Egy barátnőm ajánlotta nekem Laurie Halse Anderson egy bizonyos könyvét, én pedig elfelejtettem, hogy melyiket. De a Wintergirls-t választottam, mert annak volt ismerős a címe, és én tényleg azt hittem, hogy ez az. De valamivel nagyon összekeverhettem, mert ez egyáltalán nem olyan olvasmány volt, amit bárkinek is mernék ajánlani, és miután beszéltem ezzel a bizonyos barátnőmmel, ki is derült, hogy valóban én tévedtem. Ő egy másik könyvét ajánlotta, ami magyarul is megjelent, Hadd mondjam el... címmel. Lehet hogy azt is el fogom valamikor olvasni, de valószínű, hogy ezt a projectet egy kicsit szüneteltetni fogom.
Van ugyanis két lány, Lia és Cassie, akik azon versengenek, hogy melyikük a soványabb, mindketten egyre inkább teszik tönkre önmagukat, míg Cassie bele nem hal ebbe az önsanyargatásba. Lia pedig ezután sem tud leállni, ráadásul még Cassie szelleme is kísérti őt, ami méginkább arra készteti a lányt, hogy tovább fogyjon. A kitartását azzal fokozza, hogy emellett még vagdossa is magát. Teljesen magába van fordulva, és hiába jár pszichomókushoz, és hiába próbálnának segíteni rajta a hozzátartozói, teljes ellenállásba ütköznek nála. Igaz, hogy egyáltalán nincs jó viszony köztük.
Az igazat megvallva, nekem borzasztóan nehezemre esett elolvasni ezt a könyvet. A téma a lehető legtávolabb áll tőlem, nem is tudom megérteni, hogy mégis mi motiválhatja az embereket arra, hogy ennyire tönkretegyék magukat. De azért valamilyen szinten érdekes is volt, hogy mi mindent lejászódik egy ilyen ember fejében, például az, hogy mi mindent meg kell tennie azért, hogy mások ne lássák azt, hogy valami probléma van vele. És annak ellenére, hogy a befejezés valamilyen szinten pozitív volt, ez tipikusan egy olyan könyv volt, amit én senkinek nem tudnék ajánlani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése