Ez az első része Richelle Mead új sorozatának, ami a Vámpírakadémia világában játszódik, és tulajdonképpen a VA folytatása, csak éppen most 4 VA mellékszereplőből lett főszereplő, név szerint: Sydney, Adrian, Jill és Eddie. Persze néhány régi főszereplő is megtette már látogatását, mint mondjuk Rose és Dimitri is - utóbbitól még tartok is, hogy neadjisten még nagyobb szerepe is lesz.
Sydney-re igencsak rájár a rúd az alkimistáknál, főleg miután mindenki számára egyértelművé vált, hogy segített Rose-nak, aki akkoriban egy gyilkosság legfőbb gyanúsítottja lett. És bár nem mondják ennyire nyilvánvalóan Sydney szemébe, de mindenki vámpírpártinak tartja, mikor elvileg kilométeres távolságot kellene tőlük tartania; és a fiatal alkimistának bizony még sokat kell bizonyítania, hogy újból megbízzanak benne. Az első feladata az lenne, hogy vigyáznia kell Vasilisa Dragomir, a jelenlegi moroi királynő féltestvérére, Jillre. Mivel ugyanis Lissa uralkodásához szüksége van egy élő családtagra, addig sokan megpróbálnának Jill életére törni, sőt, igazából már meg is tették. Mivel nem tudják, hogy kiben lehet megbízni, ezért a legbiztosabbnak azt tartják, ha elrejtik Jillt egy olyan helyre, ahol biztosan nem keresnék: a napsütéses Californiába. Sydney pedig Jill "testvéreként" és szobatársaként tudna felügyelni arra, hogy a dolgok rendben menjenek, miközben tudja jól, hogy nem kerülhet közel a vámpírokhoz, mert a többi alkimista állandóan azt figyeli, hogy vajon mikor fog legközelebb hibázni, hogy azonnal leválthassák.
Kezdem azzal, amit legjobban szeretnék: ha vissza lehetne menni a Last Sacrifice végére, rohadt jól lezárnánk mindent, mindenki boldogan él, aki meg nem, majd később megtalálja a boldogságot, de az már minket nem érdekel, mert itt a vége fuss el véle! Ezt szeretném, igen-igen! Nem egy félig nyitott Vámpírakadémiát, hogy aztán szenvednünk kelljen a Bloodlines-szal, mert most konkrétan az történik.
Az van ugyanis, hogy míg Sydney-t mellékszereplőként igenis kedveltem, mert élveztem, amit Rose-zal levágtak, addig főszereplőként egyáltalán nem működik. Nem tudom kedvelni, mert leginkább azt az érzést váltotta ki belőlem, hogy a fejemet vertem a falba a hülyeségei miatt. És egyáltalán nem tudnak érdekelni a problémái.
Aztán ami a legjobban fáj, hogy én a VA közepe táján átváltottam Adrian-fanságra, mert imádtam, mert azt akartam, hogy neki jó legyen, mert annyira egy szerethető karakter volt. Most gyakorlatilag seperc alatt tönkrevágódott az összes pozitív elképzelésem Adrian-ról, mert újfent kiderült, hogy egy menthetetlenül elkényeztetett személlyel van dolgunk, pedig én mindig is azt éreztem, hogy ez megváltozott. Most pedig annyira felelőtlen volt, amikor pedig cselekedni kellett volna, akkor passzív volt.
És sok szempontból annyira VA utánzat volt az egész... Kezd kialakulni a szerelmi szál, ami még lehet hogy sokszögesedik is idővel, hogy még izgibb legyen (nem lesz). Itt is kaptunk egy olyan kapcsolatot, mint ami Lissa és Rose között volt. Csak nem akarom nagyon elspoilerezni, még akkor sem, ha egyébként jóval azelőtt rá lehet jönni, minthogy Sydney-nek elmondták volna. Aztán amin teljesen a falra másztam. Ha elvileg az alkimisták mindenhol ott vannak, mindent tudnak, mindent látnak; plusz mostmár a vámpírok is ennyire ráfeküdtek a spirit-dologra, akkor hogy a fenébe bukkanhat fel egy elvilekben régóta megfigyelt moroi szereplő úgy, hogy "évekig strigoi voltam, de egy nyamvadt spirit-user visszaváltoztatott, és most mindent megteszek, hogy újra strigoi legyek!"??? És akkor még volt egy csomó olyan dolog, ami miatt a fejemet vertem a falba, meg az asztalba, meg egyéb kemény dolgokba. Mert egy ilyen unalmas és kiszámítható kötetet Richelle Mead tollából én még nem pipáltam. Könyörgöm, miért nem lehetett megállni a Last Sacrifice után? Azt kellett volna csudálatosan lezárni, és megkímélni mindenkit a folytatásoktól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése