Eden Maguire: Jonas

Egy viszonylag nyugodt kisvárosban egy év leforgása alatt négyen haltak meg, mindannyian tisztázatlan körülmények között. Utoljára Darina barátját, Phoenix-et szúrták le egy utcai verekedésben, a lányt pedig nem hagyja nyugodni a dolog. Aztán egyszer csak megpillantja Phoenix-et, teljes hús-vér mivoltában, és még a három másik elhunyt diákot, Jonast, Arizonát és Summert is, akik beavatják a titkukba. Azért jöttek vissza a túlvilágról, hogy kiderítsék a halálukat övező rejtélyeket, ebben pedig jól jön nekik egy halandó segítsége, így Darina első feladata az lesz, hogy megtudja mi vezetett Jonas balesetéhez.

Szerintem most van egy hete, hogy már elolvastam ezt a könyvet, de valahogy nem volt kedvem írni róla. Talán mert annyira akartam szeretni, és nem sikerült. Először egy Bookstation hírlevélben figyeltem fel rá, gyönyörű borító, történet sem tűnik rossznak, olcsó is, vegyük meg. Még nem kezdtem hozzá, mikor láttam, hogy Nancy is éppen ezt olvassa, szóval még megvártam, hogy ő mit ír róla. Utóbbit még olvastam el, csak azt láttam, hogy pozitív, ezért én is belevetettem magam a könyvbe. De azt egyelőre még nem tudom, hogy a következő részekre mennyire vagyok kíváncsi. A második rész még megvan, azt tuti csekkolom még, aztán majd meglássuk.

Az volt a probléma, hogy én már megint túl sokat vártam, annyira örültem, hogy már megint "zombiirodalomba" botlottam (csak mert a fent említett bookstation megtippelte, hogy 2010 a zombik éve lesz, de persze nem így lett...), mégha most nem is a foszladó hörgős zombikról beszélünk. Megint azt érzem, hogy ha néhány évvel hamarabb olvasom el, akkor még biztosan tetszett volna, de most már néhány dolog felett nem tudok szemet hunyni. Már alapból az, hogy Darina keményen két hónapig volt együtt Phoenix-szel, gyakorlatilag szerintem nem is ismeri (ez szerintem valahol ki is derült), valahogy nem érzem azt, hogy annyira mélyen kéne gyászolni, hogy már látja a halottakat. Volt még néhány jelenet, amin csak néztem. Mikor egyik nap elküldjük Matt-et a francba, a következőn meg szemrebbenés nélkül flörtölünk vele, és ez valahogy senkinek sem tűnik fel? Szóval ja, a szereplők hitelességén még bőven lehet dolgozni.

Maria V. Snyder: Magic Study

Yelena 14 év után visszatér a hazájába, Sitiába, egyrészt hogy megtanulhassa kontrollálni a varázserejét, másrészt pedig hogy annyi év után újból találkozzon a családjával. Csak sajnos azt, hogy az elmúlt éveket Ixiában töltötte, mindenki kicsit ellenségesen nézi, és a testvérétől kezdve a fél klán azt hiszi, hogy Yelena a parancsnok egyik kéme. De a lány még így is lelkesen veti bele magát a tanulmányaiba, egyedül az rendítheti meg a dolgokat, hogy egy újabb varázsló törekszik hatalomra, és hogy célját elérje, fiatal lányokat kell testileg és lelkileg megerőszakolni. Ismerős?

Már nem azért, de én a Poison Study után úgy vártam a folytatást, és valahogy mégis csalódnom kellett. Azért, mert a Magic Study egy az egyben ugyanaz, mint a Poison Study, csak gyengébb. És akkor most nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert én a Poison Studyt is imádtam, ezt is imádom. Egyszerűen csak voltak dolgok, amik most nem kellettek volna. Valek és Yelena kapcsolatát egyáltalán nem ilyennek ismertem meg; és én nagyon szeretem Arit, Yancot és Valeket, nagyon jó is volt őket viszontlátni, főleg mert azt jelképezték, hogy Yelena mindig számíthat rájuk - de mégis minek? Mikor más sem történt köztük, mint hogy Yelena folyton azt éreztette velük, hogy nincs szükség rájuk, amikor meg szüksége lenne, akkor meg nem jönnek. Azt például meg sem tudom számolni, hogy Yelenát hányszor rabolták el a rész alatt, de az biztos, hogy ebből kettő csak felesleges időhúzás volt, és csak rosszabb lett tőle a könyv. Valahogy azt sem hiszem el, hogy az összes részben ilyen megerőszakolós gyilkolós varázslókat kell felvonultatni, nincs más ötlete az írónőnek? Másféle gonoszok is vannak a világon!

Remélem a harmadik, befejező részt már pozitívabb szájízzel fogom letenni, mindenesetre én máris belevetem magam a Fire Study-ba. És még egyszer hangsúlyozom, nekem nagyon tetszett a Magic Study is, annak ellenére, hogy most csak a negatívumokat hangsúlyoztam. Mert végülis nem tudtam letenni, de az első rész akkor is sokkalsokkal jobb volt.

Maria V. Snyder: Posion Study

Mit választanál, a gyors halált, vagy a lassú mérget? Ezt a kérdést teszik fel a kivégzésére váró Yelenának, aki az utóbbit választja azzal, hogy a Parancsnok ételkóstolója lesz. A 19 éves lánynak ezután el kell merülnie a mérgek veszélyes világában, de emellett szabadon járhat-kelhet a kastélyban, ami a többhónapos fogság után igazán felemelő érzés. Ám a lány mégsem teljesen szabad, köszönhetően Valeknak, aki a legelső pillanatban megitatja Yelenával a Butterfly's Dust nevű mérget, ami néhány órán belül végezne a lánnyal, ha az nem kapná meg minden nap az ellenszérumot.

Ami engem illet, én gyakorlatilag már innentől kezdve imádtam az egész világot, és ez az imádat szerencsésen kitartott a könyv végéig, és már bele is merültem a folytatásba, a Magic Study-ba. Amilyen egyszerű a stílusa a könyvnek, valahogy mégis sikerült egy árnyalt világot létrehoznia az írónőnek, egy fordulatokkal teli történettel. Nem volt annyira kiszámítható sem, és még az sem tudott zavarni, hogy a végére átváltott helyenként egy picit ponyvába a dolog, mert akkorra már annyira megkedveltem mind Yelenát, mind Valekot, mind pedig a köztük kialakult kapcsolatot.

Yelena egy nagyon erős női jellem, egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Annyi mindenen keresztülment, ami nemhogy nem törte meg őt, de még erősítette is, mind lelkileg, mind fizikailag. Megérdemelte a második esélyt az életre, bár meggyilkolta a jótevőjének a fiát, gyakorlatilag minden oka megvolt rá, és ezért nem lenne szabad elítélni az ember lányát. Ez tetszett nekem nagyon, hogy látszólag ez egy nagyon szigorú törvények által kormányzott ország, ám mégis vannak kisebb kibúvók, lehetőség egy új életre, amit Valek időnként meg is ad. A következő rész is remélem, hogy hasonlóan jó lesz, a címéből is gondolom, hogy megint egy újabb tanulási folyamatnak lehetünk tanúi, csak most nem a mérgekkel és emberekkel kapcsolatban, hanem sokkal inkább a varázserejét kell majd kontrollálnia Yelenának. Még csak most kezdtem el, de már nagyon várom, hogy folytathassam.

Lauren Oliver: Before I Fall (Mielőtt elmegyek)

Mi lenne, ha csak egy napod volna hátra? Mit tennél? Kit csókolnál meg? És mire lennél hajlandó azért, hogy megmentsd a saját életedet?
Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.

Már júliusban írtam, hogy régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, egyszer még jól meg is szívtam (na jó, annyira nem), mert félrenéztem a címeket, és egy másik könyvet olvastam el ehelyett. De most végre sikerült behoznom a lemaradásomat, és milyen jól tettem. Szeretem ha olyan könyvet olvasok, amit még emésztgetnem kell egy kicsit, miután elfogyasztottam; a Mielőtt elmegyek pedig kellőképpen elgondolkodtatott. Pedig az első napot nagyon utáltam, azt hittem nagyon félrenyúltam, és abban sem voltam biztos, hogy én ennek egyáltalán a végére jutok. Mert engem nem érdekel néhány beképzelt lány tökéletes élete, azt pedig teljesen kizártnak tartottam, hogy bármikor is szerethetővé válik a főszereplő. És mekkorát tévedtem. Annyira drukkoltam, hogy valami megváltozzon, hogy végre szombat legyen...

Imádtam a történetben, hogy a legapróbb dolgok is mennyire megváltoztatnak egyes eseményeket, például az, hogy kié lesz az utolsó szabad parkoló, vagy hogy puskázunk dolgozatírás közben. És ahogy erre folyamatosan jön rá Sam is, és hogy milyen apróságokon változtat, hogy minden klappoljon. Vagy lehet hogy ez utóbbi nem is fontos, hiszen nem lehet egy nap alatt mindent rendbehozni. Imádtam még a napokat is, most úgy nagyjából fel is tudnám sorolni, hogy melyikben mit szerettem legjobban, de nem teszem. Mindenesetre nekem a hatodik volt a kedvencem, Kent miatt. Persze azt is értem, hogy miért nem az a nap lett az utolsó. A hetedik napon az tetszett, hogy Sam hátrahagyott magából valamit azzal, hogy odaadta Izzynek a nyakláncát, Annának pedig a könyvet. Lehet hogy ez csekélység, de valahogy ez a két jelenet ragadt meg bennem a legjobban arról a napról.

Igazából el sem tudom mondani mennyire tetszett ez a könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom. A magyar megjelenésről én konkrétan semmit nem tudok, mert annyira nem is szoktam figyelni. Az van kiírva, hogy 2010 október, de a Bookline-on még mindig a várható megjelenések között van. De szerintem akkor is hamarosan itt lesz, és én azt mondom, hogy mindenki csapjon le rá, mert megéri.

Ramona and Beezus

A fiatal Ramona Quimbynek (Joey King) remek érzéke van ahhoz, hogy mindig bajba keveredjen. Élénk fantáziája, kiapadhatatlan energiája és féktelen kalandvágya mindig megdolgoztatja a körülötte élőket. Ez különösképp nővérét, Beezus-t (Selena Gomez) bosszantja, akinek állandóan rajta kell tartania szemét kishúgán, nehogy baja essen. Pedig Beezus figyelmét már sokkal inkább a fiúk kötik le, emiatt úgy érzi Ramona csak púp háton. Azonban amikor meg kell menteni a családi otthont, jól jön Ramona szertelen, bajkeverő énje.

Elsősorban azért szemeztem már egy jó ideje a filmmel, mert imádom Selena Gomezt, a Varázslók a Waverly helyről főszereplőjét, másrészt pedig mert már messziről iszonyú aranyosnak tűnt, és már legalább egy éve várom, hogy végre megjelenjen. És nem hiába vártam, mert annyira szeretnivaló, aranyos film volt, esküszöm, hogy szinte végig mosolyogtam rajta, amit időnként felváltott a nevetés. Mert egy ilyen tündéri lányt, mint Ramona, egyszerűen nem lehet nem szeretni. A kedvencem amikor a végén Beatrice esküvőjén rámosolyog a szüleire, annyira imádnivaló kislány, remélem hamarosan még viszontlátjuk valami hasonlóan kellemes kis filmben.

A film egyébként egy könyvsorozatra épül, ami elsősorban óvodás-kisiskolás gyerekeknek szólhat, de biztos vagyok benne, hogy van olyan aranyos, mint a film. Tehát mondjuk olyan, amit én a gyerekemnek biztos szívesen olvasnék estimeseként. Ha majd ez aktuális lesz, akkor majd utánakeresek, bár ahogy látom 2002-ben a Gyöngy-Ház kiadó gondozásában megjelent egy része, Beus és Ramóna címmel, de azóta nem követte folytatás.

Becca Fitzpatrick: Crescendo

Bár a Csitt csitt nekem valahogy nem jött be, és nem is voltam biztos abban, hogy engem egyáltalán érdekel-e a folytatás, most valamiért mégis pont erre a könyvre esett a választásom, és azt kell hogy mondjam, nagyon tetszett! Lehet hogy azért, mert én a Hush hush-tól hűdesokatvártam, és azt nem kaptam meg, itt meg úgy voltam vele, hogy na adok még egy esélyt a sorozatnak, és egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet.

Az igazat megvallva, én már az első kötetben sem bírtam a Nora-Patch (most már olyan furcsa, hogy magyarban Folt) szálat, és ebben a kötetben sem adnak sok lehetőséget arra, hogy megszokjam őket együtt. Ugyanis most a "szerelmespárunk" igencsak eltávolodik egymástól, annyira, hogy még szakítanak is. Patch ezután Nora ősellensége, Marcie mellett keres boldogságot, legalábbis látszólag, ami nem kicsit szúrja Nora szemét, másrészt meg egyre inkább arra utalnak a jelek, hogy a srácnak köze van Nora apjának a meggyilkolásához. Nora pedig, miután egyre gyakrabban látja felbukkanni édesapja szellemét, mindent megtesz, hogy eljusson az igazságig. Hiszen lehet hogy az apja életben van? Vagy akit eddig apjának hitt, valójában egy idegen?

Spoilerezni nem fogok, a könyv majd megválaszolja a fenti kérdéseket. Az biztos, hogy most sem mindenki az, akinek látszik. Bár én a "gonoszt" elég hamar kiszúrtam, mármint mind a kettőt is. Ami már megint bosszantott, hogy sikerült egy olyan cliffhangert összehozniuk itt is, hogy muszáj feltennem a kérdést: hol van már a következő rész?? Azt sajnálom még, hogy Foltot továbbra sem sikerült megszeretnem, mert szinte végig egy érzéketlen tuskó volt, főleg mert ugye Nora szemszögéből láttuk a dolgokat. Rajtam pedig az nem segít, hogy a végén megmagyarázza a dolgokat, meg hogy ő akart segíteni, csak Nora nem hagyta, mert az nekem kevés. A kedvenc szereplő nálam most teljesen egyértelműen Scott volt, remélem még viszontlátjuk, meg azt is remélem, hogy kap valami happy endet.

Kelly Creagh: Nevermore

Cím magyarul biztos Sohamár lenne, már ha hűek akarunk lenni Tóth Árpád Holló-fordításához. Egyébként úgy ültem neki ennek a könyvnek (is), hogy már megint semmit nem tudtam róla, csak tetszett a borítója, hát olvassuk el. Az elejét nagyon nem szerettem, mert betették azt az elemet, amit már annyiszor láttunk. A lányt órán egy olyan sráccal osztják párba, akit legszívesebben messziről elkerülne, nemhogy együtt kelljen vele dolgozni, jelen esetben egy Poe házidolgozaton és előadáson.

A fiú, Varen, egy meglehetősen sötét figura, azt rebesgetik róla, hogy koporsóban alszik, meg emberi vért iszik, és éppen ezért mindenki elég rendesen elkerüli. Én itt elsőre megijedtem, hogy jaj ne, ez is valami vámpíros maszlag lesz, de szerencsére csak a meg nem értett figura kap szerepet, és nem az élőhalottság. Amit meg a legelején észrevettem, hogy a neve a Raven (Holló) anagrammája, és ez egy Poe-project közepén eléggé feltűnő, hogyhogy nem szúrja ki Isobel szemét, de elárulom a nagy titkot, ennek nincs jelentősége. Kár. A főszereplő lánykánk pedig Isobel, egy népszerű pompomlány, látszólag tökéletes kapcsolatban az egyik legmenőbb sráccal. Persze erről elég hamar lehull a lepel, a gyerek ugyanis igencsak erős birtoklási vággyal viseltetik Isobel iránt, amelynek Varen is igen hamar áldozata lesz. Isobel szerencsére mindig kiáll az igazságtalanság ellen, még akkor is, ha ez a barátja, barátai, illetve a népszerűsége elvesztésével is jár. Ez egyben Isobel legpozitívabb tulajdonsága lesz, és éppen ezért nem lehet nem szeretni.

A történet azért nem marad ennyiben, mert ha még vámpírság nincs is, azért paranormális jelenségek szerencsére itt is akadnak. Mégpedig az álmok világában, ahová jó lehet egyszer-kétszer elmenekülni, mint ahogy Varen is teszi. De amint megismeri Isobelt, teljesen megváltoznak a dolgok, és bár hiába szeretne többet itt lenni, az álomvilág már féligmeddig beszippantotta a fiút. Isobel pedig alighogy ráeszmél a dolgokra, gyakorlatilag már el is veszítette a srácot. És ami innentől jön, az már a következő rész dolga lesz. Ugyanis a Nevermore egy olyan bődületesen nagy cliffhangerrel ér véget, hogy a falat lehetne kaparni tőle! És a folytatás, amit már most rettenetesen várok, még ki tudja mikor fog megjelenni. Azon kívül, hogy 2011-ben...

Szóval igen, azt hiszem az sejthető, hogy nagyon tetszett ez a kötet. Pedig az elején nagyon szenvedtem, mert nagyon el volt nyújtva, unalmas is volt, meg nagyon utáltam, hogy már megint így kell összehozni a szereplőket. Utóbbival közben sikerült megbékélnem, mikor már egyre nagyobb szerepet kapott maga Poe is. És bár nem tudok semmit Poe életéről, a művei közül is csak a Black Cat-et olvastam még amerikai irodalom 1-re; azért most úgy érzem, hogy ez elég nagy hiba, és mindenképpen szeretnék még olvasni tőle is egynéhány dolgot. A könyv végét pedig egyenesen imádtam, onnantól, hogy Isobellék megtartották az előadást, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, borzasztóan haragudtam a befejezés miatt, de egyben várom is a folytatást. Imádom a Poe Toaster-dolgot is, ő az a titokzatos alak, aki minden évben meglátogatja Poe sírját a születésnapján. Úgy rémlik év elején benne volt a hírekben, hogy hosszú évtizedek után most először nem jelent meg Baltimore-ban ez a sötét férfi; kíváncsi vagyok, hogy vajon ez is benne lesz-e a könyvekben, szerintem igen.

Simone Elkeles: Rules of Attraction

Amikor elolvastam a Perfect Chemistry-t, már akkor teljesen biztos voltam benne, hogy mindenképpen sort kerítek folytatásra, a Rules of Attraction-re is. Pedig ez a kötet nem az első rész főszereplőiről, Alexről és Brittanyról szól, hanem Alex egyik kisöccséről, Carlos-ról, illetve egy Kiara nevű lányról. A szokásos egy fejezet a fiúnak, egy fejezet a lánynak-módon. És bár meglehetősen aggódtam a könyv milyensége miatt, hiszen ez valamilyen szinten egy második rész, amiktől én egy kicsit mindig is tartok, másrészt meg itt találkozunk egy kicsit idősebb Alex-szel és Brittel, és én egy kicsit attól is féltem, hogy mások lesznek, mint az első részben. Mondjuk tudhattam volna, hogy nincs miért aggódnom, hiszen Elkeles valahogy mindig megszeretteti velem a szereplőit, legyenek újak, vagy régiek. Ezért is várom már nagyon-nagyon a "harmadik részt" a Chain Reactiont, ami pedig a legkisebb Fuentes fiúról, Luis-ról fog szólni.

Szóval én tényleg nem tudom, hogy Elkeles hogy csinálja azt, hogy én teljesen rákattanok a könyveire, mindenesetre most is órák kérdése volt, míg a könyv végére értem, annyira imádtam. És bár annak ellenére, hogy gyakorlatilag majdnem ugyanazt kaptuk, mint a Perfect Chemistry-ben, a lázadó mexikói bandatag és a szinte tökéletes fehér lány szerelmét, azért mégiscsak teljesen más volt. Amit még imádtam, hogy nem voltak nagy konfliktusok, ami pedig mégis volt, az is gyorsan megoldódott. Az X év múlva részt pedig különösen szerettem, ugyanez volt a Perfect Chemistry végén is, egy bizonyos jelenet megismétlődése a távoli jövőben. Ez egyrészt nagyon aranyos szerintem, másrészt pedig sejteti, hogy itt tényleg "boldogan élünk amíg meg nem halunk" lesz. És ez valahogy olyan megnyugtató.

Cassandra Clare: Clockwork Angel

Ennek a könyvnek a borítójába szerettem teljesen bele, de nem mertem elolvasni, mert fogalmam sem volt róla, hogy milyen kapcsolatban áll a Végzet Ereklyéivel, ezért inkább gyorsan bepusziltam a már meglévő három kötetet, amit szerencsére imádtam is. Aztán most, hogy végre rávetettem magam a kezdeti célomra, rá kellett jönnöm, hogy ez valahogy nem volt az igazi. Lehet, hogy ezt kellett volna hamarabb elolvasnom. Vagy tartanom kellett volna egy kis szünetet. Mindenesetre ezt a kötetet én meglehetősen untam, egyrészt mert borzasztó kiszámítható volt, másrészt mert pont olyan volt, mint a végzet ereklyéi, csak más időben, más helyen, más nevekkel, és a Star Wars elemek nélkül (nem testvérek, senkinek az apja nem a főgonosz... ja, utóbbit még inkább visszavonom).

Mert igen, itt is vannak Árnyvadászok, itt is van (= egyelőre még nincs, de lesz) szerelmi sokszög, itt is van egy lány, akinek első látásra abszolút semmi köze nincs az Árnyvilághoz, mégcsak a létezéséről sem tud, aztán persze kiderül, hogy mégiscsak nagyobb szerepe van a dologban, mint azt gondolta. Aztán ott van a visszahúzódó srác, valami titokkal a múltjában, ő a látszólagos rosszfiú, aki valójában mégiscsak törődik másokkal, de ezt a világért sem mutatná ki. Az ő legjobb barátja is őriz egy nagy titkot, de ő legalább kedves, de tényleg annyira, hogy olyan már a világon nincs. Aztán van egy idegesítő lánykarakter, aki látszólag senkivel sem törődik... hoppá, szerintem ő tényleg nem törődik igazán senkivel, csak saját magával. Legalábbis én még semmi szerethetőt nem tudtam felfedezni benne. Meg akad még néhány szereplő, akik aktívan illetve említés szintjén már szerepeltek a Végzet ereklyéiben, mint Magnus Bane, Church, vagy Camille.

Ennek ellenére én nem mondom hogy rossz volt, meg azt sem mondom, hogy ez egy az egyben a csontváros, egyszerűen csak úgy érzem, hogy az írónő választhatott volna valami más témát is. Szerintem sokkal több van benne, és nem csak az előző sorozatának a sikerét kellene ilyen szinten meglovagolnia. Szerettem ezt a világot, de köszönöm szépen, nekem egyszer elég volt. Ettől függetlenül el fogom olvasni a folytatást, de meg kell hogy mondjam, annyira azért nem várom.

Streetdance 3D

Úgy rémlik, hogy nem nagyon láttam még ilyen utcai táncolós filmet, éppen ezért azt sem tudom, hogy ez most azért 3d, mert 3d-s, vagy mert valaminek a harmadik része, és amellett 3d-s. Igazából mindegy is, mert ez így egy kerek történet volt, ám annyira mégsem jó, hogy lehetséges előzmények, vagy folytatások után kutassak.

Clary streetdance csapatából kilép az egyik legjobb emberük, aki eddig a csapat vezetője volt, és egyben Clary barátja is, így a lánynak egyedül kell megpróbálnia a csapat menedzselését. De még próbatermet sem tud szerezni a srácoknak, illetve azt is csak úgy, hogy be kell vennie a csapatba néhány balettáncost. Ez utóbbi egyébként baromi jó húzás lehetett volna, és még jól is indult, a két csapat különbségeinek kiélezésével. Jó lett volna, ha sikerült volna rendesen ötvözniük a klasszikus balettet a modern utcai tánccal, de ebben sajnos elbuktak.

Én egyedül ebben a bizonyos tánc-turmixban bíztam nagyon, de az utolsó tánc sajnos nagyon gyengére sikeredett, és nem tudta kimenteni a filmet a középszerűségből. Mert a film tulajdonképpen semmit nem tud felmutatni a táncon kívül, a színészi játék egyenesen nulla. Amit pozitív tényezőként tudok felhozni, hogy a filmben fel-feltűntek azok a nagyszerű táncosok, akiket a Britain's Got Talent-ből ismerhettük meg, mint a Diversity, a Flawless, vagy éppen George Sampson (aki hú de megnőtt!). A főszereplő csapat mondjuk egyikőjükkel sem tudja felvenni a versenyt, sajnos.