Michael Grant: Gone (Köddé váltak)

Az éhezők viadalával ellentétben, ezt a könyvet viszont nagyon vártam, és mégis sikerült hatalmasat csalódnom benne. Pedig sok szépet és jót olvastam róla, hogyha valaki YA (young adult) könyvekre keres, akkor erre a könyvre elég hamar rátalál, azt mondják róla, hogy ez a modern Legyek ura szuperhősökkel, jobb is mint amit Golding valaha írt. De hát nem. Messze nem.

Persze az is lehet, hogy a negatív véleményemre a magyar fordítás is rátesz egy lapáttal, mert olyan hülyeségek vannak benne, hogy csak a fejemet fogtam közben. Alapból meglehetősen rossz olvasni, de ami szörnyen idegesítő, az a nevek állandó felcserélése. Nincs az az ég, hogy egy olyan jelenetben, ahol körülbelül egyedül Astrid és Sam van jelen, akik amúgy szeretik egymást, meg minden, ilyen mondat forduljon elő: "Drake félbeszakította egy hirtelen, sietős csókkal". Tehát ez konkrétan az, mikor a jófiú Sam, egy perc alatt átalakul ádáz ellenfelévé, lesmárolja Astridot, hogy aztán legközelebb ismét Samként szólaljon meg? Persze nem ez volt az első, és nem is az utolsó ilyen. De leginkább olyanok voltak, hogy a nemeket összetévesztették. Két srác beszélget, és akkor egyszer csak azt olvasod, hogy "mondta a lány". Ilyen alapvető tévedések százával voltak, és ezek nagyon le tudják rombolni az olvasási élményt. Tehát ha ezek után esetleg mégis valamilyen okból úgy gondolom, hogy elolvasnám a folytatást (ugyanis a sorozatot 6 részesre tervezik, egyelőre még csak két rész jelent meg, Hunger és Lies címmel), akkor azt biztos nem magyarul fogom tenni. Mert eredetiben még lehet esélye arra, hogy ez igazából nem is olyan rossz, csak a fordítás tette azzá.

A történet egyébként annyi, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnik az összes 15 évnél idősebb ember, a gyerekek pedig magukra maradnak a városban, akik később különös dolgokra lesznek figyelmesek. Egyrészt észreveszik a falat, amely mintha egy gömbként venné körbe a várost, másrészt pedig különös képességeket fedeznek fel magukon. De ezt még jóval az eltűnések előtt, és nincs is rá épeszű magyarázat, hacsak nem az, hogy egy atomerőmű közelében laknak, és a sugárzás miatt mutálódtak. És nem csak ők, hanem az állatok is. Így születnek például repülő kígyók, vagy beszélő prérikutyák.

A gyerekek pedig ahelyett, hogy összefognának ebben a veszélyes és új világban, inkább egymás ellen fordulnak. A két vezéregyéniségről, konkrétan a Coates akadémiás Caine-ről, és a városi Sam-ről pedig kiderül, hogy ikrek, és napokon belül itt a 15. születésnapjuk, mégis azzal vannak elfoglalva, hogy elpusztítsák egymást, ahelyett, hogy a sötétség legyőzésén, vagy a saját életük megmentésén gondolkoznának. Ez nekem egy kicsit... nem is kicsit, inkább nagyon logikátlan, éppen ezért egy percig sem tudtam átérezni a könyvet és a mondanivalóját - utóbbiban nem is vagyok biztos, hogy volt egyáltalán.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala (The Hunger Games)

Az igazat megvallva már régóta el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, meg persze tartottam is tőle. Pedig sokan dícsérték, meg hallottam, hogy ez egy igazán rendkívüli YA novel (fiatal felnőtteknek szóló regény), de én valahogy mindig húztam a számat. Talán mert azt hittem, hogy ez valami újabb Battle Royale lesz. De igazából nem, mert ez sokkal több annál. Azt hiszem mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire tetszett, mint hogy már sikeresen a végére jutottam a második résznek is, a Catching Fire-nek.

A könyv egy Panem nevű kitalált országban játszódik, amely 12 (korábban 13) van osztva, a körzeteket pedig egy Kapitólium nevű fényűző hely irányítja. A körzetekben ezzel szemben szegénység van, és mi sem mutatja jobban a Kapitólium elnyomását, mint az évente megrendezett verseny, az éhezők viadala. Ekkor a körzetek kisorsolnak egy lányt és egy fiút, akit elküldenek erre a rendezvényre, ahol tulajdonképpen egyetlen feladauk van, a túlélés... na meg persze az, hogy kinyírják egymást. És mindezt úgy, hogy közben állandóan kamerák figyelik őket, tévében mutatják őket, lehet rájuk fogadni... a nyertes pedig később ünnepelt sztár lesz.

A 12. körzet sorsolásán a 12 éves Prim-et húzzák ki, az ő helyére jelentkezik nővére, Katniss Everdeen. A fiúk közül pedig Peeta Mellark-ot sorsolják ki. A két jelöltnek nem sok esélyt jósolnak a túlélésre, hiszen eddig mindössze egyvalaki tudott nyerni a 12. körzetből, Haymitch, de már az is 24 évvel ezelőtt volt. A részeges Haymitch egyébként majd a mentoruk lesz a küzdelmek során. Katniss persze hamar rájön arra, hogy miért nem volt esélyük eddig a viadalon. Ahogy megismeri az ellenfeleit, arra is ráeszmél, hogy ők már kiskoruk óta dolgoznak, megismerik a körzetük szakmáját, míg a szénbányász 12. körzetben csak 18 éves koruk után mehetnek bányába a fiatalok. De Katniss szerencsére nincs hátrányban, hiszen ő gyakran eljárt egy barátjával, Gale-lel a tiltott erdőbe, hogy illegálisan vadásszon, ezért aztán nagyon jól tud bánni az íjjal és a nyíllal. És a Kapitólium szimpátiáját is sikerül megnyerniük azzal, hogy Peeta bevallja, azóta szerelmes Katniss-be, mióta először találkoztak. Ezzel ők lesznek a viadal elátkozott szerelmesei, sőt később sokkal többek is lesznek ennél. De ezt már meghagyom a második részre :)

Alyson Noel: Saving Zoë

Alyson Noel-nek egyelőre még csak egy könyve sorozata jelent meg magyarul, az Evermore és annak folytatásai. Az igazat megvallva, én a címén kívül nem tudok róluk semmit, eddig nem is nagyon érdekeltek. Persze ha egyszer szembejött volna velem a könyvtárban, akkor valószínűleg nem álltam volna nekik ellen, de egyelőre még nincs közöm hozzájuk. Vagyis csak annyi, hogy sikerült elolvasnom az írónőnek egy másik könyvét, a Saving Zoë-t. És imádtam. Nem túlzás, mert tényleg így volt. Körülbelül amint befejeztem, abban a percben adtam is tovább egy barátnőmnek, hogy ezt neki olvasnia kell.

Persze nem mindenkinek tudnám nyugodt szívvel ajánlani, mert a történet nem kicsit szomorú. Mondjuk úgy, hogy hasonlít a Leaving Paradise-hoz, persze jó példát hozok fel, mert ugye azt sem ismeri senki, tekintve, hogy (még) nem jelent meg magyarul. Ami a lényeg, és ami talán mindent elárul a könyvről, hogy a címben szereplő Zoë már nem él. Körülbelül egy évvel ezelőtt, egy brutális gyilkosság áldozata lett. A tragédiával pedig sokan, sokféleképpen próbálnak szembenézni, vagy inkább elmenekülni előle. Zoë szülei, a volt barátja, Marc, illetve a húga, Echo. Echo-nak Zoë mindig is a nyílt és vidám nővér volt, akire még most is hasonlítani szeretne, éppen ezért talán neki a legnehezebb feldolgoznia nővére elvesztését. És ebben sem a barátai, sem a szülei nem tudnak neki segíteni. Ám ekkor Marc odaadja neki Zoë naplóját, amit Echo eleinte kétségekkel fogad, de végül elkezdi olvasni, ami által nem csak nővérét, de saját magát is jobban megismeri.

Nem egy vidám olvasmány, de azért voltak olyan pillanatok, amikor tudtam rajta mosolyogni, máskor pedig legszívesebben sírtam volna, annyira megható volt. És ha már egyszer ilyen érzelmeket tud kiváltani belőlem, akkor igenis elmondhatom, hogy tényleg imádtam a könyvet. Nagyon remélem, hogy elkezdik kiadni Alyson Noel más könyveit is magyarul, mert én szívesen olvasnék többet is, és szeretném, hogy mások is megismerjék. És lehet hogy nagyobb esélyt fogok adni Evermoréknak is, bár eddig még nemigazán érdekeltek, de azt hiszem ezután jobban fogom keresni őket a könyvtárban, vagy ismerőseimnél.

Meg Cabot: Avalon High (Misztikus szerelem)

Nem vagyok teljesen otthon az Artúr-mondakörben, de imádom Tennyson-nak a Lady of Shalott című versét, azt hiszem két külön szemináriumra is sikerült belőle két külön házidolgozatot írnom belőle, ami azért nem véletlen. Főleg hogy úgy általában nem is szeretem a költészetet, de ezt a verset valamiért nagyon szeretem. Ugyanez áll erre a könyvre is, elvégre valamilyen szinten a vers köré épül. A szereplők miatt. És azért is, mert minden fejezetet a vers egy részlete vezet be.

De ami miatt elolvastam a könyvet, az egyrészt azért volt, mert megláttam egy barátnőmnél, megörültem annak, hogy Meg Cabot, és egyszerűen el kellett kunyerálnom. Aztán rájöttem, hogy már hol hallottam ennek a könyvnek a címét. A Disney Channel ugyanis tervezi a könyv filmváltozatát, amit azt hiszem még valamikor idén be is mutatnak. És nekem persze még az előtt el kellett olvasnom a könyvet, nehogy még lemaradjak valamiről.

A történet amúgy annak ellenére, hogy Artúr király meg minden, meglehetősen amerikai. Van egy átlagos gimnázium az Avalon High, ahol teljesen felborul az élet egy új lány érkezésével. Ellie-t ugyanis két professzor szülővel van megáldva, akik egy év alkotói szabadságot vettek ki, és most a lánynak új iskolát kell kezdenie, az Avalon gimit. Amiről pedig kiderül, hogy mégsem egy átlagos gimnázium, mert meglehetősen furcsa dolgok történnek, mondhatnánk, hogy a történelem éppen megismétli önmagát. Hiszen jelen van az újkori Artúr, Lancelot, Ginevra, Mordred és még mások is. És ugyan ki az, aki megállíthatja a gonoszt, hacsak nem Ellie, aki hála a középkor-kutató szüleinek, nem kevés dolgot tud a középkorról?

Kim Harrison: White Witch, Black Curse

Ha kicsit hamarabb írok, akkor most mondhatnám, hogy végre beértem a sorozatot. Egy darabig talán így is volt, ugyanis ezt a részt már hetekkel ezelőtt elolvastam, de azóta már megjelent a következő, a 8. rész is. Aztán azután minimum egy évig rághatom a körmöm, mert körülbelül évente egy kötet szokott megjelenni. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy meddig fog menni a sorozat. Én azért remélem, hogy még sokáig, de azért abban is bízom, hogy nem ebbe az irányba. Mert ez a démonosdi nekem egyre kevésbé tetszik.

A mostani részben is meglehetősen sok minden történt, de mivel átlag 500-oldalas kötetekről beszélünk, ez azért nem is csoda. Egyrészt Rachelék még mindig nem tudtak megnyugodni Kisten halála miatt, szóval a dolgok kiderítése még mindig folyamatban, elsősorban Ford segítségével. Aztán feltűnik egy szellem, aki még Rachel múltjából kísért, és aki gyakorlatilag az elmúlt egy évben végig a templomban bújkált - vagy éppen próbálta magára felhívni a figyelmet. A Marshall-szál el lett ásva, ennek tulajdonképpen én örülök. Mert Marshall nem Kisten, de Pierce sem az, szóval remélem azt is hanyagolják majd a továbbiakban. Ja, meg ami a fő probléma, hogy feltűnt egy kicsit sem veszélytelen banshee, aki kellemesen elintézte kedvenc ketchupimádó szereplőnket, Glennt.

Amit sajnáltam, hogy kevés volt Trent, ami meg volt, azt is minek? Csak hogy menjen tovább a démonok miatti depresszió és problémázás? Hát kösz, ebből nem kértem. Főleg nem Trenttől. Jenks miatt én egyre jobban aggódom, remélem Rachel talál valami ellenszert, mert egyre jobban aggaszt, hogy kötetek óta másról sincs szó, csak hogy milyen kevés ideig élnek a pixik, és hogy mi van Matalinával és Jenks-szel, meg mi lesz a gyerekekkel.

Az amúgy egész vicces volt, hogy az előző rész után elgondolkoztam azon, hogy vajon látjuk-e majd Robbie-t, erre most kaptunk belőle bőven. Azt mondjuk még nem sikerült eldöntenem, hogy ez most jó volt-e, vagy sem. Szegény srácot valahogy nem tudtam hova tenni, de lehet hogy ez Rachel hibája is. Nem sokat foglalkozik a családjával, de hát nem is nagyon van rá ideje, ennyi megoldandó problémával.

Rick Riordan: A szörnyek tengere

Sikerült viszonylag hamar belevetnem magam a szörnyek tengerébe, vagyis Percy Jackson és az Olimposziak második részébe. Mindezt Stephenie Meyer ajánlásával tettem persze, mert ez a legfontosabb a könyvborítón. Na jó, igazából nem, hanem mert borzasztóan tetszett az első rész, és szerencsére most sem kellett csalódnom. Ez a rész ugyanis teljesen ugyanolyan volt, mint az első, csak egy évvel később. És ez alatt semmi negatív dolgot nem értek, egyszerűen csak ugyanannyira élveztem ezt a részt is, mint az előzőt.

A történet ugyanis nagyjából ugyanaz, Percy ismét küldetésre indul, hogy kiszabadítsa Grovert, megmentse a táborukat, a nagyobb cél pedig az, hogy megakadályozza Luke-ot sötét tervei megvalósításában. Ismét csatlakozik hozzá Annabeth, illetve Tyson, aki egyébként egy küklopsz, ja, és egyben Percy féltestvére. Ismét rengeteg, mitológiai lényben bővelkedő kalandban lesz részük amíg átkelnek a szörnyek tengerén. Ami viszont kicsit bonyolítja a dolgokat, hogy megismerjük a Percy-re vonatkozó jóslatot, amire az előző részben még csak egy halvány utalást tettek. Percy 16. életévében fog eldőlni az olimposzi istenek sorsa, amikor is a fiú vagy megmenti, vagy elpusztítja őket. Ami viszont fontos, hogy a jóslat nem feltétlenül Percy-re vonatkozik, hanem a három főisten gyerekeire. Hádésznak nincs félvér gyermeke, Zeusznak ott volt Thália, de őt fává változtatták, így marad Poszeidón fia, Percy. De nem zárhatjuk ki, hogy másra vonatkozik a jóslat, ugyanis a kötet végére visszahozzák Tháliát, aki Luke szerint majd mellette fog állni. Ezzel a csavarral a következő kötet extra izgalmasnak fog ígérkezni, legalábbis remélem.

Robert Merle: Védett férfiak

Van még körülbelül 6-7 könyv, amit az elmúlt hónapban olvastam, de írni még nem volt időm róluk. Ezekről majd szépen lassan. A probléma ezzel csak ott leledzik, hogy 2-3 hét távlatából, és 4-5 könyv elfogyasztása után már kicsit nehezen tudok visszaemlékezni, hogy éppen mit miért szerettem, vagy miért nem. Az előbbi, tehát a "nagyon tetszett" kaegóriába tartozik a Védett férfiak. Azért kezdtem el olvasni, mert megláttam egy kollégámnál, akit annyira mondjuk nem ismerek, de az ízlésében feltétlenül megbízhatok; amint most ez kiderült, a könyvek terén is. Furcsa, mert Merlétől én eddig egy könyv címét ismertem, a Mesterségem a halált, és mindig úgy voltam vele, hogy ha majd Merlétől fogok valamit olvasni, akkor az az lesz. És úgy néz ki, hogy a közeljövőben majd arra is sort fogok keríteni, mert ez ugye rögtön kedvenc lett.

A történet valamikor a 80as években játszódik, amikor is egy olyan vírus támadja meg az embereket, ami csak az ivarérett férfiakra nézve veszélyes. A férfiak gyors pusztulása arra készteti a nőket, hogy olyan munkaköröket is betöltsenek, amiket eddig kizárólag férfiak végezhettek. A nők rájöttek arra, hogy igenis alkalmasak ezeknek a szerepeknek a betöltésére, ami kezd kialakítani egyfajta férfiellenes, férfigyűlölő nézőpontot, hiszen mi sem egyszerűbb, mint a férfiak többévszázados elnyomásával magyarázni az eddigi vélt alkalmatlanságukat.

Dr Martinelli, egy védett körzetben próbálja kidolgozni a vírus ellenszerét, fokozatosan értesülve arról, hogy mi történik a külvilágban a nők és a férfiak helyzetével, és arról is, hogy az ő kutatásaival párhuzamosan, többen is a férfiak, illetve a nemiség teljes kiiktatásával kísérleteznek. Azonban még a védett körzetben is vannak olyan nők, akik nem nézik jó szemmel az elnökasszony radikális lépéseit. Martinelli pedig szerencsére belecsöppen a liberális nők ellenállási mozgalmába, és velük együtt próbálja meg hatástalanítani a vírust, és megtörni ezt a férfiellenes rendszert.

Lesley Livingston: Wondrous Strange

Ez a kötet tipikusan olyan, aminek a története mondjuk nem különösebben érdekelt, de beleszerettem a borítójába, és egyszerűen kellett. Szerencsére a második részhez már nem sikerült ilyen szép borítót lepottyantaniuk a futószalagról, úgyhogy legalább nem kell aggódnom amiatt, hogy felesleges összegeket hajítok ki az ablakon. Mert bár tetszett az első rész, de ez egy nagyon könnyű és rövid olvasmány volt (legalábbis én hamar végeztem vele), és igazából én nem érzem a késztetést, hogy nekem azonnal meg kell szereznem a folytatást. Talán majd egyszer megjön hozzá a kedvem. Mert hangsúlyozom, ez tényleg egy jól megírt kis könyv volt, egyszerűen csak nem volt annyira kiemelkedő.

A történet főszereplője, a 17 éves Kelley éppen a Szentivánéji álom tündérkirálynőjének a szerepére készül, és még nem is sejti, hogy azok a tündérekről szóló történetek, amiket gyerekkorában meséltek neki, mind valóság. Egy másik világban ugyanis valóban vannak tündérek, sőt még tündérkirályok és tündérkirálynők is. De mindez Kelley-t nem érinti, hiszen egy másik világról van szó. Vagy annyira mégsem? Ugyanis a két világot elválasztó kapu bizonyos időnként megnyílik, és szabaddá válik az átjárás. És így a látszólag átlagemberekről is hamarosan kiderül, hogy valójában nem is azok, akiknek mondják magukat, mint például a színdarab Puck-járól, Kelley lakótársáról, vagy arról a furcsa fiúról, Sonny-ról, aki mintha mindenhová követné kelley-t. Hiszen Kelley sem egy átlagos lány, hanem a tündérkirály elveszettnek hitt lánya. És éppen ezért az élete most komoly veszélyben forog.

A történetnek azonban még nincs vége az első résszel, ugyanis megintcsak egy sorozatba sikerült belefutnom, aminek még csak mostanában jelent meg a második része, a Darklight. Amit még mindig nem ígérem, hogy el fogom olvasni, de azért kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok Sonny és Kelley között, mert egyelőre két külön világban kell továbbélniük. Ami viszont zavaró volt, az a sok különleges lény, amiket nem mindig tudok hova tenni. Igazából a Rachel Morgan is valamilyen szinten hasonló, de ott nem ömlesztettek a nyakamba annyi furcsaságot, mint itt. Szóval egy idő után már csak annak tudtam örülni, hogy legalább a leprechaun-ról hallottam, mert a többiek nekem már csak igazán eszement furcsaságok voltak.

Dadnapped - Apurablók

Most úgy alakult, hogy egy napra két Disney Channel movie is jutott, és akármennyire is hihetetlen, de ez tetszett jobban. Pedig mit ne mondjak, azért ezt jóval kevésbé vártam. Pedig igazi kis Hannah Montana-sztárparádé gyűlt itt össze, kiegészülve David Henrie-vel. Szóval jobb volt ez, mint vártam, amolyan kellemesen mosolygós, semmi negatív mellékízzel.

A történet tulajdonképpen annyi, hogy Melissa (a Hannah Montana Lilly-je; egyébként meg tudtátok hogy a Kémkölykökben ő volt Gertie?) édesapja egy híres író, és ezért kevés időt tölt a lányával. Mondjuk úgy, hogy semennyit, mert minden idejét kitölti a népszerű sorozata, és Melissa nem kicsit féltékeny a könyvek főszereplőjére, Tripp Zoome-ra. Szóval olyan, mintha Melissa az elhanyagol kishúg lenne a híres testvére mellett, annyi különbséggel hogy Tripp csak az ő fejében létezik. Szóval most elhatározzák, hogy együtt töltenek egy kis időt, mint apa és lánya, és elmennek valahová kempingezni, csakhogy az apuka megint cserbenhagyja Melissát, mert először még be akar nézni egy Zoome rajongói találkozóra. A bonyodalmak azonban csak ekkor kezdődnek, ugyanis Melissa apukáját először elrabolja három gyerek, köztük a Waverly Place Justin-e, és a Hannah Montana Rico-ja, de róluk kiderül, hogy nincsenek rossz szándékaik, egyszerűen csak óriási rajongók. Viszont az apukát, mostmár Melissával együtt, megint sikerül elrabolniuk a Hannah Montanás Jackson vezetésével, és a rajongóknak kell akcióba lépniük, hogy megmentsék Melissáékat.

Ezt ugyan már mondtam, de azért megint megemlítem, hogy én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire jól fogok szórakozni ezen a filmen. Egyrészt oltári nagyokat mosolyogtam Jackson fején, meg hogy szerencsétlen állandóan pórul jár, de hát pont ez történik a negatív szereplőkkel a jó filmekben, szóval megérdemelte. Nekem Emily Osment is hatalmas meglepetés volt, mert én Lillyként nem annyira szerettem a Hannah Montanában, de itt nagyon jó volt. Kell egy jó szerep, és máris tud tündökölni, és úgy mellesleg nem is énekel rosszul, ez is kellemes meglepetés volt nekem. David Henrie (Justin) és Moises Arias (Rico) pedig nagyon tündéri testvérpárt alkottak, de őket amúgy is szerettem a saját sorozatukban, szóval ez nem volt újdonság. A lényeg, hogy ez egy teljesen helyénvaló Disney film volt, nem mondom, hogy akármikor újranézős, de ha adják valamikor a tévében, akkor simán megnézném még egyszer.

Starstruck - Randiztam egy sztárral

Már egy ideje várok erre a filmre, és valószínűleg pont ezért nem is tetszett nekem annyira. Egy amolyan tipikus sztár találkozik átlagos lánnyal-történet, ahol persze mindenki imádja a sztárt, kivéve az a bizonyos lány, aztán végül mégiscsak megszeretik egymást, hogy aztán jöhessenek a bonyodalmak. Szóval ez akár még jól is elsülhetett volna, de nekem mégis borzasztó hiányérzetem volt utána.

Ami abszolút pozitívum, az nálam Sterling Knight, hozzá valahogy nagyon illik ez a beképzelt híresség-szerep, pontosan ugyanazt kellett hoznia, mint a Sonny with a Chance-ben. Annyi különbséggel, hogy itt sajnos meglehetősen vérszegény partnert kapott. Pedig Danielle Campbell igazán gyönyörű lány, csak már alapból egy pocsék karaktert kellett eljátszania, hiszen Jessnek gyakorlatilag semmi sem tetszik, de még ezt sem sikerült igazán áthoznia. Gyakorlatilag kétféle érzelmet mutatott az egész film alatt, a vidámat és az elégedetlenkedőt. De hát még csak 14-15 éves, annyira sokat talán nem is kell elvárni tőle. A szereplők közül tetszett még Chelsea Staub, a Jonas sorozat Stellája, bár neki most nem jutott sok szerep; és nekem még Maggie Castle is tetszett Jess nővéreként, csak őt sajnos nem sikerült kibontakoztatni. És itt van a fő probémám, hogy akkor ő minek is kellett ebbe a filmbe?? Annyira azért nem volt hülye, hogy ne tűnjön fel neki, hogy a húga minden alkalommal eltűnik, és egyszer Christopher legjobb barátja szól neki, hogy Jess hazament, másszor pedig elmegy Chris lakásába és ebből sincs semmiféle bonyodalom? Mintha nem is Chris elsőszámú bugyuta rajongójáról lenne szó... Azt sem értem, hogy Jess hogyan úszhat meg mindent, az állandó eltűnéseitől kezdve a nagyi kocsijának elsüllyesztéséig, a paparazziról nem is beszélve. A szülők ilyenkor miért intézik el annyival, hogy jól van kicsim, látom, hogy szomorú vagy, de ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kell.

Tanulság: kezdek nagyon kinőni az ilyesfajta filmekből. Pedig még mindig ezeket élvezem a legjobban.