2010. február 4., csütörtök

L.J.Smith: The Vampire Diaries - The Awakening

Ha valaki esetleg még emlékszik rá, úgy egy fél éve megnéztem kb 3 részt a Vampire Diaries című sorozatból, és nem tetszett. Persze olvastam azóta, hogy sokkal jobb lesz, meg a könyv is mennyire jó, szóval gondoltam, hogy adok egy második esélyt a dolognak. És kénytelen leszek egy harmadik esélyt is adni neki. Ugyanis az történt, hogy megvettem a könyvnek egy olyan verzióját, amiben az első két rész van egy kötetben. Most az elsőt olvastam el, The Awakening-et, ami hát mondjuk azt, hogy nagyjából ugyanolyan unalmas, mint a sorozat, de itt még Elena sem szimpatikus. És ha már megvan a második rész is, akkor még kénytelen leszek azt is elolvasni. Különben olyan lenne egy csomó pénzt kidobtam volna az ablakon. Mondjuk így is, de most már mindegy.


Először is a szereplőkről. Egyrészt van Elena, aki szép, magabiztos, rohadtul beképzelt, és nagyon unalmas csaj. Utóbbi csak szerintem, mert egyébként mindenkinek bejön. A sorozatban egyébként még tetszett is, tehát lett volna esélye annak, hogy miatta esetleg szenvedek a sorozattal, mert tényleg nagyon szép lány, és egyáltalán nem idegesítő - ellentétben a könyvbeli változattal. Egyébként meg a kiköpött mása a főszereplő testvérpár első szerelmének, Katherine-nek. Aztán ott van Stefan, az titokzatos új fiú, akit Elena mindenképpen meg szeretne kapni, mert szegény csajnak ilyen beteg birtoklási vágya van, és nem elég neki a fél suli (azért nem az egész, mert vannak lányok is), neki az új srác is kell. És feltűnik még Damon, Stefan testvére is, igaz ő még nem szerepelt olyan sokat, éppenhogy csak kinyírta ill. megsebesítette a szereplőgárda egy kis részét szépen a háttérből. De a lényeg hogy vannak itt szép kis családi konfliktusok, főként Katherine miatt. Vagyis Elena miatt. Vagy hát nekem tökmindegy.


Az a lényeg, hogy ha tetszik a sorozat, akkor semmiképpen nem szabad kézbe venni a könyvet, mert borzasztó unalmas. De szerencsére rövid is, tehát éppenséggel ki lehet bírni. Egyébként magyarul most áprilisban várható, a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelenik meg. Ők általában amúgy jók, csak most valamiért nagyon mellényúltak. Vagy csak már én unom nagyon a vámpírokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése