Neil Gaiman: The Graveyard Book

Kicsit viccesen alakult, hogy az első könyv, amit a Diana Wynne Jones-project elkezdése után olvasok, pont az írónő ajánlásával kezdődik, mely szerint ez a Neil Gaiman által valaha írt legjobb könyv. Nos, szerintem messze nem, mert nekem például a Coraline ezerszer jobban tetszett, de mindenki döntse el maga. Az mindenesetre már biztos, hogy a magyar változatra áhítozóknak sem kell sokáig várniuk, A temető könyve ugyanis várhatóan június 3-án jelenik meg.

A történet egy meglehetősen hidegvérű gyilkosságsorozattal kezdődik, amikor is egy elengáns férfi hihetetlen precizitással végez egy négytagú család három tagjával. Egyedül a hiperaktív csecsemővel nem tud végezni, az ugyanis felébred az éjszaka közepén, kijut a házból, és temető felé veszi az irányt. A temető pedig tele van kísértetekkel, akik közül a jószándékú Mr és Mrs Owens befogadja a kisfiút, aki a Nobody Owens (röviden Bod) nevet kapja. Innentől epizódikusan követhetjük végig a fiú fejlődését, ahogy a titokzatos Silas, majd a szigorú Miss Lupescu tanítja, ahogy új barátot szerez egy élő lány személyében, ahogy sorra megismeri a temető rejtélyeit, a legrégebbi sírt, a temetőn kívül eltemetett boszorkányt, és ahogy egyre inkább felfedezi a temetőn kívüli világot. Ám a veszély továbbra is leselkedik rá, a férfi aki kiskorában megpróbálta megölni Bodot, még most valahol őrá vár.

Az igazat megvallva nekem most ez a könyv nem tetszett annyira. Lehet, hogy pont rosszkor olvastam, mindenesetre ezt én most egy kicsit unalmasnak, és túlságosan is kiszámíthatónak találtam. Ráadásul úgy éreztem, hogy ez meglehetősen lassan is indult be, én körülbelül a 4. fejezet végétől kezdtem el úgy ténylegesen is élvezni a dolgot. Ettől függetlenül én nem állítom, hogy ez most rossz volt, inkább csak azt mondanám, hogy volt már ennél jobb is.