Van ugyanis egy Carp nevű város, valahol a nagy semmi közepén, ahol nem igazán történik semmi, az emberek inkább szegényebbek, mint gazdagok, és az igazat megvallva, rohadt nehéz innen kitörni. A végzősök közül azonban egyvalakinek mindig megvan a lehetősége, hogy megvalósítsa az álmát. Részt kell venni a Pánik nevű játékon, meg kell nyerni, és máris tiéd lehet a többi diák által összekuporgatott halom pénz. Egyszerűnek tűnik, nem? Hát nem az, a Pánik ugyanis veszélyes, nem csak egymással kell megküzdenie a nevezőknek, hanem a saját félelmeikkel is, és sajnos gyakran végződik a játék balesetekkel, vagy éppen halállal.
Mindenkit hajt valami, hogy megnyerje a Pánikot és elvigye a pénznyereményt. És egy ilyen játék furcsán össze tud hozni, vagy meg tud változtatni különféle embereket. Heather például sosem gondolta, hogy részt akarna venni a játékon, sosem érezte magát elég bevállalósnak, elég bátornak hozzá. Egyszerűen csak elpattant valami a fejében, amikor meglátta az exbarátját az új csajával, és pillanatnyi őrültségében végül ő is nevezett. Aztán ahogy egyre tovább jut a játékban, egyre inkább megtalálja a saját erejét, és a saját okait*, amiért meg kell nyernie a versenyt. Nat mindig is szerette volna megvalósítani az álmát, híres akart lenni, sztár, vagy modell. És erre a legnagyobb esélye akkor van, ha elviszi a Pánik nyereményét. Dodge mindig is nevezni akart a versenyen, de nem azért, mert érdekli a pénz, vagy a kitörés lehetősége. Őt kezdettől fogva egy dolog hajtotta, meg akarja bosszulni, hogy a nővérének 2 évvel ezelőtt tönkrement az élete a játék miatt.
* Ez a dolog picit zavart, hogy Heather a testvére miatt végülis talált egy külső okot, amiért meg kell nyernie a versenyt, de szerintem sokkal jobb lett volna, ha enélkül is ment volna. Hiszen egyre erősebb lett, ő maga is rájött, hogy meg tudja csinálni. Nekem az is elég lett volna, ha rájön, hogy rossz okból jelentkezett, és most már saját magáért fog küzdeni.
Számomra nem volt annyira jó a Pánik, mint Lauren Oliver eddigi könyvei, de az tény, hogy van egy különleges hangulata. A szereplőket sem volt könnyű azonnal megkedvelni, mert egy ilyen helyzetben, ahol mindenki a saját, néha önző érdekekből cselekszik, nem mindig a legjobbat sikerül kihoznia magából az embernek. Ettől függetlenül mindenkit meg lehetett érteni valamilyen szinten, aztán meg egészen beszippantott a cselekmény, és izgatottan vártam, hogy milyen lesz a befejezés. Itt viszont határozottan csalódtam. Konkrétan az utolsó feladat elvileg legizgalmasabb pillanatában elsőre fel sem fogtam, hogy mi történt, vagyis inkább az volt a kérdésem, hogy "mi van, akkor ez most ennyi volt?". Még újra is kellett olvasnom egy pár oldalt, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen meg lesz oldva. És bár a szimbolikája határozottan tetszett, én valamiért egy kicsit mégis mást vártam. Még akkor is, ha a legutolsó fejezetnek azért sikerült rendbe tennie bennem a dolgokat.
Lényeg a lényeg, azért rendben volt ez a könyv, és várom, hogy mit olvashatunk legközelebb az írónőtől. Sajnos sem a gyerekkönyvei iránt, sem a szeptemberben megjelenő felnőtt könyve iránt nem érzek nagy késztetést, hogy azonnal el kellene olvasnom őket, de talán jövőre megint előrukkol valami hangulatos ifjúsági könyvvel. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése