A hercegnő és a béka

Már annyira vágytam erre a filmre, kicsit csodálkozom is, hogy sikerült vasárnapig kibírnom a megnézésével, és nem szenteste vetettem be magam a moziba, családi programozás helyett. Mert szerintem én még arra is képes lettem volna, a fél napom amúgy is munkával, majd utazással telt, egy kis mozizás még lazán belefért volna.

Szóval amennyire vártam ezt a filmet, körülbelül annyira tetszett is. Ha nem jobban. Isteni volt. Mondjuk nekem egy icipicit hiányzott, hogy emberek legyenek, mert nekem egy hercegnős moziba főként hercegnők kellenek, de azért a békás részek is aranyosak voltak. Főként ez a része a történetnek lett oltári aranyos. Hogy nem békából lett herceg, hanem pincérlányból béka, és végül hercegnő. Annyira kellemes volt végigülni ezt a filmet, a Disney bevezethetné, hogy minden karácsonyra kapunk egy hercegnőt (legközelebb Rapunzelt), és nem csak ilyen sokadik részeket, meg a Szépség karácsonyát és társait. Mert erre szerintem van igény. Legalábbis a mozi előtti negyedórás sorbanállás nekem ezt sugallta.

A kedvencem egyébként Ray(mond) volt, a szentjánosbogár. De Louis is nagyon nagy volt, meg ami szerintem száz százalékig a magyar szinkron érdeme, az Charlotte karaktere volt. Vagyis biztos eredetiben sem volt rossz, na de a magyar hangját annyira eltalálták ennek a tündéri hercegvadász leányzónak, hogy abszolút a kedvencem lett a lány. Annak ellenére, hogy egyébként nem is szerepelt valami sokat. Egyszóval tényleg annyira jó volt, hogy még ilyet, sokat.

Becstelen Brigantyk

Család nyomására tegnap este Becstelen Brigantykat néztünk. Ők negyedjére, mi elsőre. És mivel ők nem azok a fajták, akik egy filmet ilyen sokszor megnéznek (még moziban is többször!), én valami nagy durranást vártam. Annak ellenére, hogy nem mindig lehet megbízni az ízlésükben. És persze csalódtam.

Pedig maga a film nagyon jól indult, az első jelenetet én a film fénypontjának nevezném, nagyon hangulatos, zseniális párbeszédek, tökéletes alap egy jó filmhez. Csak aztán a későbbiekben nem maradt meg ez a szint. Nem azt mondom, hogy kellett volna bele több akció, meg skalpolás, és akkor mennyivel jobb lett volna. Mert ez sem feltéltenül biztos. De így magában szerintem nagyon lapos volt. Kicsit fel kellett volna pörgetni a dolgokat, esetleg egy fél órával kevesebb ideig húzni, és akkor talán nem lett volna ennyire unalmas.

Persze mondták nekem, hogy biztos azért, mert Brad Pitt legtöbb filmjét én valahogy sikeresen végigunom, vagy éppen végig sem bírom nézni (Benjamin Button), de itt még ezt sem lehet ráfogni. Mert Brad Pitt itt kivételesen végig a legjobbat hozta, és nem csak ő. Szóval itt egyértelműen mással volt baj.

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Az igazat megvallva nem nagyon tudok mit írni erről a könyvről, pedig nagyon tetszett. De egyben nagyonnagyon szomorú is volt. Egyébként film is készült belőle, és mivel nekem nagyon tetszett, a családom azon része, amelyik lusta olvasni, most meg szeretné nézni a filmet. Szóval lehet hogy a napokban írok arról is, de lehet hogy a könyv után még várni fogok a filmmel. Majd meglátjuk.

Fülszöveg: John Boyne, ír származású író regénye igazi diadalutat jár be: eddig 64 kiadásban jelent meg, 2006-ban pedig elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat. A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja efy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén...

Így ismerkedik meg a szintén kilencéves Smuel-lel, akivel egyébként egy napon születtek. És akit egyébként csak a kerítés túloldaláról látott, lehetőségünk sincs játszani egymással. Csak ülnek, és beszélgetnek. Mindezt körülbelül egy évig, amíg Bruno szülei úgy nem döntenek, hogy a gyerekeket vissza kell küldeni Berlinbe, mert egy ilyen hely nem való a gyerekneveléshez. Smuelnek is rossz híre van, ugyanis eltűnt az édesapja, és nem tud róla semmit. Bruno amúgy is szereti a felfedezéseket, ezért úgy dönt, hogy segít Smuelnek megkeresni az apukáját, mindezt a kerítés azon oldalán, ahol a csíkos pizsamások élnek.

December 25.

Sajnos úgy tűnik, hogy több napra nem fogok ilyet írni, mert még nekem sem sikerült jó programot kiválasztani. De hát ilyenkor családozni kell, nem a tévé előtt ülni. Még akkor is, ha egész évben nem adnak le annyi jó filmet, mint ilyenkor karácsonykor. A mai nap pedig tényleg egészen jó, elég csak a felhozatalt megnézni... és még én is annyi mindent kihagytam a lenti listából.

10:25 (RtlKlub) Kisasszonyok: A könyv verziót ugyan jobban szerettem, de azért is a film is nézhetős.

15:35 (Rtlklub) Kutyák és macskák: Gagyi kis film, de emiatt akartam Mr Csingilingnek hívni a macskámat :D Különben sem találtam jobbat délutánra.

17:25 (M1) Római vakáció: Megintcsak Audrey Hepburn és azok az őzikeszemek... Mást nem is tudok mondani :)

19:00 (RtlKlub) Polar Expressz: A kedvenc karácsonyi filmem, emiatt szerettem meg Josh Grobant, és ettől a filmtől aztán menthetetlenül karácsonyi hangulata lesz az embernek.

19:05 (Tv2) Madagaszkarácsony: Nem annyira szeretem az ilyen karácsonyi kis specialokat, de a Madagaszkár pingvineit szeretem, szóval ez már csak miattuk is kihagyhatatlan program lesz.

21:05 (M1) Álom luxuskivitelben: Ez a kedvencem Audrey Hepburn-től, de valószínűleg idén ki fogom hagyni, mert már lehet hogy kezdi fárasztani a barátomat (azt hiszem tavaly is pont az ünnepekkor néztem ugyanezt).

21:10 (Tv2) Dreamgirls: Már mikor megjelent is kíváncsi voltam erre a filmre, de azóta is várat magára. Talán most.

22:55 (Viasat3) Aludj csak, én álmodom: Talán ez a kedvenc Sandra Bullock-filmem, de már sokszor láttam, szóval biztosan nem maradok fent miatta.

23:05 (TCM) Viktor/Viktória: A Cartoon Network programja után a TCM-en általában mindig akad valami jó, most ez az aranyosnak tűnő film, Julie Andrews szereplésével.

December 24.

Kicsit későn jutottam el idáig, de most végre elkezdem átmazsolázni a karácsonyi műsort. Én egyelőre ezeket a filmeket néztem ki szentestére (ami részemről tényleg csak este kezdődik, mivel 2-ig dolgozom, és utána még haza kell szerencsétlenkednem magam vidékre). Sok az ütközés, de hát ez minden karácsonykor előfordul... Egyébként lenne még egy csomó minden, amit kiemelnék, de csak kevés tévéadóm van, és inkább azokat követem figyelemmel.

10:10 (RtlKlub) A muzsika hangja: Nincs is jobb program délelőttre, mint ez a kedves kis musical, Julie Andrews főszereplésével. Kár, hogy nekem ez most idén kimarad, de mivel megvan a polcomon is, nem kell karácsonyig várnom, ha meg szeretném nézni.

13:35 (Filmmúzeum) A kölcsönkért kastély: Ez egy igazán bohókás kis magyar film, abból az igazán jó fajtából. Manapság már sajnos nincsenek ilyenek.

14:20 (Viasat3) Végtelen történet: Kiskorom egyik nagy kedvence volt, ha tehetném, nosztalgiáznék egyet alatta.

17:35 (M1) Sabrina: Nem láttam még ezt a filmet, de engem már az is meggyőzőtt, hogy közel két órán keresztül csodálhatom Audrey Hepburn őzikeszemeit.

20:00 (M1) Én, Pán Péter: Az egyik legszebb film a földkerekségen, éppen ezért mindenkinek nagyon tudom ajánlani.

20:05 (Duna) Emma: A legeslegjobb feldolgozása Jane Austen Emmájának, főszerepben Kate Beckinsale-el.

21:00 (AXN) Édesek és mostohák: Egy nagyon kedves kis film, ahol egyszerre lehet szeretni Julia Roberts-et és Susan Sarandont.

21:15 (Tv2) Híd Terabithia földjére: Ugyanazt tudom rá mondani, mint az Én, Pán Péterre, ez is egy igazán megható kis film. Szerintem én holnap este ezt fogom újranézni.

Alma

Tudom, hogy pofátlanság ennyi idő után visszatérni egy ötperces rövidfilm ajánlójával, de most pontosan ez történik. Az Almát azért kaptam, mert én állítólag szeretem az ilyen "kisgyerekekkel ki....ós beteg filmeket", ami egyébként nem is igaz, csak pont az ilyen cuccok szoktak nagyon jól sikerülni (pl Coraline). És az Alma is ilyen. Amolyan picit horroros esti mese, gyönyörűszép kivitelezéssel. Ennyit az ajánlásról, magát a filmet itt lehet megnézni még valameddig (for a limited time only), szerintem karácsonyig biztosan megtekinthető marad.

Egyéb információkat a hivatalos oldalon találhattok.

Raymond Chandler: Visszajátszás

Ez a második könyvem, amit Raymond Chandler-től olvastam, még valamikor nyáron kezembe került az Asszony a tóban, és az tetszett. Még tervben (=a polcomon) van a The Long Good-Bye is, szóval talán majd valamikor arra is sor kerül. Egyelőre annyi könyv van nálam, hogy kérdéses, hogy mikor lesz egyáltalán időm mindent elolvasni. Arról nem beszélve, hogy most már nagyon ideje lenne tanulnom a vizsgáimra. Egyébként nem mondanám, hogy nekem túlságosan tetszenének ezek a Philip Marlowe-történetek, de arra a pár órára amíg tartanak, egészen kikapcsolnak. Ezért is mondom, hogy valószínűleg még lehet tőlem számítani egy-két ilyesfajta regényre.

A mostani könyvben magánnyomozónk egy olyan megbizatást kap, hogy kövessen egy fiatal lányt, akiről a kinézetén és pontos feltűnési helyén kívül semmilyen információt nem kap. Ezért is mondja fel a megbizatást rögtön azután, hogy megismeri ezt a bizonyos hölgyet, Miss Eleanor King-et, vagy Betty Mayfield-et, és inkább úgy dönt, hogy a lány megsegítésére siet. Ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy nem ő az egyetlen, aki figyeli ezt a lányt, aki valószínűleg mégcsak nem is bűnöző, egyszerűen csak szabadulni próbál a múltjától.

Kim Harrison: A Fistful of Charms

Enyhén megkésve, de sikerült végre valamit elolvasnom az elmúlt hetek során. Mégpedig a következő, negyedik Rachel Morgan-t. Egyrészt nagyon kevés időm volt rá, másrészt volt valami, ami nagyon nem tetszett ebben a kötetben, mégpedig Nick.

Szóval az a nagy helyzet, hogy én Nick-et valamiért kezdettől fogva nagyon nem szeretem, és már alig vártam, hogy ki legyen írva a történetből. Éppen ezért is örültem nagyon, hogy a múltkori részben kellőképpen el lett hanyagolva, de sajnos most visszatért. Vagyis nem tért vissza, csak éppen bajba került, veszélybe sodorva Jenks fiát, Jax-et is. Rachel persze még érez annyit Nick iránt, hogy megpróbálja kiszabadítani a volt barátját egy csapat vérfarkas karmai közül.

Persze ahogy ez várható volt, nem igazán érte meg Rachelnek ez a dolog. Egyrészt mert démoni átkokat kellett készítenie Nick kiszabadításának érdekében, ezzel méginkább befeketítve a saját auráját, másrészt pedig csomó olyan dolgot kellett megtudnia Nick-ről, amik csak még mélyebbre süllyesztették őt a szemünkben. Nem elég, hogy tolvaj, de még bizalmas információkat is eladott Rachelről a démonoknak, még akkor is, amikor nagyban együtt voltak. Arról nem is beszélve, hogy tolvajt faragott Jenks fiából. Tehát remélem, hogy ezután a rész után Nick örökre távozik Rache életéből, mert már nagyon fárasztó volt.

Ami egyébként külön jó volt, hogy Rachel emberméretűvé varázsolta Jenks-et, így most a kis pixi valamivel több szerepet kapott, ami mit ne mondjak, nagyon jól állt neki. Ivy-vel is történt némi előrelépés, de az egyelőre kérdés, hogy ez most inkább pozitív, vagy negatív, de valószínű, hogy inkább az előző. Mert annak ellenére, hogy Rachel kis híján meghalt a felfedezései közben, azért mégiscsak egyre jobban megismeri és bízik Ivy-ban, ami abszolút pozitív a kapcsolatuk szempontjából.

Sense and Sensibility and Sea Monsters

Ugye írtam már korábban a Büszkeség és balítélet meg a zombik című remekműről a blogon, és csak úgy puszta kíváncsiságból rákerestem, hogy mások mit gondolnak a könyvről. Mert azért ez mégiscsak egy klasszikus elbutítása és szerintem valamilyen szinten a tönkretétele is. Erre főként olyan véleményeket találtam, mely szerint kevés benne a zombi, meg nem gondolták volna, hogy úristen ez Jane Austen stílusában van írva, mennyire unalmas. És én még amiatt panaszkodtam, hogy nem eléggé Austen-es a stílusa. Hát ízlések és pofonok. Azért szerintem ha valamire rá van írva, hogy Jane Austen, attól nem egy pörgős fantasyt kellene várni.

Na de amit meg akartam osztani, az a következő könyv trailere (mert van neki ilyen is), vagyis ami most jön, az az Értelem és érzelem és tengeri szörnyek:

Tavaszébredés

Krónikus időhiányban szenvedek mostanság, tehát nem nagyon telik tőlem most értelmes bejegyzésekre. Nemhogy filmet nézni nincs időm, de még olvasni sem nagyon van. Pedig utóbbit aztán mindenhol lehet, otthon, buszon, munka közben... Most is csak azért írok ide, mert valami nagyon jót találtam. Ugyanis megyek holnap este színházba, és gondoltam rákeresek kicsit a darabra (képek, vélemények, ilyesmi).

Csak úgy a reklám kedvéért, a Tavaszébredést fogom ma este megnézni, a musicalről bővebb információt ezen az oldalon olvashattok. Nagyon barátságos előadás, mert 995 forintért árulják rá a jegyeket, ami valljuk be, színházi előadásoknál meglehetősen olcsónak számít. Na és ami a lényeg, hogy a külföldi Tavaszébredés (Spring Awakening) videókat böngészve, megakadt a szemem egy Glee-s lányon, Lea Michele-n, aki Rachelt alakítja az imént említett sorozatban. De ez még semmi, ugyanis Jenna Ushkowitz, azaz Tina is játszik a Tavaszébredésben. Sajnos ez a lenti videóban nem fog látszani, mert ebben pont nincs benne (legalábbis én nem látom), de muszáj volt ezt választanom már csak Zach Braff miatt is. A kérdés már csak az, hogy vajon mikor fognak a Glee-ben is Tavaszébredést énekelni, hiszen már csak a két lány miatt is nagyon poén lenne.

Charlaine Harris: Dead and Gone (Vörös telihold)

Na most jött el a rész, ami tényleg iszonyatosan rossz volt. Az eddigi legrosszabb. Komolyan mondom, hogy ennek a résznek aztán abszolút semmi, de semmi értelme nem volt, nem történt semmi, unalmas is volt. Még szerencse, hogy valamivel rövidebb volt mint a többi rész, ezért nem kellett sokáig szenvedni.

Egyrészt rögtön az elején kiderült, hogy valami ellentét van a tündérkék között, és Sookie hatalmas veszélyben van. Csak ezt a borzasztó nagy fenyegetettséget egyszerűen nem lehetett komolyan venni. Mert nem történt semmi, de azért a végeredmény az, hogy a tündérek mennyire veszélyesek. Valószínű, hogy többet nem lesz róluk szó, vagyis még egy hangyányi esélyt hagyott rá a kedves írónő, de szerintem csak azért, mert kell hagynia egy kiskaput, ha már nem jut semmi újdonság az eszébe.

Aztán Sookie magánélete egyszerűen nevetséges. Ismét elküldi Quinn-t, az egyetlen normális jelöltet, teljesen nonszensz indokokkal. És marad Eric, aki körülbelül a negyedik részben volt jó arra, hogy Sookie-val legyen, utána már nem kellett volna semmit sem kavarniuk. Billt meg el kellene felejteni. Neki meg lehet bocsátani, ráadásul kétszeresen is, Quinnek meg nem?

Hatalmas szerencse, hogy egyelőre még nincs következő rész. Mire az megjelenik, lehet hogy lesz kedvem megint olvasni, de most egy időre egész biztosan hanyagoltam volna a témát. Mondjuk van még egy novelláskötet, azt hiszem, de utána egy jó időre tényleg letudom Sookie-ékat, mert ez a rész mostmár tényleg nagyon fárasztó volt. Pedig az eddigiekkel egyáltalán nem volt komolyabb probléma, leszámítva persze az unalomig ismételt dolgokat. De hát az legyen a legkevesebb.

Kim Harrison: Every Which Way But Dead

Egy kicsit sokáig tartott, de végre sikerült elolvasnom a Hollows harmadik részét is. Igaz, hogy ez a rész nem volt valami pörgős, de így is nagyon sok minden történt. Amennyire idegesített mostanáig Nick, most végre elhúzta a csíkot Jax-el együtt, de éppen ezért is valószínű, hogy (sajnos) még vissza fog térni. A démonos dolog ami a legfárasztóbb az egészben sajnos még mindig tart, Rachel ugyanis még mindig hajlandó bármire azért, hogy életben maradjon, így időnként kénytelen démonokkal szövetkezni. De Algaliarepten keresztül legalább megismerjük Ceri-t, az ezeréves szőke elf-lányt, aki ezután szerintem állandó szereplő lesz Rachel szomszédságában.

A kedvenc jeleneteim komolyan azok, amikor Rachel és Trent együtt vannak. Azon kívül, hogy Trent egy gyilkos, meg hamarosan megházasodik, én már csakazértis nekik drukkolok. Szabályosan vigyorgok egy-egy Trent-Rachel párbeszéden, a mostani rész meg aztán tényleg mindent überelt. Ugyanez vonatkozik Kisten-re is, Rachel jelenlegi pasijára. Őt is már körülbelül az eleje óta kedvelem, csak most mégjobban. David meg amikor feltűnt, azonnal megszerettem, és örülök, hogy neki is lesz még jócskán szerepe Rachel életében.

Történetileg pedig körülbelül annyi történt, hogy miután az előző részben Rachel börtönbe juttatta a nagyhatalmű vámpírt, Piscaryt, jött egy bizonyos Saladan nevű boszorkány, aki ki akarta használni ezt a bizonytalan helyzetet. Rachelnek pedig számos alkalma van megismerni Saladant, először mikor Kistennel "randiznak", másodjára pedig Trent alkalmazottjaként. És elég hamar kiderül, hogy Saladan egyáltalán nem az a kedves és ártatlan figura.

Richelle Mead: Frostbite (Dermesztő ölelés)

Végre elolvastam a második részét is, és egyszerűen még mindig isteni ez a sorozat. Tudom, hogy mindig az Éjszaka házához hasonlítom, de az hasonlít az olvasott könyveim közül legjobban ennek a témájához (mindkettőben vámpírok vannak iskolában), de egyszerűen annyira nincs egy szinten a kettő sorozat. Ha már csak azt vesszük alapul, hogy az emberi kapcsolatok itt mennyivel normálisabbak. Tulajdonképpen ebben a kötetben is 3 pasi van Rose körül, akárcsak a Zoey körül a Elárulva c. részben, itt valahogy mégis sokkal normálisabb az egész. Mert nem egy szerencsétlen csitri a főszereplő, aki nem tud választani három szerencsétlen pasi közül, hanem legalább itt érezni Rose-on, hogy tudja mit akar, még akkor is ha a választása eléggé reménytelen a körülmények miatt. Vagy hát ki tudja. Egyébként nekem most ez is volt a kedvenc szálam a részben. Imádtam mindhárom pasit, aki körülvette, leginkább természetesen Dimitrit és a beteljesületlen szerelmüket, de Adrian is nagyon szimpatikus, és Masont is nagyon szerettem.

Egyébként történetileg a helyzet egy kissé bonyolódott. Mert ugye vannak a strigák, akik a gonosz vámpírok, és vadásznak a morákra, akik meg a jó vámpírok. Na és hát eddig nem volt jellemző a strigákra, hogy szerveződtek volna, de most valami egészen komoly készülődik. Ki akarják irtani a nemesi családokat, kezdve a legkisebbektől a legnagyobbakig, ráadásul szövetkeznek az emberekkel. És eddig ilyesfajta szerveződés egyáltalán nem volt jellemző rájuk, ráadásul így már nappal is tudnak működni, ami nem valami jó előjel a morákra nézve. Hamarosan nekik is el kell kezdeniük szerveződni, akár úgy, hogy elkezdik használni a mágikus képességeiket támadásra és védekezésre egyaránt. Így Lissának, illetve az újonnan megismert, szintén Lissáéhoz hasonló erővel rendelkező Adrian Ivashkovnak is ki kell tapasztalniuk a különleges képességeiket.

 

Magyar cím és borító frissítve :)

Sonny, a sztárjelölt

Hát ezt is megértük, Sonny with a chance a magyar disney csatornán, december 5-től. Tudom, hogy késve teszem ki a promót, de én is csak tegnap vettem észre. Éljen, a kedvenc disney channel sorozatom magyarul!!

Annie M. G. Schmidt: Macskák társasága

Mikor kisebb voltam, a kedvenceim közé tartoztak az Animus Kiadó könyvei, természetesen kezdve a Harry Pottertől, de aztán olyanok is, mint a Stanley, a szerencse fia; Bradley, az osztály réme; vagy mondjuk az Emlékek őre. Emlékszem, hogy amikor megjelent a Macskák társasága, azzal is nagyon szemeztem, de 13-14 évesen már úgy éreztem, hogy kinőttem már az ilyenekből. Rá is van írva, hogy 6-9 éveseknek. Ezek után gondolom egyértelmű, hogy huszonéves fejjel kell elővennem ezt a könyvet. :D

Van egy Tibbe nevű újságírónk, aki... hát annyira nem ért az újságíráshoz, nincs témája, nem mer kérdezősködni, és csak macskákról ír. Ezek után meglehetősen közel áll a kirúgáshoz. De szerencsére találkozik egy Minna nevű különös lánnyal, aki igencsak hasonlít egy macskára. Ez azért van, mert előzőleg macska volt. Hála neki, és a város macskáinak, azaz a Macskahírügynökségnek, most már nincs olyan hír, amiről Tibbe ne tudna, ezáltal megmenekül a kirúgástól, sőt még fizetésemelést is kap. Azonban van egy hatalmas probléma. A város egyik legnagyobb tiszteletben álló személyéről kiderül, hogy nemcsak macskagyűlölő, hanem még egy hatalmas gazember is. A probléma csak az, hogy Tibbe sehogy sem tudja bebizonyítani, mert a szemtanúkat vagy lefizették, vagy pedig macskák. És ugyan ki hinne a macskáknak Tibben kívül?

Jane Austen - Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik

Ugyan a Büszkeség és balítélet nem a kedvenc Jane Austen-om, de azért szeretem ismerni az összes feldolgozását. Ezért is vettem a kezembe ezt a könyvet, melyre először azt mondtam, hogy nem, ez túl beteg, de aztán végülis meggyőztem magam. Egyszer olvasható, mint az összes többi hasonló marhaság, és van ahol még vicces is, de körülbelül ennyi. Ami igazán sajnálatos, hogy bár a borítóra az van írva, hogy "Jane Austen modorában" íródott, tulajdonképpen nem. Bár lehet ez a magyar verziónak a hibája, a sok félrefordítással, typoval, szóismétléssel, amik az eredetiben nem biztos hogy jelen vannak. Szóval mondjuk "hódoló" helyett azt írni, hogy "bámulója valaminek", illetve Jane-re azt írni, hogy Eliza húga. Ilyen aprócska hibákkal van tele. És bár Jane Austen legjobb párbeszédei egy az egyben át vannak véve, azért van néhány olyan udvariassági formula, amit a jelenlegi író letud egyszerű "stb-stb"-vel, de egy igazi Jane Austen-utánzatban ezeket a szövegeket nem lenne szabad ennyire elhanyagolni, mert így végképp nem marad meg Austen modora, amit én mondjuk vártam volna. Zombik ide vagy oda.

Merthogy bár az alap egy az egyben a Büszkeség és balítélet, azért a világ annyival változatosabb, hogy egy újfajta járvány járja be a világot, és a halottakból agyzabáló zombik lesznek. A Bennet-lányok pedig igazi harcosok, akik próbálják megvédeni a többieket a kétlábonjáró hulláktól. Persze egyeseknek ez is okot ad arra, hogy lenézzék a testvéreket, hiszen ők csak ócska kínai parasztoktól tanultak, a tehetséges és megfizethetetlen japán mesterek helyett, de hát annyi baj legyen. Nekem ez elsőre kicsit sok(k) volt, a sok katana, meg kungfu, de a végefelé már csak nevetni tudtam rajta. A legjobb mondjuk a félzombi Charlotte volt, aki azért ment hozzá Collinshoz, mert már tudta, hogy megkapta a kórt, és csak egy kis boldogságot akart élete utolsó heteiben.

Bár a könyv stílusa hagyott némi negatív mellékízt, attól még szerintem egyszer olvasható könyv volt, és egyelőre még egyedinek nevezhető (bár nem sokáig, mert nemsokára jönnek a folytatások, és hasonlóságok). Kár, hogy valószínűleg a magyar fordítás elvett egy keveset Jane Austen stílusából, meg az is sajnálatos, hogy a könyv végére egy csomó felesleges részt is beleírtak. Zárásként még leírom, hogy kit is lenne érdemes Elizabethnek választania a félzombi Charlotte szerint, hiszen Mr Darcy előnyeit ellensúlyozza, hogy nagyobb feje volt, úgyhogy tovább lehetett volna lakmározni az agyvelejéből.

Kim Harrison: The Good, the Bad, and the Undead

Amilyen sokára olvastam el ezt a részt az első kötethez képest, annyira tetszett is! Szóval most a héten egy újabb Rachel Morgan-nel lepem meg magam, az utolsó Sookie helyett. Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert azt olvasok, amit kölcsönkapok, és Sookie-t most nem kaptam. De ha mindkettő nálam lenne, akkor is Rachelt olvastam volna most hamarabb.

Míg a sorozat első kötetének a fele nagyon unalmas volt, és rohadtul nehezen indult be, ez a mostani könyv teljesen a helyén volt. Az is abszolút pozitív, hogy a maga 450 oldala pont annyi volt, ami kellett. Nincs semmi összezsúfolva (Sookie), és mégcsak nem is unalmas.

A történet majdnem ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Rachelék vállalkozása a Vampiric Charms egyelőre még gyerekcipőben jár, vagyis Rachel vagy épphogy ki tudja fizetni a lakbért, vagy nem. Továbbra is retteg a vámpír lakótársától, Ivy-tól. Továbbra is mindent megtenne, hogy elkaphassa a nagy ellenfelét, Trent Kalamack-ot, és hogy kiderítse róla, hogy miféle lény. Közben a barátja, Nick, egyre inkább kezdi túlzásba vinni a démonológiás dolgait, ami nem kicsit idegesítő. Ja, és valaki sorra gyilkolja a boszorkányokat. Pontosabban a ley line witch-eket, ami nem tudom micsoda magyarul. Rákerestem a Boszorkányfutamban, hogy mi lett a hivatalos magyar fordítás, és extra vicces, mert leyvonal boszorkány lett. Na szóval azokat. De mivel Rachel nem ilyen jellegű boszorkány, ezért nincs mitől tartania. Vagy mégis?

Coraline és a titkos ajtó

A legelső bejegyzéseim között írtam a Coraline könyvről, és már akkor is mondtam, hogy előbb vagy utóbb fogok írni a filmváltozatról is. Úgy néz ki, hogy inkább utóbb lett belőle, de nem baj, mert ma nagyon jólesett megnézni. Mondanám, hogy teljesen ugyanolyan volt mint a könyv, de ez persze nem igaz, mert ez mozgott, színes volt, és volt hozzá hang is. :D Szóval ez azt jelenti, hogy igen, nagyon tetszett a könyv, és ilyenkor mindig egy kicsit félek megnézni a filmváltozatot, de most abszolút pozitívan csalódtam, mert nagyon jó volt.

A történetről azt hiszem nem írtam korábban. Szóval van egy Coraline nevű lány, aki a szüleivel frissen költözik be egy új házba, és körbejár felfedezni a környéket, megismeri a különc szomszédokat, meg ilyesmi. Aztán egyik nap esik az eső és neki bent kéne maradnia. A szülei meg túl elfoglaltak ahhoz, hogy akár csak egy kicsit is foglalkozzanak a lánnyal, ezért egyedül fedezi fel a házat. Megszámolja az ablakokat, ajtókat, egyebeket, mígnem talál egy ajtót a tapéta mögött, ami átvezeti őt egy tükörvilágba. Ahol a szülei kedvesek, a szomszédok is varázslatosabbak, szóval ahol szeretik. Csak annyi a bökkenő, hogy ebben a másik világban mindenkinek gombszeme van, és ahhoz hogy ott maradhasson, neki is gombot kellene varrni a szeme helyére. Na és innentől kezdődnek meg a borzalmak, meg a haza akarok menni érzés. Egyébként a könyv félelmetesebb volt, szóval szerintem jó, hogy egy enyhébb verziót kaptunk a filmben. De még így is kellőképpen bizarr volt.

Julie & Julia - Két nő, egy recept

Úgy ültem neki ennek a filmnek, hogy az ismerőseim akik látták, mind azt állították, hogy ez mennyire egy remek film. Nekem ugyan voltak fenntartásaim, Meryl Streep mondjuk úgy, hogy nem a nagy kedvencem, de végülis Amy Adams nagy kedvencem, és a film témája (leendő) szakmába vág - és nem, nem az írásra és blogolásra gondoltam.

Aztán úgy alakult, hogy nekem lett igazam. Meryl Streep lehet felőlem akármilyen nagy színész, mostanság csak gagyi filmekben játszik gagyi szerepeket. Amiben én utoljára láttam (Mamma Mia!, meg Az ördög Pradát visel), azok körülbelül ugyanolyan jellegű filmek voltak, mint ez a mostani, és most elnézést kérek azoktól, akiknek tetszett a fent említett két film. De egyik sem volt valami nagy jelentőségű alkotás. És itt még jön a semmilyen szerephez ez az eltúlzott nyivákolás-sipítozás, mellette meg olyan játék, ami egy elsőszerepes színésztől még úgy elnézhető, de nem Meryl Streeptől. És sajnos azt kell hogy mondjam, most még Amy Adams sem remekelt. De lehet hogy ezt a csak film teszi, mert én megvallom őszintén, halálra untam magam. Igaz, a film végén pozitív érzésekkel álltam fel, de ez nagyon gyorsan elpárolgott, és mostanra már csak a negatív dolgok maradtak meg.

A történet két szálat vonultat végig a film során, egyszer 2002-ben járunk, amikor is Juile elhatározza, hogy blogot ír, amin leírja, hogy hogyan főzte végig Julia Child szakácskönyvét 1 év alatt. Az persze eléggé érthetetlen, hogy igazából miért kell ezt csinálnia, főleg mert ezzel veszélyezteti a biztos bevételi forrását, a munkahelyét (még akkor is ha nem éppen álommunkáról van szó), másrészt meg teljesen elhanyagolja az egyébként baromira türelmes és megértő férjét. A másik szálon pedig azt nézhetjük végig, hogy a Párizsban unatkozó amerikai feleség hogyan jut el egy főzőtanfolyamtól odáig, hogy kiadják a könyvét. Hozzáteszem, a férjéről hasonló jókat lehet elmondani, mint Julie férjéről, két ilyen nőhőz szerintem rohadt nagy megértés és persze szerelem kell.

Charlaine Harris: From Dead To Worse (Por és hamu)

Az előző résznél említettem, hogy a barátnőm szerint ez a rész már nem olyan jó, de szerintem meg pont ugyanolyan, mint a többi. Az írónőnek talán most sikerült többmindent belezsúfolnia a szokásos 300 oldalba, de minőségbeli romlás nincs szerintem. A következő kötet az már lehet rosszabb, hiszen elég sok dolog megváltozott Sookie környezetében, és egyelőre még nem tudni, hogy ez negatív, vagy pozitív. Mostanra mondjuk már nagyon fárasztó lett, hogy minden részben el kell ismételni ugyanazokat a dolgokat... ez már a nyolcadik kötet volt, és még mindig előjön az, hogy hét kötettel ezelőtt Bill besétált a bárba, meg mi történt a negyedik részben Eric-kel, meg a harmadik részben Alcide-dal... Ajh.

Ami az első és legfontosabb, hogy most végre kiderült, hogy Sookie tündérvérének nem csak annyi a jelentősége, hogy agyontiporja szegény lány önbecsülését (mivel a tündérek nagyon vonzóak a vámpírok számára, elképzelhető, hogy Bill és Eric emiatt szerették meg). Ugyanis most megismertük Sookie dédnagypapáját, egy 100%-os tündér személyében. Valószínűleg ez a magyarázat a telepatikus képességeire. Jason szerencsére ezt ennyire nem örökölte át, ami nem is baj, mert ő most még mélyebbre süllyedt a szemünkben. Pedig azt gondoltam, hogy az alakváltás majd jót tesz neki, de mint kiderült, nem.

Azt már előző részben is észrevettük, hogy a Katrina nevű hurrikán, meg egyebek hatására eléggé meggyengült a louisiana-i vámpírság, ráadásul a vérfarkasoknál is már egy ideje nem csekély belső viszályok vannak. Most pedig úgy tűnik egyszerre jöttek rá a szomszédos vámpírok/vérfarkasok, hogy ideje lenne kihasználni ezt a meggyengült helyzetet. Tehát mondjuk azt, hogy történt egy kis főnökségváltás a vámpíroknál, meg néhány haláleset - szerencsére Eric pont abban a helyzetben volt, hogy választhatott. A vérfarkasoknál is pontosan ugyanez, csak itt Alcide lett az új vezető.

Úgy tűnik Quinn-től elbúcsúzhatunk, pedig neki aztán tényleg drukkoltam. Szóval inkább ő, mint bármelyik vámpír. Eric most már emlékszik a negyedik rész eseményeire, amikor közelebbi kapcsolatba került Sookie-val, és félek, hogy itt még lesz valami köztük. Amelia mellé pedig jött egy újabb lakótárs, egy idős boszorkány hölgy, Octavia. Sookie egyelőre nem örül neki, de hát ő ajánlotta fel. Remélem ebből sem lesz probléma, mert nekem tetszik, hogy van Sookie-nak valami társasága. Annak meg mertem örülni a múltkor, hogy végre nincs szó Debbie Pelt-ről, aztán most már megint őt vették elő. Én kinyírnám a húgát, az biztos, persze szigorúan önvédelemből!

Emily Diamand: Kalózok nyomában

Felüdülés a sok vámpírság és a boszorkányság után végre egy kalózokról szóló könyvre bukkanni, még akkor is, ha elsősorban gyerekeknek szóló könyvről van szó. Ráadásul itt egy jövőbeli történetet kapunk, mégis hagyományos vámpírokkal. Ugyanis a 22. században járunk, a nagy összeomlás után, amiről annyit lehet tudni, hogy odaveszett a technikai vívmányok, számítógépek nagy része, és mindent elöntött az áradás. Tehát a halászás és a kalózkodás dominál ebben a kietlen jövőben.

Persze a kutatók néha találnak érdekes dolgokat az elsüllyedt városokban, mobiltelefonokat, és egyéb kütyüket, melyekről csak nagyon kevesen tudnak. Még a létezésük is titok! Például szerintem oltári nagy jelenet, mikor Mr Saravanan közli, hogy "óvatosan! Azok ott Harry Potterek. A történészek a fél karjukat odaadnák, ha megkaphatnák őket". Egyik ilyen titokzatos szerzemény a mesterséges intelligenciával működő playing system, röviden psai, amit csak egy 13 éves kislány, Lilly Melkun tud működtetni. Erre a sokak számára egyszerű ékszernek tűnő holmira feni többen is a fogukat, többek között a kalózok is emiatt kutatták át Lilly halászfaluját. Ám mivel nem találják meg, beérik a miniszterelnök lányának elrablásával, kockáztatva ezzel egy esetleges háború kitörését. Hogy Lilly ezt megakadályozza, útra kel a vízimacskájával, és a sokak által áhított ékszerrel, és a cél elérésének érdekében még a nagy kalózvezér fiával is hajlandó barátságot kötni.

Joanne Harris: Sleep, Pale Sister (Aludj kislány)

A Sleep, Pale Sister (magyarul Aludj kislány) 1994-ben jelent meg, mielőtt Joanne Harris világhírűvé vált volna. Furcsa, hogy csak most adják ki magyarul, mindenesetre ahogy már említettem, most itt a nagy lehetőség, hogy egy dedikált példányt vigyünk haza, vagy lepjük meg vele ismerőseinket.

A történet ismét olyan, amit eddig még nem láttunk Joanne Harris-től, hiszen most egy igazi gótikus regény elevenedik meg előttünk. Nem is értem, hogy a gótikus regények szemináriumon miért nem erről a regényről tanultunk Henry James szellemei és Jekyll és Hyde-ok helyett. Na jó, ezt most nem gondoltam komolyan, mert ha eddig még nem mondtam volna, a kedvenc történeteim közé tartozik a fent említett két mű, azonban ez a könyv is simán megállja a helyét mellettük.

Henry Chester, nem túl tehetséges festő a tökéletes modell keresése közben talál rá a 9 éves Effie-re, aki később a felesége lesz. Effie ideális feleségalapanyagnak lennie, hiszen Henry még azelőtt magához láncolja, mint hogy bármilyen érzés is feléledne a lányban. Vagy csak azt hiszi? Henry ugyanis nem akar semmilyen bűnös kapcsolatot folytatni a lánnyal, csak a tökéletesség látszatát szeretné fenntartani, és a vágyait inkább Fanny Miller bordélyházában próbálja kiélni. Azonban Effie szeretetre vágyik, így kerül Moses Harper karjaiba, és közelebbi ismeretségbe Fannyval. Azonban Fannynak van egy szörnyű terve. A lányát, Martát ugyanis 10 évvel ezelőtt megölték a házában, pont Henry Chester szokásos látogatásának éjszakáján, ami azóta sem hagyja nyugodni Fanny lelkét.

Igazán lenyűgöző kísértethistória kerekedik ki a végére, hasonló stílusban elmesélve, mint amit a Csokoládénál is láttunk. A történéseket Henry, Mose, Effie és Fanny elbeszéléseiből ismerjük meg, és ez még többet ad az események titokzatosságához.

Up (Fel)

Épp csak röviden szeretném megemlíteni, hogy megnéztük tegnap az Up-ot, és bár teljesen más volt, mint amit vártunk, összességében mégiscsak nagyon tetszett. Én konkrétan végigbőgtem a fél filmet, de csak mert nagyon megható volt. Mivel konkrétan egyedül voltunk a teremben, ezért nem tudom, hogy vajon egy kisgyerek mit szólna egy ilyen filmhez. Mert volt benne sok gyerekes dolog, de tulajdonképpen inkább egy felnőtteknek szóló film volt. Tehát míg mondjuk Marynél és Maxnál el tudtam dönteni, hogy ez abszolút nem gyerekfilm, itt nincs határozott véleményem a megcélzott korosztállyal kapcsolatban.

A történet annyi, hogy van egy öregember, egy bizonyos Carl Fredericksen, akinek le akarják bontani a házát, meg öregek otthonába szeretnék küldeni, és mikor végleg el kellene hagynia az otthonát, akkor eszébe jutott a feleségének tett gyerekkori ígérete. Lényegében az, hogy Paradise Falls-nál lesz a házuk. És hogy máshogy lehetne eljuttatni a házat Dél-Amerikába, mint sok-sok felfújható lufival? Tulajdonképpen ez az a momentum, ami miatt már hónapok óta alig vártam a filmet, mert ennyi lufival utazni baromi jó lehet :) Persze nem voltak annyit levegőben, mint vártam, de nagyon jó film volt, és bár én azt hittem, hogy látványilag fog megérinteni, sokkal inkább a mondanivalója hatott meg. Továbblépés, meg ilyenek. Nagyon szép volt :)

Charlaine Harris: All Together Dead (Hetedik harapás)

A barátnőm, akitől kapom a könyveket azt mondja, hogy a sorozat minősége csökkenni fog az ezutáni kötetekben, de szerencsére ebben a részben ezt még nem lehet tapasztalni. És én remélem, hogy ezt a következőkben sem fogom. Mindenesetre most már csak hetek, azaz sokkal inkább napok kérdése, míg beérem a sorozatot, és ez egy kicsit pech. Mert így heti adagolásban nagyon is jó Sookie-t olvasni.

Most ilyen nagy vámpírkonferencia volt, tárgyalás, bál, ilyesmi. És felbérelték Sookiet, hogy olvasson gondolatokban, hogy megtudják ki milyen szándékkal vesz részt ezen a rendezvényen. Barryt is viszontlátjuk, akit azt hiszem talán még Dallasban ismertünk meg (2. könyv), és akkor még kezdő telepata volt, most meg már igencsak belejött a dolgokba. És itt aztán voltak kellő mennyiségben bonyodalmak, halottak, bombák, egyebek. Az biztos, hogy nem szabad elolvasnom többet az Acknowledgments részt, mert már a 4. könyvben is emiatt tudtam előre, hogy boszorkányos lesz, most meg ugyanígy szereztem tudomást holmi bombákról. És úgy nem vicces, ha előre tudod, hogy mi lesz, meg hogy senkinek sem tűnnek fel bizonyos gazdátlan csomagok. Ejjej.

Aztán volt egy kevés Quinn, aki iránt még nem tudjuk, hogy mit érez Sookie, de remélem egyszer még többet is fog annál, mint amit most. És azt is remélem hogy nem lesz több bonyodalom abból, hogy Eric is egyre kedvesebb. Elég legyen már a vámpírokból, eljöhetne már Quinn ideje! Ami viszont pozitívum, hogy végrevégre meg sem említették Debbie-t, mert már nagyon idegesített, hogy folyamatosan vele van probléma (először Alcide miatt, majd a magándetektívek, meg az aggódó család...). Mondjuk az előző rész végén mondta Sookie, hogy ez a dolog lezárva, de én féltem hogy megint előkerül, akárcsak említés szintjén is. Szerencse, hogy nem ez történt; máris szeretem ezt a részt.

Allee dedikálás

Milyen kár, hogy idén nem 2011 van, mert most november 11-én 11 óra 11 perckor nyílik az Allee Bevásárlóközpont a budai Skála helyén. Ma reggel már megkaptam a hírleveleket is, hogy ott nyílik az újabb Spar, meg az újabb Libri. De ami igazán érdekes, az az utóbbi. Elég sok embert meghívtak a nyitás alkalmából, többek között Fejős Évát, Réz Andrást, Rita Monaldit és Francesco Sortit, a részletes programot itt meg lehet tekinteni. Ami miatt azonban megemlítem ezt az eseményt, az a következő: Joanne Harris is itt lesz! Lesz vele egy órás beszélgetés, majd pedig dedikál az írónő! Mindez november 18-án 18 órától. Én valószínűleg nem fogok tudni elmenni, de ha mennék, akkor egész biztosan egy dedikált Rúnajelekkel térnék vissza!

Egyébként ha már Joanne Harris, akkor két könyvújdonság. November 16-án jelenik meg az Aludj kislány című könyve magyarul (eredeti címe Sleep Pale Sister, és majd lesz a blogon, de nem ígérem hogy még a magyar megjelenés előtt). Másrészt pedig áprilisban jelenik meg egy új könyve, a Blueeyedboy. Utóbbi persze még nem magyar megjelenés.

Csiribí-csiribá (Twitches)

Amit tudtam a filmről az annyi, hogy csilivili, hercegnős, boszorkányos... ez alapján a három dolog alapján egy olyan filmet vártam, ami nekem tetszene, ám most ez valamiért mégsem. Disney channel movie, szóval szerintem már kinőttem belőle. Más esetben ez persze nem szokott ez problémát okozni, de ez a film szerintem olyan szinten nincs kidolgozva, hogy az már fájdalmas.

Leginkább azzal van probléma, hogy nagyon összevissza az egész. Van két lány, akik egyébként ikrek, meg boszorkányok, meg hercegnők, meg egy másik világból jöttek, meg meg kell menteniük a világot a sötétségtől, ja és egyébként ma van a születésnapjuk. És mindezzel meg kell birkózniuk kb 6 óra alatt, ami filmen meg másfél óra. És néhány dolog nagyon logikátlan. Az is igaz, hogy nem az én korosztályomnak készült, tehát mondjuk 10 év körüli gyerekeknek ez biztosan kellemes kikapcsolódást nyújthat halloween este, de azért nekem most muszáj kötözködnöm egy kicsit. Egyébként van második rész is, előfordulhat, hogy csekkolom. Go Twitches, go Twitches :)

The Lovely Bones (Komfortos mennyország)

Ha már említettem a film bemutatóját, akkor meg is osztom. Nem tudom biztosan, hogy vajon a film címe is Komfortos mennyország lesz-e magyarba ültetve, de gondolom igen, ezért én ilyen néven szerepeltetem. Igazából nem tűnik rossznak, csak gondolom pont azért tették bele a "Lindsey betör a gyilkoshoz" jelenetet, mert az az egyetlen akciós jelenet, és valahogy el kell adni egy drámát is. Susie mindenesetre nagyon szimpatikus.

Alice Sebold: The Lovely Bones

Nem tudom mennyit hallottatok erről a könyről, én őszintén megmondom, semennyit. 2003-ban megjelent magyarul is, Komfortos mennyország címmel, de ahogy elnéztem körülbelül lehetetlen beszerezni. Biztosan kiadják majd újra, ugyanis lesz belőle film, várhatóan valamikor január elején, és annak a bemutatója alapján kezdett el érdekelni a regény is. Ám a bemutató alapján egy kicsit mást vártam. Az inkább szól a gyilkosról, mint minden másról. Persze igazából a könyvben is van olyan jelenet, mint amit a bemutatóban kihangsúlyoztak, de a történetben egyáltalán nem az a lényeg.

Az alapszitu körülbelül annyi, hogy van egy Susie Salmon nevű 14 éves lány, akit egy december hatodikai napon megerőszakol és megöl az egyik szomszédja. Ezzel nem árulok el nagy meglepetéseket, ugyanis ezt körülbelül a legelső oldalakon megtudjuk. Susie ezután a mennyországba kerül, ahonnan továbbra is figyeli a földön élőket. A családját, az első szerelmét, a furcsa lányt akivel életben alig beszélt, de halála után kialakult közöttük egy különös kapcsolat, a halála ügyében nyomozó rendőrt, sőt még a gyilkosát is. És ez az a dolog, ami a film trailere alapján félrevezető, ugyanis én elsőre úgy gondoltam, hogy Susie még a halála után is próbál valahogy segíteni az embereknek a gyilkosa kézre kerítésében. De tévedtem, mert a regény teljesen másról szól. Mégpedig arról, hogy az élők, Susie családtagjai, ismerősei, hogyan fogadják el a lány halálát és hogyan tudják túltenni magukat rajta. Illetve arról, hogy Susie hogyan tud mégis valamilyen szinten felnőni a halála után, azáltal, hogy figyeli az élőket és velük együtt éli át a meg nem élt életét.

A regény körülbelül a Susie halála utáni 10 év történéseit meséli el nagy vonalakban, mégpedig Susie elbeszélése által. Ő az aki fentről mindent lát, olvas a gondolatokban, aggódik értük, olykor haragszik arra amit a szerettei csinálnak, máskor büszke rájuk. Velük együtt éli át mindazt, amit ő már soha nem fog tudni bepótolni. Ez alatt a 10 év alatt a szerettei lassan feldolgozzák Susie elvesztését, és a lány is lassan felhagy az élők folytonos figyelésével; és végül egy igazán megindító és nagyon szép történetet kapunk.

Richelle Mead: Vámpírakadémia

Már kétszer is beharangoztam, hogy hamarosan írok erről a sorozatról, legalábbis az első kötetéről, és most itt a nagy alkalom. Remélem a tegnapi videó eléggé figyelemfelkeltő volt. Nem szoktam így reklámozni dolgokat, de már több mint egy hete odáig vagyok ezért a könyvért, és szerencsére a végében sem csalódtam.

Tehát egy újabb sorozatot kezdtem el olvasni, a Vámpírakadémiát (a sorozat címe megegyezik az első rész címével), és a változatosság kedvéért egy újabb vámpíros sorozatról van szó, ahogy az a címéből is látszik. Viszont ez az Éjszaka házával (Megjelölve, Elárulva) ellentétben nagyon is tetszik. Nem érezni rajta Harry Potter szagát, sem a mérhetetlen nagy kliséket. Persze utóbbi van bőven, mert nehéz manapság új dolgokkal előrukkolni, de szerencsére nem a vámpíros könyvekre jellemző klisékkel van tele.

A világ körülbelül annyi, hogy vannak a moroi vámpírok, akik a jók és akikből egyre kevesebb van, és ezért védeni kell őket. Illetve vannak a strigoi vámpírok, akik pedig a gonoszak, és a moroi vámpírok vérével szeretnének táplálkozni, mert az még erősebbé teszi őket. Egyébként úgy lesznek a strigoik, hogy egy moroi vámpír khm, táplálkozás közben megöli az áldozatát. Mint mondtam, a moroi vámpírokat tehát nagyon kell védeni a strigoitól. Mivel az egyik főszereplőnk éppenséggel a moroi lány lesz, Vasilisa (Lissa) Dragomir, ebből adódik, hogy a másik főszereplőnknek pedig a legfontosabb feladata az lesz, hogy megvédje Lissát. Ez a másik lány Rose, aki egyben Lissa legjobb barátnője is, egy dhampir lány. A dhampir azt jelenti, hogy félig moroi, félig pedig ember, és mindkét fajnak a legjobb tulajdonságait örökli, tehát mondhatjuk, hogy belőlük lesznek a legjobb testőrök. Lissa azonban más, mint a többi moroi vámpír, ugyanis különleges képességei vannak: tud gyógyítani, hatni másokra, ráadásul Rose-zal való kapcsolata sem nevezhető hétköznapinak, ugyanis barátnője megérzi az érzéseit, és így azt is, ha bajban van.

Lissa azonban veszélyben van a különleges képességei miatt az akadémián, ahová járnak, ezért megszöknek onnan. A regény pedig pont ott kezdődik, hogy már két éve menekülnek, és éppen megtalálják őket. És egyfajta visszaemlékezés közben megtudjuk, hogy miért kellett a két lánynak elmenekülniük onnan, miközben a jelenbeli események is egyre pörögnek.

Mit ne mondjak, tényleg pörgős egy könyv volt, ráadásul nagyon élvezetes. Szóval már nagyon várom a folytatást, bár azt még nem találtam ki, hogy mikor fogok rá időt szakítani. Az egyszer biztos, hogy magyarul az első rész november 12-én fog megjelenni, vagyis jövő héten csütörtökön. Én pedig azt mondom, hogy érdemes csekkolni ezt a sorozatot is. Mivel Rose és Lissa 17 év körül vannak, elsősorban ennek a korosztálynak tudom ajánlani, de az én 21 éves fejemnek is nagyon tetszett (elsősorban Dimitri:)). Remélem nektek is ugyanennyire fog!

Szerk: Találtam magyar egy könyvajánlót, ahol a moroi az mora, a strigoi az striga, a dhampir pedig dampyr. Valószínűleg ez lesz a hivatalos magyar verzióban is. A következő bejegyzésemben már én is ezeket a neveket fogom használni.

Cserebere szerencse

Most vettem észre, hogy a holnapi nap folyamán, azaz november 5-én, 21:20tól a Tv2 műsorán adják a Cserebere szerencse (Just my luck) című filmet, főszerepben Lindsay Lohan és Chris Pine. Azért emelem ki külön bejegyzésben, mert az utóbbi időben erre a filmre kerestetek rá legtöbben a blog statisztikája szerint, és most itt a remek alkalom, hogy megnézzétek a filmet ha eddig még nem volt hozzá szerencsétek. Én nem írtam róla sok mindent, de összességében szórakoztató kis film volt, tehát amolyan elalvás előtti filmnek teljesen tökéletes.

Vámpírakadémia

Csak úgy megemlítem, hogy ez lesz a következő írás a blogon, várhatóan holnap reggel. Richelle Mead: Vámpírakadémia. De igazából csak nagyon tetszik ez a kis előzetes, azért gondoltam, hogy megosztom. Meg persze azért is, hogy most még jobban várjátok a holnap reggelt.

Charlaine Harris: Definitely Dead (Halottnak a csók)

Hát ez a rész most valahogy meglehetősen vegyes volt. Van egy olyan érzésem, hogy valamiről én teljesen lemaradtam, mert emlékeim szerint eddig sem Hadley-ről nem volt szó, sem a királynő nem szerepelt eddig (szerintem még a nevét sem tudtuk, nemhogy láttuk volna), ebben a részben pedig amolyan régi ismerősként tekintünk rá, arról nem is beszélve, hogy elvben már Hadley-ről is tudnunk kellett volna. Tehát ez részemről ez egy meglehetősen nagy kérdőjel. Esetleg valamilyen rövid történetről/novelláról lemaradtam volna? Ha valaki érti, hogy mi van, az szólhatna róla.

Negatívum is volt bőven. Ami szerintem kár, hogy Bill karakterét sikerült a lehető legmélyebbre ásni. Egyrészt a kórházas vallomása egy meglehetősen nagy hasraesés, de azért ő még mennyire szereti Sookie-t. Na de akkor miért van együtt már a múltkori rész óta azzal a beképzelt libával? Szóval ok, hogy Sook azt kérte hogy hagyja békén, de ha tényleg annyira szereti, akkor ezt máshogy is lehetett volna. Szóval az írónő olyan rohadtul kedvesen meg tudja velünk utáltatni Billt, és most már sajnos Eric is teljesen közömbös lett.

Na de legalább van nekünk Quinn, akit meg szeretünk. Új szereplők is akadnak bőven, például Amelia egy jó karakternek tűnik, aztán majd meglássuk, hogy mi lesz vele Bon Temps-ben. Tanya az új felszolgáló a Merlotte-ban egyelőre nem nagy szám, de még nem láttunk belőle sokat, lehet hogy miután már nem kell kémkednie, normálisabb szerepe is lesz. Felicia (a Fangtasia új pultosa) bemutatkozása oltári nagy volt, csak kár, hogy ő még nem szerepelt többet.

Hát nagyjából ennyi. Most nagyon sok mindent felvetettek, meg azt is tudjuk, hogy nagyjából mi minden várható a következő részben, esküvők, konferenciák, ilyesmi. Még kérdés, hogy mi lesz Jason-nel, mert az egy eléggé lezáratlan és elhanyagolt szál volt most; meg hogy miért fontos, hogy Sook nem csak szimplán telepata, hanem valamilyen szinten tündér is. Mert gondolom ez azért jelent valamit azon kívül is, hogy ezzel magyarázták, hogy tapadnak rá a vámpírok. Ha tényleg csak ennyi lenne, az elég nagy kicseszés lenne Sookieval szemben, már nem azért...

Novemberi könyfront

Nem tudom mennyire van értelme ennek a bejegyzésemnek, de hasznos tartalom nem mindig kerülhet az oldalra, mivel nekem sem öt perc elolvasni egy könyvet, illetve megnézni egy filmet. Utóbbira még kevesebb időm is van, mint könyvet nézni, hiszen az előbbihez úgy tényleg le kellene ülni, míg olvasni szinte bárhol lehet (még munka közben is). Szóval gondoltam, hogy amolyan lista-szerűen leírom, hogy milyen könyvek várhatóak legközelebb a blogra. Ezek azok a kötetek, amik már itt csücsülnek a polcomon, vagy könyvtárból, vagy kölcsönkönyvek, vagy én adtam értük sok-sok pénzt. A lényeg, hogy ezek biztos hogy előbb-utóbb sorra kerülnek.

Az biztos, hogy még a héten befejezem Charlaine Harris következő Sookie-ját, a Definitely Dead címet viselő kötetet, aztán ezt követi majd a folytatás valamikor a jövő héten. Aztán szeretnék sort keríteni egy új sorozatára is, legalábbis annak az első kötetére, a Grave Sight-ra. Kim Harrison-t sem szeretném hanyagolni, tehát a Boszorkányfutam folytatására, The good, the bad, and the undead-ra is szeretnék mihamarabb sort keríteni. Illetve még az is teljesen biztos, hogy a héten írok Richelle Mead Vámpírakadémiájáról. Aztán jönnek az olyan kötetek, aminek a film verziójukra is kíváncsi vagyok, ugyanis előbb-utóbb lesz az is, illetve már van is. Egyrészt ilyen Alice Sebold The Lovely Bones-a, illetve Audrey Niffenegger-től The Time Traveller's Wife (Az időutazó felesége) Aztán szeretnék olvasni minél több Joanne Harris-t, először is a Szederbort, a Sleep, Pale Sister-t (magyarul Aludj kislány címen jelent meg, de rám ez most angolul vár), majd pedig a Bársony és keserű mandula című kötetet. Aztán ami kimaradt még, az a Dresden Files sorozat első kötete Jim Butchertől, a Storm Front. Kölcsön van nálam egy Kétbalkezes istennő Sophie Kinsellától, de ezt lehet hogy még hanyagolom, mert annyira nem érdekel. Aztán még várható egy Éjsötét szerető J. R. Ward-tól, és körülbelül ennyit tervezek az elkövetkező időre. Aztán majd meglátjuk. Még az is lehet, hogy ezek mellé még jön egy újabb adag könyvtári szerzemény.

<object width="320" height="240"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/VxTILphPFxc&hl=en&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/VxTILphPFxc&hl=en&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="320" height="240"></embed></object>

P. G. Wodehouse: Hajómágnás a pácban

A múltkoriban találtam a könyvtárban egy olyan Wodehouse-regényt, amihez még ezidáig nem volt szerencsém, és egyből le is csaptam rá. És milyen jól tettem, mert most pont erre van szükségem, egy könnyed félnapos olvasmányra, amit elégedetten teszek félre. Ilyen egyébként Lawrence Block is, de azt hiszem ezt az előző két bejegyzésben már bőven hangsúlyoztam. Vagy ha mégsem, akkor is kell érződnie.

A történet szokásosan összevissza, de igazából sosem ez a lényeg. Nem is bajlódom azzal, hogy leírjam, íme a fülszöveg:

Ha Bertie-n múlna, soha nem menne Steeple Bumpleigh közelébe, ahol félelmetes nénikéje, Agatha él férjével, Percy bácsival. Ám Jeeves az ő ellenállhatatlan modorában meggyőzi, hogy látogassa meg bácsikáját és segítse ki egy fölöttébb kínos helyzetben. Steeple Bumpleighban azonban Bertie összefut Stilton Cheeswrighttal. A régi cimbora Florence-nk, Bertie volt menyasszonyának udvarol, és szent meggyőződése, hogy Bertie-nek a lányra fáj a foga. Ráadásul, mintha ez nem volna elég, az is kiderül, hogy a jó öreg Stilton rendőrnek állt, és ő képviseli a rendet és törvényt Steeple Bumpleighban.

Lawrence Block: A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni

Igaz, hogy még csak ez a második betörős regényem, de ez a rész egyelőre még követi az előzőnek a sablonját. Azaz Bernie-t már megint gyilkossággal vádolják, és valahogy meg kell próbálnia tisztáznia magát, hiszen ő csak egy mezei betörő, igaz hogy abból is a legjobb, nem pedig gyilkos. Csak a körítés más egy kicsit.

Úgy tűnik ugyanis, hogy Bernie jó útra télt, és más megélhetést választott. Bár kérdés, hogy mennyire lehet megélni egy könyvesbolt vezetéséből, mindenesetre úgy tűnik, hogy most sokkal inkább ezzel foglalkozik, és nem a betöréssel. Vagy ez csak a látszat? És a könyvesboltosdi az csak egy álca, mely mögött értékes könyveket lophat el? Ugyanis a történet középpontjában most egy igencsak ritka könyvről áll, amit elég sokan meg szeretnének szerezni.

Ám amit én igazán szeretek ezekben a könyvekben, azok Bernie szövegei. Jó, nem mondom, vannak mélypontok időnként, most is voltak, és az előzőben is voltak. Például ha zárójelben elkezd magyarázni valamit, az már régen rossz. Szerencsére ez nem túl gyakran fordul elő. Inkább ilyen szövegekkel él: "Csak egyet tehetünk. Amit ilyen helyzetekben mindig tenni szoktam. Megkenek egy zsarut." Vagy ami a leghatalmasabb jelenet az egész könyvben: visszamegy abba a lakásba, amit előzőleg kirabolt, persze mindezt előzőleg bejelenti a tulajéknak. És ilyen szövegeket elnyom: "Sajnálom, hogy be kellett törnöm az ablakot" A tulaj meg lazán megjegyzi, hogy "előfordul az ilyesmi". Vagy amikor szintén ugyanebben a jelenetben a tulaj megjegyzi, hogy neki elég fontos volt az a karkötő, amit Bernie eltulajdonított, és "szóval azon tűnődtem, hogy vajon visszakaphatjuk-e". Eszméletlen! :D

Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt

Úgy rémlik hogy az Apák bűnei elolvasása után mintha írtam volna, hogy Lawrence Block-ra még lehet számítani a blogon, de visszaolvastam, és semmi ilyesmit nem írtam. De így talán jobb is, mert üres ígérgetések helyett most bejelentés nélkül is itt a következő olvasmányom, és ígérhetem, hogy lesz folytatás is. Amit persze csak azért merek megígérni, mert már folyamatban van. Hihetetlen gyorsan a végére lehet érni egy-egy ilyen kötetnek, egyrészt mert nagyon olvasmányos, másrészt pedig tényleg nem hosszúak, tehát még azoknak is csak ajánlani tudom, akik annyira nem szeretik lekötni magukat kilós olvasmányokkal.

Ami miatt jó volt ez a könyv, hogy egyrészt betörős, másrészt meg nyomozós is. Én úgy látszik, nekem mindkettő bejön. Igaz betörős könyvet ezidáig nem olvastam, de a főszereplő, mármint az állandó betörőnk Bernard Rhodenbarr abszolút megnyerő figura. Jó a stílusa, és szerethető. Annak ellenére, hogy betörő persze. Vagy pont azért, mert betörő. Mert hát betörőnek lenni nem is olyan rossz, ráadásul mint kiderült, a nők is buknak rá, nem is kicsit.

A történet amúgy annyi, hogy Bernie éppen egy megbízást teljesít, csakhogy munka közben (értsd: éppen valakinek a lakását kutatja át) megzavarják a zsaruk. És miközben éppen lefizetné őket a hallgatásukért, az egyik rendőrnek sikerül belefutnia egy hullába a hálószobában. És persze nem is találhatnának jobb gyanúsítottat, mint azt a betörőt, aki éppen a lakásban ólálkodott. Az már csak mellékes, hogy Bernie-nek nem sikerült az asztalnál tovább jutnia, tehát egyértelmű, hogy ő nem lehetett az elkövető.

Corinne Hofmann: Afrikai szeretők

Ez a könyv oltári nagy mellényúlás volt részemről. Anyukám ajánlotta, és miután két hétig szenvedtem a könyvvel (és itt még nem tartottam a végénél), gondoltam elkérem tőle a folytatásokat is. Mert hát vannak olyanok is, Visszatérés Afrikába, illetve Búcsú Afrikától, ezzel körülbelül el is van mesélve a következő két rész tartalma, én úgy érzem. De anya azt mondta, hogy nem jók, ne olvassam el őket, mert csak az első rész az ami nagyon jó. Hát szerintem az első rész is valami borzasztó volt, úgyhogy az az érzésem, hogy a folytatások így ki fognak maradni az életemből.

Van egy értelmesnek tűnő svájci üzletasszony, aki egy kenyai nyaralása során beleszeret egy maszáj harcos szépségébe, és úgy dönt, hogy ott marad vele és együtt fognak élni. És akkor most még egyszer kiemelem, hogy igen, a szépségébe szeretett bele, mert másba nemigen tudott. Egyrészt nem is ismeri a férfit, másrészt pedig kommunálni sem tudnak, hiszen mindketten épphogycsak törik az angolt. De nem baj, mert Corinne-t ez nem érdekli, neki csak a maszáj harcosa kell, ezért otthagyja az előző életét, és megpróbál mindent megtenni a boldogságukért. És annak ellenére, hogy tényleg abszolút mindent feladott ezért a kapcsolatért, a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy szerette volna: a nőnek rá kellett jönnie, hogy köztük túl nagyok a kultúrális különbségek és így nem tudnak együtt élni. Én már csak azt nem értem, hogy ezt miért nem lehetett hamarabb észrevenni, mert akkor jó sok szenvedéstől megkímélhetett volna minket, illetve magát is. Mert igen, itt kéremszépen egy életrajzi regényről van szó, akármennyire hihetetlen is.

Kim Harrison: Dead Witch Walking (Boszorkányfutam)

Ezt a sorozatot is ugyanaz a barátnőm ajánlotta, akitől a Sookie Stackhouse/True Blood sorozatot szerzem be, szóval nagy reményekkel ültem le olvasni... Hiszen ez végre nem vámpíros, hanem valami boszorkányos, kész felüdülés! Aztán persze koppantam, mert nem volt olyan jó ez a könyv, mint ahogy vártam. Vagyis mégiscsak jó volt, de ez már csak valahol a 200. oldal környékén tudatosult bennem, mert addig igazából nem történt semmi érdekes.

Odáig ugyanis körülbelül annyi történt, hogy van a kemény főszereplő lánykánk, Rachel Morgan, aki az Inderland biztonsági szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt, egészen addig, amíg el nem veszítette valahol a szerencséjét, és onnantól kezdve a legalantasabb munkákat kellett végeznie, amit már ő is meglehetősen utált. Ezért is hagyta ott a szolgálatot, amint lehetősége volt rá, de sikerült magával vinnie még két társát is, egy Jenks nevű pixit, illetve egy Ivy nevű vámpírt, aki még mindig a legjobbnak számított a cégnél, ezért az elvesztéséért is Morgan-nek kell fizetnie.

Vagyis Rachel fejére került egy kisebb vérdíj, és innentől kezdve mindenféle lények próbálnak szegény lánynak az életére törni, többnyire sikertelenül. Ez körülbelül az első kétszáz oldal, de ha csak ennyi lenne az egész, akkor nem is lenne semmi történet, ami valahogy előremozdítaná a dolgokat a következő kétszáz oldalra. Szerencsére Rachel kitalálja, hogy ha valahogy fényt tudna deríteni az amúgy is gyanús Trenton Kalamack alvilági tevékenységeire, akkor talán nem kellene többé tartania a halálos fenyegetésektől. Csak kérdés, hogy ki jelent számára nagyobb veszélyt, a cég, vagy Kalamack.

Ha esetleg valakinek ismerős lenne egy kicsit a történet, a sorozat első része megjelent magyarul is még tavaly nyáron, Boszorkányfutam címmel. Ám azóta semmi hír nincs arról, hogy esetleg a következő részek is megjelennének valamikor. Valószínűleg az eseménytelenebb kétszáz oldal sok embernek a kedvét elvette a könyvtől. Pedig nagyon sok szál lezáratlan maradt, tehát én mindenképpen kiváncsi vagyok a folytatásra.

Mary and Max

Annyira tetszett ez a film, hogy egyszerűen nem találok rá szavakat. Nevettem és sírtam és rajta, de összességében végig mosolygós volt, még akkor is, amikor egyébként nem kellett volna annak lennie. Annak ellenére, hogy ez gyurmafilm, meglehetősen komoly témákat feszeget, tehát egyáltalán nem az a fajta film, amit mondjuk egy Csibefutam után várnánk.

A történet ott kezdődik, hogy van egy Mary nevű 8 éves kislány, akinek az egyetlen barátja a háziállata, egy kakas. Meg egyébként is meg szeretné kérdezni, hogy Amerikában hogyan születnek a gyerekek, mert náluk Ausztráliában sörben találják a gyerekeket. Ezért egy telefonkönyből keres egy random embert, aki majd megválaszolja a kérdéseit és talán a barátja lesz.

Így ismerkedik meg a 44-éves, súlyproblémákkal köszködő Asperger-szindrómában szenvedő Max Horovitz-cal. Betegsége miatt neki sincsenek barátai, leszámítva a háziállatait, illetve a láthatatlan barátját. Ő azonban nem szenved emiatt, az egyetlen problémája, hogy nem igazán érti a világot és az embereket. Először Mary leveleivel sem nagyon tud mit kezdeni, hiszen felzaklatják őt, és nem egy múltbeli sebet feltépnek Mary kérdései, de azért idővel mégiscsak Mary lesz az ő első, és egyetlen barátja.

Tévé és mozi előzetes

Nem vagyok tévénéző, de ha ti igen, akkor két filmet is tudok ajánlani, amiket érdemes megnézni. Természetesen mindkettő illik a blog címéhez, tehát abszolút lányos dolgokról van szó. Egyrészt október 23-án az RtlKlub-on 12:40től lesz a Los Angeles-i tündérmese (Cinderella Story), főszerepben Hilary Duffal és Chad Michael Murray-vel. Másrészt pedig oktróber 31-én standol a Disney Channel műsorán a Wizards of Waverly Place: The movie (itt írtam róla), először 12:30kor, majd 19:00-tól, és a napokban többször is megismétlik még.

Mozikban is csomó remek film megy mostanában, egyrészt ma startolt a Rémségek cirkusza, amit az ugyanazon című könyvből adaptáltak. Mivel a könyvsorozat nekem elég nagy kedvencem, egyelőre nem merek nagy reményeket fűzni a filmhez (nem is tűnik túlságosan jónak), de mint egykori DS-rajongó, egész biztosan meg fogom nézni.

Jövő héten (október 29-én) is lesz egy olyan film, amire mindenképpen kíváncsi lennék, ez pedig Az időutazó felesége. Nagyon jónak tűnik, de egyelőre addig várnék a megtekintésével, amíg el nem olvastam az eredetijét, az Audrey Niffenegger által írt regényt. Sajnos ez nem tudom mikor fog megtörténni, mert egyelőre még vár rám 3 kölcsönkönyv és 8 könyvtári könyv, amikkel azért érdemes lenne hamarabb végeznem.

November 12-én egy olyan film lesz, amiről már volt szerencsém írni, mégpedig a Tiszta napfény (írás itt), egy héttel később, november 19-én pedig startol a tinikedvenc, az Alkonyat következő része. Szerintem elég gáz, hogy Alkonyat - Újhold lesz magának a filmnek a címe, de hát ők tudják. Gondolom kellett nekik valami, amivel kapcsolhatják az előző részhez, és ez még mindig jobb, mint az Alkonyat 2 lenne. Nem vagyok nagy rajongó, a könyveket azonban már egy éve olvastam, és most úgy gondolom, hogy nekem filmen is muszáj lesz látnom Bella szenvedéseit.

Egyelőre ennyi filmet néztem ki magamnak az elkövetkező egy hónapra, pedig nem vagyok túlságosan nagy moziba járós. Hát majd meglássuk. Az azonban egészen biztos, hogy hamarosan beszámolok egy mozis élményemről, ugyanis a héten tervezem megnézni az Up (Fel) című animációs filmet, amit már alig várok.

Tiszta napfény (Sunshine Cleaning)

A gyilkossági helyszínek és a hullák eltakarítása meglehetősen undorító, azonban igencsak hálás meló, főleg ha a piszkos munka utáni csekkre gondolunk. És Rose-nak igencsak szüksége van a pénzre, tekintve hogy egyedül neveli a fiát, akinek eléggé extrém viselkedési problémái vannak, és emiatt egy drágább iskolába kellene járnia. Tehát amikor az amúgy házas rendőr szeretője megemlíti Rose-nak ezt a munkát, mint lehetőséget, a lány kap az alkalmon. Ráadásul beveszi a húgát is a családi bizniszbe.

A lányok meglehetősen morbid munkáját leszámítva, összességében egy nagyon kedves történetet kapunk. Egyrészt Amy Adams lehet akármennyire elgyötört, akkor is nagyon gyönyörű, a húgát játszó Emily Blunt pedig szintén megállja a helyét a filmben, annak ellenére hogy bennem sem A Jane Austen könyvklubban, sem pedig Az ördög Pradát viselben nem hagyott mély nyomokat, más filmjét pedig egyelőre még nem láttam. Ebben a filmben azonban tényleg majdnem mindenki szerethető volt.

Charlaine Harris: Dead as a Doornail (Lidércfény)

Sajnos túl gyorsan fejeztem be az ötödik részt, mivel most egy jó darabig várni kell a folytatásra, de idővel majd átrágom magam a maradék részeken is, és aztán szenvedhetek, hogy mikor jelenik meg a következő rész... Főleg hogy egyre jobban tetszik a sorozat, ez az alakváltós rész pedig különösen felüdülés volt, a sok vámpírosdi után. És egyre inkább úgy érzem, hogy lesz ez még jobb is.

Amúgy rájöttem arra, hogy van egy bizonyos sablonja is a részeknek. Például hogy ha valami rossz történik Bon Temps környékén, gyilkosságok, megerőszakolás, lövöldözés, stb, akkor az első számú gyanúsított valamiért mindig szegény Sook öccse lesz. Tehát most is, hogy valaki alakváltókat kezd el lődösni, az alakváltók rögtön Jason-t gyanúsítják, hiszen ő akarata ellenére lett egy közülük. Azt persze csak Sookie tudja, hogy Jasonnek jobban tetszik az új életformája, minthogy egy ilyen fölösleges dologgal tönkretegye.

Az sem újdonság, hogy a Merlotte-os szakácsok, illetve a Fangtasia-beli csaposok fogyó termékeknek minősülnek. Így most is új emberek (vagy egyebek) töltik be ezeket a poziciókat, és szerintem nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy egyik-másiknak nem sikerült a rész végéig megtartaniuk az állásukat (=életüket). Hehehe...

És van egy új szereplő, Quinn, akit szerintem tutituti hogy viszontlátunk még, és már alig várom :)

Charlaine Harris: Dead to the World (Vérszag)

Mint azt már említettem, sikerült teljesen leelőznöm a magyar megjelenést, így egyelőre ehhez a részhez sem magyar címet, sem magyar borítót nem tudok mellékelni, de ezt talán majd a későbbiekben fogom frissíteni. Vagy nem. (de igen :))

Azt viszont így elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy ez volt eddig a kedvenc részem. Azért, mert az írónőnek sikerült beépítenie a történetbe egy olyan kalandot Eric-kel, amire ő később nem is fog emlékezni, tehát senki sem lesz lekötelezettje senkinek, és a vonal sem fog átmenni valami egészen másba. Mert valljuk be, ha valami lenne Eric és Sookie között úgy tényleg, akkor valószínűleg nem lenne már ugyanaz a kettejük viszonya, amit meg viszont pont így szeretek, ahogy van.

Arról nem is beszélve, hogy érdekes fejlemények vannak Jason-nel, ugyanis úgy tűnik hogy Sook öccse alakváltó lesz. Ami szerintem borzasztó nagy fejlemény. Szegény öcskös eddig sem tudott túl sokat a mágikus dolgokról, hát mostantól nem kicsit lesz része benne. Bár nem tudom, hogy ez a történet szempontjából is jó lesz-e, mert az öcskössel eddig sem volt kevés probléma, vajon mi lesz ezután?

A könyv többi része igazából már mindegy. Lezajlott egy kisebb (vagy nagyobb?) háború a boszorkányokkal szemben, amikor is összefogtak ellenük a vámpírok és az alakváltók, ami nagy szó. És annak ellenére, hogy ez a rész is tele volt jobbnál jobb fordulatokkal, ami igazán lényeg, az az ami Eric és Sook között történt, illetve Jason további sorsa lesz.

Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Amolyan rövid kis írásban megemlítem, hogy elolvastam a Vágy és vezeklés könyvváltozatát. A filmet már láttam 1-2 éve, és tetszett is. De most végre jobban megértettem, hogy mi miért történt, és olyan dolgok is megvilágítást kaptak, amiket a film nézése közben nem vettem észre. Azt viszon annyira nem értem, hogy miért Cecilia és Robbie vannak itt is a borítón, mikor tulajdonképpen Briony-ról és a felnőttéválásról szól.

Fülszöveg: 1935 nyarának legforróbb napján a tizenházom éves Briony meglesi nővérét amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis-ház parkjának ékes szökőkútjába merül. Az írói tehetséggel megáldott kislány a nap folyamán más rejtélyes események szemtanúja is lesz, és a gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és a túlfűtött gyermek döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés.

P. C. Cast - Kristin Cast: Elárulva

Úgy voltam vele, hogy nem fogom elolvasni a Megjelölve folytatását, de mivel ezzel találtak rá a legtöbben a blogra, úgy gondoltam adok neki még egy esélyt. Sajnos a közel 1 hónap alatt nem sikerült a könyv végére érnem, pedig tulajdonképpen nem nagyon kellett igyekeznem, hogy még a magyar megjelenés előtt írhassak róla. És mégsem sikerült. Valahogy mindig találtam jobb elfoglaltságot a könyv helyett, ami azért nem is csoda. Mert ez a sorozat még mindig nem az igazi.

Csak hogy mindenki örüljön, egyre több dolgokat tudunk meg a vámpírokról, a vámpír pasik például mind nagyon helyesek, nem véletlen, hogy Matthew McConaughey-ről, Jake Gyllenhaal-ról és Hugh Jackman-ról is kiderült, hogy valójában vámpírok. Tehát nem kell meglepődnünk, hogyha a sorozatot olvasó vámpírellenesek, egyszer csak feldühödnek, és karót döfnek valamelyikük szívébe. Persze csak vicceltem, de igazából arra próbálok kilyukadni, hogy nem nagy művészet élő emberekről baromságokat írni, ennyi erővel a Blikkben is megjelenhetett volna a sorozat.

Aztán ami a legnagyobb kavarás a sorozatban, az főszereplő lánykánk, Zoey szerelmi sokszöge. Mert ugye életében volt egy pasija, Heath, akivel vámpírrá válása alatt is sikerül egy elég erős köteléket kialakítania. És akkor még enyhén fogalmaztam. Aztán van Erik, akivel elvileg most járnak, gyakorlatilag Zoey nem is gondol rá, csak olyan szinten, hogy "jaj nem is érdemlem meg, hogy ilyen pasim legyen". Hát tényleg nem. Remélem Erik hamarosan odébbáll, mert kicsit túlzás, hogy ennek a csajnak minden sikerül. És ha ez még nem lenne elég, feltűnik a helyes vámpír tanár, Loren, akinek a hatalmas szerepe egyelőre tulajdonképpen annyi, hogy felfokozza Zoey szexuális fantáziáit, amiből nélküle is van elég.

Viszont azt el kell ismernem, hogy voltak jó fogásai is ennek a résznek. Az előzőben irtó nagy hülyeségnek tartottam, hogy Zoey mindent megtart magának, mert nem akarja Neferet-et zargatni a saját kis hülyeségei miatt. Aztán most kiderült, hogy tulajdonképpen ezt nagyon is jól tette. Érdekes lesz, hogy egyedül Zoey tudja milyen is valójában a főpapnőjük, arról nem is beszélve, hogy egyelőre még nem is igazán tudni, hogy mit csinál. Akármit is, abszolút nem tűnik bizalomgerjesztőnek. Aztán Aphroditéről is kiderült, hogy valójában jófej, és ezt a részt teljesen jól megírták, pedig a múltkori után valahogy nem erre számítottam. Az pedig hogy mi lett Zoey legjobb barátnőjével, az egy külön jó pont. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen húzás is belefér a sorozatba, de egyelőre még nem bánom.

Szóval azt mondom, hogy itt még bármi lehet. Lehet jobb is, vagy rosszabb is, ez még a későbbiekben kiderülhet. Az egyelőre részemről még igencsak kérdéses, hogy továbbolvasom-e, vagy inkább sajnálom rá az időt (ez egyébként teljesen jogos lenne), mindenesetre ez után a rész után már kicsit pozitívabban ítélem meg a sorozatot. De csak nagyon kicsit. Mert gáz jelenetek bőven voltak, csak most már nincs kedvem kiemelni őket.

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána

Tudom, már az is elég szörnyű, hogy egy hete nem írtam, arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs mikor lesz időm pótolni a lemaradásomat. Amiből egyébként nincs is sok, mert most megállás nélkül dolgoztam, meg fogok is, így az olvasásra sem maradt túl sok időm. Arról nem is beszélve, hogy egy hétig húztam ezt a mostani könyvet is, és körülbelül a kétharmadánál határoztam el, hogy nekem ez végképp nem megy.

És igen, a Napsütötte Toszkánáról van szó, aminek a filmváltozata még tetszett is. És elég erősen reménykedtem benne, hogy a könyv is nagyon jó lesz. Amolyan Marian Keyes-esen görögdinnyés... Aki olvasta, talán érti mire gondolok. De ehelyett körülbelül olyan élményt adott, mint az Elizabeth Gilbert-es Eat, pray, love (Ízek, imák, szerelmek), tehát ismét adott egy elvált nő, aki új helyeket fedez fel, nulla történettel. Bár ez kicsit hangulatos, mégsem tudta rabul ejteni a gondolataimat és érzékszerveimet, ahogy azt a bookline-os szöveg ígérte. Inkább egy különösebb történet nélküli napló a toszkán mindennapokról, főként az új otthon kialakításáról. De ettől még másoknak tetszhet, egyszerűen csak nekem nem a műfajom.

Charlaine Harris: Club Dead (Holtak klubja)

Amilyen gyors tempóban haladok, úgy tűnik, hogy a negyedik részhez már nem lesz sem magyar címem, sem magyar borítóm, de nem baj. Majd frissítek idővel. Ez a rész magyarul várhatóan december elsején fog megjelenni, viszont ami jó hír a rajongóknak, hogy a második rész magyar megjelenésére már csak kicsit több mint két hetet kell várni.

Szerencsére még mindig nem sikerült kiábrándulnom a sorozatból, sőt ez a rész még jobban is tetszett, mint az előző. Biztos azért, mert szerencsére nem volt benne semmi orgia. :D De ami a lényeg, hogy Sookie egy picit megpróbál távolságot tartani majd mostantól a vámpíroktól, és hátha egyszer majd felszed egy lélegző pasit is, olyasmit, mint az újonnan megismert Alcide Herveaux-ot. Mondjuk azt érzem, hogy vele nem fog semmi sem összejönni, de a könyvbeli Sookie megérdemel egy normális melegvérű pasit, az egyszer fix. A sorozatbeli párjával még teljesen nem békültem ki (vagyis azóta sem néztem több részt), de könyvben még mindig nagyon szeretnivaló.

Mivel sosem sikerül spoilermentesen írnom, ezért lassan abba is hagyom. A lényeg, hogy ez a sorozat még mindig nagyon jó, és hamarosan jön a folytatás. Áh, viszont az nekem ebben a részben esett le, hogy kicsoda Bubba! Mindig csak azt láttam, hogy nem szabad kimondani a valódi nevét előtte, de nekem fogalmam sem volt a valódi kilétéről, csak most vettem észre. Kicsit meglepetés volt, de vicces. 

Na végezetül, azaz inkább elöljáróban még annyit, hogy most egy picit vámpíros időszaknak nézünk elébe itt a blogon, mivel a közeljövőben írok a Megjelölve második részéről is, az Elárulva című könyvről, mert hiába mondtam, hogy nem fogom elolvasni, mégis megtettem. Illetve pár napon belül várható lesz egy Sookie Stackhouse negyedik rész is, meg talán még egyéb meglepetések is - de utóbbi még egyáltalán nem biztos.

Kanamemo

Először is szeretem a kellően beteg ötleteket, márpedig itt azzal állunk szemben. Mármint olyan szinten, hogy ki a fene csinálna sorozatot az újságkihordásról? Ugyanis ez pontosan az: egy anime, aminek a hátterében egy újságkihordó cég áll. Itt talál új otthont Kana, miután meghal a nagymamája, és nincs hová mennie. A cégnél dolgozó lányok azonban hamar befogadják az új jövevényt, inkább Kanának esik viszonylag nehezére megszokni az újságnál dolgozó lányokat, egészen pontosan a loli-imádó Harukát, a kicsit vadós Hinatát, a yuri párosunkat Yumét és Yukit, és persze a szintén loli főnököt, akin néha kicsit nehéz kiigazodni.

A sorozat elsősorban vicces és vidám, kiváltképpen a negyedik epizód, ami egyfajta rögtönzött musical-epizód, hiszen a lányok tulajdonképpen minden helyzetben véletlenszerűen dalra fakadnak, amit Kana nem mindig tud mire vélni. De azért akadnak szomorúbb és komolyabb epizódok is, mivel Kana még csak nemrég vesztette el a nagymamáját, ráadásul meglehetősen kevés az önbizalma, és azt gondolja, hogy mindenkinek csak a terhére van. Mindenekelőtt azonban az aranyosságát kell kiemelnem a sorozatnak, mert az az ami minden helyzetben jelen van, a szomorú és a vidám jeleneteknél egyaránt.

I Hate Valentine's Day

Genevieve mindig boldog, mert elhatározza, hogy mindig boldog lesz. Legkevésbé a férfiak nem fogják elrontani a boldogságát, ezért szigorúan csak ötször randizik egy pasival, és ezzel a jelöltek is tisztában vannak. Ám amikor Greg lelép az ötödik randi után, ami Genevieve szerint még csak a negyedik volt, a nőnek rá kell jönnie, hogy a szerelemben márpedig nincsenek szabályok.

Akár még jó film is lehetne, de nem az. És ennek Nia Vardalos az oka. Egyrészt meglehetősen brutális belegondolni, hogy ez a nő tulajdonképpen annyi idős mint az anyukám és itt pont úgy viselkedik, mintha minimum 20 évvel fiatalabb lenne. Arról nem is beszélve, hogy a film rosszabbik fele azzal megy el, hogy az idióta fogvillantós mosolyát produkálja. A Bazi nagy görög lagziban szerintem oltári aranyos volt, itt meg annyira mű, hogy az valami elképesztő. Ettől függetlenül egyszer nézhető film. Ja, és ha már említettem a görög lagzit, még egy kapcsolat van a két film között: a partner ugyanis itt is John Corbett, aki egykoron Ian-t játszotta.

Philippe Petit: Felhőkkel táncoló

Azaz drótkötélen az ikertornyok között. Amolyan lélegzetelállító élménybeszámoló arról, hogy miként jött az ötlet, és miként hajtotta végre az elhatározását ez a 24 éves francia kötéltáncos, hogy átsétáljon a World Trade Center ikertornyai között. Mindez képekkel dokumentálva.

Mit ne mondjak, bámulatos volt olvasni. Igazából egészen odáig, amíg a levegőben nem volt, le sem bírtam tenni a könyvet. Elképesztő, hogy mekkora elhatározás, mennyi tervezgetés, mennyi munka, mennyi álmatlan éjszaka állhat egy ilyen tett végrehajtásának a hátterében. Szinte végig izgultam, hogy mi lesz, vajon hogyan fogják megoldani a nagy tettet. Igazán élvezetes volt olvasni. Aztán onnantól, hogy Philippe rálépett a kötélre, már egy kicsit máshogy éreztem. Megpróbálta leírni, hogy milyen érzés lehetett többszáz méterrel a föld fölött a semmiben, a felhők között, meg a madár... És én ezt nem tudtam átérezni. Persze mondhatnám azt, hogy az író egyébként is csak egy kötéltáncos, meg egy utcai zsonglőr, és mit ért ő az irodalmhoz. De nem teszem, mert egészen odáig, amíg a tények talaján mozog, teljesen érdekes az olvasmány. És éppen ezért ajánlom azoknak, akiket érdekel, hogy miként lehet kivitelezni egy ilyen mutatványt.

True Blood

Mint az várható volt, elkezdtem nézni a sorozatot. Általában ha tetszik valami, akkor kíváncsi vagyok a különböző feldolgozásokra, illetve fordítva, ha a feldolgozást látom előbb, akkor érdekel az eredeti. Mivel egyelőre még csak két részt láttam, csak nagyon az első benyomásokról tudnék írni, és ezeket most még hanyagolnám, hiszen sok minden változhat. Inkább majd az lesz, hogy az első évad után írok néhány sort kicsit bővebben az összképről.

Az mondjuk itt is zavar, mint mindenhol, hogy átírtak bizonyos dolgokat, de egyelőre egyáltalán nem tűnik rossznak, arról nem is beszélve, hogy például a kezdő képsorokat imádtam. A benzinkútnál a True Blood-vásárlást. Tetszik ez a világ nagyon. Azt mondjuk nem igazán vágtam, hogy ki a szar ez a Tara, és minek bele, főleg mert nagyon idegesítő, és igaz hogy a könyv második részében már szerepel, na de ott se sokat. Szóval kár bele. Főleg hogy tulajdonképpen csak azért van, hogy Sookie-nak legyen barátja. Mert egyébként nincs neki túl sok.

A többiekkel nincs bajom. Lafayette itt is a legjobb, Bill nagyon tetszik, Sam szintén (mondjuk nem tudom miért olvasta Sookie annyira gond nélkül a gondolatait egészen a második rész végéig, és máris miért szerepel.. máshogy is), Jasont körülbelül hasonlónak képzeltem, a lányok meg sajnos túl átlagosak. Mármint akit eddig láttam. Sookie első részben egyáltalán nem volt szimpatikus - hát mit mondjak, teljesen másmilyennek képzeltem, a második részben azért már nem volt annyira szörnyű. Remélem megszeretem.

The American Mall

Egyesek azt állítják, hogy ez az új High School Musical. Hát nem tudom, mindenesetre én azért néztem meg, mert a vámpíros naplós Nina Dobrev szerepel benne, akit... hát nem kéne csak azért elítélni, mert egy unalmas vámpíros cuccban játszik. Hát nem is, itt ugyanis nagyon jó. Sokkal jobb a High School Musicales csajnál, ha már úgyis említettem az "elődöt". De amúgy tényleg nevezhetnénk elődnek is, mert valószínűleg csak azért nincs benne a címében a "high school", mert kivételesen nem egy iskolában játszódik, hanem egy plázában.

A Nina Dobrev által alakított Ally ugyanis lényegében egy plázában nőtt fel, mert van ott egy kis üzletük. Ally mindenképpen a zenével szeretne majd a későbbiekben foglalkozni, ezért a plázában szokott gyakorolni éjszakánként, mikor egyszer csatlakozik hozzá egy titokzatos hang is (hívhatnánk az áruház fantomjának is :D). Nem tart sokáig, míg Ally megismeri a hang tulajdonosát is, Joey-t (Rob Mayes), egy áruházi mindenest, és kezdenek egyre inkább összemelegedni. Azonban közéjük áll az áruház tulajdonosának a lánya, Madison (Autumn Reeser), aki amellett hogy Allyék bolthelyiségére pályázik, nem nézi túl jó szemmel a kettejük között kibontakozó szerelmet.

Egyrészt ki kell emelnem, hogy Nina Dobrev itt tényleg jól játszott, de már a Vampire Diaries-ben is tetszett, de az meg történetileg nem tud megfogni. Joey sajnos elég tutyimutyi volt amikor Madison rászedte, de arról igazán nem ő tehet, hanem a történetírók, tehát azt kell mondjam, hogy ő is igazán jó volt. És különösen azok voltak a jó jelenetek, amikor ők ketten együtt énekeltek. A többi betét valahogy nem tetszett annyira, de a közös számok nagyon jók voltak. Egyedül a történet végét tudom csak kifogásolni, mert szerintem túl hosszúra nyújtották az énekelgetést, és igazából nem lett semmi sem megoldva. Vagy csak én gondolom így?

Vampire Diaries

Ma még úgyis többnyire pozitívat írtam, be kell tartanom az arányokat is. Vagyis nem mondhatnám, hogy ez a cucc nagyon bejövős lenne. Ez most egy vámpíros (ki gondolta volna?) sorozat, amolyan középiskolás maszlag. Olyan merengős. Tényleg, sok benne a merengés, ugyanis ketten is naplót írnak. A főszereplő átlagcsaj, Elena, meg a főszereplő jóvámpírunk, Stefan is. Szerintem ez egy kicsit uncsi. Bár lehet hogy ezt az egysíkú szereplők miatt érzem így.

A történet szerint az iskolába új diák érkezik, ő lesz majd a vámpírcsávó, Stefan, akiért körülbelül az összes lány oda meg vissza van már az első pillanatban. De neki csak egyvalaki kell, Elena. Az érdeklődés okát már sejtjük, ugyanis annyi kiderül, hogy Stefan múltjában volt egy lány, Katherine, akinek Elena a kiköpött mása. Azonban mielőtt bármi is kibontakozhatna kettejük között, feltűnik a színen Stefan testvére, Damon (szintén vámpír), aki valószínűleg azért van itt, hogy bekavarjon, és újra rossz útra kényszerítse Stefant - mármint hogy újra együtt öljenek, vámpírkodjanak, meg a többi.

Tulajdonképpen az a hatalmas problémám, hogy ez nekem túl átlagos. Mármint történetileg sem túl nagy eresztés, de egyelőre a szereplőkkel van a legtöbb problémám. Nekem valahogy mindenki teljesen egyforma, az első, de néha még a második részben is komoly problémát okozott, hogy megkülönböztessem a szereplőket (a lányokkal nem annyira volt probléma, de a pasikkal nagyon). Körülbelül annyi volt biztos, hogy az egyik szőke, a vámpírcsávónk pedig végig ugyanolyan fejet vág. Sőt, még a második részben is. Egyedül akkor van változatosság, ha bedühödik / vér közelében van, mert olyankor befigyel a szemfesték - vagy a számítógépes technika, és akkor nagyon sötééét. És nem, szerintem Damon sem jó pasi. Ő ugyan nem játssza a középiskolást, de öreg... Mondjuk ilyen szempontból Stefan sem panaszkodhat.

Egyébként a főszereplő lány, Nina Dobrev, szerintem nagyon aranyos, hamarosan megnézem majd az egyik filmjét, a The American Mall-t. Remélem az nem ilyen unalmas.