Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-7

A Szent Johanna Gimi már egy ideje benne van a köztudatban, engem mégiscsak a hetedik kötet megjelenésekor talált meg. Persze szembejött már korábban is, de sosem vettem a fáradságot, hogy meg is nézzem ez micsoda. Aztán még júniusban e-mailben ajánlotta nekem egy kedves olvasóm (ezúton is köszönet cseszkának) a sorozatot, és pont amikor láttam, hogy napokon belül megjelenik a hetedik kötet, kikölcsönöztem az első részét a westendes könyvsikerkölcsönzőből. Amit utólag picit bánok, mert konkrétan minden részét vissza is vittem, ezért lehetőségem sincs újraolvasni, meg az érzés sincs meg, hogy itt van a polcomon "A Sorozat", és akármikor levehetem onnan bármelyik részét. A párom persze megnyugtatott, hogy karácsonyra úgyis mindenkitől könyvutalványt, meg feltöltött libri kártyákat fogok kapni, és megvehetem majd egybe mind a hét részt, és még gyorsan újra is olvashatom mielőtt megjelenne a nyolcadik könyv :)

Azért nem írtam külön-külön mindegyik részéről, mert konkrétan amint letettem egy részt, már nyúltam is a következőért. Vannak kedvenceim (Kezdet, Remény és Útvesztő), meg olyan rész is, ami valamiért kevésbé tetszett, mint a többi (Ketten), de mivel tényleg egyben olvastam, végeredményben csillagosötös az egész. Amit picit sajnálok, hogy nem kicsit később talált meg a sorozat, például amikor épp az utolsó rész is megjelent, hogy egyben letudhassam az egészet; vagy épp ellenkezőleg, miért nem előbb talált meg? Hogy kezdetektől tudjam figyelni az eseményeket, várni az új részeket, hogy legalább egy kicsit tovább tartson az élmény. Persze az élmény így is megvolt, első hét után szaladtam SzJG-s fülbevalót venni, és abban nyomultam a továbbiakban, mert szeretek legalább ennyiben passzolni a könyveimhez :). Aztán melóhelyen találkoztam egy olyan vendéggel, akin "I<3Cortez" póló volt, és egyből jobb kedve lett mindenkinek az én "úúú, de jó pólód van, most olvasom a sorozatot!" kirohanásom után. És esküszöm, hogy hallottam a villamoson elhangzani ezt a félmondatot: "....pedig úgy tepertem, mint Szatmáry Kinga az eszjégéből", emiatt is virult a fejem, nem is kicsit. Itthon pedig már úgy hivatkozunk rá, hogy "A Sorozat", így nagy kezdőbetűkkel. :)

Na és akkor gyorsan még a kedvencekről, meg pár szomorú dologról. Kedvenc részem a Remény volt, azon sikerült a legtöbbet vigyorognom, meg arra gondolok vissza legpozitívabban, annak ellenére, hogy egy kicsit összefolynak néha a dolgok. Nagyon szerettem a Kezdetet is, mert ha az nem lett volna olyan, amilyen, akkor lehet hogy most nem itt áradoznék a sorozatról, hanem egy rész után félretettem volna az egészet. Az Útvesztő pedig baromi közel áll hozzám, főleg mert sokáig nekem sem volt fogalmam arról, hogy mit kéne csinálnom, és ahogy Reni, én is azon a bizonyos egyetemen választottam egy nyelvszakot, mert annyira olyannak tűnt, hogy ez az ami teljesen én vagyok (persze ott meg az derült ki, hogy nagyon nem így van, és már megint ott vagyok, hogy fogalmam sincs mit kéne csinálnom). A legeslegkedvencebb szereplőm Virág, mert egy az egyben olyan, mint az én legjobb barátnőm volt (aki már nem él). Nem akarom nagyon részletesen kifejteni, de megvolt a saját "Dorián-korszakunk", nem fiú miatt, de mégis kísértetiesen hasonlított az SzJG-hez, bár én mégis ott kezdtem el sírni, amikor Virág msn-en azt írta, hogy "te vagy az lb-m XD", mert ez annyira, de annyira ismerős volt. Persze sokat nevettem is, mert visszahozott sok régi szép emléket is, és ezért hálás vagyok. A fiúk közül pedig Zsolti és Dave a nagy kedvencem, amellett hogy mindenki mást is nagyon szeretek (kivéve Dorián), de az első részben rajtuk sikerült a legtöbbet nevetnem, és valahogy ők maradtak meg nálam örök kedvencnek. Renit is nagyon kedveltem, örülök, hogy az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, mert nagyon sokszor tudtam vele azonosulni, a könyvek, meg leginkább Virág miatt is.

Röviden is tömören ennyi. A végén még annyit megjegyeznék, hogy engem 25 éves fejjel teljesen levett a lábamról a könyv, és kellemesen visszarepített a gimis padok közé. Páromnak is felolvastam pár vicces jelenetet, az tetszett neki, sőt az is előfordult, hogy a metrón ülve bele-beleolvasott valamelyik könyvembe. Ciki, nem ciki, szerintem a srácok miatt a fiúk is nyugodtan felvállalhatnák :) Én személy szerint rengeteget nevettem, meg sírtam is, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom A Sorozatot.