Elég rendesen meg lettem fenyegetve itthon, hogy már tegnap sikeresen befejeztem A Sorozatot, és még mindig nem írtam róla, szóval most muszáj pótolnom :) A történetről nem akarok sokat írni, inkább csak a megjelenéshez köthető dolgokról.
Történt ugyanis, hogy sikeresen elintéztem, hogy pénteken 10 óra helyett csak délre kelljen beérnem dolgozni, gondoltam ugyanis, hogy ilyenkor suli van, biztos nem lesznek sokan, simán megveszem a könyvet és még talán dedikáltatni is lesz időm (bár ebben azért annyira nem bíztam, ezért nem is csalódtam sokat). Hah, kicsit elszámoltam magam, mert mire 9:17 perckor, hangulathoz illő SZJG-s fülbevalóval felszerelkezve (a sorban előttem mindenkin az volt, kivéve a nagymamákon :D) megérkeztem a helyszínre, már annyian voltak, hogy lassan a színház mögé elkanyarodó sorba tudtam csak beállni. Aztán mázlim volt, mert amikor 9:30kor elkezdték beengedni az embereket, és kiderült, hogy két sor van, sikerült viszonylag előre beállnom a "gyors" sorba, így csak csekélyke 50 percet kellett álldogálnom. De nagyon élveztem :) Beszélgettem a mellettem álló lánnyal, aki a húgának vette meg a könyvet, a kettővel előttem álló nagymama az unokájának és a kis barátnőinek vett 14(!) könyvet, ezt jó néhányszor el is mondta a mellette állóknak. Szóval vicces volt :) Nem egészen erre számítottam, bár még sosem voltam semmilyen SZJG-s eseményen, nagyon durván sokan voltak! De olyan jó volt ennyi embert látni, akik ugyanazért a dolgokért rajonganak, idegenek szólították meg egymást, és bizonyára azok, akik nem siettek sehová, nagyon jól érezhették magukat ebben a környezetben. (Abban az esetben, ha a hosszú várakozás után sorra is kerültek, mert valljuk be, tényleg lehetetlenül sokan voltak.) Lehet, hogy SZJG talira is érdemes lenne egyszer elmennem, mert egyáltalán nem éreztem magam kívülállónak a 25 évemmel (pedig ettől eléggé féltem), sok korombeli állt még a sorban. A dedikálásról már akkor lemondtam, hogy megláttam reggel a tömeget, egy picit még amiatt is aggódtam, hogy délre egyáltalán beérek-e a munkahelyemre, de szerencsére nem volt probléma. Terveztem, hogy szombaton hajnalok hajnalán visszamegyek, és egyből beállok a dedikálós sorba, esetleg úgy, hogy addigra már el is olvasom a könyvet, de aztán nem volt kedvem ekkora tömeghez. Pedig jól éreztem magam, és vicces volt úgy sétálni a villamoshoz, hogy körülöttem mindenki nyakig benne volt a könyvben :)
A történetet imádtam, nem sajnáltam, hogy extra hosszúra lett elhúzva ezzel a két kötettel, mert ezt egy élmény olvasni. Itthon is jól szórakoztak azon, hogy időnként felvihogok, volt pár nagy kedvenc jelenetem (most miért nem tudom felidézni őket? jaj, újra kell olvasnom...), és most vagy én vagyok érzéketlen tuskó, vagy nem tudom, de engem a "szomorú, hogy mindjárt vége" részek valamiért nem tudtak annyira meghatni, illetve Gábor beszéde sem volt annyira meglepően jól sikerült, mint amire számítottam. De ezt leszámítva minden egyes betűjét imádtam :D Egész biztos, hogy még újra el fogom olvasni a sorozatot elejétől a végéig, most, hogy már minden része a polcomon van (igen, karácsonyra megvettem magamnak az első 7 részt :))
Amit negatívumként tudok felhozni, az pedig csak a saját rigolyám lesz. Volt ugyanis egy magyartanárom, aki elég rendesen a fejünkbe vert néhány nyelvtanilag helytelen dolgot, például az, hogy az elmaradt házi feladatot nem bepótolom, hanem csak pótolom. Hogy nincs olyan, hogy de viszont, mert az dupla tagadás és értelmetlen. Hogy a könyvet sosem olvasod ki, hanem csak el. És ez az, ami nekem nagyon fájt, hogy nemcsak Reni, hanem Kardos tanár úr is többször elsütötte, hogy kiolvassák a könyveket, pedig nem. A kiolvasás arra vonatkozik, hogy rossz a szemem, és a távolban levő szöveget csak nehezen tudom kiolvasni. De a könyveket elolvassuk, és punktum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése