A fű dalol után azt mondtam, hogy lehet még itt számítani Doris Lessing-re, de az igazat megvallva, hogyha ezzel a könyvvel kezdem, akkor valószínűleg nem ezt mondtam volna. Ettől függetlenül még lesz, mert még van más is tőle a polcon, de mit ne mondjak, ez a kötet egy kicsit elvette tőle a kedvem.
Harriet és David, friss házasok, és nagy hévvel vetik bele magukat a családi életbe, jó sok gyereket szeretnének. Rögtön egymás után születik és négy gyerekük, ami után úgy döntenek, hogy tartanak egy kis szünetet, na és ekkor csúszik be a következő, az ötödik. Akivel csak a probléma van. Már Harriet hasában is csak a probléma volt vele, a nőnek nyugtatókat kellett szednie, csak hogy egyáltalán kibírja a terhességet. Ám a szülés után csak rosszabbra fordultak a dolgok, ugyanis egy lelkileg és testileg is torz gyereket hozott világra. Miután évekig nem bírtak el vele, és már kezdte teljesen tönkretenni a családi életet, elviszik Bent egy intézetbe. De Harriet ezt nem tudja elviselni, hiszen Ben egy olyan helyen tölti a napjait benyugtatózva, ahol csak ki tudja mennyi ideig bírt volna életben maradni. Szóval Harriet hazahozza, kockáztatva azt, hogy a családi élete most már visszafordíthatatlanul fel fog borulni.
Az igazat megvallva, ez tök érdekes alapsztori lett volna, de valami bődületesen rosszul megírva. Lélektanilag egyáltalán nem hatolt mélyre, csak leírásból volt sok, de azok sem a legpontosabb fajtából. Nem azt mondom, hogy kellett volna erre valami tudományos magyarázat, hanem hogy ha tényleg azt akarta volna az írónő, hogy ez után a könyv után üljek, és gondolkozzak el a dolgokon, akkor itt valamit nagyon rosszul csinált. Mert amikor befejeztem, nem volt min. És nem azért, mert nem voltak kérdések, hanem mert már nagyon elkéstek vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése