A következő címkéjű bejegyzések mutatása: középiskola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: középiskola. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 22., kedd

Vampire Diaries


Ma még úgyis többnyire pozitívat írtam, be kell tartanom az arányokat is. Vagyis nem mondhatnám, hogy ez a cucc nagyon bejövős lenne. Ez most egy vámpíros (ki gondolta volna?) sorozat, amolyan középiskolás maszlag. Olyan merengős. Tényleg, sok benne a merengés, ugyanis ketten is naplót írnak. A főszereplő átlagcsaj, Elena, meg a főszereplő jóvámpírunk, Stefan is. Szerintem ez egy kicsit uncsi. Bár lehet hogy ezt az egysíkú szereplők miatt érzem így.



A történet szerint az iskolába új diák érkezik, ő lesz majd a vámpírcsávó, Stefan, akiért körülbelül az összes lány oda meg vissza van már az első pillanatban. De neki csak egyvalaki kell, Elena. Az érdeklődés okát már sejtjük, ugyanis annyi kiderül, hogy Stefan múltjában volt egy lány, Katherine, akinek Elena a kiköpött mása. Azonban mielőtt bármi is kibontakozhatna kettejük között, feltűnik a színen Stefan testvére, Damon (szintén vámpír), aki valószínűleg azért van itt, hogy bekavarjon, és újra rossz útra kényszerítse Stefant - mármint hogy újra együtt öljenek, vámpírkodjanak, meg a többi.



Tulajdonképpen az a hatalmas problémám, hogy ez nekem túl átlagos. Mármint történetileg sem túl nagy eresztés, de egyelőre a szereplőkkel van a legtöbb problémám. Nekem valahogy mindenki teljesen egyforma, az első, de néha még a második részben is komoly problémát okozott, hogy megkülönböztessem a szereplőket (a lányokkal nem annyira volt probléma, de a pasikkal nagyon). Körülbelül annyi volt biztos, hogy az egyik szőke, a vámpírcsávónk pedig végig ugyanolyan fejet vág. Sőt, még a második részben is. Egyedül akkor van változatosság, ha bedühödik / vér közelében van, mert olyankor befigyel a szemfesték - vagy a számítógépes technika, és akkor nagyon sötééét. És nem, szerintem Damon sem jó pasi. Ő ugyan nem játssza a középiskolást, de öreg... Mondjuk ilyen szempontból Stefan sem panaszkodhat.



Egyébként a főszereplő lány, Nina Dobrev, szerintem nagyon aranyos, hamarosan megnézem majd az egyik filmjét, a The American Mall-t. Remélem az nem ilyen unalmas.

Glee


Már nem is tudom mikor akartam írni a Glee-ről. Hónapokkal ezelőtt, mikor még nem is volt blog. Vagy valamikor szeptember elején egy rövidke kis felhívást, hogy lesz Glee nézzétek, mert nagyon jó. Aztán mégiscsak most jött el az ideje, 3 rész után (holnap startol a negyedik rész!), tehát mégha kicsit megkésve is, de törve nem.



Ugyanis a Glee-nek nem csak az első része volt olyan, hogy "te jó ég, ez nagyon jó, néznem kell", hanem a második és a harmadik rész is ilyen volt. Olyan érzése van közben az embernek, mintha nem is sorozatot nézne, hanem egy nagyon kidolgozott filmet, ami épp csak egy kicsit rövidebb az egészestés filmeknél a maga részenkénti 40 percével. Egyrészt mivel időnként dalra fakadnak, ezek az olykor klipp-szerű szerintem oltári jól meg vannak csinálva, a szereplők is abszolút szerethetők, és a párbeszédek is nagyon jók. Magyarán abszolút nincs az az érzésem, hogy egy sorozatot néznék, nekem sokkal inkább valami nagyszabású filmet. De eddig még egyáltalán nem csalódtam, és bízom benne, hogy a 22 részes évadban sem esik vissza a színvonal.



A sorozat egy középiskolai klubról szól, vagyis egyfajta kórusról, amibe így elsőre a suli lúzerei jelentkeznek (ez talán látszik is a mellékelt képen), de később talán többen is, mert ahogy haladunk előre a történetben, szépen lassan mindenkiről kiderül, hogy tud énekelni, mégpedig nem is akárhogyan. Aztán a felnőtt szereplők sem elhanyagolhatók, egyrészt Matthew Morrison, mint idealista tanár, a Glee klub vezetője. Aztán a kedvencem Jane Lynch, aki pedig abszolút a klub ellen van, ugyanis az ő költségvetését faragták le a klub fenntartása miatt. De a kedvencek között van még a nagyszemű és tisztaságmániás Jayma Mays, illetve még majdnem a teljes tanári kar is, beleértve az igazgatót. Mondjuk kicsit zavaró, hogy időnként ők nagyobb hangsúlyt kapnak, mint magának a klubnak a tagjai, de egyelőre még aranyosan teszik, szóval nekem egy csepp ellenvetésem sincs.

Dr Szöszik


Ki ne látta volna egykoron Reese Witherspoon és Luke Wilson főszereplésével a Dr Szöszi című filmet, mely annyira sikeres lett, hogy készült belőle második rész, musical, sőt még ez a kis maszlag is, aminek aztán tényleg semmi köze nincs az eredetihez. Mindössze annyi, hogy a főszereplő ikerpár (Milly és Becky Rosso) szintén szőkék, buták, de ha a szükség úgy hozza, akkor mindenre képesek. Ja és nem mellesleg a Reese Witherspoon által játszott Elle Woods unokahúgai.



Na és ez az a dolog, amit úgy ahogy van, ki kellett volna hagyni. Ha egy jó filmet akartak volna csinálni, akkor nem kellett volna hozzá semmilyen nagy név (gondolok itt a film címére, illetve az unalomig ismételt Elle Woods-dolog), hanem meg kellett volna oldaniuk saját maguktól is, és akkor talán egy szórakoztató filmet kapunk. De így állandóan csak az járt a fejemben, hogy ez a film miért is akar ennyire hasonlítani egy másikhoz, főleg hogy egyáltalán nem sikerült neki. Mert ez még az eredetinél is sokkál butácskább. És igen, tudom hogy Reese Witherspoon producerkedett kicsit, azért van a neve a plakáton. Egyébként nem szerepel, ne várjátok.



Van ugyanis ez a bizonyos ikerpár, Annie és Izzie Woods, akik édesapjuk áthelyezése miatt új iskolát kezdenek, ahol érvényben van egy 1000 oldalas kódex, aminek minden egyes szavát be kell tartaniuk. De mivel a lányok egy kicsit több jogi érzékkel vannak megáldva mint a többiek, ezért átlátnak a kódex sorai között, és rájönnek, hogy a kötelezően egyszínű harisnya bizony lehet rózsaszín is, illetve hogy a nyakkendőt igaz, hogy kötelező viselni, de az már nincs megszabva, hogy mégis hol. És éppen emiatt tökéletesen meg tudják védeni magukat, mikor csalással vádolják őket, amit egyértelműen nem ők követtek el.



Az meg csak engem idegesít, hogy ezeknek a lányoknak teljesen egyenesre volt vágva a hajuk? Ilyen egyszerűen nem létezik, vagyis de, egy béna paróka fodrász kell hozzá, aki azt hiszi, hogy az egyenes haj divat.