Melissa Marr: Ink Exchange (Veszélyes álmok)

Bár ez a könyv a Tündérvilág sorozat, így a Veszélyes játék folytatása, mégsem az előző részben megismert Aislinnre és Keenan-re, esetleg Seth-re koncentrál, hanem néhány olyan szereplőt ismerünk meg, akikkel már az előző részben is találkoztunk, vagy maximum említés szintjén szerepeltek. Mint Aislinn barátnője Leslie, akinek most betekintést nyerhetünk a nem túl vidám, de legalább tündérektől mentes életébe. Aztán ott van Niall, aki egészen mostanáig Keenan egyik legfőbb bizalmasa volt, illetve Irial, aki az eddig még nem ismert Dark Court (Sötét Udvar) királya.

Hármójuk között egy kicsit sötétebb szerelmi háromszög alakul ki, mint amit az előző részben láthattunk Seth-Aislinn-Keenan-Donia között. Egyrészt mert sokkal komolyabb dolgok vannak a háttérben, egyrészt mert Lesliet elhagyta az édesanyja, az apja is ki tudja éppen hol issza le magát, a bátyja pedig drogos ügyletekben ténykedik, és hagyja, hogy drogdíler barátai megerőszakolják a húgát. Aztán ugye ott van a Sötét Udvar, akik sokkal kegyetlenebbek, mint az eddig megismert tündérek, sőt még az egykori Télkirálynőnél, az előző részben megismert Beiránál is rosszabbak. És Niall múltjában is van néhány sötét dolog, hiszen egykor ő is Irial alattvalója volt.

Nekem mondjuk az első rész történetileg jobban tetszett, de itt a szereplők valahogy sokkal kidolgozattabbak, mint Aislinnék voltak, ezért ezt a részt is csak imádni tudtam. Ami szerintem lényeges, hogy ebben a két részben az erőviszonyok eléggé megváltoztak, nem elég, hogy Keenan teljes hatalmú Nyárkirály lett, és ott van mellette Aislinn is, Donia személyében pedig egy új Télkirálynőt köszönthetünk, most Irial helyébe is egy új Sötét király lépett, Niall. És ők hárman szerintem elég jóban vannak, kíváncsi vagyok, hogy ezek után megismerhetjük-e a negyedik udvar tagjait is. Az mindenesetre biztos, hogy én teljesen odáig meg vissza vagyok a sorozatért, szóval kb most azonnal kezdem a harmadik részt, a Fragile Eternity-t.

Melissa Marr: Wicked Lovely (Veszélyes játék)

Nemrég láttam a magyar megjelenések között a Veszélyes játékokat, és úgy istenesen beleszerettem a borítójába. Meg úgy egyenesen a sorozatba is, legalábbis én most alig várom, hogy belevethessem magam a folytatásokba. Na mondjuk ebből még nem tudom mi lesz, mert annyi mindent szeretnék még elolvasni, aztán munka mellett nem jut annyi mindenre időm, mint szeretném. Persze biztos vagyok abban is, hogy nem mindenkinek tetszene a történet, de engem valahogy teljesen lenyűgözött, talán mert kiskorom képzelgéseire emlékeztetett.

Főszereplőnk, a 17 éves Aislinn különleges képességgel rendelkezik, ugyanis látja azt amit mi nem, egy kicsit másmilyen világot, a tündérekét. Ezek a lények mindenhol jelen vannak, és mégmielőtt bárki is azt hinné, hogy kedves teremtmények, el kell mondanom, hogy egyáltalán ne azok. Ők láthatatlanul is bántják az embereket, kisebb-nagyobb tréfákat űznek velük.. szóval egyáltalán nem szívderítő élmény Aislinn számára, hogy látja őket. Inkább kellemetlen, sőt nehezére esik, hogy állandóan titkolnia kell a képességét, úgy tenni, mintha nem tudná, nem látná, hogy milyen szörnyűek ezek a teremtmények. Azonban ők mégis felfigyelnek rá, mert Keenan, az egyik leghatalmasabb és legelbűvölőbb tündér szemet vetett a lányra. Szerencsére Aislinn számára ott van a nagymamája, aki szintén látja ezeket a földöntúli lényeket, és ezért valamilyen szinten megérti az unokáját, mégha a tanácsai jórészt abból állnak, hogy hogyan bújkáljon, vagy meneküljön. Illetve ott van a tökéletes Seth is, Aislinn majdnem-barátja, akivel nem értjük, hogy mostanáig hogy nem jöttek össze, mert ilyen rendes és megértő pasi a világon nincs.

Most újfent próbáltam nem spoilerezni, pedig volt egynéhány kedvenc jelenetem, és kedvenc szereplőm (<-- Donia), de regényt sem szerettem volna írni. A történet vége egyébként egy picit szerintem össze lett csapva, az utolsó 20-30 oldalon elég gyorsan történt egy csomó minden, de a befejezés, és legfőképpen az epilógus engem kellemesen kárpótolt mindenért. Tehát most már tényleg csak idő kérdése, hogy mikor fogom elolvasni a folytatásokat. A magyar megjelenés egyébként várhatóan 2010 október, legalábbis a bookline szerint.

Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes

Nem túlzás, hogy ez volt eddig a kedvenc betörős regényem. Mert ez egyben volt Lawrence Block, Raymond Chandler és Agatha Christie. És éppen ezért imádtam. Ugyanis most egy vidéki angol kúriába utaznak el hőseink, egész pontosan Bernie és Carolyn. Eredetileg Bernie a barátnőjével, az idegesítő Lettice-szel utazott volna el, csak a lány közölte, hogy sajnos nem ér rá, mert éppen férjhez megy. És Bernie úgy gondolta, hogy akkor már ne menjen kárba a foglalása, meg amúgy is egy igazán rendkívüli felfedezést tett. Valószínűleg az épület könyvtárában található Raymond Chandler dedikált első kiadású regénye, A hosszú álom. És mint egy irodalmtörténeti ritkaság, nem kevés pénzért lehetne túladni ezen a könyvön.

Azonban akad egy kis bonyodalom. Egyrészt, hogy Lettice nászútja helyéül pont ezt a vidéki kúriát választotta, másrészt pedig a vendégek sorra halnak meg. Egyikük pont a könyvtárban, ami meghiúsítja Bernie-t abban, hogy csak úgy fogja a könyvet, és lelépjen. Meg ha már amúgy is Raymond Chandler miatt vannak ebben az Agatha Christie-s vidéki kúriában, akkor miért ne vehetné ő maga kezébe a dolgokat és oldja meg az ügyet?

A történet amúgy elég kiszámítható volt, nem sikerült semmivel sem meglepnie, hacsak nem azzal, hogy Bernie-t most egy kicsit másmilyen oldalról is megismerhetjük. Mert itt nem csak a betörői tapasztalat számít, hanem a könyvek iránti rajongás. És be kell látnunk, ha mi is annyi krimit olvasunk, mint mondjuk Bernie, akkor ugyanolyan könnyen rájövünk a vendégek között lappangó titkokra, mint ahogy Bernie tette.