Kelly Creagh: Nevermore

Cím magyarul biztos Sohamár lenne, már ha hűek akarunk lenni Tóth Árpád Holló-fordításához. Egyébként úgy ültem neki ennek a könyvnek (is), hogy már megint semmit nem tudtam róla, csak tetszett a borítója, hát olvassuk el. Az elejét nagyon nem szerettem, mert betették azt az elemet, amit már annyiszor láttunk. A lányt órán egy olyan sráccal osztják párba, akit legszívesebben messziről elkerülne, nemhogy együtt kelljen vele dolgozni, jelen esetben egy Poe házidolgozaton és előadáson.

A fiú, Varen, egy meglehetősen sötét figura, azt rebesgetik róla, hogy koporsóban alszik, meg emberi vért iszik, és éppen ezért mindenki elég rendesen elkerüli. Én itt elsőre megijedtem, hogy jaj ne, ez is valami vámpíros maszlag lesz, de szerencsére csak a meg nem értett figura kap szerepet, és nem az élőhalottság. Amit meg a legelején észrevettem, hogy a neve a Raven (Holló) anagrammája, és ez egy Poe-project közepén eléggé feltűnő, hogyhogy nem szúrja ki Isobel szemét, de elárulom a nagy titkot, ennek nincs jelentősége. Kár. A főszereplő lánykánk pedig Isobel, egy népszerű pompomlány, látszólag tökéletes kapcsolatban az egyik legmenőbb sráccal. Persze erről elég hamar lehull a lepel, a gyerek ugyanis igencsak erős birtoklási vággyal viseltetik Isobel iránt, amelynek Varen is igen hamar áldozata lesz. Isobel szerencsére mindig kiáll az igazságtalanság ellen, még akkor is, ha ez a barátja, barátai, illetve a népszerűsége elvesztésével is jár. Ez egyben Isobel legpozitívabb tulajdonsága lesz, és éppen ezért nem lehet nem szeretni.

A történet azért nem marad ennyiben, mert ha még vámpírság nincs is, azért paranormális jelenségek szerencsére itt is akadnak. Mégpedig az álmok világában, ahová jó lehet egyszer-kétszer elmenekülni, mint ahogy Varen is teszi. De amint megismeri Isobelt, teljesen megváltoznak a dolgok, és bár hiába szeretne többet itt lenni, az álomvilág már féligmeddig beszippantotta a fiút. Isobel pedig alighogy ráeszmél a dolgokra, gyakorlatilag már el is veszítette a srácot. És ami innentől jön, az már a következő rész dolga lesz. Ugyanis a Nevermore egy olyan bődületesen nagy cliffhangerrel ér véget, hogy a falat lehetne kaparni tőle! És a folytatás, amit már most rettenetesen várok, még ki tudja mikor fog megjelenni. Azon kívül, hogy 2011-ben...

Szóval igen, azt hiszem az sejthető, hogy nagyon tetszett ez a kötet. Pedig az elején nagyon szenvedtem, mert nagyon el volt nyújtva, unalmas is volt, meg nagyon utáltam, hogy már megint így kell összehozni a szereplőket. Utóbbival közben sikerült megbékélnem, mikor már egyre nagyobb szerepet kapott maga Poe is. És bár nem tudok semmit Poe életéről, a művei közül is csak a Black Cat-et olvastam még amerikai irodalom 1-re; azért most úgy érzem, hogy ez elég nagy hiba, és mindenképpen szeretnék még olvasni tőle is egynéhány dolgot. A könyv végét pedig egyenesen imádtam, onnantól, hogy Isobellék megtartották az előadást, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, borzasztóan haragudtam a befejezés miatt, de egyben várom is a folytatást. Imádom a Poe Toaster-dolgot is, ő az a titokzatos alak, aki minden évben meglátogatja Poe sírját a születésnapján. Úgy rémlik év elején benne volt a hírekben, hogy hosszú évtizedek után most először nem jelent meg Baltimore-ban ez a sötét férfi; kíváncsi vagyok, hogy vajon ez is benne lesz-e a könyvekben, szerintem igen.

Simone Elkeles: Rules of Attraction

Amikor elolvastam a Perfect Chemistry-t, már akkor teljesen biztos voltam benne, hogy mindenképpen sort kerítek folytatásra, a Rules of Attraction-re is. Pedig ez a kötet nem az első rész főszereplőiről, Alexről és Brittanyról szól, hanem Alex egyik kisöccséről, Carlos-ról, illetve egy Kiara nevű lányról. A szokásos egy fejezet a fiúnak, egy fejezet a lánynak-módon. És bár meglehetősen aggódtam a könyv milyensége miatt, hiszen ez valamilyen szinten egy második rész, amiktől én egy kicsit mindig is tartok, másrészt meg itt találkozunk egy kicsit idősebb Alex-szel és Brittel, és én egy kicsit attól is féltem, hogy mások lesznek, mint az első részben. Mondjuk tudhattam volna, hogy nincs miért aggódnom, hiszen Elkeles valahogy mindig megszeretteti velem a szereplőit, legyenek újak, vagy régiek. Ezért is várom már nagyon-nagyon a "harmadik részt" a Chain Reactiont, ami pedig a legkisebb Fuentes fiúról, Luis-ról fog szólni.

Szóval én tényleg nem tudom, hogy Elkeles hogy csinálja azt, hogy én teljesen rákattanok a könyveire, mindenesetre most is órák kérdése volt, míg a könyv végére értem, annyira imádtam. És bár annak ellenére, hogy gyakorlatilag majdnem ugyanazt kaptuk, mint a Perfect Chemistry-ben, a lázadó mexikói bandatag és a szinte tökéletes fehér lány szerelmét, azért mégiscsak teljesen más volt. Amit még imádtam, hogy nem voltak nagy konfliktusok, ami pedig mégis volt, az is gyorsan megoldódott. Az X év múlva részt pedig különösen szerettem, ugyanez volt a Perfect Chemistry végén is, egy bizonyos jelenet megismétlődése a távoli jövőben. Ez egyrészt nagyon aranyos szerintem, másrészt pedig sejteti, hogy itt tényleg "boldogan élünk amíg meg nem halunk" lesz. És ez valahogy olyan megnyugtató.

Cassandra Clare: Clockwork Angel

Ennek a könyvnek a borítójába szerettem teljesen bele, de nem mertem elolvasni, mert fogalmam sem volt róla, hogy milyen kapcsolatban áll a Végzet Ereklyéivel, ezért inkább gyorsan bepusziltam a már meglévő három kötetet, amit szerencsére imádtam is. Aztán most, hogy végre rávetettem magam a kezdeti célomra, rá kellett jönnöm, hogy ez valahogy nem volt az igazi. Lehet, hogy ezt kellett volna hamarabb elolvasnom. Vagy tartanom kellett volna egy kis szünetet. Mindenesetre ezt a kötetet én meglehetősen untam, egyrészt mert borzasztó kiszámítható volt, másrészt mert pont olyan volt, mint a végzet ereklyéi, csak más időben, más helyen, más nevekkel, és a Star Wars elemek nélkül (nem testvérek, senkinek az apja nem a főgonosz... ja, utóbbit még inkább visszavonom).

Mert igen, itt is vannak Árnyvadászok, itt is van (= egyelőre még nincs, de lesz) szerelmi sokszög, itt is van egy lány, akinek első látásra abszolút semmi köze nincs az Árnyvilághoz, mégcsak a létezéséről sem tud, aztán persze kiderül, hogy mégiscsak nagyobb szerepe van a dologban, mint azt gondolta. Aztán ott van a visszahúzódó srác, valami titokkal a múltjában, ő a látszólagos rosszfiú, aki valójában mégiscsak törődik másokkal, de ezt a világért sem mutatná ki. Az ő legjobb barátja is őriz egy nagy titkot, de ő legalább kedves, de tényleg annyira, hogy olyan már a világon nincs. Aztán van egy idegesítő lánykarakter, aki látszólag senkivel sem törődik... hoppá, szerintem ő tényleg nem törődik igazán senkivel, csak saját magával. Legalábbis én még semmi szerethetőt nem tudtam felfedezni benne. Meg akad még néhány szereplő, akik aktívan illetve említés szintjén már szerepeltek a Végzet ereklyéiben, mint Magnus Bane, Church, vagy Camille.

Ennek ellenére én nem mondom hogy rossz volt, meg azt sem mondom, hogy ez egy az egyben a csontváros, egyszerűen csak úgy érzem, hogy az írónő választhatott volna valami más témát is. Szerintem sokkal több van benne, és nem csak az előző sorozatának a sikerét kellene ilyen szinten meglovagolnia. Szerettem ezt a világot, de köszönöm szépen, nekem egyszer elég volt. Ettől függetlenül el fogom olvasni a folytatást, de meg kell hogy mondjam, annyira azért nem várom.

Streetdance 3D

Úgy rémlik, hogy nem nagyon láttam még ilyen utcai táncolós filmet, éppen ezért azt sem tudom, hogy ez most azért 3d, mert 3d-s, vagy mert valaminek a harmadik része, és amellett 3d-s. Igazából mindegy is, mert ez így egy kerek történet volt, ám annyira mégsem jó, hogy lehetséges előzmények, vagy folytatások után kutassak.

Clary streetdance csapatából kilép az egyik legjobb emberük, aki eddig a csapat vezetője volt, és egyben Clary barátja is, így a lánynak egyedül kell megpróbálnia a csapat menedzselését. De még próbatermet sem tud szerezni a srácoknak, illetve azt is csak úgy, hogy be kell vennie a csapatba néhány balettáncost. Ez utóbbi egyébként baromi jó húzás lehetett volna, és még jól is indult, a két csapat különbségeinek kiélezésével. Jó lett volna, ha sikerült volna rendesen ötvözniük a klasszikus balettet a modern utcai tánccal, de ebben sajnos elbuktak.

Én egyedül ebben a bizonyos tánc-turmixban bíztam nagyon, de az utolsó tánc sajnos nagyon gyengére sikeredett, és nem tudta kimenteni a filmet a középszerűségből. Mert a film tulajdonképpen semmit nem tud felmutatni a táncon kívül, a színészi játék egyenesen nulla. Amit pozitív tényezőként tudok felhozni, hogy a filmben fel-feltűntek azok a nagyszerű táncosok, akiket a Britain's Got Talent-ből ismerhettük meg, mint a Diversity, a Flawless, vagy éppen George Sampson (aki hú de megnőtt!). A főszereplő csapat mondjuk egyikőjükkel sem tudja felvenni a versenyt, sajnos.

Így neveld a sárkányodat

Régóta érdekelt ez a film, egynéhány ismerősöm is mondta, hogy aranyos, szóval mindenképpen az előbb-utóbb megnézős kategóriába tartozott nálam a film. Jó, hogy most kerítettem rá sort, mert a gyereklelkemnek nagyon jót tett ez a kis mese. Bár voltak benne olyan részek, amiknél más esetben már rég elmorzsoltam volna egy-két könnycseppet, a vicces részeken azért tudtam nagyon jól szórakozni.

Van valahol egy messzi vikingfalu, ami aktívan küzd a kártevők ellen. Na nem holmi kis rágcsálókról van szó, hanem valódi sárkányokról, akik igencsak megkeserítik az emberek életét. Na de most vikingekről van szó, akik számára a sárkány szó annyit tesz "irtandó", éppen ezért újra és újra felveszik a harcot a tűzokádó lények ellen, kerüljön akár a falujukba - amit éppen ezért minden támadás után teljesen újra kell építeniük.

Ebben a faluban lakik Hablaty, aki ez alapján minden, csak nem igazi viking. Ám még így is sikeresen megsebesít egy nagyon ritka sárkányt, de ahelyett hogy megölné, inkább szabadon engedi. Sőt, össze is barátkozik vele. Aztán rájön arra, hogy tulajdonképpen nem is a falujukat támadó sárkányoktól kell tartaniuk, hanem valami sokkal rosszabbtól. De persze senki sem hajlandó Hablatyra hallgatni.

Amit én kifejezetten imádtam a filmben, az az volt, ahogyan Hablaty és Fogatlan között egyre inkább kialakult a barátság. Fogatlan tündéri kis sárkány, bár én akaratlanul is mindig Stitch és egy Pokémon keverékét láttam benne, de ez már legyen az én bajom. A vikingek viszont nagyon is idegesítettek, pedig én is pont így képzelem el őket, de talán éppen ezért nagyon ellenszenvesek voltak.

A film alapján szolgáló könyvekre pedig nagyon kíváncsi lennék. Meg a film folytatására is, ha majd lesz.

Az utolsó dal

Sajnos úgy kell kezdenem a bekezdést, hogy még mindig nem olvastam semmit Nicholas Sparks-tól, pedig már milyen régóta tervezem azt is. De annyi filmet láttam már tőle, hogy legalább már azokból sejtettem, hogy most mire számíthatok. Én egy igazán szép és megható történetre készültem, bár sajnos most nem ezt kaptam. Legalábbis én nem tudtam kellőképpen átérezni.

Ronnie-t (Miley Cyrus) és testvérét lepasszolja az anyjuk a volt férjéhez, hogy együtt tölthessék a nyarat. Ronnie persze elég rossz korszakban levő, lázadó tinédzser, ezért nem könnyíti meg az apja dolgát, a kapcsolat közöttük meglehetősen lassan bontakozik ki. Aztán jön az a bizonyos Nicholas Sparks-féle fordulat, ami már jó előre sejthető, meg a sok dráma, ami közben azért mosolygunk is. És most ez az egész szépen és jól is működne, ha nem lenne benne Miley Cyrus, aki valami kritikán alulit alakít. Az elején a lázadása valami hihetetlen nevetséges volt, utoljára Hilary Dufftól láttam ugyanezt a Gretában, és ezek után a drámázást egyáltalán nem lehetett komolyan venni.

Összességében én azt mondanám, hogy ez a film akár lehetett volna jó is, ha valakit mást láthattunk volna a főszerepben. Mert Miley-n kívül szerintem mindenki kiválóan működött ebben a filmben. Azt viszont sajnálom, hogy a könyvet nem olvastam, de talán majd egyszer.

Ilyen a formám

Ez elvileg egy ilyen romantikus komédia lenne Jennifer Lopezzel a főszerepben; bár nekem két dolog nagyon hiányzott belőle, a romantika, meg a komédia. De most tényleg.

A történet körülbelül annyi lenne, hogy Zoe (Jennifer Lopez) még nem találta meg az igazit, és most már annyira nem is keresi, csak gyereket szeretne már nagyon. Lombikbébi programmal össze is hoz magának egyet, vagyishogy kettőt, mert ikrek lesznek. És pont ezen a csodálatos, várva-várt napon találkozik álmai pasijával. Nekem pedig pontosan eddig volt élvezhető a film, és nem tovább.

Innentől az aktuális jóképű pasink kerül előtérbe, meg az, hogy szegénynek el kell fogadnia, hogy a csajjal, akivel éppen kezd összemelegedni, jár még vagy 9 hónapnyi hiszti, és majd még két gyerek, meg hatalmas kiadások, ami majd az etetést, meg iskoláztatást jelentik, ráadásul mindezt ugye rögtön duplán. Mindezt úgy, hogy a pasi teljesen mű, a kecskefarmjával és minden megmozdulásával együtt. Ráadásul mostanra már a film is teljesen értelmét vesztette, már ha volt eddig neki olyanja. Mert én úgy gondoltam, hogy ez arról szól, hogy milyen csodálatos dolog a gyerekvállalás, és ha megvan a megfelelő anyagi háttér, akkor igazából egyedül is lehet, és nem kell a pasi hozzá. Aztán amint megjelent az igazi, már inkább olyan szaga volt a dolognak, hogy "úristen, itt egy isteni pasi, minek is kellett nekem pont most teherbe esnem?".

Erre a legjobb példa, és egyben a film mélypontja is, az a bizonyos otthonszülős jelenet, ami a gyerekszülést abszolút primitívnek és undorítónak mutatja be, pedig a film egyáltalán nem ebbe az irányba indult. De sajnos ide jutott.

Cassandra Clare: Üvegváros

Tudom, hogy az első két kötetről gyakorlatilag abszolút semmit nem írtam, pedig egy igazán nagyszerű történetről van szó, ami egy fantasztikusan kidolgozott világban játszódik, teljesen jól kidolgozott szereplőkkel. Utóbbi annyira igaz, hogy egyszerűen nem tudok egy olyan szereplőt sem felsorolni, akit ne szerettem volna, valamilyen szinten mindenki egy kicsit a kedvencem volt, de leginkább Alec, Clary és Jace. Egyszóval semmi negatívumot nem tudok róla mondani, fordulatos volt, izgalmas, és nagyon élveztem minden egyes sorát.

És az a baj, hogy sajnos tartani fogom magam az előzőekhez, mert nem érzem úgy, hogy tudnék spoilermentesen írni erről a részről. Úgyhogy most is csak egy fülszöveg következik, meg az ígéret, hogy több ilyen (remélhetőleg) nem lesz.

Hogy megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény.
Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron?

Cassandra Clare: Hamuváros

Ez csak egy újabb emlékeztető magamnak, hogy elolvastam ezt a könyvet, tetszett is, és ennyire "AZONNAL IDE A KÖVETKEZŐ RÉSZT!" befejezést kevésszer tapasztaltam. Mivel most már a harmadik rész elején járok, ezért szerintem majd az után fogok írni egy valóban normálisabb véleményt úgy a három részről összesen. Remélem.

Addig is fülszöveg...

Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz, ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

Cassandra Clare: Csontváros

Most csak úgy említés szintjén írok egy pár sort, mert nagyon hosszú hetem volt, aludni akarok, és semmi értelmes gondolat nincs most bennem.

Egy volt osztálytársam ajánlotta nekem a könyvet, még amikoriban, amikor frissen megjelent, és megígérte, hogy amikor legközelebb találkozunk, majd kölcsönadja. Na ez azóta sem történt meg, de időközben szemet vetettem a Clockwork Angel-re, amihez meg talán illene ismernem a Végzet Ereklyéit. Így kezdtem neki a Csontvárosnak, de mindjárt nekikezdek a Hamuvárosnak is. Eleinte kicsit küzködtem a könyvvel, főleg mivel most már több mint egy hónapja nem olvastam gyakorlatilag semmit sem magyarul, és voltak dolgok, amiktől kicsit kirázott a hideg. Nem volt különösebb baj a fordítással, csak én angolul sokkal de sokkal jobban szeretek olvasni.

A történetet most akkor hanyagolom is, meg spoilerezni sem nagyon akarok, hátha még van ember, aki nem olvasta. Lényeg a lényeg, hogy van egy nagy titok a könyvben, amit én valahogy a történet első harmadában elég jól levágtam. Aztán persze sikerült megszeretnem gyakorlatilag az összes szereplőt, szóval elkezdtem nagyon aggódni, hogy beigazolódik a sejtésem. Úgyhogy felhívtam azt a bizonyos leányzót, aki ajánlotta nekem, hogy UGYE NEM? És persze hogy nem mondott semmit, azon kívül, hogy lesz azért még néhány csavar, majd meglátom. Hát ez lesz, mert akkor holnap reggel kezdem a második részt, amiről remélem már valami értelmeset is fogok írni.

Fülszöveg: Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz - amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi - még egy vércsepp sem - bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...