Ezt is még év végén olvastam el, csudiszép feltűnő csillogós borítóval, ami sajnos a képen nem látszik. Mindenesetre a magyar kiadás ehhez az angol borítóhoz képest nagyon gyenge. Egyébként van egy akkora sztorim ehhez a könyvhöz, el is mesélem mindjárt. Egyik este hazafelé menet olvastam a Jinx című könyvet (a jinx egyébként valami olyasmit jelent, hogy balszerencse), és látom, hogy van előttem egy kisebb pocsolya. De a sötétben nem látszott rendesen, azt hittem hogy simán át tudom ugrani. Persze a látszat csalt, és sikerült nagy ügyesen beletrappolnom egy kisebbfajta Balatonba, és térdig vizes lettem, mindkét cipőm beázott, és még háromnegyed órát buszozhattam hazafelé a hidegben. És mindeközben a JINX című könyvet olvastam. Hazafelé nem bírtam nem végig mosolyogni a hülyeségemen, ha látott volna valaki a mitolvasról, akkor biztos nagyon vicces bejegyzés született volna rólam. :D
A történet egyébként szokásosan Meg Cabot-os, akitől ha sokat olvas az ember akkor eléggé kiszámíthatóvá válik. De engem nem nagyon zavart, mert manapság egyre ritkábban kerülnek a kezembe a könyvei. Pedig aranyos a történet, van egy Jean nevű leányzó, aki mintha el lenne átkozva, annyi szerencsétlenség történik vele; ezért is hívja mindenki Jinx-nek. A balszerencséje elűzte otthonról, és most new york-i rokonoknál talált menedékre, ahol egyedül a vele egykorú unokatestvérével nem találja meg a közös hangot. De ez nem számít, ha egyszer ott van a világ leghelyesebb pasija, Zack. Nekem különösen az tetszett, hogy hiába vannak a külső bonyodalmak, amit ők ketten éreznek, az kezdettől fogva változatlanul megmarad, és nem tudja semmi sem megzavarni őket. Nekem pedig pontosan erre volt szükségem, nem pedig a bonyodalmakra és sokszögekre :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése