sorozat egy középiskolai klubról szól, vagyis egyfajta kórusról, amibe így elsőre a suli lúzerei jelentkeznek (ez talán látszik is a mellékelt képen), de később talán többen is, mert ahogy haladunk előre a történetben, szépen lassan mindenkiről kiderül, hogy tud énekelni, mégpedig nem is akárhogyan. Aztán a felnőtt szereplők sem elhanyagolhatók, egyrészt Matthew Morrison, mint idealista tanár, a Glee klub vezetője. Aztán a kedvencem Jane Lynch, aki pedig abszolút a klub ellen van, ugyanis az ő költségvetését faragták le a klub fenntartása miatt. De a kedvencek között van még a nagyszemű és tisztaságmániás Jayma Mays, illetve még majdnem a teljes tanári kar is, beleértve az igazgatót. Mondjuk kicsit zavaró, hogy időnként ők nagyobb hangsúlyt kapnak, mint magának a klubnak a tagjai, de egyelőre még aranyosan teszik, szóval nekem egy csepp ellenvetésem sincs.