A legtöbb középiskolai sportcsapat más iskolák csapataival szokott rivalizálni. A Hamilton gimiben azonban szó szerint polgárháború dúl: az amerikai focicsapat a futballcsapat ellen. A versengés évekkel ezelőtt kezdődött, mostanra pedig már alig emlékszik valaki arra, hogy egyáltalán miért is indult el ez az egész. Ami pedig Lissát illeti, nagyon elege van már belőle. A hátvéd barátja, Randy, mindig cserben hagyja, csakhogy egy jót verekedjen a focisokkal, vagy hogy valamivel jól megvicceljék őket. És már három különböző alkalommal dobálták meg Randy autóját tojásokkal, amikor Lissával éppen jól érezték benne magukat. A lány pedig már nagyon unja, hogy izzadt fiúkkal kell versengenie a barátja figyelméért, ezért elhatározza, hogy egyszer és mindenkorra véget vet a rivalizálásnak: az összes játékos barátnőjével együtt szextilalmat rendel el, amíg a csapatok békét nem kötnek. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a csapatversengés helyett egy újfajta rivalizálás veszi kezdetét: lányok a fiúk ellen. Lissa pedig végképp nem látta előre, hogy jobban vonzódik a fiúk vezetőjéhez, mint a saját (volt?) barátjához.
Kody Keplingerről tudnék ám ódákat zengeni, pedig még csak két regénye jelent meg, annyit is olvastam tőle. Ugyanis velem nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy elolvasok egy könyvet, és amint becsuktam, már nyitnám is ki újra, és nemcsak a kedvenc jeleneteimet olvasnám át ezerszer meg ezerszer, hanem az egész könyvet. És Kody Keplinger két regényéből kettő bizony ilyen volt. Igaz, ha választhatok kedvencet, a Shut Out nálam messze nem közelíti meg a DUFF-ot, de azért szorosan mögötte kocog. Jövőre pedig jelenik meg egy újabb regény, amiről a címén kívül (A Midsummer's Nightmare) még sajnos semmit nem tudni, de részemről 100%, hogy mindent el fogok olvasni tőle.
A Shut Out alapja szerintem hihetetlenül eredeti (azon kívül, hogy Arisztophanész Lüszisztratéját vette alapul), és a megvalósítás is szenzációs. Egy pillanata nem volt a könyvnek, amit ne szerettem volna, még akkor sem, amikor Lissa néha túlzásba vitte a "meg kell nyernünk a háborút"-dolgot (mégis milyen háborút?), és nem vette észre, hogy már régesrég elérték a céljukat. Mert így volt jól. Ami pedig engem illet, Cash-be legalább annyira bele vagyok szerelmesedve, mint Wesley-be a Duff-ból. <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése