Februárban jelent meg a Pivot Point, és bár a várólistámon volt, mégsem "érdekelt" annyira, hogy a nyolckönyves havi szemezgetőmbe beválogassam. Amiről most már tudom, hogy hiba volt, erre a könyvre azon nyomban le kellett volna csapnom, és már fél hónapja csak erről kéne áradoznom az egy szem levelezőtársamnak :D Szóval az úgy volt, hogy fogalmam sem volt mit olvassak, és már egy órája csak lapozgattam, mikor végre meggyőzött ez a csodálatos borító itt bal oldalon. Pont így a legjobb nekiállni olvasni, mikor azt sem tudod mit kapsz és aztán jól meglepődsz azon, hogy fú, ez milyen remek volt.
Addison, Addie, egy olyan létesítményben él a szüleivel, ahol mindenki szuperképességekkel rendelkezik, mert az agyuknak az átlagosnál nagyobb részét kihasználják, ezáltal valamilyen területen sokkal jobbak, mint az átlagemberek. Addie például egy élő hazugságvizsgáló apával, és egy olyan anyával él együtt, aki kiválóan erőlteti rá az akaratát másokra. A legjobb barátnője emlékeket tud törölni, míg Addie belelát a saját jövőjébe. Egész pontosan úgy tudja használni az erejét, hogy meg tudja vizsgálni egyes döntések mindkét oldalát, hogy milyen hatással lennének a jövőre, és ezáltal hozza meg a döntéseit. Például hogy ne menjen el Bobbyval bulizni, mert a srác elég erősen nyomulós lesz, konkrétan az már az erőszak határait súrolja. Amikor a lány Keres a jövőben, az olyan, mintha valóban át is élné az eseményeket, sosincs azzal tisztában, hogy a dolgok épp tényleg megtörténnek, vagy csak egy alternatív jövőről van szó.
Úgy tűnik Addie most élete egyik legnagyobb döntése előtt áll, a szülei ugyanis elválnak, az apja pedig elköltözik, mégpedig az átlagemberek közé, ahol senki nem tud a szuperképességekről, és úgy is kell tennie, mint ha átlagos lenne. Addie-nek pedig választania kell, hogy marad az anyjával, vagy a szuperképességek nélküli élet mellett dönt. És hogy ne siesse el a döntését, 6 hétre előre megnézi a saját jövőjét. Innentől a fejezetek egy-egy szótári bejegyzés-szerűségekkel kezdődnek, egyrészről a NORMális, vagy éppen NORMálatlan szavakról van szó, a lényeg, hogy mindegyik megfelel valamilyen NORMának. Vagyis ezek a fejezetek, amikor Addie átlagos életét követhetjük nyomon. A PARA oldalon pedig ezzel PARAlell a PARAjelenségek szótárbejegyzései szerepelnek, hogy könnyebben meg lehessen különböztetni, hogy mikor hol járunk éppen.
Innentől pedig nagyon érdekes olvasni, hogy hogyan is zajlanak ugyanazok az események akkor, amikor Addie is jelen van, vagy amikor csak telefonon értesül a dolgokról, és hogy milyen sok dolog történhet 6 hét alatt mind a két oldalon. Annyira jó volt, hogy nem találok szavakat! Egyrészt időutazás mániás vagyok, és ez gyakorlatilag egy hatalmas nagy időutazás volt, egy kis "változtassuk meg a jövőt, hogy minden jól alakuljon" érzéssel. Addie egy nagyon kidolgozott és nagyon szerethető főszereplő volt, de a kidolgozottság elmondható szerintem mindenkiről. A befejezés számomra meglepő volt, de azért utólag azt gondolom, hogy ez így volt jó. És bár szerintem egyedüli könyvként is simán megállná a helyét, lesz folytatás, remélem sok-sok Trevorral! Abba viszont nem akarok belegondolni, hogy te jó ég, még majdnem egy év...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése