Az úgy volt, hogy tavaly valamikor megnéztük a Rebecca musicalt az Operettszínházban, és nagyon-nagyon tetszett, és teljesen odáig voltam, hogy olvashassam a könyvet. De nem tudom miért, valahogy egyszer sem jött velem szembe, ezért egészen mostanáig váratott magára. Csak hogy valamelyik hétvégén hazautaztam, nagymamákat látogatni, és pont előtte belebotlottam a könyvesboltban egy újrakiadott példányba csekély 4000 forintért. Annyi pénzt pedig az életben nem fogok könyvre adni, az egyszer biztos. Úgyhogy ha már így a fejemben volt, gondoltam átböngészem én még egyszer nagymamám könyvespolcát, és persze hogy ott volt! A probléma csak annyi, hogy bár a nagyim minden alkalommal megjegyzi, hogy nézd ezt a sok könyvet, ez majd mind a tiéd ha lesz ha meghalok, de ha egy könyvet is kölcsön szeretnék kérni, akkor már hallgathatom, hogy jaj, azt nem viheted, mert az a kedvenc könyvem! Na nem mintha az elmúlt 10 évben bármit is olvasott volna. De azért eljátszottuk már ezt az Elfújta a széllel, az Anna Kareninával, a Monte Cristo grófjával, és most a Manderley-ház asszonyával is. De én csakazért is elhoztam!
Aminek külön örültem, hogy olyan rég volt már az a Rebecca musical, én egész rendesen elfelejtettem miről szólt a történet. Persze mikor már olvastam eszembe jutottak dolgok, de előre nem tudtam semmit, szóval most újra végigizgulhattam, hogy vajon mi történik. De hát én ilyen vagyok, azért is vezetem ezt a blogot, hogy csak nagyjából tudjam milyen könyveket olvastam és melyiket szerettem, melyiket nem. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a könyv magyar címe nem maradt Rebecca, mert az nekem mindig is jobban tetszett. Mármint hogy olyasvalaki legyen a könyv címszereplője, aki gyakorlatilag csak említés szintjén szerepel. Míg a Manderley-ház asszonya jelentheti ugyan Rebeccát, de ugyanúgy a névtelen hősnőnket is, és így már annyira nem jó. A musicalről pedig még annyit, hogy én a Szabó P. Szilveszter - Vágó Zsuzsi szereposztással láttam, egyes Bereczki-rajongó családtagjaim pedig megrökönyödve kérdezték, hogy miért nem Bereczki-Szinetár szereposztásra próbáltam inkább jegyet venni? A válasz egyszerű, míg az előbbi párosnál kézzel fogható a korkülönbség, addig az utóbbi páros gyakorlatilag egyidős, és hiába ők az álompár az Operettnél, egyszerűen nem tudtam volna hinni a darabnak. És szerintem ez azért fontos lett volna a szereposztásnál...
És megintcsak fülszöveggel szúrom ki az olvasók szemét: Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián- ez Manderley. Baljósan vöröslő rhododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormogása- ez is Manderley.
A történetet elmesélő, mindvégig névtelen főszereplő, az új, érzékeny úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés.
A félelem mérgezi az itt élők lelkét: az új asszony a régi házvezetőnőtől, Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott feleség, Rebecca kísértetétől- ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyhez, és el kell hagynia a kastélyt. A férj, Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg.
Ennek az egy szerelem történetét elmesélő regénynek minden oldala nehezen megfogható szorongást áraszt, feszültséggel teli, ezért is választhatta Alfred Hitchcock rendező azonos című filmjének alapjául, amely a filmművészet legjobb klasszikus alkotásainak egyike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése