Decemberi nagyon rövid várólista

Valahogy ebben a hónapban nem sikerült túl sok könyvet kiszemelnem magamnak, pedig máskor úgy kell csökkentgetnem a várólistámat, hogy csak nyolcat írjak ki ide :D Mindenesetre legalább nem fogom azt érezni, hogy mennyire el vagyok mindennel maradva és csak jelennek meg a jobbnál jobb könyvek, amikre fogalmam sincs mikor tudok majd időt szakítani...

A V is for Virgin egy Kelly Oram könyv, ő írta a Serial Hottie-t amit még szeptember elején olvastam. The Darkest Minds sorozat első részét Alexandra Bracken miatt szemeltem ki, tőle is olvastam már egy Brightly Woven-t, amit szerettem. The Almost Truth is azért van a listámon, mert Eileen Cook-tól már olvastam, és nem is ez az egyetlen könyve, ami a várólistámra felkerült. Az All the Broken Pieces pedig egyszerűen csak várós.

Novemberben olvastam

Ezekről a könyvekről írhattam volna múlt hónapban, ha többet tudnék itthon a gép előtt ülni, ha nem lenne elegem a freeblogból és nem lennék lusta végre elköltöztetni a blogomat valahová máshová, ahol talán minden nap el lehetne érni, nem csak amikor szerencsém van. A lenti könyvekből egyébként a Ragyogás (Glow) tetszett legjobban, most olvasom a második részét; illetve a Csodák kora. Hatalmas mellényúlás csak a Gyönyörű sorscsapás volt, amit nagyon vártam, aztán az is kérdéses volt, hogy el tudom-e magam szenvedni a végéig; illetve Sweet Little Lies, ami igazából nem is mellényúlás, mert már az első része is minősíthetetlen volt, csak ezt valahogy sikerült elfelejtenem, amikor megláttam a második részt. :_D

Ezek pedig a novemberben megjelenő könyvek...

... amikről remélhetőleg fogok is írni, amint a kezeim közé kerültek.

Van ám itt egy Night Creatures harmadik rész (a második részben nem csalódtam, remélem most sem fogok); egy új sorozat kezdete posztapokaliptikus tiltott szerelemmel meg sok-sok titokkal; aztán Kate Grable egy bugyuta zombis kezdettel most visszatér egy várhatóan hasonlóan bugyuta második résszel (félreértés ne essék: várom); aztán egy nagyon várós contemp ya, ahol a lelkisegély vonalon dolgozó beleszeret az egyik gyakori hívójába, aki viszont egyre kétségbeesettebb.

Újabb contemp ya, ahol a főszereplő lánykánk szépen mindent előre eltervezett, aztán valakinek mégiscsak sikerül felborítani az előre kiszámított életét; egy Matched harmadik rész (a második részben kicsit csalódtam, remélem most nem fogok); egy új sorozat, zombikeltő kaszásokkal és nekromanta iskolával; illetve szintén egy új sorozat, zavaros fülszöveggel, és amiben a lány érintéssel tud gyógyítani, úgy hogy átveszi mások sérüléseit.

Az elmúlt hónapban olvastam...

... és nem lett volna rossz, ha erről mind írtam volna valami véleményszerűséget is.

Októberi (csökkentett) várólista

Az a helyzet, hogy ma szabadnapos voltam, és úgy terveztem, hogy összeszedem a szokásos nyolcas várólistámat, meg írok egy szép kis bejegyzést a Nevermore második részéről, és még egy csomó mindent elintézek... Na ebből annyi lett, hogy az elsőt még épphogy megcsináltam, de ennyi :) Sikerült egész nap könyveket böngésznem, a readeremre pakolgattam mindenfélét, meg letöröltem azt a jónéhány könyvet amit úgysem fogok elkezdeni soha, mert nem vagyok olyan hangulatban. És sikerült megalkotnom ezt a nyolcas listát, bár nehéz volt, mert 30(!) könyvet jelölgettem össze magamnak erre a hónapra, ami azért is vicces, mert A Sorozat miatt még a múlt haviakat sem sikerült elolvasnom... És akkor arról a hat könyvről amik a magyar megjelenések közül érdekelnek, már ne is beszéljünk.

Lényeg a lényeg, ebben a hónapban megjelenik egy Stealing Parker, amit tekintve hogy a Catching Jordan nagyon tetszett, remélem szintén nagyon fog. Mindi Scott-tól szintén olvastam az első regényét, a Freefall-t, ami után elhatároztam, hogy tőle minden jöhet, így a Live Through This is. Julie Kagawa új sorozatot indít a vasbirodalomban, ami nanáhogy érdekel, de a borítója például nekem egyáltalán nem jön be. A Who I Kissed-ben a főszereplő féltékennyé akar tenni egy srácot, ezért megcsókol egy másikat, aki rögtön utána meg is hal a karjaiban, mert allergiás volt a mogyoróra. Ezek után pedig számolnia kell a bűntudattal és egyéb következményekkel.

A What Happens Next-ben a főszereplő lányt megerőszakolják a sítáborban, amire igazából nem is emlékszik, és ezt az eseményt próbálja feldolgozni. A Destroy Me a Shatter Me másfeledik része, arra pont jó, hogy ne felejtsem el teljesen mi történt, mire megjelenik a második rész. A Send Me a Sign egy népszerű lányról szól, aki rákos lesz, és próbálja eltitkolni a betegségét és élni tovább az életét a kezelések mellett. Nem szeretem az ilyesmi könyveket, de állítólag ez nem rossz. The Opposite of Hallelujah-ban pedig Caro nővére 8 év után hazajön, és a tulajdonképpen vadidegen lány felborítja Caro addigi életét.

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-7

A Szent Johanna Gimi már egy ideje benne van a köztudatban, engem mégiscsak a hetedik kötet megjelenésekor talált meg. Persze szembejött már korábban is, de sosem vettem a fáradságot, hogy meg is nézzem ez micsoda. Aztán még júniusban e-mailben ajánlotta nekem egy kedves olvasóm (ezúton is köszönet cseszkának) a sorozatot, és pont amikor láttam, hogy napokon belül megjelenik a hetedik kötet, kikölcsönöztem az első részét a westendes könyvsikerkölcsönzőből. Amit utólag picit bánok, mert konkrétan minden részét vissza is vittem, ezért lehetőségem sincs újraolvasni, meg az érzés sincs meg, hogy itt van a polcomon "A Sorozat", és akármikor levehetem onnan bármelyik részét. A párom persze megnyugtatott, hogy karácsonyra úgyis mindenkitől könyvutalványt, meg feltöltött libri kártyákat fogok kapni, és megvehetem majd egybe mind a hét részt, és még gyorsan újra is olvashatom mielőtt megjelenne a nyolcadik könyv :)

Azért nem írtam külön-külön mindegyik részéről, mert konkrétan amint letettem egy részt, már nyúltam is a következőért. Vannak kedvenceim (Kezdet, Remény és Útvesztő), meg olyan rész is, ami valamiért kevésbé tetszett, mint a többi (Ketten), de mivel tényleg egyben olvastam, végeredményben csillagosötös az egész. Amit picit sajnálok, hogy nem kicsit később talált meg a sorozat, például amikor épp az utolsó rész is megjelent, hogy egyben letudhassam az egészet; vagy épp ellenkezőleg, miért nem előbb talált meg? Hogy kezdetektől tudjam figyelni az eseményeket, várni az új részeket, hogy legalább egy kicsit tovább tartson az élmény. Persze az élmény így is megvolt, első hét után szaladtam SzJG-s fülbevalót venni, és abban nyomultam a továbbiakban, mert szeretek legalább ennyiben passzolni a könyveimhez :). Aztán melóhelyen találkoztam egy olyan vendéggel, akin "I<3Cortez" póló volt, és egyből jobb kedve lett mindenkinek az én "úúú, de jó pólód van, most olvasom a sorozatot!" kirohanásom után. És esküszöm, hogy hallottam a villamoson elhangzani ezt a félmondatot: "....pedig úgy tepertem, mint Szatmáry Kinga az eszjégéből", emiatt is virult a fejem, nem is kicsit. Itthon pedig már úgy hivatkozunk rá, hogy "A Sorozat", így nagy kezdőbetűkkel. :)

Na és akkor gyorsan még a kedvencekről, meg pár szomorú dologról. Kedvenc részem a Remény volt, azon sikerült a legtöbbet vigyorognom, meg arra gondolok vissza legpozitívabban, annak ellenére, hogy egy kicsit összefolynak néha a dolgok. Nagyon szerettem a Kezdetet is, mert ha az nem lett volna olyan, amilyen, akkor lehet hogy most nem itt áradoznék a sorozatról, hanem egy rész után félretettem volna az egészet. Az Útvesztő pedig baromi közel áll hozzám, főleg mert sokáig nekem sem volt fogalmam arról, hogy mit kéne csinálnom, és ahogy Reni, én is azon a bizonyos egyetemen választottam egy nyelvszakot, mert annyira olyannak tűnt, hogy ez az ami teljesen én vagyok (persze ott meg az derült ki, hogy nagyon nem így van, és már megint ott vagyok, hogy fogalmam sincs mit kéne csinálnom). A legeslegkedvencebb szereplőm Virág, mert egy az egyben olyan, mint az én legjobb barátnőm volt (aki már nem él). Nem akarom nagyon részletesen kifejteni, de megvolt a saját "Dorián-korszakunk", nem fiú miatt, de mégis kísértetiesen hasonlított az SzJG-hez, bár én mégis ott kezdtem el sírni, amikor Virág msn-en azt írta, hogy "te vagy az lb-m XD", mert ez annyira, de annyira ismerős volt. Persze sokat nevettem is, mert visszahozott sok régi szép emléket is, és ezért hálás vagyok. A fiúk közül pedig Zsolti és Dave a nagy kedvencem, amellett hogy mindenki mást is nagyon szeretek (kivéve Dorián), de az első részben rajtuk sikerült a legtöbbet nevetnem, és valahogy ők maradtak meg nálam örök kedvencnek. Renit is nagyon kedveltem, örülök, hogy az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, mert nagyon sokszor tudtam vele azonosulni, a könyvek, meg leginkább Virág miatt is.

Röviden is tömören ennyi. A végén még annyit megjegyeznék, hogy engem 25 éves fejjel teljesen levett a lábamról a könyv, és kellemesen visszarepített a gimis padok közé. Páromnak is felolvastam pár vicces jelenetet, az tetszett neki, sőt az is előfordult, hogy a metrón ülve bele-beleolvasott valamelyik könyvembe. Ciki, nem ciki, szerintem a srácok miatt a fiúk is nyugodtan felvállalhatnák :) Én személy szerint rengeteget nevettem, meg sírtam is, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom A Sorozatot.

 

Ezek még kimaradtak

Ruth Frances Long: The Treachery of Beautiful Things

Tündéres könyv, de szerencsére nem az a verzió, amikor a tündérek kedves és jóképű fiatalemberek, és szerelmi sokszögek sem bontakoznak ki. Gyerekkorában a zeneiskolából hazafelé menet Jenny és a bátyja Tom az erdőn keresztül szerették volna levágni a hazautat, de csak Jenny ér haza épségben, Tomot elragadja az erdő. Jenny ezután évekig kerüli az erdőt, kezelésekre jár, és továbbra is rémálmai vannak az erdőben rejtőző szörnyről, de mindezt próbálja magába folytani. Legalábbis addig, amíg meg nem hallja Tom rég elfeledett fuvolajátékát. Jenny útnak indul, hogy visszaszerezze testvérét az erdő teremtményeinek kezei közül, de úgy tűnik csak azt érte el vele, hogy őt magát is elragadja az erdő.

Josephine Angelini: Baljós csillagok

Már egy ideje szemeztem ezzel a könyvvel, főleg hogy nyár elején megjelent a második része külföldön, aminek szintén egészen tetszetős borítója van, és bár értékelést konkrétan nem olvastam hozzá, de 4,14 az értékelése goodreads-en, ami szerintem nem rossz. Olvasnom kellett volna róla, mert akkor talán nem várom annyira a magyar megjelenést. Ugyanis már az első 50 oldalon olyan nehezen jutottam át, hogy kérdéses volt, tudom-e tartani a 15 napos határidőt a kedvenc könyvkölcsönzőmnél. A "történetről" elég annyi, hogy a főszereplő hihetetlenül gyönyörű, erős és különleges, de amikor új diákok érkeznek a sulijába, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva annyira gyűlöli őket, hogy meg akarja őket ölni, ők szintén. Na, konkrétan ez nekem megmagyarázza, hogy miért is akartam utálattól elborult fejjel többször is a falhoz csapkodni a könyvet. A magyarázata a dolognak pedig rémesen nevetséges, ha van könyv, amit senkinek nem ajánlok, az ez.

Beth Kephart: Small Damages

Kephart egy másik könyve már egy éve a várólistámon van, és most is felfigyeltem rá, meg a fülszöveg is tetszett, szóval egyből landolt a júliusi várólistámon. Kenzie nemrég veszítette el az édesapját, és még nem igazán találja helyét a világban. Egyetlen támaszát az egyik legjobb barátjában találja meg, azonban nem voltak elég óvatosak, és Kenzie teherbe esik. Az anyja hallani sem akar a dologról, Kenzie barátja is szeretné inkább meg nem történtté tenni az esetet. Kenzie azonban hajthatatlan, mindenképpen szeretne életet adni a babájának. Édesanyja ismerősein keresztül Spanyolországba küldi egy szakács otthonába, hogy ott segédkezzen, amíg megszüli a gyereket, aki majd egy szerető párhoz kerül. Kenzie pedig úgy térhet haza, mint ha mi sem történt volna, egy kis kiránduláson volt. Eleinte nehéz esetként is viselkedik, de kezdi megszokni és megszeretni az új helyét. Nagyon kellemes történet, nálam abszolút pozitívum volt, hogy Kenzie egy percet nem kételkedik abban, hogy megszülje a gyerekét, akihez az egész könyv alatt folyamatosan beszél, gyakran többes számban hivatkozva saját magukra.

Nathalie Somers: Lányok regénye

Nyaralni voltam, és mivel úgy gondoltam sok időm nem lesz olvasni, ezért csak a Baljós csillagokat vittem magammal, de az meg annyira pocsék volt, hogy nem bírtam olvasni. Mivel mindig hamarabb felébredtem reggelente, mint a többiek, ezért kellett valami amivel lefoglalom magam. A Lányok regénye pedig az első könyv volt, amivel szembetalálkoztam a könyvesboltban, és megállapítottam, hogy hű, ezt még nem láttam. Négy francia tinilány életéről szól, hárman régóta barátnők, de idén mindhárman más-más osztályba kerültek, a negyedik, Mélisande, pedig csak most csatlakozott be hozzájuk. Eleinte bizalmatlanul fogadják az új lányt, de aztán igaz barátság alakul ki közöttük, miközben mind a négyüknek meg kell birkózniuk a saját problémáikkal, legyen szó a szüleikről, vagy az első szerelemről. Összességében egy könnyed nyári olvasmányról van szó, de lehetett volna sokkal jobb is.

Kelly Oram: Serial Hottie

A hokirajongó Ellie-t világéletében fiúk vették körül, de mivel mindig is úgy bántak vele, mintha egy lenne közülük, és sosem érdeklődtek különösebben a lány iránt. Azonban Seth személyében egy új srác költözik a szomszédba, aki amellett, hogy iszonyatosan helyes, úgy viselkedik, mintha Ellie lenne a világának közepe. Ellie-nek meglehetősen szokatlan Seth közeledése, ám minden értelmet nyer számára, amikor az új szomszédaik érkezésével egy időben egy sorozatgyilkos is elkezd garázdálkodni a városban, az áldozatai pedig egy az egyben Ellie kiköpött másai. A lány pedig ahogy egyre jobban megismeri az új fiút, egyre inkább meg van arról győződve, hogy Seth egy pszichopata sorozatgyilkos. Ráadásul a hihetetlenül jóképű fajtából. Amúgy is szemeztem már ezzel a könyvvel, de goodreads-en az egyik ismerősöm 5 csillagot adott rá, nekem meg ennyi elég volt, hogy a várólistám élén landoljon. Helyenként kicsit túlzásba csapott át Ellie paranoiája, de én jókat nevettem rajta. Az írónő összes többi könyve a várólistámon landolt.

Szeptemberi várós

A Sweet Shadows amellett, hogy Tera Lynn Childs (magyarul megjelent tőle: Hableányok kíméljenek), a Medusa Girls folytatása, egyszóval: kell. The Raven Boys egy nagyon jónak ígérkező Maggie STiefvater. A The Diviners egy nyomozós Libba Bray, és egészen jónak tűnik. Az Iron's Prophecy meg olyan novella, ami Iron Fey könyvek után játszódik, egyszóval érdeke.

Az Unspokenről egyelőre nem sokat tudok, de Sarah Rees Brennan-tól már régóta szeretnék olvasni, főleg a Team Human óta, és imádom a borítóját. A My Super Sweer Sixteenth Century-ban a leányzó családi nyaralás alatt a reneszánsz Itáliában landol. A What's Left of Me olyan világban játszódik, ahol mindenki két lélekkel születik, de az egyik időközben elhalványul. Főszereplő lánykánknál meg pont nem. A Nerve pedig egy olyan játék, ami viszonylag ártatlannak indul, de aztán kiderül, hogy mindent tudnak a játékosokról, a tétek pedig egyre emelkednek.

Kendare Blake: Girl of Nightmares (Anna #2)

Már hónapok teltek el azóta, hogy a szellemlány Anna Korlov, kinyitotta a pokolba vezető ajtót és eltűnt, de a szellemvadász Cas Lowood nem tud továbblépni. A barátai emlékeztetik arra, hogy Anna azért áldozta fel magát, hogy ő tovább élhessen, nem pedig azért, hogy félhalott állapotban leleddzen. Cas pedig tudja, hogy igazuk van, de a szemében egy élő lány sem ér fel azzal a halott lánnyal, akibe beleszeretett. Most mindenhol Annát látja: álmában és ébrenlét rémálmában. De valami nagyon nincs rendben... ezek nem csak ábrándok. Anna megkínzottnak tűnik, és minden alkalommal újra és újra szétszakítják, egyre hátborzongatóbb módokon. Bár Cas nem tudja, hogy mi történt Annával, mikor a pokolba került, de abban biztos, hogy nem azt érdemli, ami most történik vele. Anna nem egyszer megmentette már Cas életét, most eljött az ideje, hogy a fiú is viszonozza a szívességet.

A Girl of Nightmares a már magyarul is megjelent Vérbe öltözött Anna második része. Egyébként nem kell sokáig várni ennek a résznek a magyar fordítására sem, ha minden igaz még idén ősszel kezünkbe vehetjük A rémálmok lányát. Amit egyébként én meglehetősen vegyes érzelmekkel vártam, mert az első rész az úgy volt jó, ahogy volt, minek ide folytatás. És akkor most meg is nyugtatok mindenkit, mert ez a második rész is remek volt. Pont olyan volt, mint amilyennek egy folytatásnak lennie kell, azaz nem volt egy az egyben ugyanaz, mint az első rész, és talán még fel is vezet egy esetleges harmadik részt, ami meg nem lehet ugyanolyan, mint az első kettő. Én legalábbis kíváncsi lennék egy olyan sztorira, amiben nincs ennyi Anna, és van sok Jestine.

Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy annyira azért nem sikerült pozitív szájízzel becsuknom a könyvet. Számomra unalmas volt Cas szenvedése, én nem is igazán értem, hogy mi ez a nagy szerelem meg vágyódás Anna után. Azt kell mondjam, hogy túl sok volt már Annából, annak ellenére, hogy igazán nem is szerepelt. Volt pár felesleges időhúzás, például az öngyilkosságok erdeje, meg amit Carmellel művelt Blake ebben a részben, na arra nem találok szavakat. Szóval míg az első részben volt egy jó kis Odaát-feeling, az most itt szinte teljesen eltűnt, pedig ezek működtek a legjobban (pl Thomas nagynénje, meg a fogadó az ártalmatlan szellemmel). Most meg kaptunk egy nagyrészt szellemmentes Cas-Carmel-Thomas hármast, ami valljuk be, egy kicsit uncsi. Egy új szellemvadász lány, Jestine persze feldobta a dolgokat, az én fantáziámat rendesen be is indította egy jó kis Cas-Jes páros. Mert bár úgy érzem nem kellett volna ez a második rész, de ha már így alakult, akkor legyen már egy harmadik is!

8 könyvnyi lemaradás

Szóval az úgy volt, hogy... már sokadjára elhatároztam, hogy márpedig most már tényleg egyesével rendesen beszámolok a könyvekről, amiket elolvastam, és már megint úgy alakult, hogy mire le tudtam ülni blogot írni, már megint 8 könyv sorakozott itt, és nekem erre nincs időm! @__@ Szóval csak tömören, az alábbi 8 könyv közül hetet imádtam, de úgy tényleg nagyon, szóval most vagy jó a kedvem, vagy csak a jó könyvekbe nyúltam bele, de semmiben sem csalódtam igazán nagyot :)

Justine Larbalestier - Sarah Rees Brennan: Team Human - Mel egy New Whitby nevű városkában lakik, ami arról híres, hogy vámpírok alapították, és meglehetősen magas a vámpír populáció. Azonban Melt ez egészen hidegen hagyja, egy vámpírt sem ismer testközelből, és köszöni szépen, ő így jól van. Egészen addig, amíg egy új osztálytársuk nem érkezik, aki történetesen vámpír, és akibe Mel legjobb barátnője, Cathy, első pillantásra fülig beleszerelmesedett. Ennyiből az még nem derült ki, hogy ez bizony egy paródia, nagyon kedves humorral és néhány olyan jelenettel, amikor tényleg szakadtam a nevetéstől. Csak ajánlani tudom :)

Tara Altebrando: The Best Night of Your (Pathetic) Life - Mary és a barátai nem éppen a legmenőbbek a kisvárosi középsulijukban, azonban maradt még egy esélyük az érettségi előtt, hogy bebizonyítsák: ők is érnek valamit. Erre pedig már csak egy lehetőségük maradt, részt venni a nem hivatalos végzős heti trófeavadászaton. Amit Mary-éknek egyszerűen meg kell nyerniük. Az egész napos versengés azonban mindenkit próbára tesz, még az örök barátokat is, ráadásul sokaknak ez az utolsó lehetőség, hogy megvallják eltitkolt szerelmüket, ami nem kevés konfliktushoz vezethet. Ez a könyv szintén egy hatalmas meglepetés volt nekem, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Szerettem mind a magánéleti szálakat, mind pedig a nagy trófeavadászatot, igazán vicces dolgokat kellett megszerezniük a srácoknak, és volt pár igazán ötletes megoldása is a versenynek.

Myra McEntire: Timepiece (Hourglass #2) - Ez az Hourglass folytatása, amiről annyit kell tudni, hogy egy meglepően kellemes kis időutazós sztori, de körülbelül ez minden, ami bennem meg is maradt. Úgy kezdtem ugyanis a Timepiece-nek, hogy gyakorlatilag semmi nem maradt meg bennem az első részből, de azért még így is élvezhető volt a második rész. Csak volt néhány momentum, meg személy, akikből aztán abszolút semmi nem maradt meg, és néha nagyon néztem, hogy akkor most mi van. A szemszög is változott ebben a részben, Emerson helyett most Kaleb szemszögéből láttuk a dolgokat és ez szerintem abszolút pozitívum. Remélem így marad a következő részben is így lesz, és egy elhanyagoltabb szereplőt ismerünk meg közelebbről. Kár, hogy az Infinityglass-re még egy évet kell várni, mert addigra ezt a részt is el fogom felejteni :(

Jessica Brody: 52 Reasons to Hate My Father - Először valami hasonlót vártam, mint a From Prada to Nada, vagy a Material Girls című film, amikor is a gazdag lányka/lánykák hirtelen szegények lesznek, és dolgozniuk kell, és ez mennyire vicces. Hát ez annyira nem volt az, bár az alapkoncepció ugyanaz, csak itt a lány még egy nemtörődöm unszimpatikus csajszi, aki a saját hibájából került oda, ahol van. Vagyis hogy dolgoznia kell, különben nem kapja meg az örökségét. Nem lett olyan jó, mint hittem, az egyetlen jó jelenet, amit egy filmben is el tudnék képzelni, az a porszívózás volt, de ezzel kifújt. A befejezés nagyon cukros.

Rachel Vincent: My Soul to Take (Lélektolvajok) - Magyar megjelenés, és mivel Rachel Vincent másik sorozatának az első része tetszett, ezért ezt is nagyon vártam. Jobban is tetszett, mint a Stray, gondolom mert ez young adult, és már naggyon várom a második részt :) Csak valószínű, hogy nem fogom megvárni a magyar verziót, mert ez a lúdvércezés nálam kiverte a biztosítékot.

Katie McGarry: Pushing the Limits - Katie az új Elkeles, erre nem lehet mást mondani :) Ez a könyv ugyanis egy az egyben olyan volt, mintha Elkelestől olvastam volna egy chemistry-t, csak nekem most valahogy ez sokkal-sokkal jobban tetszett. Egy olyan párról, akarom mondani, egy olyan fiúról és lányról szól a történet, akikkel történt valami katasztrófa a múltban, és a normálisra vágynak. Ezt pedig egymásban találják meg. A remek hír, hogy lesz egy Beth side story is a történethez, amit nagyon várok már, már csak egy év!

Denise Jaden: Never Enough - Denise Jaden-t a tavalyi év contemps-es kihívása miatt ismerem, bár az akkori könyvét, a Losing Faith-et, főleg a vallási fanatizmusa miatt annyira nem szerettem. De mivel contemps, meg ez más téma, szerettem volna még egy esélyt adni az írónőnek. És milyen jól tettem! Amilyen nehezen indult be a Never Enough, majdnem fel is adtam a közepén, annyira jó párnaszorongatósan sírós lett a vége. Valószínűleg én voltam nagyon figyelmetlen, de Claire problémája nekem derült égből villámcsapásként jött elő, aztán persze éreztem, hogy mindvégig jelen volt, csak ugye Loann nem erre koncentrált. Nekem pedig pont ez tetszett a legjobban, hogy végre külső szemmel nézhettünk végig egy ilyen betegséget. Meg persze hogy tényleg volt párnaszorongatós sírás a részemről.

Lara Zielin: The Waiting Sky - A 17 éves Jane egyedül él az alkoholista édesanyjával, és nem igazán akarja beismerni, hogy otthon igenis problémák vannak. Legalábbis addig, amíg az anyja alkoholizmusa balesetet nem okoz, amiben akár az életüket is veszthették volna Jane legjobb barátnőjével együtt. Ezért nyárra Jane elutazik a rég nem látott bátyjához viharvadászkodni, és közben próbálja átgondolni az életét. Mert bár Jane nem érzi így, de mindenki más szerint ideje lenne végre elkezdeni saját magának élni, és nem csak anyja miatt. Azonban úgy tűnik, hogy ez lesz Jane eddigi életének legnehezebb döntése. Ebben a könyvben pedig az tetszett nagyon, hogy a szülők alkoholizmusa itt végre életszagúan van megjelenítve, nem pedig "anyám részeg, én fizetem a számlákat (hello, miből?), és már megint leégetett mindenki előtt, inkább megszökök tündérországba, mert itt nekem rossz, és többet aztán eszembe sem jut az elmúlt tizensok év az életemből" szinten.

Megkésett augusztus

Azt hittem ezt már feltettem ide még a nyaralásom előtt, aztán kiderült, hogy nem. Úgyhogy akkor most nagyon gyorsan a felső sor: egy nagyon várós Nevermore másodk rész, egy kevésbé várós Vérbe öltözött Anna (ez a magyar cím?) második rész, egy még kevésbé várós Halo harmadik rész (de ha már a másodikat végigszenvedtem, akkor most már végigolvasom... mi is ez magyarul? Lázadó?), és egy nagyon várós Hannah Harrington könyv (contemps írónő és tavaly a Saving June nagyon tetszett tőle).

Az alsó sor csak egy random válogatás azokból a könyvekből, amikkel szemeztem: contemporary ya, ya fantasy, contemporary ya, ya fantasy. Lett volna bőven más is, de ezek érdekeltek most legjobban.

18 könyv amit az elmúlt hónapban olvastam

Na ezért nem kéne halogatnom a blogírást, mert így feltornyozódnak a könyvek. Ilyenkor kedvem sincs írni róluk, főleg hogy már nem is emlékszem rájuk. A kép alatt az a pár cím, amik nagyon tetszettek.

Alex Flinn: A Kiss in Time, Sarah Dessen: Altatódal; Annabel Monaghan: A Girl Named Digit; Trish Doller: Something Like Normal; Courtney Summers: This is Not a Test; Tera Lynn Childs: Just for Fins; Kirsten Hubbard: Wanderlove; Jennifer Echols: Such a Rush; Lauren Barnholdt: The Thing About the Truth

Júliusi olvasmányok

Ha kicsit rendszeresebben beszámolnék az olvasmányaimról, akkor valószínűleg látszana, hogy egyre inkább kezdek belefáradni a fantasyba és inkább a contemps regények felé húzok. Szerintem ez a júliusra kinézett könyveken is látszik. Egy sellős, egy zombis, a többi teljesen átlagos. Mindenesetre nyár van, nekem meg ehhez van kedvem, szóval nézzük.

A Just For Fins (már olvasom) az imádott Tera Lynn Childs-tól a kedvenc sellős sorozatom harmadik része. Gyerekes, tudom, de valamiért én az összes eddig olvasott könyvét imádtam, és ebben valami tündéri a sellőszleng. Az első része amúgy megjelent már magyarul is Hableányok kíméljenek címmel, tulajdonképpen nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet magyarul, szóval lehet, hogy újraolvasás lesz, még nem tudom.

Denise Jaden-től már olvastam egy Losing Faith-et, ami annyira nem tetszett, de Contemps írónő és ezért én szeretnék neki adni még egy esélyt. Arról nem beszélve, hogy fülszöveg alapján ezt inkább elolvasnám.

A Pushing the Limits-ről nekem valamiért mindig Elkeles jut eszembe. Talán a borítókép miatt, talán mert az ő ajánlását olvashatjuk rajta, mindenesetre nekem ezerrel várós.

Jennifer Echols több könyve is a várólistámon szerepel, így egyből ez is landolt rajta. Persze más dolog, hogy eddig egyetlenegy könyvét sikerült csak elolvasnom, szóval kérdés, hogy egyáltalán eljutok-e a Such a Rush-ig, de remélem.

A Small Damages azért van itt, mert Beth Kephart-tól már amúgy is akartam egy könyvet olvasni, és ez történetileg olyan szomorúan kedvesnek tűnik. Van egy lány, aki nem igazán találja a helyét a világban, aki terhes lesz a barátjától, és az anyja Spanyolországba küldi, hogy ott töltse le a terhességét.

The Best Night of Your (Pathetic) Life-ot már a címe miatt is nagyon várom, a borítót egyenesen imádom, a fülszöveg pedig egyáltalán nem tűnik rossznak.

A World Away egy olyan lányról szól, aki most először hagyja el az amis közösséget és egyben a családját, hogy Chicagoban dadaként dolgozzon és élvezze az életet. Úgy, hogy életében nem volt még moziban, nem telefonált még, és minden annyira új neki.

A Something Strange and Deadly pedig azért került fel a várólistámra, mert zombis, és még mindig nagyon várom, hogy egyre több gyöngyszemekre akadjak a zombiirodalomban.

#6

Még mindig nem jeleskedem blogírásból, ezért megint csak (saját magamnak) emlékeztető jelleggel itt vannak az elmúlt tíz nap olvasmányai.

Laura Buzo: Good Oil - Erről a könyvről azt kell tudni, hogy vagy 2 éve van a várólistámon, szóval csoda, hogy most valamiért előszedtem. Egy 15 éves értelmes lányka, Amelia a főszereplő, aki teljesen odáig van az egyik kollégájáért, Chris-ért. A probléma ott van, hogy a srác 21 éves, és az a 6 év korkülönbség bizony sok. Amelia és Chris nagyon szerethetőek, összességében pedig egy meglepően kellemes könyv akadt a kezembe.

Amanda Marrone: Slayed - Amanda Marrone-tól már olvastam egy könyvet (Devoured), és már akkor terveztem, hogy szeretnék tőle még többet. Ez két éve volt, hát ide is csak most jutottam el. Azt persze nem tudom miért, mert ezen a könyvön én most halálra nevettem magam. Van egy 16 éves leányzó, Daphne, akinek a családja már évszázadok óta vadászik a vámpírokra, ezért ő is ezt teszi. Elvileg titokban dolgoznak, az emberek nem tudnak a vámpírok létezéséről, azonban Daphne egyik szerencsétlen vámpírölésének szemtanúja is akad az ex-gyereksztár, Kiki személyében. Holy unicorn shit, én innentől szakadtam a könyvön :D Kiki a szüleivel együtt szerepelt egy gyerekműsorban, de a szülők lecserélték őt egy aranyosabb kislányra; míg Daphne mindig is normális akart lenni, de a szülei miatt vámpírvadászkodnia kell, ami nagyon veszélyes ugyan, de ők mégsem aggódnak a lányukért. Innen elég hamar megtalálják a közös hangot, vagyis lehet hogy már rögtön az után is megtalálták, hogy Kiki segít elhurcolni a lefejezett, szíven szúrt vámpírt a magassarkújában. Kiki mellett nekem pluszpoén volt Tyler Harker karaktere, meg a Jennifer Kate magazinok, és hogy annyira könnyed, imádnivaló könyv volt. Remélem nem két év lesz, mire legközelebb olvasok Marrone-tól.

Gail Carriger: Changeless - Erről a könyvről nem akarok sokat beszélni, az első része megjelent magyarul Soulless - Lélektelen címmel, gondolom a folytatások is idővel megjelennek. Az első részt imádtam, sokszor szakadtam rajta a nevetéstől. A második könyvön úgyszintén. Ms. Carriger a könyfesztiválos dedikáláson ezt írta ebbe a kötetbe: "sorry about the ending". Akkor persze nem értettem, most már értem. Ritka idegesítő vége van!!

Laini Taylor: Füst és csont leánya - Június elején jelent meg magyarul, én nagyon vártam rá, főleg mikor megláttam milyen szép életben is a magyar kiadás. Aztán a történet, meg a szereplők már nagyon nem. Nagyon vontatott az egész, és gyakorlatilag a múltban is, meg a jelenben is úgy szeretnek egymásba a szereplők, hogy tulajdonképpen semmi nem látszik belőle, kb húdeszépvagy,szeretlek. Szóval nekem ez most nem. Nagyon nem.

Lisa Burstein: Pretty Amy - Adott három barátnő, a gyönyörű Lila, a vagány Cassie és az átlagos Amy. Amikor azonban felültetik őket a partnereik, nélkülük pedig nem engedik be őket a saját báljukba, végülis igazán sajátságosan ünnepelnek: börtönben landolnak, ráadásul nem kevés droggal a tulajdonukban. Ez alapjáraton rengeti meg a barátságukat. Innentől Amynek el kell döntenie, hogy mennyit ér neki ez a barátság, hiszen mindenki azt várja tőle, hogy árulja el a többieket, mert akkor biztosan nem kell egy teljes évre börtönbe kerülnie. Nagyon érdekes kérdéseket vet fel a könyv, sokkal komolyabb és intenzívebb olvasmány, mint amire alapból számítottam. Igazán kellemes meglepetés volt.

Kody Keplinger: A Midsummmer's Nightmare - Azt hiszem már mondtam, hogy imádom Keplinger könyveit, a DUFF nekem hatalmasnagy kedvenc, de a Shut Out sem volt rossz, sőt. A Midsummer's Nightmare is aranyos, de a három közül számomra ez volt a leggyengébb, nekem ez a mostohatestvér szituáció alapból nem tetszett, Whitley pedig a legidegesítőbb az eddigi hősnők közül. Ennek ellenére nagyon kellemes olvasmány, abszolút semmi bajom nincs vele magában, de valamiért mindig Keplinger első két regényéhez hasonlítgatom, ami persze csakis az én hibám.

Anna Banks: Of Poseidon

Galen, egy Syrena (=sellő) herceg, aki tűvé teszi a partot a lány után, akiről azt hallotta, tud kommunikálni a halakkal. Egy tengerparti nyaralás során találkozik Emma Galennal. És bár a kapcsolat közöttük azonnali és erőteljes Galen még sincs száz százalékig meggyőződve arról, hogy Emma az a lány, akit keres. Legalábbis addig amíg egy szerencsétlen baleset folytán kiderül, hogy Emma és az ő adottsága az egyetlen, ami megmentheti Galen királyságát. Szüksége van a lány segítségére, bármi áron.

Oké, ez a fülszöveg nem éppen a legmeggyőzőbb, de őrült borítómániám van, és ez igazán szépségesre sikeredett, nem is tudtam másra gondolni, mint hogy kell, kell, kell, kell! Meg aztán olvastam ám nagyon kellemetes hableányos sorozatot is, ugye Tera Lynn Childs-tól (ez itt a reklám helye: megjelenik magyarul is!!! Utolsó cím amit láttam: Hableányok kíméljenek, nem tudom végül ezen jelenik-e meg, mindenesetre mindenkinek nagyon ajánlom, mert egy imádnivaló könyvet és egy imádnivaló írónőt ismerhettek meg általa! Remélem igényes fordításban jelenik meg, bár én a könyvmolyképző kiadóban még nem csalódtam), és azóta is akartam még pár hasonlóan jóval összefutni. Azt hiszem már a fülszövegen is látszik, ez most nem igazán sikerült.

Kezdem azzal, hogy Galennel a nagy találkozás úgy történik, hogy Emma sétálgat a tengerparton a legjobb barátnőjével, Chloé-val, aztán megbotlik, és egyenesen Galen karjaiba zuhan. Aki persze egyből megérzi, hogy egy másik sellővel, akarom mondani Syrenával van dolga, meg aztán a szemük színe is TELJESEN EGYFORMA, atyaég. De aztán búcsút intenek egymásnak, és mindenki megy a maga útján tovább. Aztán úgy alakul, hogy Chloe és Emma bemennek egy kicsit a vízbe. Az az Emma, aki kiskorában majdnem megfulladt, emlékei szerint egy hal mentette meg az életét, de ezt senki nem hitte el neki, mindenki csak a traumára fogta, hogy félrebeszél a gyerek. Na szóval az az Emma, aki fél a víztől, mert ugye majdnem meghalt már egyszer, most elmegy szépen úszkálni a legjobb barátnőjével, akit közben félbeharap egy cápa. Mindez Galen, meg az idegesítő testvére szeme láttára, akik nem értik, hogy ha egyszer érzik Emmán, hogy sellő, akkor mi a francért nem mentette meg a barátnőjét, hiszen lett volna rá lehetősége. Kb mintha direkt hagyta volna meghalni a legjobb barátnőjét. Akarom mondani az egyetlen barátnőjét, akit a kezdeti húszoldalas gyász után a következő közel háromszáz oldalon keresztül nagyjából háromszor fognak megemlíteni. Egyszer valami olyan kontextusban, hogy ha Chloe élne, vajon mit mondana. Egyszer mikor Raynával összeverekednek (ez is nagyon poén, el ne felejtsek visszatérni rá). Egyszer még hogy milyen egyedül érzi magát Emmácska Chloe nélkül. Bazdmeg, meghalt az egyedüli barátnőd!

Innentől nagyjából annyiból áll a történet, hogy Galen rájön, hogy Emma bizony sellő, izé Syrena, ráadásul Poseidon utóda valamilyen szinten, merthogy beszél a halakkal! Ami annyiban probléma, hogy akkor a bátyjának, Syrena királyának kell majd elvennie Emmát feleségül, mert ősi hagyomány, hogy a Triton és a Poseidon utódok egymással házasodnak. Na de mivel Emma valamiért nem tud átváltozni ténylegesen is sellővé, ezért Galennel lejárnak edzeni a vízbe (amitől Emmának még mindig halálosan kellene rettegnie, mert kiskorában majdnem megfulladt, aztán meg a legjobb barátnőjét kettőbe harapta egy cápa, és elviekben nagyon fél, gyakorlatilag pedig órákat tölt a víz alatt). Na de hogyan lehetne megmagyarázni Emma anyukájának, hogy miért töltenek együtt ennyi időt? Egyszerű, csak annyit kell mondaniuk, hogy járnak. Mert valamilyen hülye okból kifolyólag, Emma anyja ugyanis nem hiszi el, hogy a lánya csak úgy együtt van ezzel a jóképű sráccal, ezért igazán nevetséges módon külön-külön kifaggatja őket, és csak akkor nyugszik meg, amikor mind a ketten közlik, hogy igen, randiznak, és szeretnének lefeküdni egymással. Milyen anya az ilyen????

Ezzel kapcsolatban van még néhány nagyon nonszensz jelenet. Amikor Galen és Emma elhatározzák, hogy péntek este randira kell menniük, mert akkor Emma anyja jobban elhiszi, hogy valóban járnak. Meg majd úgy is kell viselkedniük, mintha járnának, csókolózniuk is kell, hogy a drága mama továbbra se furcsállja, hogy miért vannak ennyit együtt. Már nem azért, de Emmának egy szem barátja sincs, nem lehet vele valaki, akivel csak úgy elvan? Ja, és még van egy fejemetazasztalbaverős jelenet, amikor Galen két napra elutazik, és mivel Emmának nincsenek barátai, ezért gyakorlatilag egyedül van hagyva. Erre jön az anyja: "na mi az, összevesztetek? ha bármikor is kezet emel rád..." MIVAN??? Slusszpoén, hogy Emma a könyv során egyszer megjegyzi valami simlis dologra, hogy "jaj nem lehet, anya megtudná. ő egyből kiszagolja a hazugságot". Na én itt konkrétan szakadtam a röhögéstől, de tényleg. :_D

Ja, és amire még ki akartam térni: Rayna. Ő Galen testvére, és a könyv első felében utáljuk, mert negatív, meg abszolút unszimpatikus egy karakter. Van egy fantasztikus jelenet, amikor elkezdi szapulni Emmát, hogy direkt hagyta meghalni a barátnőjét, és erre egymásra esnek. Annyira, hogy gyakorlatilag szétverik az egész berendezést, meg a törésbiztos üveg teraszajtót valamelyikük fejével, és közben semmi bajuk nem esik, mert sellő szuperképességük van juhú. Mindezt pedig Emma első Galenéknél tett látogatásán, Galen álanyukájának a jelenlétében. Szóval ja, van itt baromság ezerrel. Rayna egyébként azért kiállhatatlan, mert a tudta nélkül hozzáadták valakihez, mert ugye a sellőknél ez így szokás, Emmát is ugye Galen bátyjának szánja Galen. Az egésznek a megoldása egyébként az lesz, hogy Emma azt javasolja Rayna párjának, Toraf-nak, hogy játssza a nehezen megszerezhetőt, tettessen közömbösséget a lány irányába, és akkor majd Rayna rájön, hogy tulajdonképpen szereti őt. Az egész 5 perc alatt játszódik le, mert Toraf megfogadva a lány tanácsát, lesmárolja Emmát Rayna szeme láttára, aki a következő pillanatban már szalad Toraf után és olyan lesz, mint a kezesbárány. Na szerintem ez sem igazán így működne irl, de mindegy.

A befejezés pedig olyan volt, hogy gyakorlatilag egy oldalba belesűrítettek egy kellemes kis cliffhangert, ami abszolút nem volt jól felépítve. Mert igaz utalgattak rá, hogy valaki figyeli Emmát, meg Galen bátyjának a szerelmi életét is megismertük közben valamennyire, de az utolsó egy oldalra maradt az, hogy na akkor most derült égből villámcsapásként mennyire összejött minden, és most éppen ezért nagyon kellene várnunk a második részt. Hát nem.

Ezek után az egyedüli dolog, amit nem értek, hogy goodreads-en hogy lehet 4,16os értékelése ennek a szennynek? Én gyorsan adtam is rá egy hatalmas nagy egyest, pedig nem szeretem számokkal értékelni a könyveket, de most nem hagyhattam ki. Kerüljétek el jó messzire ezt a könyvet, ha nem akartok elpocsékolni néhány hasznosabban is eltölthető órácskát.

Melissa Jensen: The Fine Art of Truth or Dare

Igazság: Ez a fülszöveg nagyon is meggyőző.

Ella nem éppen a legnépszerűbb diákok egyike az iskolában, de köszöni szépen, ő jól érzi magát. Hiszen ott van neki a két legjobb barátja, Frankie és Sadie. Ott van neki a művészet, és az ő művésze, a 19. századi alulértékelt festő, Edward Willing. Igaz nem lehet könnyű láthatatlannak lenni, ha az iskola egyik legnépszerűbb diákjába, Alex Brainbridge-be vagy szerelmes. Főleg ha ő korrepetál téged franciából, és valljuk be, korábban sosem voltak ennyire érdekesek a francia órák. De vajon lehet-e a kis senkinek számító Ellából a híres Alex barátnője, ha egyszer senki sem tudja, hogy randiznak?

Igazság: Egy kicsit többet vártam a könyvtől, mint amit valójában kaptam.

Az a nagy helyzet, hogy ez egy teljesen átlagos könyv volt, amiben két dolog miatt sikerült úgy istenesen csalódnom. Egyrészt már alapból az Anna and the French Kiss-hez hasonlították a borítóján. Mivel az Anna nekem nagy kedvenc, ezért ha valamire azt mondják, hogy hasonló élmény lesz, akkor én azt el is várom. Na mármost ez a könyv szegény Anna nyomába sem ér. Másrészt pedig itt van ez a remek fülszöveg, ami tulajdonképpen csak nyomokban tartalmazza a könyv cselekményét.

Most így pontosan már nem emlékszem, de azt hiszem már nagyban a könyv felénél jártunk, mire eljutottunk oda, hogy franciakorrep, Alex-szel. Addig ööö nem is tudom mi volt, volt olyan pillanat, amikor egészen véletlenül egymáshoz szóltak és aztán oldalak teltek el azzal, hogy milyen boldog vagyok? Arról nem is beszélve, hogy a könyv sokkal inkább szól Ella barátairól, családjáról, meg arról az iskolai feladatról, ami miatt Edward Willing után kutat.

Apropó Edward Willing. Arról hol van szó a fülszövegben, hogy Ella gyakorlatilag bele van zúgva egy halott festőbe, akivel egyébként képzelt beszélgetéseket szokott folytatni?? Néha nekem ez egy icipicit sok volt.

És az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy rendben van, hogy a fenti fülszöveg után vártam egy kedves és aranyos kis történetet, amit tulajdonképpen nem kaptam meg. De ettől eltekintve is mérhetetlenül lassú volt az egész történet, konkrétan amit a fülszövegen kaptunk (Alex - Ella titokban randizás?) is csak a könyv utolsó háromnegyedére esik, addig pedig egy-két viccesebb részt eltekintve semmi nem történt, csak hogy Ella magában diskurált. Vagyis a képzelt barátjával - szerelmével? Az egyetlen rész amit szerettem, az Ella otthonában, vagyis a családi éttermében levő jelenetek voltak, de sajnos ennyi kicsit kevés volt ahhoz, hogy megmentse a könyvet.

Júniusi megjelenések

Néhány szóban a júniusban megjelenő és engem érdeklő könyvekről: A Midsummer's Nightmare az Kody Keplinger, aki tavalyelőtt a Duff-fal győzött meg kellőképpen, tavaly Shut Out-tal, idén pedig nagy valószínűséggel ezzel fog. A Golden Lily ugye a Bloodlines második része, és mivel a vámpírakadémiát szeretjük, talán idővel ezt is fogjuk. A Timepiece az Hourglass második része, kellemetes meg időutazásos, szóval mindenképpen el akarom olvasni, még ha alig emlékszem már az első részre :( This Is Not a Test pedig Courtney Summers, akitől még mindig csak egy könyvet olvastam, de mindig is akartam többet.

A lenti négyből az első egy Jane Austen ihlette szépborítós Meggyőző érvek átirat, a három másik Contemps ajánlás miatt van itt. Az All these lives annak ellenére, hogy egy rákos lányról, vagyis inkább annak a nagyon is egészséges ikertestvéréről szól, mégis inkább egy könnyed olvasmány, mert nem a beteg testvér leépüléséről, hanem az egészséges életéről szól. A My Life Next Door ilyen nagyon romantikus nyári olvasmánynak látszik. Míg a Smart Girls Get What They Want elsőre abszolút nem volt szimpatikus, állítólag egy nagyon kellemes olvasmány lesz, sok nevetéssel és váratlan fordulatokkal.

#20

Na igen, akármennyire is fontos nekem ez a blog, valahogy sosem visz rá lélek arra, hogy ha elolvasok valamit, akkor le is üljek bepötyögni róla a véleményem. Pedig mint ebből a bejegyzésből is látszani fog, olvasok én rendesen (a lenti 20 könyvet egészen pontosan 2 hónap leforgása alatt olvastam el), csak ide már nem jutnak el a dolgok. Pedig nekem is könnyebb lenne, ha mindent leírnék a könyvekről amiket olvastam, mert amilyen tyúk eszem van, amikorra megjelennek a folytatások, nemhogy azt felejtem el, hogy mi volt az előző részben, hanem hogy egyáltalán akartam-e én ezt továbbolvasni? Mindenesetre most is megpróbálok gyorsan visszatekinteni az elmúlt 2 hónap eseményeire, szerintem látszani fog, hogy már most van néhány dolog, ami elég rendesen kiesett...

Khm, erre a 4 könyvre gyakorlatilag vissza sem tudok emlékezni ^^;;. Azt tudom, hogy igazából az elszigetelvét szerettem volna megvenni a boltban, erre a kezembe akadt a Slide, totál meglepődtem, hogy ez meg hogyan lehetséges, mikor rajta volt a márciusi külföldi várólistámon.. ja hogy világpremier!:) Utólag azt mondom jobban is tetszett mint az elszigetelve, a második rész (Impostor, jövőre várható) ment is egyből a várólistámra.

Az elszigetelve szintén nagyon friss megjelenés, mármint még a januári külföldi megjelenések között volt, és márciusban már ezt is olvashattuk magyarul. Megan Crewe-től én már olvastam a Give Up the Ghost-ot, amitől ugyanúgy többet vártam, mint az elszigetelvétől, főleg utóbbi ígéretes fülszövegét olvasva... Ettől függetlenül a második része várólistán, de annyira azért nem várós, hogy amint megjelenik, egyből le is csapjak rá.

A Gallagher lányok várva várt 5. része az Out of Sight, Out of Time. Azt hiszem már említettem, hogy ez az a sorozat, aminek az első része nagyon so-so volt (ez volt az egyetlen amit magyarul olvastam, lehet hogy ez volt az oka?), de a többi részét egyre inkább megszerettem. Ez a rész is legalább olyan jó volt, mint a többi, annyira mondjuk nálam nem vette ki jól magát, hogy Cammie semmire sem emlékszik a nyárból, amit egyedül töltött, miután megszökött az iskolából. De ez már legyen az én bajom, a háttérben lappangó titkok még így is olyanok, hogy francbamikorleszmárkövetkezőrész???

Az Airhead első része meg azért, mert van egy kedves barátnőm, akivel egykoron még Meg Cabot-ot cserélgettünk (meg általa ismerem a True Blood-ot, meg Rachel Morgan-t, de ez most lényegtelen), és március táján véletlenül összefutottunk, és jól megbeszéltük Meg Cabot jelenlegi könyveit, meg jól elcsodálkoztunk azon, hogy nekem teljesen kimaradt az Airhead, pedig ő imádja. Na és úgy alakult, hogy angolul az alexandrában valamiért sokkal olcsóbb volt az a fránya első rész, mint magyarul, úgyhogy egyszerűen muszáj voltam megvenni... Meg mert imádok rózsaszín és csilivili borítós könyveket olvasni a metrón, hogy a hároméves kislányok messziről mutogathassanak rám. :D

A szukkubusz dalát csak azért olvastam el, mert Richelle Mead, és mivel a Vámpírakadémiát szerettem, kíváncsi voltam más könyveire is. És ahhoz képest, hogy igazából nem vártam tőle valami sokat, egészen élveztem. Ha megjelenik a folytatása magyarul, akkor mindenképpen igényt fogok rá tartani.

A Delirium második részére alap esetben azonnal lecsaptam volna, de valamiért nagyon tartottam tőle, talán azért, mert Ally Condie szerelmetes disztópiájának folytatásában, a Crossed-ban viszonylag nagyot csalódtam, és nagyon nem akartam, hogy most is ez történjen. Aztán az történt, hogy ez a második rész meglepően jóra sikeredett, és szerintem mindenki más aki olvasta, most teljesen be van zsongva, hogy ugyan jelenjen már meg minél hamarabb a harmadik rész.

Holly Black-től a Curse Workers egy teljesen korrektre sikerült trilógia. Olyan, hogy akár lehetne még belőle sok-sok rész is, mert annyira azért nincs lezárva, hogy ne férne bele még pár rész, na meg egyszerűen imádom ezt a világot és a szereplőit. Már az első része is egy annyira kellemes meglepetés volt, és igazából ugyanezt tudom elmondani az egész sorozatról.

A Tisztákról annyit, hogy nem tudom hogy ha angolul olvasom milyen lett volna, de magyarul ez egyszerűen olvashatatlan volt. Ilyen élvezhetetlen és rossz fordítással utoljára a Köddé váltakban találkoztam, meg is néztem gyorsan nem-e ugyanaz követte el őket, de nem, viszont mindkettő Egmont Dark (pedig milyen jó könyveket adnak ki >_<!). Annak ellenére, hogy mindkét könyvről hallottam már pozitív véleményeket, sokan várják a folytatásokat, sőt, én is akartam mindkettőt szeretni, egyszerűen ez nekem a magyar verzióból nem jött át. Nincs az a pénz, hogy én ezt a sorozatot folytassam.

Stray-t még a könyvfesztivál előtt kölcsönöztem ki a westend alagsorából. Korábban is észleltem már, hogy van ez a sorozat, de nem érdekelt annyira, hogy angolul is elolvassam. Éppen ezért abszolút pozitív meglepetés volt, sokkal jobban tetszett mint a Richelle Mead-féle szukkubusz (ha már annyira hasonlítani akarom valamihez), amint megjelenik magyarul a folytatás, biztosan elolvasom. Az azért vicces volt, hogy az iszonyatosan ciki fülszöveget valahogy az összes kollégámnak sikerült elolvasnia, pedig máskor nem nagyon nézik meg a könyveket, amiket munka közben/helyett olvasok. :D

Az utolsó olimposzi a Percy Jackson sorozat várva-várt befejező része. Imádom ezeket a könyveket, és minden példányát szépen elraktároztam a Harry Potterek és Darren Shanok mellé, hogy majd a leendő gyerekeim tudjanak mit olvasni :D Remélem Rick Riordan másik félvéres sorozata is ugyanígy megjelenik magyarul, mert ha az is lesz ilyen jó, akkor bezsákolnám a "leendő gyerekeknek" :D

A Vámpírkalózok úgy kerülnek hozzám, hogy lesétáltunk kettecskén a könyvfesztiválra, és ahelyett, hogy azt mondtuk volna nagy okosan, hogy diákok vagyunk (mert ugyan ki nézi?), inkább kiperkáltuk a belépti díjat, mert azt ugye úgyis le lehet vásárolni. Én a sajátomból Lélektelent vettem, párom viszont megszívta, mert elfogyott a Könyvmolyképzős standnál az utolsó Percy Jackson kötet összes példánya, majd egy órás "nemtudommitvegyek" után ennél a kötetnél maradtunk. A sorozat ígéretesnek tűnik annak ellenére is, hogy már felnőttünk és az első részben alig történt valami. De ha lesz magyarul folytatás, szerintem belenézek.

A Darkest Powers sorozatról csak annyit, hogy akármennyire is szeretem a hátterét, meg a szereplőket, meg az összes eddig megjelent részt... na ezzel a kötettel most jelentősen meg kellett szenvednem. Igazából én nagyon nem bántam volna, ha Kelley Armstrong ír egy első részt ehhez a sorozathoz, meg egy másodikat (ami a következő rész lesz), és nem ragaszkodik ennyire a trilógiához, mert ez a rész szerintem csak időhúzás volt.

A gyönyörűborítós Selection részemről nagyon várós volt, aztán úgy alakult, hogy szép nagyot sikerült benne csalódnom, mert kicsit unalmas lett a végeredmény. Konkrétan nem történt benne semmi! Főszereplőnek van egy kétéves titkos kapcsolata, de egy osztállyal alatta van a srác, ezért senki nem tud róluk. Van azonban ilyen sorsolás, ahol a lányok országszerte kiemelkedhetnek, főleg ha a végén ők nyernek egy játékban, mert akkor elveszi őket a herceg. Főszereplő benevez, mert a szerelme is azt mondja próbálja meg, és többezer lány közül pont őt sorsolják ki, és tulajdonképpen csomó másik lánnyal azért verseng, hogy a herceg végül őt vegye el. Miközben másba szerelmes. Konkrétan nem is történik más, elvileg van a háttérben lázadás, meg ilyenek, de ebből mi nem sokat látunk. Ami csak azért vicces, mert már forgatják a pilotot a könyvből készült sorozathoz, és ott van egy ilyen "rebel leader", akiről a könyvben egyelőre szó nem volt.

A Lélektelent már jó régóta tervezik kiadni magyarul, én éppen ezért csaptam már le egy jó ideje a Bookstation-nél a második és harmadik részre jó olcsóért (1150/kötet). Kapóra is jött a könyvfesztiválos megjelenéssel egybekötött dedikálás, mert így 3 aláírt kötetem van, bibí. És azt sem bántam meg, hogy gyakorlatilag olvasatlanul megvettem egy általam alig ismert sorozat két részét, mert az első részt hangosan végignevettem, annyira tetszett. (Hozzáteszem szívtam már meg, a Twilight nekem egy óriási "vedd meg az első három részt, hozzácsapjuk a frissen megjelent 4. részt" akció keretében volt meg angolul már 2008 nyarán, amikor még itthon hírből sem hallottak róla, és nekem még azóta sem sikerült túljutnom azon a csodálatos 3. köteten)

A Divergent is megjelent már magyarul, Beavatott címmel. Hát jelentem akiknek az tetszett, a második részben sem fognak csalódni. Illetve még azt is hozzátenném, hogy akinek az első rész esetleg nem tetszett (ilyen is van), az próbálja meg a második részt is, mert állítólag ez jobb. Én nem tudom, mert nekem az első is nagyon tetszett, meg ez is, és szerintem egyértelmű, hogy NAGYON várom a harmadik részt.

A Megbűvölve című könyvtől nem kicsit tartottam, két dolog miatt is. Egyrészt nemrégiben csalódtam egy Egmont Darkos könyvben, és kicsit aggódtam, hogy egy újabb ferdítésbe nyúlok bele. Másrészt meg, olvasta valaki a fülszöveget? És értette egyáltalán, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz a mondatok? Mázli, hogy most a gyönyörű borító és nem az értelmetlen fülszöveg miatt választottam ezt a könyvet, mert annyira azért nem volt rossz. Persze lehet hogy éppen azért tetszett, mert a legrosszabbra számítottam, mindenesetre ha nagysokára megjelenik a második része magyarul, akkor lehet hogy el fogom olvasni.

Juhé! Végre egy sorozat, ami annyira szerintem soha nem is tetszett, de valahogy sikerült elolvasnom mind a három részét! Több szót kár is rá fecsérelni, egyetlen pozitívuma, hogy gyorsan olvasható, így nem pocsékoltam el olyan sok időt az életemből.

Marie Lu-tól a Legend egy igazán zseniális vadiúj disztópikus sorozat, amit ha minden igaz még idén megismerhet a magyar közönség, hála a könyvmolyképző kiadónak. Remélem megtartják ezt az ezüstös borítót. Így a képen nem tűnik nagy számnak, de életben szerintem nagyon szép lehet. Szerintem amint befejeztem ezt a bejegyzést, megyek és ajánlom is egy pár embernek ezt a könyvet.

Elizabeth Eulberg-től egy könyvet olvastam eddig, a Prom&Prejudice-t, ami egy annyira friss Büszkeség és balítélet feldolgozás volt, hogy rögtön elhatároztam: amit ez az Eulberg kiad, én el fogom olvasni. A Take a Bow négy művészeti iskolába járó fiatalról szól, akiknek az utolsó év végén még rá kell jönniük, hogy mihez is akarnak kezdeni az életben. Van aki egészen más pályán szeretne továbbmenni, van akinek ez az egész csak időpocsékolás volt, mert nem lett híresebb az iskolától. Másoknak azt kell kitalálniuk, hogy vajon az iskola befejeztével is maradhatnak-e barátok, vagy esetleg egy újabb szintre tudják vinni a kapcsolatukat. Megintcsak azt kell mondjam, Elizabeth Eulbergre bizony érdemes figyelni, van is egy könyve, amit még nem olvastam...

Az Angel Arias, Marianne de Pierres sorozatának a második része, vagyis a Burn Bright folytatása. Az első rész számomra egy kellemes meglepetés volt, annak ellenére, hogy több kérdést sikerült felvetnie, mint amit megválaszoltak. És bár a második rész már egy picit nyugodtabb, és egészen másmilyen irányt sikerült felvennie, szerintem volt ugyanolyan jó, mint az első rész. Az már csak mellékes, hogy az a pár kérdés, amit sikerült nagyjából megválaszolni, most csak újabb talányokat vetett fel :D De ezért is várós a harmadik rész, amit még most szeptemberben meg is kapunk.

A május valami ilyesmi lesz

Divergent /A beavatott/ 2. rész, aztán Graceling 3. rész, Revenants 2. rész, Abandon /Elhagyatva/ 2. rész

Mortal Instruments /Végzet ereklyéi/ 5. rész, az In Honor valami iszonyatosan feelgood doognak látszik a szomorú háttere ellenére, a Sweet Evil-nek imádom a borítóját aztán majd kiderül milyen lesz, míg az Of Poseidon abszolút várós sztori

Holly Black: Black Heart (Curse Workers #3)

Áprilisi várós

A felső sor most a nagyon várós, az alsó az csak amolyan szemezgetés. Holly Black-től a Curse Workers 3. részét időközben már elolvastam (talán ma még tudok is írni róla, ha nem, akkor ez elmarad örökre), Kelley Armstrongtól a Darkness Rising 2, hát amolyan folyamatban levő dolog éppen (elkezdtem, de aztán találtam mást). A Take a Bow azért fontos, mert Elizabeth Eulbergtől már olvastam a Prom & Prejudice c. könyvet, amit nagyon szerettem. The Immortal Rules pedig Julie Kagawa... kell ennél több?

Alsó sorban a The Selection gyönyörűborítós, és már csak ezért is szeretném elolvasni, remélhetőleg a tartalom is hasonlóan jó lesz. A Chosen Ones szintén szépborítós, meg disztopikus, szóval érdekelhet az is. Hannah Moscowitzal pedig már szemezgetek egy ideje, szóval ez a Gone, Gone, Gone pont kapóra jön, hogy talán olvassak tőle valamit. A Breaking Beautiful pedig elég komoly témákat boncolgat, de néha kell ilyen is.

Kathy McCullough: Don't Expect Magic

Ahogy azt a címe sugallja, meg ami egyébként is várható, elnézve ezt a borítót, vagy éppen a fülszöveget, nem kell csodákat várnunk ettől a regénytől. A főszereplő lánykánk, Delaney Collins élete nem éppen tündérmesébe illő. Nemrég halt meg az édesanyja, és ahelyett, hogy olyan embereknél maradhatna, akiket szeret és ismer, mint például a legjobb barátnőjénél, a napfényes Californiába kell utaznia az édesapjához, akit gyakorlatilag alig ismer. Ha esetleg valaki arra gondolna, hogy a napsütés, meg California legalább pozitívum lenne Delaney életében, akkor az nagyon téved, mert Delaney állandóan fekete szerkókban mászkál, az általa készített bakancsait még a homokos tengerparton sem hajlandó levenni, ráadásul irtózik a napfénytől. Utóbbiból pedig nincs kevés az új lakhelyén. Aztán derült égből villámcsapásként kiderül Delaney apjáról, hogy... tündér keresztanya. Izé, keresztapa.

Ezt a tündérkeresztszülőséget általában családon belül öröklik a lányok, de Delaney apja kivétel volt, hiszen férfi létére örökölte ezt a gént. Delaney azonban mindezidáig nem mutatta semmi jelét annak, hogy örökölte volna ezt a furcsa képességet. Most azonban, hogy már tud róla, lehet hogy mégiscsak történtek körülötte furcsa dolgok kiskorában, amiket eddig csak véletlennek tekintett. És hogy miből is áll ez a tündérkeresztanyaság? Valami olyasmi ez a munkakör, amit a Hamupipőkében láttunk. Delaney apjának is vannak úgynevezett "kliensei", akiknek egyszerűen kötelessége teljesíteni a kívánságait (báliruha, tökkocsi, mindez éjfélig), különben egyszerűen a rosszullét kerülgeti őt. Delaney persze amint tudomást szerez a képességéről, azonnal a nagyobb hatalomra és saját kliensekre vágyik, egészen addig, amíg rá nem jön, hogy a vágyakat néha bizony nem olyan egyszerű megérteni, és legfőképpen teljesíteni nehéz őket.

Mindez elsülhetett volna irtózatosan aranyosan is, legalábbis én valami hasonlatosságra vártam volna. De valahogy mégsem sikerült neki. Talán mert Delaney számomra annyira negatív és ellenszenves szereplő maradt elejétől a végéig, hogy egyszerűen nem tudtam együtt érezni vele. Voltak nagyon hülye dolgai, már alapból a kezdőjelenetek egyikében, amikor a kislánnyal beszélgetett a repülőn... "jól van, hozzászólok, de nem túl kedvesen, mert akkor meg nem lehet lerázni". Annyira mű volt az egész hozzáállása. És lehet, hogy megenyhül a könyv végére, és ott már kellene szeretni, de igazából végig lehetett volna egy kicsit másabb a hozzáállása, és akkor bennem sincs ekkora ellenérzés. Értem én, hogy igazságtalanság van és utálok mindenkit, de akkor meg miért van minden cselekedete mögött a magyarázat, hogy most csakazértis bunkó leszek, pedig amúgy szívesen beszélgetek én mindenkivel.

Ami pedig a legfárasztóbb volt, az a hatalmas tanulság a könyv végén, amit igazából nem tudunk, hogy hogy kerül oda. Az van ugyanis, hogy Delaney apja egy "life-coach", fogalmam sincs ezt hogyan nevezik magyarul, egyáltalán van-e rá megfelelő kifejezés, mindenesetre könyveket ír és előadásokat tart arról, hogy hogyan fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy. Ennek ellenére, amikor tündérkeresztapáskodik, akkor gyakorlatilag hozza ugyanazt, amit a Hamupipőkében, az éjfélig tuti frizura, smink, ruha és verda, addig szerezd meg a pasit, utána meg lesz ami lesz. Hát mondhatjuk, ez szöges ellentéte annak, amit a könyveiben ír, éppen ezért az lesz a hatalmas észrevétele Delaney-nak, hogy meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és hogy ezt hogy felejthette el az apja tündérkeresztapáskodás közben, amikor civilben gyakorlatilag könyveket adott ki erről.

Avery Williams: The Alchemy of Forever (Incarnation #1)

Többszáz évvel ezelőtt, a fiatal Sera épphogycsak kezdett beleszeretni az alkimista fiába, mikor egy szörnyű szerencsétlenség során elveszti az életét. Cyrusnak azonban van egy elixírje, amiből elég csak egy keveset a lány szájába csepegtetnie, és máris garantálja számára az öröklétet egy másik testben, igazából bárki testében. Sokszáz évvel később azonban ez az ártatlan kis bimbózó románc egy abúzív kapcsolattá alakult, amitől Sera legszívesebben messzire menekülne, ha nem tartana attól, hogy Cyrus szinte azonnal megtalálná. A lány végső elkeseredettségében már-már az öngyilkossághoz folyamodna, de lelke még nem készült fel arra, hogy örökre itthagyja az életet, és szinte egészen véletlenül egy autóbalesetet szenvedett, életveszélyesen megsérült lányba költözik. Sera általában olyan lányok testébe költözik, akik egyedül vannak, és senki sem keresné őket, de ennek a haldokló lánynak, Kailey-nek, szerető családja és barátai vannak. Serának pedig nincs más választása, játszania kell egy kicsit Kailey szerepét, legalábbis addig, amíg el nem tünteti a nyomokat maga után, és meg nem rendezi valahogy Kailey balesetét, csak hogy ne keressék őt tovább a családtagok, és legfőképpen Cyrus se bukkanhasson a nyomára.

Az igazat megvallva nagyon régen olvastam ilyen könyvet, ami ennyire olvastatná magát, mint az Alchemy of Forever. Gyakorlatilag egy nap alatt el lehet olvasni, és közben egy perce sem lankad az ébreségünk. Néha kapkodtam a fejem, mert bár lassan indul be a történet, a következő pillanatban Sera már Kailey, és már messze nem az a lány, aki kész lenne mindent feladni. Amikor pedig legközelebb észbe kapsz, már azt veszed észre, hogy alig 20 oldal van hátra a könyvből, és még mindig akárhogy véget érhet, hiszen akár 20 oldalon is történhetnek olyan dolgok, amik mindent képesek felforgatni.

Legeslegjobban az tetszett, hogy bár voltak komoly témák a háttérben (Cyrus aggresszivitása, öngyilkosság), hihetően voltak megjelenítve és túlzásba sem vitték szerencsére. Ennek ellenére ott van, tudsz róla, nem tudsz elnézni mellette, de mégsem azt érzed, hogy ez csak erről szólna, sőt. Inkább arról van szó, hogy a rengeteg negatív dolog ellenére megvan a lehetőség a túlélésre, a boldogság megtalálására.

A befejezés meg egyszerűen argh. Mert az egyértelmű volt, hogy Cyrus-t még valamilyen formában viszontlátjuk, hiszen nála erősebb ellenfelet keresve sem lehet találni. Amellett, hogy halhatatlan, bárki alakját fel tudja venni, a legjobb barátodét is, ráadásul iszonyatosan elszánt, hiszen nem lóghat meg előle a szeme fénye csak úgy, az már egyszer biztos. Ennek az első résznek a befejezése pedig pont olyan volt, hogy vártuk, vártuk, de a rohadtéletbeis, hogy tényleg megtörtént! Szóval ja, egy újabb sorozat, aminek tűkön ülve várhatjuk a folytatását, ami remélem ugyanilyen olvasmányos és letehetetlen lesz, mint az első rész.

Beth Revis: A Million Suns (Across the Universe #2)

Hihetetlen, hogy megpróbálok visszatérni a blogoláshoz, de amíg olvastam ezt a könyvet (nem most volt sajnos, már egy pár hete biztosan), folyamatosan arra gondoltam, hogy ezt írom majd a blogomba, meg azt írom majd a blogomba. Meg azóta volt már pár könyv, amire hasonlóan gondoltam, úgyhogy talán ez egy jelzés volt nekem is, hogy most már tényleg muszáj lesz írnom is valamit, mert ez így nem mehet tovább. Szóval sajnálom icipici drága blogocskám, hogy elhanyagoltalak, de most már megpróbálom többet nem csinálni ezt veled, jó?

A Million Suns-ról annyit kell tudni, hogy tavaly ilyentájt olvastam az Across the Universe-t, aminek akkoriban csak nagyon félve álltam neki, mert űrös, meg scifi, meg én ilyet nem akarok. És aztán valahogy annyira beleszerelmesedtem a borítójába, hogy adtam neki egy esélyt, és olyan szinten magába bolondított, hogy amint hosszú hónapok múlva megjelent a második része, én körülbelül azon nyomban rávetettem magam. Hozzáteszem, szenvedtem is vele rendesen, amellett hogy persze tetszett is. Ez akkor most hogyan is lehet? Megmagyarázom.

Tetszett, mert már nagyon régóta vártam rá. Tetszett, mert hiányoztak a szereplők, és most ugyanazt az Amy-t és ugyanazt az Elder-t kaptam vissza, akiket az első részben már megkedveltem. Tetszett, mert végeredményben nem volt rosszabb, mint az első rész, és most teljesen ugyanúgy érzek a sorozattal kapcsolatban, mint az Across the Universe végén. Folytatást akarok, de nagyon gyorsan, közben meg rettegek is, hogy az most akkor milyen is lesz, mert MÁR MEGINT minden annyira felborult, hogy halványlila fogalmunk sincs arról, hogy akkor ez most merre fog elmenni és vajon milyen lesz a folytatás... Viszont iszonyatosan szenvedtem is, mert olyan dolgok történtek ebben a részben, amitől legszívesebben a falhoz vágtam volna a könyvet, mármint ha könyv formában lett volna meg, és nem a drága readeremnek ártanék vele. Így jobb híján a saját fejemet csapkodtam a falhoz, vagy éppen a hajamat téptem, nem is tudom már, felváltva valamelyik. És az a baj, hogy kicsit nehéz lenne spoilerek nélkül írni arról, hogy tulajdonképpen mi is idegesített. De azért megpróbálom... izé, félig.

Az van ugyanis, hogy a hajó teljes lakosságát leszedték arról a drogról, amit eddig szépen adagoltak nekik, és amitől engedelmes kezesbárányokká váltak, és legfőképpen nem kérdezősködtek arról, hogy hogyan lehet az, hogy már többszáz éve itt vagyunk ezen a nyamvadt űrhajón, hogyhogy nem érkeztünk még meg, és hogyhogy egy ilyen gyenge ember vezetett minket eddig, mint ez az Elder. De most ugyebár már nincsen drog, és kezdenek felmerülni ezek a drága kérdések, konkrétan lázad mindenki. Miközben a megoldás annyi lenne, hogy vissza a drogot, és közben Elder próbálná elrendezni azokat a dolgokat, amik egy kicsit fontosabbak lennének (pl hogy mi a francért nem vagyunk már a bolygón??).

Aztán mivel ugye mindenki lázad, Amy-t is egyre jobban támadják, konkrétan nem egyszer próbálják meg megerőszakolni, erre Amy ahelyett, hogy szólna akárkinek, hogy figyu Elder, vagy figyu Doki, itt gáz van, inkább megpróbálja magának megoldani a dolgokat, gyakorlatilag egy kigyúrt állat ellen, akit nem mellesleg szinte mindenki támogat. Gratulálok. Aztán ott van az az Orionos kincsvadászat-jellegű dolog, hogy megtudjuk milyen titkok vannak még a Godspeed nevű űrhajónk és az új Földre való landolás (elmaradása) mögött, aminek nem tudom mi értelme van, de tényleg... Csomót szaladgálunk utána, miközben jajdeutáljuk Oriont, aki naaaagyon gonosz, de közben teljesen ugyanúgy gondolkozik, mint mi. Sőt, lehet hogy segíteni is tudna, hiszen tulajdonképpen ugyanazért a célért dolgozott, mint mi, csak kicsit máshogy és lehet hogy igaza is van. De ahelyett, hogy megpróbálnánk tőle esetlegesen segítséget kérni, inkább ne, mert ő csúnya és gonosz! >_<

Aztán ami a legdurvább. Na itt egyszerűen nem tudok spoilermentes lenni. Szóval az a nagy helyzet, hogy van egy hatalmas titok. Ez az, amit Orion is tudott, és próbált megosztani Amy-vel. Sőt, ez egy olyan titok, amiről Eldest is tudott, de elhallgatta... Ööö, hoppá, akkor itt egy logikai baki... nem úgy volt, hogy Eldest erről nem tud, mert a személyzet eltitkolta tőle? Szóval akkor most mégis tudta? Na mindegy, lényegtelen... mert a bazinagy titok az, hogy nem 50 év, amíg megérkeznek az új bolygóra, hiszen FIGYELEM! már évtizedek óta ott vannak!! De valami szörnyű teremtmények már belakták a bolygót és ha leszállnának, akkor harcolniuk kéne. Ezért inkább úgy döntöttek soksok évvel ezelőtt, hogy akkor hazudnak a teljes lakosságnak, mintha még nem értek volna oda, bedrogozzák őket, hogy ne lázadjanak, és boldog semmittevésben élnek az űrhajón, ami nem elég, hogy nemsokára szétesik, de egyre kevesebb rajta az élelmiszer, meg a megélhetéshez szükséges feltételek is egyre kevésbé adottak. Szóval most akkor mi a frász van??? Ezek bakker vagy mentek volna vissza a régi Földre, vagy legalább vették volna fel velük a kapcsolatot, vagy fedezték volna fel az újat, még akkor is ha belehalnak... De nem, azt találták ki basszus, hogy akkor élnek az űrhajón, amíg vannak készleteik, utána pedig beveszik a a bedrogozott agyukkal a fekete tablettát, ami gyakorlatilag a fájdalommentes halál. Én meg közben belehalok a fájdalomba, ami az emberi hülyeségből árad.

És akkor félreértés ne essék, imádtam ezt a részt, és a harmadik részt is várom, de nagyon. Csak időnként úgy érzem, hogy hiányzik a logika, és ezen nem kicsit fel tudom idegesíteni magam.

Március közepe táján...

Nagyon ügyes vagyok, hogy így március közepe táján, mikor már lassan a könyvek fele megjelent, eszembe jutott, hogy fel kellene töltenem ide az én kis várólistámat. Tényleg kicsi, mert több könyv nem is túlságosan érdekel engem a márciusiak között, tulajdonképpen még ezt a 8 könyvet is viszonylag nehéz volt összeszednem.

A felső sor szokásosan a folytatásoké. Egyrészt itt van a Gallagher Girls várva-várt (és tényleg!) ötödik része! Tudom, hogy néha kicsit vegyesek voltak az érzéseim a sorozattal kapcsolatban, az első részt egyáltalán nem szerettem, a többit meg egyre jobban, most pedig ott tartok, hogy szerintem még ma neki fogok állni ennek a résznek! Aztán a Hex Hall harmadik része várós nagyon, pedig tulajdonképpen sosem voltak nagy elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, és éppen ezért még csalódni sem csalódtam soha. A Dark Divine harmadik része túlzottan nem érdekel, főleg mivel az első része tetszett, a másodikat pedig elég nagy csalódásként éltem meg, a harmadikat pedig még mindig nem tudom, hogy elkezdjem-e. Most úgy érzem vannak nála fontosabbak is... Körülbelül hasonlóan vagyok a Goddess Test második részével is, de majd meglátjuk.

A második sor kezdődik egy Kristen Hubbard-dal, ő ugye Contemps írónő és az első könyve, a Like Mandarin tetszett, a Wanderlove pedig még jobbnak tűnik, szóval várós! A Temptation of Angels azért van itt, mert nekem tetszett Zink-től a Prófécia, és lehet hogy ez még jobb is lesz. És Pretty Crooked és a Slide pedig nem tudom már mikor és miért kerültek fel egykoron a várólistámra, de most igazából valahogy egyikőjük sem érdekel, és sajnos jobbat sem találtam egyelőre.

Februári kiszemeltek

Íme a februári várólistám, igaz a januárival sem állok úgy ahogy szeretnék, de azért igyekszem legalább olvasni, ha már a blogfrissítésre ennyire nem marad energiám...

A felső sorban folytatások, februárban jön a Delirium második része, a Wither folytatása, az Iron Witch következő része és az általam legjobban várt, mindenki más által pedig kevéssé ismert Rachel Morgan 10. kötet, amiben remélem nem fogok csalódni, mert kaphatunk most egy teljes újrakezdést, ami elsülhet vagy nagyon jól, vagy katasztrofálisan.

Alant van egy Melissa Marr, aztán egy abszolút feelgood cuccosnak kinéző és jó hosszú címet viselő The Fine Art of Truth or Dare, majd egy Lisa McMann és egy újabb hosszú cím, The Catastrophic History of You and Me, utóbbiről nem tudom megállapítani, hogy mennyire lesz feelgood; vagy vicces lesz, vagy nagyon szomorú, vagy csak megbűvölt a gyönyörű borító, és korántsem fogom azt kapni, mint amit beleképzeltem.

Januári megjelenések

Annak ellenére, hogy alig jut időm az olvasásra, a januári leendő kedvenceket alig sikerült nyolcra lecsökkentenem, mert ezeken kívül még pontosan 10 könyv van a várólistámon. De azért igyekeztem azokat kiválogatni, amiket ténylegesen el is fogok egyszer olvasni, remélem sikerül:)

A legjobban várós Cynthia Hand-tól a Hallowed (Unearthly 2!!), aminek az első részét tavaly nagyon imádtam, azóta pedig meg is jelent már magyarul, Angyalsors címmel, és mindenkinek csak bőszen ajánlani tudom. Aztán ott van Beth Revistől az Across the Universe2, A Million Suns, ami részemről szintén nagyon várós (tulajdonképpen már vígan olvasnám, ha nem kezdtem volna bele valami másba...). Aztán Fantaskey-től a Jessica második része is nagyon várós, bár még mindig nem olvastam el az esküvős novellát, na talán majd most. A Nightshade harmadik részére pedig most túlságosan nem vágyom, de ezt a sorozatot sem ártana befejeznem végre...

Aztán van itt egy friss John Green, akitől eddig mindent imádtam, szerintem ezután is így lesz. Akad még egy Tempest címet viselő, elsőre furcsa időutazós könyv. Azért furcsa, mert fülszöveg alapján nem mondanám, hogy tetszik, de imádom az időutazást és ezért mindenképpen kell neki adnom egy esélyt. Az Under the Never Sky egy új sorozatindítás, és igazából 5 másik ilyet is választhattam volna ide, de most ez tetszett legjobban. A Bittersweet-től pedig nem tudom pontosan mit kellene várnom, de Sarah Ocklertől egyszer már teszett a Fixing Delilah, ennek pedig tetszetős fülszövege és borítója van, és egyszerűen csak kíváncsi vagyok rá.

A kimaradtakat is soroljam? Marissa Meyer: Cinder, Brody Ashton: Everneath, Megan Miranda: Fracture, Janet Lee Carey: Dragonswood, Megan Crewe: The Way We Fall, Holly Cupala: Don't Breathe a Word, Avery Williams: The Alchemy of Forever, Jennifer R. Hubbard: Try Not to Breathe, Eileen Cook: Unraveling Isobel, Sarah Prineas: Winterling.

Évvégi elmaradások

Az év második felében nem nagyon jutott időm sem az olvasásra (a tavalyi évre kitűzött 150 könyves álomhatárt sem sikerült elérnem), sem pedig a blogolásra (ezt körülbelül szeptember óta lehet tapasztalni), és még mindig van 10 könyv, amit tavaly olvastam, de egy sort sem sikerült róluk megejtenem. Most egyelőre itt vannak felsorolás szerűen, de amint lesz egy kis időm, ki fogom egészítgetni őket egy-két soros véleményezéssel is. Megígérni pedig semmit sem merek a jövőre nézve, próbálok gyakrabban írni ide, de nem vagyok biztos abban, hogy fog is sikerülni. Bezárni attól még nem akarom a blogot, ha mást nem, a havi megjelenéseket mindenképpen vezetni fogom, mert az nekem is fontos, hogy lássam, mi mindent szeretnék elolvasni. Na és akkor a címek:

Alexandra Adornetto: Hades

Tahereh Mafi: Shatter Me

Melissa C. Walker: Small Town Sinners

Kerstin Gier: Zafírkék

Stephanie Perkins: Lola and the Boy Next Door

J. K. Rowling: Harry Potter és a tűz serlege

A.S. King: Please Ignore Vera Dietz

Robert Bloch: Pszicho

Eileen Cook: The Education of Hailey Kendrick

Cormac McCarthy: The Road