Miután Cammie Morgan, a Kaméleon, kénytelen volt lemondani első barátjáról, Josh-ról, megfogadta, hogy soha többé nem sodorja veszélybe társait és az iskoláját; zavartalan félévre vágyik. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha az ember a CIA örököse és a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja… A tanárok titkolóznak, az öreg kastélyba titokzatos vendégek érkeznek, és a Csipkebokor fedőnévről sem tudni, mit takarhat… Megtarthatja-e a lány fogadalmát? Cammie és a barátai falakon másznak át, kémkednek, hogy kiderítsék az igazságot. Bár bíznak képességeikben, ez alkalommal a Cammie szívéért és szeretett iskolájáért folytatott harc keményebb, mint valaha…
Még tavaly decemberben olvastam a Gallagher lányok első részét (Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene, hogy öljelek), és akkor meglehetősen vegyesek voltak az érzelmeim. Konkrétan nem akartam tovább erőltetni a sorozatot, mert annyira azért nem felelt meg az elvárásaimnak. Aztán olvastam mást is Ally Carter-től (Heist Society - sokkal-sokkal bejövősebb sorozata szerintem), és az nagyon tetszett, és azóta fontolgatom, hogy kellene még esélyt adnom neki. De csak amolyan könyvesbolti zugolvasóként 1-1 fejezeteket olvasgattam a második részből, ami már hónapok óta megjelent, Görbüljek meg, ha igazat mondok címmel. Aztán néhány napja az az eset történt, hogy a boltban leültem elolvasni egy fejezetet, amiből 3 lett, amiből pedig az lett, hogy dehülye vagyok, amúgy is rajta van a readeremen, és innentől kezdve nagyon hamar a végére értem. És hihetetlen, de szerettem. Sokkal jobban, mint az első részt.
A folytatásokra sem kell már szerintem sokat várni, legalábbis én most úgy érzem, hogy nekem ezt nagyon hamar tovább kell olvasnom, mert nagyon tetszett. Az a nagy bajom egyébként, hogy az, hogy valami tetszik-e nekem, vagy nem, nagyon sokban függ attól, hogy éppen milyen a hangulatom. Gyakran megesik, hogy úgy érzem, hogy nekem ehhez nincs sok kedvem, de ha mások vettem volna elő, akkor máshogy gondoltam volna. Csak nem szeretek ilyenek miatt félretenni könyveket, inkább úgy vagyok vele, hogy ha már belekezdtem, akkor végigviszem. És lehet, hogy ez a baj. Mert Cammie-re én egészen mostanáig abszolút negatív érzésekkel gondoltam vissza, hiába imádtam a Heist Society-t, és lehet hogy soha többé nem is mentem volna a közelébe, ha nem lennének ilyen enyhe mazochista hajlamaim, amik aztán néha visszacsapnak (szerencsére:)).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése